Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-25 / 52. szám

december 25 KŐVÁRVIDÉK 4 útleírásai is úgy hatunk, mint a pompás dekorációk a színpadon. László határozott művésze a tolinak, elbeszélései nyomán megelevednek előttünk az indiánok, arabok» skypeiárok, törökök és kurdok nemzetei. Novelláinak nemes tendenciája a szó valódi értelmében vett klasszikus íróvá avatják ezt a melegszívű, mokánynyaku löfőszékelyt, aki evangéliumi bö'csességgel kezeli a zsi­dókérdés nagy problémáit. Becsületes em berek meleg rokonszenve, az igazi szép- irodalmat kedvelők hódoló elismerése kell, hogy kisérje László Zoltán fellépését. A harmincas évek legelején élő írótól nyilván még sok szépet remélhet a magyar iroda­lom, melyet eddig csupán néhány elisme­rést aratott tudományos munkával gazda­gított s melynek egyszerre vált egyik leg­szívesebben olvasott szépirójává, akinek jelentőségét, ami a legnagyobb ritkaság, egyhangúan ismerte el a kritika. Az izr. nöegylet estélye. Mint már hirt adtunk lapunkban, a helybeli jótékony izr. nöegylet e hó 27-én este 8 órakor a Stern-féle szállodában műsoros estélyt rendez, amelyre az előkészületek nagyban folynak és igen sikerültnek Ígérkezik. Az estély műsora a következő: 1. Nyi­tány: Zongorán előadja: Hirsch Editke. 2. Felolvas: Dr. Kovács Mór. 3. Monolog, előadja: Goldstein Rózsika. 4. Szavalja: Fenyvesi Jenő. 5. Melodráma: előadja Smilo- vits Rizuska, zongorán kiséri Roseníeid Ilonka 6. Szavai: Növi Piroska. 7. Énekel Repecs Lenke, zongorán kiséri Hirsch Irmuska. 8. Monolog, előadja: Barna Irmuska. 9. Éne­kel: Hirsch Sándor, zongorán kiséri: Goldstein Irénke. Az estélyen elárusító sátrak lesznek felállítva, a hol hideg húsételek, italok és különféle csemegék fognak árusittatni a nö­egylet pénztára javára. A mozi megynyitása. Mint értesülünk Vámfalvi Sándor a helyben létesítendő ál landó mozit 8 —10 nap múlva megnyitja. A mozi berendezése serényen folyik és pár nap múlva befejezést is nyer. A kir. járásbíróság ügybeosztása 1914. évre. A m. kir. igazságügyminiszter 73465/97 1. M. számú rendeletének 4. § a alapján közhírré teszem, hogy ezen kir. járásbíró­ságnál az 1914. évre az ügyviteli szabá1 lyok 2. § a alapján: a) a szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok bevételére Pályi Béla vezető járásbirót; b) a vétség és kihágási ügyekre vo­natkozó panaszok felvételére Dr. Bacsinszky Ödön kir. járásbirót jelölöm ki. Az ügyviteli szabályok 3. § a alapján a szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatko­zatok bevételére, valamint a büntető ügyek­ben! panaszok felvételére nem különben az idézés nélkül megjelenő felek ügyeinek tár­gyalására minden hétfő napjának d. e. 9 —12 óráját jelölöm ki, ünnep napok azonban kivétetnek. Nagysomkut 1913. évi decem­ber 21. Pályi Béla vezető kir. jbiró. A hajdudorcgi nagyprépost. Az uj haídudo- rogi görög katholikus egyházmegye meg­alkotásával s az uj püspök, Miklóssy Ist­ván dr. beiktatásával megindult az egyház­megye belső szervezésének munkája is, amelynek egyik első és legfontosabb tétele : a káptalan megalakítása. Beavatott helyről nyert értesülésünk szerint az egyházmegye káptalanjának első nagy prépostja Jaczko- vics Mihály egyházmegyei főtanfelügyelő, volt hajdudorogi püspöki vikárius lesz s a kinevezésről szóló királyi ké/it at már a közel napokban megjelenik a hivatalos lap­ban. Mindenképpen érdemes egyház férfit jutalmaz ezzel a királyi kegy. Jaczkovics Mihály a maga szívós akaratával homlok- terében állott annak a küzdelemnek, amely az első görög katholikus egyházmegyét — annyi harc után — végre is meg­alkotta. Katonák karácsonyi szabadsága. Megje­lent a hadügyminiszter rendelete, mely a csapattestparacsnokokat utasítja, hogy az idén a katonáknak a karácsonyi ünnepek alatt hosszabb szabadságot adjanak, mint az előző évben. A katonák karácsonyi sza­badsága 20-án délben kezdődik és január 2 án délben végződhetik. Elgázolta a vonat. Múlt csütörtök dél­után Nagybánya és Buság-Misztótfalu állo­mások között a tehervonat egy eddig isme­retlen nőt elgázolt. A szerencsédéiül! járt nőt Szinérváraljára szállították, de mire a vonat oda érkezett már meghalt. Fontos figyelmeztetés! Ha személyesen tesszük meg bevásárlásainkat Budapesten, célszerű tudni, hogy hangszerkészitménye- ket legjobban és olcsón a világhírű Wagner a »Hangszerkirály« cégnél (Budapest, VIII. József-körut 15.) vásárolhatunk. Különösen ügyeljünk [ól a Wagner névre és a 15-ös házszámra. Az általánosan kedvelt és elis­mert Wagner a »Hangszerkirály« cég bár kinek készséggel megküldi nagy fényképes