Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-08-03 / 31. szám

XI. évfolyam. Nagysomkut. 1913. auglususz 3. 31-ik szám. BI<fii«U«i ár: Egáaa 4-r» . . . , 8 K l»»gyed érr* . Z K Fél évr« .... 4 K Egy»» Mám ára 20 fillér Utóhangok a jegyzők mozgalmához. Az a hatalmas jegyzősereg, amely eljött magáért szót kérni a magyar kormányhoz, hogy a tervbe vett közigazgatási reformoknál 6 rá is legyenek tekintettel, neki is juttasa- nak egy morzsát abból a sokat hangoztatott üdvös reorgánizációból, élénk megvilágításba helyezi a magyar közviszonyokat. Itt is szembe találkozunk azzal a sötét ponttal, mely mint egy nehéz kórság rágódik Magyarország testén, de csak olykor-olykor veti lel hullámait. A községi közigazgatás leghatalmasabb fóruma az a falusi jegyző, akinek a válla úgyszólván roskadozik a reá rakott közter­hektől, aki egy személyben képviseli a ren­dőrkapitányt, a polgármestert, ügyvédet, atyai tanácsadót, adó beszedőt, anyakönyvvezetőt es még a vásárfelugyelót is, eljött a magyar kormányhoz közjogi és anyagi helyzetén vál­toztatni. Nem ex passzió jött kétségbeejtő helyzetét feltárni, hanem ex offo, a s .ükség, a kénytelenség kergette az t-xelenciás urak szine elé. És nem nagyhangú követelésekkel lépett elő, csak helyzetének szerény mérle­gelését kérelmezte, hogy javadalmazasa szinte abszurdum sokoldalú munkásságához, kifej­tett tevékenységéhez képest. Elmondta mindazt ami a szivén feküdt, elmondta, hogy java­dalmazásának javítása nemcsak a magán, ha­FönerkMitft: Itr. Oliafuk; Viktor. Felelői azerkeaztö: Barit Beái. nem a közérdeket is szolgálja, mert lelkiis­meretes munkát csak abbau az esetben tud végezni, ha az anyagi gondoktól, amely min­dén felelősségérzettel járó munkának a meg­élője mentesitik. Lépéseiben a sajtó meleg haugja kisérte, sőt megígérték nekik, hogy számukra is helyet szorítanak a javadalma­zás javításában és ezzel vége volt a nagy cécónak. Egy pár udvarias parafrázis, egy kis komédia, egy kis parádé amely közelebb hozott bennünket a nyugati kulturállainboz, ez talán az egész amit a reményekkel meg­rakott inonstredeputáció kivívott magának. Más kezelésben kellene az ő ügyüket részesíteni, mert olyanokról van szó, akik mindenüket feláldozzák hivatásukért. A kor­mánynak oda kellene hatni, hogy megszün­tessék Báró Eötvös József a .falu jegyzője ben vázolt állapotaikat. Oda kellene hatni, hogy ezt a bajt gyökeresen orvosoljak, amely csak úgy képzelhető; el, hogyha nem csak inci tinói Ígéretekkel halmozzák el őket, ha­nem ténylegesen államosítják. Helyzetük ja­vítása épen olyan életbevágó kérdése a köz- igazgatási reformoknak, mint a többi, amelyet a kormány tervbe vett. Mert amint már fentebb vázoltuk, ha sokoldalú elfoglaltsá­gunkba a mindennapi kenyér kérdése is be­tolakodik az megbénítja bennük azt a mun­kaképességet, amely kell, hogy mindent fel­öleljen és mely annyi felelősségérzettel jár. Az a monstre-deputáció, amely kérel­mével a kormányhoz járult, gazdag tapaszta­S(.rk.»zt6aég és kisdóhív.tal. Nagyaomkut.Talaki-tér 843 MisciJici.BNaH mTniissiv vauAhnaf latokkal tért haza, mert jött és — látott, de ezzel még egyengette is neki az Utat fölfelé, hangoztatta kérelminek jogos voltát javadal­mazásának silányságát, tarthatatlanságai. A közönség is rokonszenvvel volt moz­galma iráat, belátta, hogy a magyar közigaz­gatásnak arria proletárjaival nagyon mostoha bánásmódban részesülnek, hogy tenui kell valamit az érdekükben és hogy lélekemelő munka vár most a kormányra tekintet nélkül. Mindenki politikai pártkülöinbségre várta, leste, hogy eme monstre-deputáció hatalmak hanghullámai fognak e viszhangra találni, fogják e méltányolni a közigazgatás prole­tárjainak jogos kívánságát. És megindultak a dikciók, a monetre- deputáció élére állított retorok kivágták a re­zet, félelmetes brilliáns szónoklatok hangzot­tak el, kimért pózszerü, de annál hatásosabb stílusban és a deputació lázasan olvasott az exccienciás urak gondolattáblájan ... És mi volt az eredmény? Nulla a kö­bön, vagy: nesze semmi fogd még jól.Csak éppen annyit tartalmazott a válasz: hogy, ha ti tudtok szónokolni, úgy mi is megáll­juk a helyünket! Azok'a szivlövégek* ame­lyek a kormány szive felé lettek irányítva,, hogy meglapitsák azt, visszapattantak anél­kül, hogy valami számottevő eredményt ér­tek volna el. Az államosítást kérelmezték és kaptak egy ígéretét, amely arról szól, hogy 1914-iki költségvetésben a rájuk való számítást, is kilátásba helyezik. A „KOVARVM“ tarcaja Háború uiáti és előtt. Levél a Balkánról. Vranja, julius közepén. Itt ülök egy szomorú török kávéház előtt, ahol Mt emberek csupa agg és harcképtelen, egy­másra néznek és a pillantásaikkal kérdezik, hogy Vajon ki lehetek V Jól öltözve, innen a negyvenen ; igazság szerint ott kint kéne lennem a Látótéren. Kohainot vezényelni; vagy az agyút tömeggyilkos- Ságra igazítani, vagy lekeritietni az ellenséget, Ösz- sztsugnak az emberek; meglehet, hogy keni vájjon, a bolgárok kémje. De látják, hagy a pincérrel a a siketnétnak jeleivel érintkezem es eltaiatj.»k, men len, hogy angol hadituilósitó vagyok és hidegen szemlélem az ő nagy világ történeti eseményeiket onnan a határról, a közelről, a háború színte­réről. Egy öreg pap. latin szövegű uj testamentu­mába elmélyedve, ül az egyik sarokban. Odame­gyek hozzá és tisztességtudón köszöntőm. Angolul kérdezi, hogy milyen nemzetiségű vagyok és ami­kor megmondtam, hogy hazám Magyarország el­kezdőit velem magyarul beszélni. Deákéveinek egy részét — úgymond — Aachánban, Németo ^ szágban töltötte, ahol két magyar teológus is ta­nult. Nagyon megkedvelték egymást és a magyar fiuk kollegájuk tiszteletére megtanultak szerbüi, míg a szerb deák a magyar nyelvet sajátította el. Az agg hlkiatya pedig meséli szomorú apróságo­kat a habomról. A balkáni asszony. Ristovác és Fatérica között húzódik a Banjszka patak. Két patericai gazdálkodó, Juon Szeudics és Kaspar Ochlavva művelték meg a Pa- terica határát Az egyik oldalon volt Juon, a má­sikon Khspar kis birtokocskája. öregek voltak mindketten. Juonnak katonaviselt fiát, Pévelt be­hívták a háborúba. Azalatt a Pável kis gyerekére, Ilica, a Ka.-par leánya vigyázott, mert a katona felesége a Pável bevonulása előtt egy háttel meghalt. A gyermeket nagyon a leány szivére kötötte az özvegy ember. Azt mondta neki: „Ilica, meglátod* a jó Isten is megsegít és talán csak egy golyóval jövök vissza hozzád. Ezt a golyót kiveszik a dektorok a lábamból és megint olyan nyalka ember leszek, mint a milyen legény koromban voltam. Eljösz e akkor hozzám feleségül ?“ „Hogy elmegyek-e, felelte a leány, hiszen ha nem jönnél vissza, akkora kis gyereked fölnevelé­sére szánnám az életemet.** Pável nem tudta, hogy miért olyan áldozat kész a leány; soha közöttük nem volt olyan ba­rátság, amely erre késztethette volna Ilicát. De a lány megadta rá a választ. „Mohát, tudd meg, hogy ez azért van, mert én nem akarom, hogy ti férfiak azt mondjátok, hogy nálunknál áldozatkészebbek, külömbek vagy­tok. Én is ki akarom venni a magam részem a honfoglalásból. Es ha te az életeddel fizetsz, akkor én azzal fizetek, hogy egy idegen asszonyfiát ne­velem föl a hazának. “ — Lássa, — mondotta az ősz pap, — az olyan népet, ahol ilyen nagy még a nőben is a hazasze­retet nem lehet olyan könnyen tönkretenni. NépitéleL Azután egy másik dolgot mesélt az öreg. Most pedig — mondta, —majd olyan esetet mondok el, amiből kiderül, hogy a szerb népből meg nem pusztult ki az a vadfiág, amely csak kultiválRtlanoknak a sajátsága. — Még a háború legelején, amikor a négy királyság egyesült a tö­rök uralom megsemmisítésére* történt, hogy egy félénk szerb fiú, mielőtt még egyáltalán behívták volna katonának, egy éjszaka a falujából, Rabro- vóból megszökött. Gyalogszerrel ment Golubácsig, hogy ott a Dunán átkeljen és a Monarchia terüle­tén élvezhesse a nagy szabadságot. A holdvilág fényénél összetákolt magának egy tutajt és azon hasra fekve, a két kezével evezni keidett a Duna

Next

/
Oldalképek
Tartalom