Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-21 / 25. szám
XII. évfolyam. Nagysomkuf, 1914. junius 21. 25-ik szám. rr (OV RVIDEK KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAG YSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. rí V* Előfizetési ár: Kgó» ívta . . . 8 K Kegyt-d évre . . IK fél évre .... 1 K Egye» **im &ra 20 fillér Vakáció felé. Még csak néhány rövid nap esetleg óra választja el a tanuló fiatalságot a várva- várt szünidőtől. A tanuló sereg élvezheti isteni szabadságát, a hosszú vakációt. Mint örül, mint ujjong az ifjúság az elkövetkező szép napoknak, amikor lezárhatja magáról az iskola porát s repeső szívvel, vidám kedvvel kipihenheti az esztendő fáradalmait. A vakáció csak a szorgalmas, kötelességtudó fiatalságnak van szánva, azoknak, kik a tanév alatt komolyan fogták fel hivatásukat, lelkiismeretesen tanultak, szeretettel forgatták a tankönyveket, buzólkodtak, fáradoztak, hogy mennél több és nagyobb isme- ! etekre tegyenek szert, tanultak, dolgoztak, hogy haladhassanak, jövőjük útját egyengessék s évek múltán a maguk elé tűzött célt elérhessék. Az iskola falai közül kilépnek az élet iskolájába, ahol újólag felvenni kell a harcot, megállani kell a sarat, hogy el ne bukjanak az ut közepén. Ismételten kemény tusát, elkeseredett hadjáratot kell folytatniok ha élni akarnak önmaguknak, a társadalomnak, a nemzetnek. Mert ölök küzdelem, pihenés nélküli háborúskodás az élet a létfenlartás, a kötelességtel jesités érdekében. Főszerkesztő: Dr. Olsavzzky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő, A szorgalmas tanuló tehát megérdemli a pihenést, hogy aztán az uj tanévhez ujult erővel, fölfrissült szemmel, igazi munkakedvvel foghasson. Bezzeg a hanyag, kötelességét mulasztó, lusta diák a szép, a derült, a fölviditó vakáció napjaiban látja csak, hogy mily köny- nyelmüséget, mily felületességet tanúsított a tanév alatt, amikor könyvei helyett mindenféle haszontalansággal foglalkozott, elléhás- kodta a tanulásra szánt időt. S ime a visz- szahatás. A mit tiz hónap alatt nem tett, azt most a pihenésre szánt gyönyörű időben kell megcselekednie: tanulni, hogy egyikmásik tantárgyból az uj tanév elején pótló vizsgálatot tehessen. Mily mérhetetlen fájdalmat okoznak a szülőknek azok a hanyag, a tanulástól irtózó, a tankönyvektől rettegő tanulók, kik elzárják maguk elől a haladás, az emelkedés útját, legkivált mikor ismételni kell az osztályt. A kötelességet nem ösrnerő tanulóság nincs tisztában azzal, vagy nem akarja megérteni, hogy a szülők mily nagy áldozatok árán iskoláztatják őket csakhogy a közép- szerűségen felülemelkedjenek, intelligens, képzett, komoly munkaszerető embereket fa- I rágjanak belőlük. Sserkesztőség kiadóhivatal. Nagysnmkut,Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÍKNAB» Nem tudják méltányolni a szülők meg- fizethetlen~-gondoskodását, végtelen odaadását, amikor szájuktól megvonják a falatokat, nélkülöznek, megfeszített munkával dolgoznak, hogy gyermekeik pályafutása elé akadályok ne gördüljenek, robotolnak, testet sorvasztó, idegölő munkával töltenek napot, éjét csakhogy taníttathassák gyermekeiket, hogyha felnőnek, szemrehányás ne érhesse őket, vádolva ne legyenek, hogy ők voltak gyermekeik mostoha sorsának okozói. A szülő soha nein lehet oly hálátlan mint a gyermek, s a gyermek soha nem nyújthat és nem nyújt azért kárpótlást, amit a szülő az ő érdekében cselekedett. Akinek az édes vakáció megadatott töltse okosan, célszerűen. Ossza be a napot praktikusan, hogy mindenre teljék ideje. Legyen helye a gondtalan, vidám játéknak. Isten szabad ege alatt, a természet ölén hadd pezs- düljön ki az üde kedély, a pajzán jókedv, majd sorra kerüljön a testedző, izomerősiló tornászás. Fordítsanak emellett bizonyos időt jó, tanulságos, lelket nemesitő, szellemet