disz árjegyzékét teljesen ingyen. Magyar városok. Mint mindenre, a mi gyer­meknek szórakoztató és tanulságos, Sebők Z ig- inond és Benedek Elek képes gyermeklapjának figyelmet kierjed arra is, hogy időnkint megismer­tesse hazánk nagyobb városait is. Legutóbbi de­cember 14iki számába Lakatos László irt kedves cikket F.unióról. Ugyanez a szám közli Buduyáuszky Gyulának egyik utolsó versét, Ábrányi Emil, Benedek E ek, Fövényessy János verseit, Szemere György elbeszélést, Sebők Zsigmond folytatja Dormögő Dömötör legújabb kalandjait, Elek nagyapó kedves mesét mond, Pataky Kató sz^p képet rajzóit, Zsiga bácsi mulatságos mókát ír, Dánielné Lengyel Laura folytatja regényét. A rejtvények szerkesz­tői izenetek egészítik ki a szám gazdag tar­talmát. A Jó Pajtás t a Franklin-társulat adja ki . előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, fél évié 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatvány- számokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest VI., Egyetem utca 4. A talaj elkészítése tengeri alá. A ten­geri, mint a legtöbb kapás növény alá a talaj akként készítendő elő, hogy az lehe­tőleg gazmentes és kitűnő termőerőben le­gyen. A gazmentesités céljából a tengeri alá szánt gabona tarlö mindjárt aratás után sekélyen leszántandó, avagy legalább is megtarcsázandó, minden nagyobb esőzés okozta megülepedés, megtömődés után erő­sen megfogasolandó és késő őszkor mé­lyen leszántandó A talaj termőerejének gyarapításáról pedig erős istálló trágyázás­sal kel! gondoskodni, a melyet a tengeri és csalamédé sokkal inkább meghálál mint a zabos bükköny vagy más takarmány- növény. Tengeri alá a téli istálló trágyát szok­tuk felh sználni, a mit még a. tél folyamán lehetőleg február végéig ajánlatos a fa­gyos, őszi szántásra félérett állapotban kihordani, azonnal jól szétrázva és egyen. Ietesen eiteregetni, hogy a trágya minde­nütt egyenletesen takarja a földet. Az ilyen téli trágya takaró alatt ugyanis a föld a vetés idejéig nyirkosán marad, a trágya hatékony anyagát a hóié és az esővíz a talajba mossa, ellenben a szalmás részeket elrothasztja, a földre lesulykolja, úgy, hogy azok vetés alá sekély szántással is jól le- takarhatók és nem teszik hézagossá, tehát nem is szárítják a talajt. A később kihor­dott istálló trágyát ellenben már egy napi tavaszi szél is erősen kiszorítja, a trágya csomósán és tőzeggé kiszáradt állapotban marad, azt jó mélyen kell leszántani és is a földet erősen kiszárítja és hézagossá teszi. Az ilyen földben aztán a tengeri egyenetlenül kél ki és a szárazabb tavaszi időjárást nagyon megsínyli. A föld jó megművelése és trágyázása a tengeri alá igen sok munkába kerül, de a folyómenti televényes áradvány talajok­tól eltekintve, csak így lehet kát. Iioldan- dént 20—30 mmázsás szemterméseket elő­állítani, természetesen késői bőtermésü faj­ták termesztése és további kitűnő megvi- selés mellett. Az eredmény azonban bőven megjutalmazza a közönséges tengeri meg­műveléssel szemben felmerülő több költsé­get é> fáradozást. A tengeri alá való szuperfoszfátozást a régebbi kísérletek alapján nem tartották jövedelmezőnek, holott az újabb tapaszta­latok szerint 200 — 300 kg. szuperfoszfát őszi kiszórásával igen szépek eredmény érhetők el. Annyi azonban bizonyos, hogyha kedvező időjárással a tengeri a szuperfosz­fát foszforsavát jól kihasználja, a rákövet­kező gabonavetés annak már kevés hasznát veszi. Mivel pedig a tengeri az istálló trá­gyázott földben is jó! megterem, ellenben a talaj foszforsav készleteit erősen kizsa­rolja, csak azt ajánljuk, hogy ne a tengeri, hanem a rákövetkező gabona alá szórassék ki őszkor 150 — 250 kg. szuperfoszfát és akkor egyaránt nagy tengeri és gabonater­mésre számíthatunk. Árverési hirdetmény. Alulírott uradalmi intézöség ezennel közhírré teszi, hogy a mélt. Gróf Teleki László Gyula ur tulajdo­nát képező kövárhesszufalusi és nagysom- kuti országos vásárvámszedési jog 6 évre nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek bérbe fog adatni. Kikiáltási ár 2650 kor. a nagysomkut és 925 kor. a kővárhosszufalui vásárvámért. Bánatpénzül a kikiáltási ár lO^-a teendő le készpénzben. Az árverés 1914. évi január hó 18 án d. e. 11 órakor lesz Rövárhosszuíaluban az uradalmi intézöség irodájában megtartva. Bérlő köteles lesz egy évi bérösszeg­nek .megfelelő biztosítékot készpénzben vagy alkalmas értékpapírokban letétbe helyezni, a mely a bérlet lejártával részére vissza- adatik. Kelt Kövárhosszufaluban 1913. de­cember 23-án. Tóth János uradalmi intéző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom