Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-26 / 30. szám
július 20. KÓVARVIDftK 2 nyö páciens m íg inak alkalmas fürdőt ős életmódot ? Es hogy az orvosok pártfogásának a legcsekélyebb fokozódása mit jelent a fürdők és az ország gazdasági életében, azt a fenti számok mutatják. Hiszen, ha hazánk 5000 orvosa az idén csak egy-egy beteggel többet irányit magjar fürdőbe, az csak egy kisérő személyt véve hozzá, 10.000-rel szaporítaná az állandó vendégek számát 3 millióval növelné a fürdők, egyliarmad millióval közlekedési intézményeink forgalmát! Ki re a segítségre az orvosok pártolására számítanak'most és mindenkor a magyar fürdők, meit hiszen eddig is csak ennek révén éltek el arra a fejlődési fokra, amelyen most vannak s lettek minden külső segiség nélkül a semmiből valamivé, ez ország uagy- fontosságu gazdasági faktoraivá. Megnyugvással tölti el fürdőinket az a tudat, hogy azon kívánalmakból, miket velünk szemben orvosok és közönség méltán felállíthatnak' évről-évre többet tudtak teljesíteni s ma már ott állunk, hogy vagy 20 fürdőnk felveheti a Legiobbm beiemlezett nyugateurópai fürdőkkel a versenyt. 11 1 l\ E K. Kinevezés. A király Nagy Gergely pénzügyi tanácsost, brassói pénzügyigazgató helyettest, ki a nagykárolyi pénzügy igazgatóságnál több éven át teljesített szolgalatot, a VII. fizetési osztályban való meghagyása mellett pénzügyigazgatóvá kinevezte. A nagysomkuti autóbusz közlekedés ügyében e hó 16-an volt a hivatalos bejárás. Egy 12 mázsás automobillal 15 én Budapestről Csimparesiu postalőmérnök, reggel 5 óra 30 perckor indult és este 9 órakor Nagybányára, érkezett. Tizenhatodikén aztán a főmérnök, dr. iiuji Lajos postai s. titkár és Stella ahányat iónok elindultak Nagyszintű sajnálta, hegy nem ő fekszik ott kifeszitve, l uliátlaau, hogy megállna a korbács ogy pillanat alatt, a kőszívű felügyelő kezében. Az utcara is csak azért lepett ki, hogy hallgassa a csodálkozás morajai maga után felzudulni. Néha megjelent a táborban is, — nem mindra a katonai élet különösebb módou érdekelte Volna, hanem hogy lassa a vad, farkasétvagyu tüzet felcsillanj, a kiéheztetett legionarusok szemében. Most kissé fáradt volt és unatkozott. Egy rabszolganő, finom parányi késeket hozott ős leku- poioJva úrnője elé a földre, a 'körmöket csLzo.la még rózsasabbra. A másik gileádi szőiöolajjal dörzsölte be a körmök körül a bőrt, hogy semmit se veszítsen kábító pirosságából. A harmadik leány a hajat fouta be, azalatt egy parányi rabszolgáim, vaspjlcikakat tüzesiteit. Hogy a leotuló hujzuhata- got, féloldali koszorúba süssék ki, — ahogy Afru- dite viselte Kupri-szigctén. Majd aranyszegélyü piros topánkákat csatoltak föl a lábaira, s égő, sötét szalagokkal kötötték at a bokái anr.t. Azután a leheleikönnyü pepiont adtak rá, Selyemből szőve, íeage ókori íatyolszövet, amely alól u.y csillant ki tömlek meleg fénye» mint a hold, a világos felhők közül. A pal.rumot, a vállán ezüstből vert fibula csatolta össze; abban az időben kezdett Rómában divatba jönni ez a viselet. Pókháló könnyű köpeny volt, mintha csillogó gázból és ezüstszínű muszlenből lenne szőve az egész. Nyakara félhold alakú ékszert csatolt föl, amelyben kincset érő igazgyöngy és sötét zafir szikrázott. Mikor elkészült (soká tartott az ül'öztetés) még egyszer megnézte az alakját az ezüst tükörben. Kilépett az utcára. Arcába sütött a jeruzsáíemi nap kábító suba nyáról d. o, 9 órakor és 50 perc alatt Nagysomkulra értek. Innen kimentek Kővár- hosszufaluba is, majd vissza Nagysomkulra és vissza Nagybányára. A szakvélemény az, hogy „egyes kapaszkodók aggasztók.