Kővárvidék, 1914 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-14 / 24. szám
24-ik szám. XI!. évfolyam. Nagysomkut, (914. június 14. Előfizetési ár: Egész évre . . , 8 K Kegyed évre , , ! K fél évre .... < K Egyes szám ára 20 Bllér Főszerkesztő: Dr. Olsavszkj Viktor, Felelős szerkesztő: flarna Benő, Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN l ASÁHNAi* A községek szövetkezése. A magyar városok sikeres szervezkedésének példája arra késztette a nagyközségeket, hogy a községek egyetemes érdekeinek védelmére, úgy gazdasági, sociális és kulturális fejlődésük éidekében esetről-esetre közös megbeszélések, tanácskozások tartása céljából a nagyközségek képviselőit tömörülésre hívja fel. Az előkészítő bizottság nagyközségünk elöljáróságához az alábbi felhívást küldte, a melyre a község képviselőtestületének figyelmét ez utón is felhívjuk. A felhívás szószerinti szövege a következő: ..Tekintetes Elöljáróság Az 1912. évi LVI1I. t. c. évről évre emelkedóleg 8 millió korona államsegélyt biztosit a városoknak — és igy kárpótolja azokat az állami feladatok teljesítéséért. — Ezen törvény alapján a nagy, gazdag és hatalmas városok tetemes pénzbeli államsegélyhez jutottak,— többek közt a 15.1.00 lelket számláló Selruec és Bélabánya város évi 50.000 korona, — a vagyonos Debrecen 65.000 ko róna, Szabad a város évi 90.000 korona, Temesvár évi 75.000 korona államsegélyt kapnak. Az állam kiterjesztette gondoskodását a kis városokra is, — s igy többek közölt a 2095 lélekszámmal biró Abru lbánya évi 11.000 korona, — a 2799 lélekszámú Jolsva évi 14,000 korona, — a 2292 lélekszámú Pop- rád évi 14,000 korona, — a vagyonos és 1919 lelket számláló Huszt városa évi 11.000 korona államsegélyben részesülnek. A községek nem kapnak államsegélyt az állami feladatok teljesítéséért, pedig hely- lyel közzel több állami feladatot teljesítenek, s az állam részére több adót szednek be és szolgáltatnak be, mint akárhány rendezett tanácsú városa az országnak. A községek sokkal szegényebbek, mint a városok, — statisztikailag beigazolt tény, hogy a községi háztartásokra háruló teher kétharmad részben állami célokat szolgál és csak egy harmad része származik a községi kapcsolatból. A városok azért tudták kiküzdeni az államsegélyt, mert mozgólodiak érte, felhívták a figyelmet szükségleteikre, — és sajtójuk segítségével is sikerült elérniük, hogy az állami teendők ellátásáért az államtól kárpótlást kapjanak. A községek államsegélyben szintén csak is úgy részesülhetnek, ha mozgolódnak érte, életjelt adnak magukról, — miután pedig a községek már indítottak ily mozgalmat, — igy szüksége mutatkozik annak, hogy a községek kiküldöttei e tárgyban legközelebbi időben Budapesten értekezletet tartsanak. Tisztelettel kérjük tehát a tekintetes Elöljáróságot, — szíveskedjék a Budapesten legközelebb megtartandó országos értekezleten résztvenni, olt a község kiküldöttjével magát képviseltetni, — s csatlakozási szándékát mielőbb bejelentem. Az esetben, ha a tek. Elöljáróságnak nincs módjában saját hatáskörében a község képviseletében való részvétel tekintetében intézkedni, — kérjük: méltóztassék jelen beadván} t a község tek. Képviselőtestülete elé terjeszteni, — hol is kérjük, hogy a községek államsegélye ügyében megtartandó országos értekezletre a község vezető jegyzőjét a község k Mtségére kiküldeni méltóztassék. Tisztelettel: Az Előkészítő Bzottság nevében: Bakos Gyula, Törökszentmiklós község főjegyzője. Brandtner Pál, Kispest község főjegyzője, Vaghó Ferencz. Rákospalota község főjegyzője.“ III R E K. A ref. egyház építkezése. A „Református Szemle“ az erdélyi ref. egyházkerület hivatalos lapjának május 22-iki számából vesz- szük az alábbi sorokat: „A nagysomkuti egyházi építkezések (templom és papilakás) körül többrendbeli, némely napilapokban is szellőztetett, panaA „KŐVÁRVIDEK“ TÁRCÁJALevél Sanremoból. Sanremo, 1914. V. 27. Pár hét előtt egy m'ndennapiasan hangzó hírlapi jelentés kötötte le figyelmemet és hosszú időre nyomasztó lehangoltságba tartotta kedélyemet. „Szécsy István doctor életének huszonkilen- cedik évében hosszas szenvedés után Sanreinoban elhunyt.