Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-12 / 28. szám

julius 12. ban Ausztria a legtöbb fölösleges milliót. A magyar ipar mesterséges fejleszté­sére szükségünk vau ; a magyar népben sok ügyesség és képesség rejlik, hiszen a kül­földön foglalkoztatott magyar iparosok di­csérete erre, a legjobb bizonyság. Ma már, a tervszerű eljárás következtében nagyobb számú bosnyák, török és már görög ifjú is tanul nálunk, akik ipari tudásukkal uj társa­dalmi és kereskedelmi összeköttetésnek is tényezői lehetnek majd a Keleten. De az ipái fejlesztési törvényt az iparegyesület a szerzett tapasztalatok alapján módosítani óhajtja és óhajtásai megegyeznek a nagy kizvéleménynyel is, amely az iparfejlesztési törvény alkalmazásában nem egy ferdeséget és céltalanságot látott. Az iparU-jtesztési törv'nv revíziój ira vo­natkozó javaslatok melyeket az iparegyesület lelterjeszt a kormányhoz főbb pontjai: Az állami adókedvezmény fenntartandó, Tiz évi adókedvezményt kell biztosítani minden olyan uj gyárnak, amely kizárólag a nálunk még meg nem honosított uj iparcikkekkel kíván foglalkozni. Az állami kölcsönök lehetőleg hézagpótló iparvállalatoknak és esetleg vál­ságba jutott iparágaknak engedélyezenJők í még pedig a régóta fennállott s vá-atlan vál­ságba kerülő ipartelepeket, nem pedig a hiányosan vezetett, rosszul berendezett ipar­telepeket kell megmenteni. A gépeket nagy­iparosoknak no ajándékozzák, hanem inkább tegyék lehetővé, hogy egy központi megbí­zott helytől bármely jóiavaló és hitelképes iparos a legelőnyösebben részletfizetésre sző­rözhesse be a szükséges gépeket. Ebből a kedvezményből senki se legyen kizárható. A természetbeli előnyöket az ipar számára gyü- mölcöüzteUii kell a vizierők kihasználására és a földgáz hozzáférhetővé tétele által. A délben két órakor meglátogatlak. Nem tudom miért nem akarod, hogy korábban menjek. Te nem is vagy férti. esik egy pontozási járó óra. Az ember­nek oly türelmesnek keit lennie! Keltőnk között mindig ott van az óra. Sokszor pedig az óra még egy vetélytársnőnél is rosszabb. A le Giuliád Iil — Tehát csakugyan ő! Enrico összeszoritott fogakkal s telve keserűséggel mondta ezt. —.Nem megmondtam 1 — tette hozzá Luciana s emellett olyan pillantást vetett Arturora, amely ostorcsapásként érte. Gratulálok önnek Vigoreni ur : ön válogat a szép özvegyek közt. Jól teszi!... Özvegy asszony miudeet elveszíthet a kedvese házában ... anélkül, hogy annak a férj bosszújától kelieno tartania! ... És te, Enrico ? — Nus? — Az ígéreted ? — Melyik ? — Nem kérsz bocsánatot ? — Igaz ... elfelejtettem. És tőled is bocsá­natot kérek Arturo. — Oh, nincs miért. .. Csak azt a hölgyet sajnálom, akit kompromittálnom kellett... — Újból jóvá teheti, — vágta vissza Luciana_ — Vegye feleségül. — Igaz ! ... Erre r.era is gondoltam. Majd megpróbálom ... Rövid szünet következett, ami alatt mind a hárman azon Uiuődtek, hogy mennyit veszítettek és mennyit ny ertek. Azután még egy darabig el­csevegtek s a kis társaság végre látszólag a leg- hüvösebb hangulatban szétoszlott. Vigoreni Arturo a legkifogástalanabb udvariassággal ajánlotta magát és Enrico, mialatt az ajtóig kísérte, a szeretetre­méltó tréfálkozás erőltetett hangján szólt: — Most