“ Azért nemsokára újabb bejárást fognak eszközölni egy teljesen megtol holt nehéz autóbusszal. E szerint még nem lehet tudni, hogy lesz e autóbusz közlekedés. Ha lélesül, akkor a dija kilométerenként 20 tiller lesz vagyis 5 kor. Somkutra és 5 kor. vissza. Hát ez ugyan olcsónak nem olcsó de jó. Az államnak ösz- szos költsége kilométerenként 1 kor. 20 fillér. Mindenesetre jó volna, ha ez az összeköttetés létesülne s az állam kiküldöttei a legjobb indulattal kezelik a dolgot, lehet azonban, hogy a kapaszkodók miatt egyelőre lehetetlen lesz a kérdés megoldása. Az újabb bejárásról külön értesítést fogunk hozni. Népfölkelök jelentkezése elmarad A honvédelmi miniszternők rendelete értelmében évenként kötelező népfelkelői időszaki jelentkezés a folyó évben nem fog megtartatni. Villámcsapás sújtotta Mády Gyula mátészalkai gazdálkodónak 2 lovát amidőn a mezéről a Céldomb nevezetű tagból szénával megrakodva hazafelé tartott. A szénával megrakott szekeren Oláh Lajos ült.s hajlottá a lovakat, a Céldomb nevű hajlékán már verte őket az eső. A lovakat Oláh Lajos gyorsabb menésre nógatta és amint Így gyorsabb tempóban közeledtek a község felé, hatalmas csattanással villám sújtott ie a lovak közzé, aminek következtében a lovak azonnal összerogytak. Oláh Lajosnak semmi baja nem történt. A választók számának szaporodása. Az uj képviselőválasztási törvény értelmében az írni és olvasni tudást igazoló vizsgák már a vármegye területén megtartattak. A vármegye járásaiban összesen 4747 egyén jelentkezett vizsgára, ebből eredménnyel levizsgázott 4078 egyén. Ez a szám járások szerint gárözöne. S hamvas, meleg szín áradt el egy pillanat alatt az arcán a déli ég kábító vetőfenyében♦ Az u'cán futótűzként terjedt a sokaságban. — Itt jön Aeliusz Rufusz felesége. Meredt tekintettel bámultak a tovasuhanó tünemény után. Egy öszvérhajcsár felágaskodott a nyeregben, hogy jobban lásson. Egy sötétarcu ben- szülött férfi ajkán — ehitkoihatatlan sóhaj rezdült keresztül. Valami szamaritánus suhanó, meghúzódva egy boltajtó mélyedésébe, félhangosan mondta: — H.i átölelhetném a derekát ! De elhallgatott hirtelen, félénken nézve szét, nem e hal'ották szentségtörő kijelentését. Ariadne ijedten suhant a sokaságon keresztül, emely tiszteletteljesen utat nyitott előtte. A láuyka könnyű volt, kaicsu és kecses, mint valami táncosnőé, vagy a sivatagban fölnevelt paripáé. A fórumot akarta elérni ahol a férje most bírói székben ül, s nyilván igazságot szolgáltat a benszülött nép ügyes-bajos dolgaiban. A templomhoz ért. A lépcsőkön egy vén rabbi ült. Szent kendő volt a nyaka köré csavarva. Megpillantva a közeledő római nőt, néhány pillanatig tágrameredt szemmel nézte, azután hirtelen tenyerébe temetve az arcát — hangos sírásra fakadt. — Mért sir ez az idegen ? — Mért fakadt sírva, hogy megpillantott? — tűnődött magában Andromeda, míg visszapillantott loppal a szentély cédrusfából faragott oszUpai felé. A vén rabt-it hamarosan kiverte a fejéből. Ám hogy visszafelé jött, most már férje társaságában gyaloghintón, fegyveres liktorok kíséretében — a szakállas Öreg benszülött még mindig ott gunnyasztott a lépcsőkön, s Ándromedát