mi- velő könyvek olvasására is. Akkor lesz teljes harmónia az ifjúság lelkében, ha idejét kellőkép beosztja s úgy testének, mint szellemének fejlesztését egykép szem előtt tartja. A „KOVÁRVIDER“ TÁRCÁJAÁbris álmodik. Irta: Peterdi Andor. I. Ki ne álmodott volna még egyszer életében a mennyországról ? Tálán mindenki ezen a világon. Szegény és gazdag, bűnös vagy tiszta nemes lélek egyenként részesült mir benne. Es ahány ember megálmodta, annyiféle képen látták. Angyalokkal, rózsakei ekekkel, csillagokkal és minden elképzelhető széppel és jóval telistele. Ha szegény j ember álmodik a mennyországról, akkor ott bizo- j nyára minden olyan vágya teljesült, amit a kíméletlen, sivár élet itt ezen a földön a valóságban megtagadott tőle. Ha pedig gazdag ember álmodta meg, az bizonyosra rangokkal meg címekkel szerepelt a mennyországban. A szegény Ábris, aki a falunak legkoldusabb teremtménye volt, egyszer nagy bubánattat a szivében későn éjszaka tért haza a kis családjához. Egy árva garas nem volt a zsebében, pedig itthon alig várták a felesége meg a gyermekei, hogy hozzon haza valamit, mert a kamra bizony üres volt s a kicsinyek ucm ettek alig egy kis száraz kenyérkét egész napra. Szegény Ábris olyan megtörtén bandukolt hazafelé, mintha szivében a világ minden szomorúságát, a zsebében pedig minden szegénységét cipelné. Ábris felesége békés, tűrő, jóságos asszony volt. Ha üresen jött haza az ura, nem békéden- kedett, csak a kicsinyein esett meg a szive, hogy nem tudott nekik enni adui. S olyankor fájdalmasan felsohajtott: — Majd talán csak ad még hitelbe a botos reggel egy kenyeret... Ennyit mondott csak, de bizony a torkát fojtogatták, égettéK a keserű könnyek. A nyomorúság vagy könnyeket vagy haragvó villámokat csal ki a szegények szivébö:, Ábris nem szólt semmit. Mikor hazakerült, odaült az üres asztal mellé, rákönyökölt a tenyerére és belebámult at üres semmibe. Nem volt egy gondolata és nem volt érzése. A kenyér utáni hajsza egész fásulttá telle. Egy darabig üit, a jobb holnap reményében lepihent éjszakai nyugalomra. Szegény Ábris hajlékát a békés éjszaka átölelte és belenngatta az alvó Ábrist a mennyek országába. II. A kapunál két aranypáncélos angyal őrködik, nyíllal a kezeben. Csak altit szó.itanak, az léphet be azon. A kapu előtt sokan tolonganak és várják, lesik, hogy kit szólítanak be előbb s a kinek a nevét kiállják, az boldogan és derűs kedvel átléphet azon a kapun, mely minden szerencsés halandók mennyországa. Ábr is is ott tolongott a sokaságban és várta- várta, vájjon mikor kerül már őrája a sor: de alig tüuödhetfctt ezen, harsányan kiáltják a nevét: — Szegény Ábris belépheti Ábris szive megdobbant, de a másik pillanatban áttörte magát a sokaságon és belepett a mennyet szágba. A kapunál mindjárt karonfogta valami őran- gyaiféle és vezette az Ur káprázatos színe elé. Ábris bizony reszketett a meghatottságtól s magában azon évődött, hogy mit is mondjon ő az Úristennek, ha eléje kerül. Elsirja-e a panaszát, megmondja-e, hogy éhezik a családja s a gyermekei alig egyszer ehetnek egy kis meleg ételt egy héten ? Vagy imádkozzon csak és ne szóljon egy árva szót se arról a nagy nyomorúságról, ami itt lent sovány, csontos vállaira nehezedik ? Nem tudta magát elhatározni. De alig határozhatta el magát, már is ott állt az Ur trónja előtt, lehajtott fővel, de egy kukkot sem szólva. De az Isten barátságosan fogadta és megkérdezte, hogy mi lenne a kívánsága, mert jámborságáért meg akarja jutalmazni. Ábris eleinte elfogódottan és félénken válaszolt az Ur kérdéseire, de mikor a kívánságát kérdezték tőle, beszédes lett és bátran elmondta, szinte sírva panaszolta ínséges, mostoha, földi sorsát. — Uram Istenem — mondotta többet között Ábris nagy a szegénységem és még nagyobb a nytn oiuságr m. Hátom apró gyermekim van, de