* Ezen lesújtó hír nyomasztó hatása alatt keresnem fel ma a sanremoi temetőt, a hol rövid keresés után az újabban hantolt sírok közt megtaláltam azt, a mit félve, de vágyó kíváncsisággal UprAQtPm „Szécsy István élt 29 évet.“ Kiváncsi félelemmel kerestem, mert szinte nem akartam elhinni ezt, hogy a kivel még közel múltban egy magasra törő jövőnek álmait szövögettük, ma itt pihenjen megsemmisülve a ciprusok és pálmák beárnyékolta kicsiny temetőben. Még nem is rég múlt ideje annak, hogy a budapesti egyetemen együtt kezdtük orvosi tanulmányainkat és nekem már korán feltűnt a magas növésű, barna, úri modorú és igyekvő fiú. Csakhamar megbarátkoztunk és rövidesen elválhatatlan jóbarátok lettünk. Az előadásokat egymás mellett üllve hallgattuk, a szünetek alatt együtt vitatkoztunk, együtt végeztük laboratóriumi munkáinkat és 1908. év tavaszán együtt hagytuk el Budapestet, hogy tanulmányainkat, a nagy német metropolisban, Berlinben folytassuk tovább. Együtt szívtuk fel ezen feledhetetlen inpressiokat, melyeket a német kultúra fiatal lelkünkre, kitörölhetetlen vonalakkal vésett be. Már akkor ott élt szervezetében a betegség csirája, de ő kétségbeesett reménykedéssel küzdött ellene. Jól ismerte betegségének természetét, de a tüdőbajának bámulatos optimizmusával tovább dolgozott és szövögettük a jövő terveit Charlottenburg árnyas fái alatt. Engem kötelezettségeim haza szollitottak, ő azonban ott maradt és rövidesen Zieten ideggyógyászati klinikájának asistanse lett. Ezen idő óta már csak levélben érintkezhettünk egymással. Egész további élete bennem, egy végső erejét összeszedő úszó benyomását keltette, a ki tu- I datában van annak, hogy célját elérni nem lesz képes, de azért utolsó erőmaradékaival még bámulatos távolságot hagy maga után. Utolsó levelében már azt írja, hogy egy londoni idogélettani tanszék mellé hívták meg első- asistensnek, de nem tudja mi lesz, mert betegsége ez utóbbi időben nagyon erőt vett rajta. Minden sorából a kétségbeesés és az önmaga iránti elkeseredett bizalmatlanság tükröződött vissza. Vigasztaló levelemre már csak a szomorú liir hozta meg a választ, énnekem és egy gyászoló özvegy édesanyának, Szegedre, a ki beane minden reményét vesztette el..,. Most pecig itt állok sirod felett levett kalappal, neui tudva visszatartani az ellenállhatatlan erőszakkal szemembe tóduló könnyeket. Eljöttem ide hozzád, nem azért, mert utam erre téved:, hanem előre megtervezett szándékkal, egy lenemgyözhető kényszerhatása alatt. Szegény Pista barátom, mily korán félben kellett hagynod, nemes ambitióval megkezdett munkádat. Szegény. Hát mondhatom e én ezt rólad, hogy szegény, mikor te gazdagabb voltál nagyon sok gazdagnál. Te ragyogásod tetőfokán a charlottenburgi diákálraok megvalósításakor tűntél le, inig én reménytelenül igyekszem, a semmit sem nyújtó jelent, a múlt violaszin ábrándjaival összhangba hozni. Szegény ! Ezt csak szokásból mondhatom neked. Annyira szerettelek, hogy most jól esik nekem azon tudat, mely téged itt a sanremoi poetikus miliőben, egy fenhordott fővel végigfutott pálya után, az absolut, örök nyugalom és boldogító megsemmisül s végnélküli álmában képzelhet. Én előttem még mistikus ködként lebeg a vég nem ismert problémája, te pedig már ismered e nagy titkot. Én rám még talán egy szenyes hullámokkal csapkodó, a mélybe sodró örvényekkel fenyegető s a mitől, tudod Pistám, legjobban irtóztunk, talán álmainkat szétromboló, folyam meguszása vár. Soká azonban semmi nein tarthat... az élet csak gyorsan tovatűnő, kellemes és nyomorúságos pillanatok rövid sorából van összetákolva. Még ma az vagyok a kinek te ismertél. Dr. T. S.