természetesen hozzá mégy, te kis gonosz. Tudod mit ? Ma este én is odamegyek. Mondd meg őszintén nem bánod ? — Nem ... de ... én ma oste eljövök a fele­ségedhez, — szólt Arturo bizalmasan, — szegényke megérdemli!.... K ő v A R v I p ft k földgáz megoldásának lovábhi halasztása he­lyeit a gyakorlati akció tőrére kell lépni. Kívánja ezután az emlékirat a megfelelő dij- szabáskedvezménveket, nevezetesen Bosznia felé. a dunai ótrakodási forgalomban, az ipari vidékek élelmezésének és szénnel való ellá­tásának megkönnyítésére. Biztosítani kell a hazai iparnak minden munkát és közszál- litást. A kisipar érdekeit szintén felkarolja az emlékirat. A kisiparosokat közvetlenül kell támogatni gépekkel és készpénzzel. A gépe­ken kívül olcsó vagy ingyenes munkahelyek átengedése kívánatos a városok részéről. A közszállitásokban bizonyos hányadot a kisipar részére kell biztosítani. Fontos feladatul jelöli meg az emlékirat az iparostanulók szakkép­zésének reformálását és szervezését is ajánlja. Ezekkel a kérdésekkel most. alapos ta­nulmányozások és vizsgálatok alapján fog még foglalkozni az egyesület. i Készséggel kellene támogatni a közvé­leménynek azt a törekvést is, hogy végre ál­landó kiállítási helyiség legyen Budapesten, amely az egyes szakkiállításoknak is hajlékot adhasson. Ex az ide.enforgalom és a magyar iparcikkek kelendősége érdekében is hasznos lenne. 11 I R E K. Tistehtlsl kérjiia lapunk t. előfizetőit, hogy hátralékos előfizetési díj tartozásaikat beküldeni szíveskedjenek, vidöki előfizetőink­nek e célból postautalványt mellékelünk lapunk jelen számához a melyen a hátralé­kos tartozás is fel van tiintetve. Templomszentelés. A helybeli reformáj tus egyház presbitériuma az uj templom felavatását f. óv augusztus hó 16-ra tűzte ki. Ha a püspök nem változtat e terminuson vagy más súlyos akadály föl nem merül: úgy a templomszentelés e napon meg fog tartatni, — Este műsoros táncestély lesz. A nagysomkuti autó közlekedés. Megír­tuk, hogy Nagybánya város tanácsa föl fo­lyamodás utján kéi to a kereskedelmi minisz­tert, hogy Nagybánya és Nagysomkut között auto-közlekedóst létesítsen. A kereskedelmi miniszter méltányolva a város kérvényét, ki­látásba is helyezte az auto-közlekedés létesí­tését, ha az utak e célra megfelelnek. Mint most értesülünk, az utszemlét a legközelebbi napokban fogják megejteni. Minthogy pedig a nagysomkuti ut a legjobb karban van, kétségtelen, hogy az auto-közlekedés rövide­sen létrejön. Mértékhitelesités. Az időszakos mérték- hitelesités Nagysomkuton a községházánál a folyó julius hó 18., 20. és 21-én fog esz­közöltetni az állami mértékhitelesítő hiva­tal által. ' Figyelmeztetik tehát mindenki a ki a közforgalomban mértékeket és mérőeszközö­ket basznál, hogy azokat a fent meghatáro­zott napokon és helyen hitelesítés végett mutassa be. Hitelesítési eljárás alá csak azon mérté­kek és mérő eszközök vétetnek, melyek tisz­ták, rozsdától mentesek, egyáltalán jó karban vannak. Kihágást követ ol, a ki a közforgalom­ban meg nem engedett mértéket vagy mé­rőeszközt használ. Részletes tájékozást nyújt a községhá­zánál kifüggesztett hirdetmény. Elöljáróság. Felemelték a lapok előfizetési áraikat. A főváros 7 legnagyobb lapja: Az