megpillantva, újabb sírásra fakadt. a következőképp oszlik meg. A mátészalkai járásben jelentkezett 436, levizsgázott 4 10, az erdődíben 768 jelentkező közül levizsgázott 758; a szinérváraljaiban jelentkezett 382, levizsgázott 326; a nagysomkutiban 374 jelentkező közül levizsgázott 215; a nagybányaiban 497 jelentkező közül levizsgázott 250; a fehérgyarmatiban 704 közül 584 vizsgázott le; a csengeiiben 921 közül 908 vizsgázott lel az avasujváro ibm 9 jelentkező vizsgázott le; a szatmáriban 380 jelentkező közöl 345 képesittelett; a nagykárolyi járásban 276 jelentkezett, ebből 273 vizsgázott le eredménynyel. Állatvásárok vármegyénkben. Julius 27-én Fehérgyarmaton, Nagypaládon és Sziuérvár- alján: augusztus 4-én Aranyosmegyesen, Kr.ssznabél eken és Nagyecseden; 6-áu Ki- ráljdarócon; 17-én Avasujvárosoh ; 12 én : Nagysomkuton ; l4-én Erdőszádou ; 21-én Csengeren; 24-én Nagybányán. Földgáz Szilágycsehben. Böekh Hugó miniszteri tanácsos, a pénzügyminiszteri gáz- kutatás geológiai vezetője, valamint Pávai Vá jná Ferenc szakközeg Sz lágycseli és a Pojlák-féle tanya között földgáz és petróleum után kutatván egy olyan boltozatot találtak, amely nagyobb mennyiségű földgáz jelenléte enged következtetni. A Pojlák-tanyán van egy kuí, amely évek óta állandóan földgázát termel s igy a fenti következtetést csak megerősíti. Ha a földgáz olyan mennyiségben fejlődik, bogy ipari használatra is elegendő és Szilágycseh község nem hagyja e legolcsóbb, sok mindenféle ipari és magán használatra alkalmas anyagot veszendőbe, hanem okosan felhasználja, akkor a község beláthatatlan haszonhoz és vagyonosodáshoz jut. Rendelet az önkéntesek idöelötti szolgálatáról. A Hivatalos Lap közli a honvédelmi miniszternek rendeletét az egyévest önkéntesek időelőtti szolgálatáról. Eszerint a liouvéA fiatal asszony hamvas liiiomtestén hideg borzongat futott keress tűk — Valami jós ? — elmélkedett. S talán a végzet lányai elárulták volna neki valami sötétet jövendőm felől. Vagy szerelmes belém ez az öreg koldus, s kiemló könnyeinek cltitkolhatlan érzelme a forrása ? S mert jószivü nő volt, loppal talán arra gondolt, hogy egy éjszakát is feláldozna, hogy a boldogtalan öreget megvigasztalja. Ez a gondolat különösen nyugtalanította. Alkonyaikor a rózsákkal megtérített asztalnál még egyre a vén benszülött járt az elméjében — s meghagyta a szolgáinak kerítsék elő, akárhol is találnák, hogy megtudakolja télé különös viselkedésének okát. Néhány pillauat alatt már előtte állott az öreg. Ott szedték föl a templom lépcsőiről, melyet nem akart elhagyni. Ben Akibának hívták, valami taurita bölcselő. Hogy tekintete Andromeda arcára tévedt, két szemét ismét elfutották a könnyek. — Mért sirsz! ? — kiáltott rá a nő riadtan. A benszii ott pap megrázkódott. — Bocsáss meg, de arra gondolok, mily szöi" nyü kár, hogy gyönyörű tested meiy szebb és ki" vánatosabb a mezők minden virágainál — a föld, a homok és a férgek martaléka lesz egykor. Hogy el kell pusztulniuk a legszebb remekműveknek is* 1* Egy pillanatig kábultan nézett a fáklyák sápadt lángjába. — Mily borzalmas 1 Habfehér testedből csak a csont és a koponj a marad egykor — sóhajtotta elhaló ..angon a bölcselő. Andromeda arca elfehéredett. — Ostoba vagy — mondotta kedvetlenül. — Olyan dolgokat beszélsz, miket nem szívesen hallgatok. . Ám azért kegyelemben elbocsátotta a tudóst. Zöldi Márton.