Alkotmáy, Magyarország, Az Újság. Pesti Ilirlap, Világ, Budapesti Ilirlap, Pesti Napló, előfizetési árai­kat 32 koronára emelték fel julius 1-től kezdve, Ezeknek a lapoknak egyes száma 12 fil­lér lesz. Az iparkamara pályázatai. A debreceni kamara ezúton hozza érdekeltsége tudomá­sára, hogy a jövedéki birság alap fölös ösz- szegeiből javadalmazott alapítványi lie’yek közül az 19 14—1915. tanévben 7 szakiskola és 1 nőiparos iskolai hely kerül betöltésre. Ezen kívül kiadományozásra keiül egy-cgy 120. 200, 300 és 400 koronában megállap:- tott ösztöndíj, melyre oly hazai közép vagy felső leány iskolát végző fiú vagy leány tanu­lók tarthatnak igényt, kik szolgain ukiól és kitűnő elmenetelükről okmányilag nyújthat­nak bizonyítékot. Végül i 20 koronás ipar- tandijra tarthatnak igényjogosultságot a pá­lyázat szerint azok a tanulón, ak k a magyar szent korona területén valamely mesterség­ben, kézmüvészetben vagy kereskedésben óhajtják magukat kiképezni s fedhetetlen ma- gaviseletükn 1 és szorgalmukról bizonyítványt képesek felmutatni. A meghatározott felté­telekhez képest felszerelt folyamodványokat a szülők és pedig ha a növendék atyja tett­leges szolgálatban áll, az előirt hivatalos az illető pénzügyigazgatóságnál, esetleg ha al­kalmazásuknál fogva erre jogositvák, a pénz­ügyminisztériumnál, nyugalmazott igényjogo­sultak vagy azok özvegyei pedig azoknál a pénzügyigazgatóságoknál, amelyeknek terü­letén a nyugdijat élvezik, a szülők nemlété­ben pedig a gyámok annál a pénzügyiga/ga- tóságuál, amelyek kerületében az igényjogo­sult legutoljára alkalmazva volt, folyó évi julius hó tizedikéig (10) nyújtsák be, A rész­letes pályázati feltételeket tartalmazó felhívás egy példányát a kamara készséggel megküldi í az érdeklődőknek. Mozielöadás. Ma este egynegyed 9 óra­kor a helybeli moziban az alábbi műsor ke­rül bemutatásra: 1. „Vig özvegy 2 felvonás­ban, 2. „Kellemes otthon.“ 3. Psylander nászutja.“ 4. „Gyöngy nyakék“ dráma. 5. „Eclair journal,“ 6. „Duczi bácsi kapitány, Uj középiskolai internátus. Az Országos Református Lelkészegyesületnek a hajdúbö­szörményi ref, Bocskay-főgimnáziummal kap­csolatosan létesített internátusa (Kalvineum) az 1914-ik év szeptember 1-én megnyílik. Az internátus a város belterületén több mint három holdnyi szépen parkírozott telken épült s modern berendezéssel (külön tanuló-, já­ték-, étkező és hálótermek, vízvezeték, vil­lanyvilágítás, fürdőszobák) játszótermeivel, tennis, kugli és korcsolyapályával a legmesz- s/.ebb menő hygienikus igényeket is kielé­gíti. Az internátusba 30 lelkészárván kívül még 90 bennlakó, gimn. tanuló vétetik fel valláskülömbség nélkül. Az évi teljes ellátás di;a 500 korona, melyet részletekben is lehet fizetni. A növendékek a Kálvineum igazgatójának és két bentlakó tanár felügye­lete alatt állanak, kik úgy magaviselet, mint tanulmány tekintetében is ellenőrizői és irá­nyítói a tanulóknak. A fizetéses helyekre való felvételre vonatkozó kérvényeket a Kálvi­neum nagytiszteletü Igazgatóságához kell cí­mezni s a hajdúböszörményi ref. Bocskay- főgimnázium igazgatóságához kell küldeni. A főgimnázium V. osztályába szeptember I 1-vel vezetik be a görögpótlót is, Bővebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom