Kővárvidék, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-15 / 24. szám

XT. évfolyam. Nagysomkut, 1913. junius 15. 24-ik szám. KÖZÉRDEKŰ fARáADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JA11ÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: £gé» évi# .... 8 K Negyed évre . . I K Fél évre .....................4 K Egyes stem áré 20 fillér ii ii ................. — -r - • - ...................... A vidék Erzsébet-szobraira. A magyar nemzetnek Erzsébet királyné iránt érzett imádata Budapestre tervezett szobra javára, olyan nagy összeget, három milliót, hordott össze, amilyenre nemcsak nálunk nincs példa, de hatalmas, gazdag nemzeteknél is alig akadunk párjára. Alig teremthetne a művészet olyan mouumeutá- iis alkotást, amely el tudná nyelni az óriási Összeget. Ha teremtenének is valami mér­hetetlenül nagy emléket, akkor nem fejezné ki a nagy királyné szerénységét, tinóm nőies­ségét, zajtalan, csendes életét. A szoborra két millió valóban elég lenne. A szobor-bizottsagnak nagy fejtörést okoz most, hogy az összegnek fölös részét ir.ilyen célra lorditsák. Garmadával teremnek a tervek, amelyekből megelégedetten láthat­juk, hogy a nagyasszony emlékéhez fűződő intézményekre kívánják fordítani. Magyaror­szágon élünk, mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy ezeket az intézményeket ismét a fővárosban akarják központosítani, vagyis azt a pénzt, amelyet minden kis falucská­nak, minden kis kunyhója is áldozatának tekint, ismét a főváros emelésére akarják költeni. Föszerkerztö: I>r. Oltravnzky Viktor, Felelt)« szerkesztő: Barna Benő,---------------- -------------------------- - . • ----------—■— Sokat panaszolt, régi átka ennek az or­szágnak, hogy benne teljesen elhanyagolják a vidéket. Minden áldozatot, minden befek­tetést, minden fényt, pompát, ipart, kereske­delmet, tudományos intézményeket, művészi alkotásokat csak Budapestre akarnak össze­hordani, mintha az ország csupán egyetlen városból állana, mintha a kultúra áldásaira csak egy város népe áhítoznék. Budapestnek elfogult portálása úgyszól­ván teljesen fölszivja a vidék életerejét. Mig Budapesten, az egész ország közpénzeiből létrehozott, szinte túlságosan ragyogó álla­potokat látunk, addig a vidék kultúrája fény­telen marad. A vidék elhanyagolását mi sem jellemzi jobban mint az, hogy a fölösleg miként való felhasználásánál egyetlen szó sem hallatszott a vidék érdekében. Már pedig talán mond­hatjuk, hogy az összeghez a vidéknek is volt egy kis köze. Tagadhatatlan, hogy a fővárosban állí­tandó szobornak tökéletesnek kell lenni, azon az adományok felosztásának, a begyült ősz. szeg redukálásának nem szabad meglát­szani. Mikor azonban tudjuk, hogy fölösleges pénz, minden körülmények között marad, 8*#rke»*tóségé»kiadóhiv«ui. Nagysomkut,Teleki-tér 843 MEGJELENIK MŰIBEN VASÁRNAP mert éppen a művészi finomság érdekében kell maradni, akkor igenis joggal megköve­telhetjük, hogy a fölösleget vidéki művészeti célok javára forditsák. Hiszen olyan szegény Magyarország vidéke modern művészi alko­tásokban. Miért kelljen a vidéknek Buda­pestre zarándokolni, ha nagyjaink emléke előtt akarja lelkét a mindennapiasságból föl­emelni? Hiszen a hazafias érzést az emlé­keztető szoborművel)kel fejleszteni és ápolni kell az Alföld metropolisaiban, a Kárpátok alatt, Erdély bércei között, a négy lolyam mentén és a Balaton vidékén is. Végre azt sem tagadhatjuk, hogy a művészi érzék fej­lesztését nemcsak azok számára kell bizto­sítani, akik a művészi objektumokkal egyéb­ként is bőven megáldott fővárosban laknak vagy akik néha napján oda fölrándulnak. Egy-egy szép szobormű miért ne gyönyör­ködtethetné a vidék emberének lelkét is; miért ne tanitgathatná a vidéki nagy városba sűrűn bejáró falusi embert is azoknak a nagy cselekedeteknek megbecsülésére és kö­vetésére amelyet az ércbe öntött vagy már­ványba faragott szobor kifejez? A vidéki társadalom tehát álljon talpra és erélyesen követelje, hogy a fölös pénzből A „KÍVAflVIDEi“ TÁRCÁJA. Elkésett szerelem. (Folytatása és vége.) Kezdetben mindkettő azt gondolta, csak a vér hatalma hajszolja össze őket, de minden pilla­nat, melyet együtt töltöttek, megerősítette azon tudatban, hogy az érzékiségnek náluk megtört az ereje, mert ők csak egymásért és egymásnak élnek. A borút a homlokáról, a mosolyt az ajkáról, tekintetének homályát és fényét kibetüzte Agrikola. Úgy olvasott a leikéből, mintha egész életén át csak ezt a könyvet tanulmányozta volna. De az asszony lelkében sem élt más gondolat, csak a férfi. Mindketten érezték, hogy ez az érzés örök, nem bírnak lemondani arról és igy még sen. tart­hat örökké, mert az a kötelesség, amelyről megfe­ledkeztek, még visszahívja őket a való életükbe és akkor... Itt, ennél az „akkorinál könnyekbe fűlt az asfezony szava: „Nem bírok elszakadni tőled*. Eze­ket a könyeket a férfi csókjai szárították fel. „Nem tudnék el lenni nálad nélkül“- Egyik sem tudta elképzelni, hogy is lesz ez későbben, hygy élhet­nek ők, ha ez másképen lesz. Pedig tudtak mind a ketten, hogy igen, ez lesz másképen is.'Válahogy lennie kell neki, ha nem is úgy, ahogy valaha volt, mielőtt egymást mégismerték. Féltek minden következő naptól, vájjon nem ez hozza meg a retteget változást. Minden esemény, vagy levél, mely az otthonból kelt, aggodalommal töltötte el a lelkűket és megkönuyebülve fonódott össze a tekintetük, amely azt mondta : „A ma is a miénk maradt“. Egyszer aztán sürgöny jött hazulról, hogy Vilma, az Angrikoláék szösz hajú leánykája, ez a tizennégy éves, komoly, nagy leány, erősen köhög, az orvos lekiséri Fiúméig, mert az anya nem hagy­hatja a többi apróságot és az apa jöjjön, vegye ott át. Ez egy egész napi elválást jelentett a sze­relmesek életében. Vetésné össze tört lélekkel, mint egy alva-járó bolyongott. Most érezte, hogy milyen veszedelmes utón halad, hiszen egy napot sem birt ellenni a férfi nélkül. Mi lesz akkor, ha bekövet­kezik a bucsuzás perce ? Vagy remélhető utáua még viszontlátás ? A Vilma érkezése nem idézett elő változást az életükben,sőt az Agrikola tartózkodása idejét kibőví­tette hazug magyarázat nélkül, haza szóló leveleiben. Azonban Kálmán figyelmessé lett a kis leányra, akinek kora érett komolysága lebilincselte őt, ellen­tétben a többi üres flörtölókkel, akiket már amúgy is megunt. a fiatalok sokat foglalkoztak egymással és ezt észre kellett a szerelmeseknek is venniük. Vetésné szólalt meg előbb: — Milyen furcsa volna, ha mi szülőtársakká válnánk a jövőben. Agrikola nevetve felelte: — Én szeretném, legalább feltűnés nélkül sokszor lehetnénk együtt, csak hogy az még olyan sokára lesz. Kálmán tizenhét és Vilma csak tizen­négy éves. — No lám, hogy elintéztük mi a gyermekek sorsát pedig lehet, hogy a mi sorsunk meg az ő kezükben van — mondta sóhajtva Vetésné. ; De ahogy a fiatalok közeledtek, ők is más tárgyra tértek társalgásukban. — Képzelje édesanyám, milyen rettenetes ese- j mény történt a Victoria pensióban. Egy megcsalt férjet anonim levélben figyelmessé tettek a felesége üzelmeire és az olyan pillanatban lépett be, hogy a tagadással már nem védekezhetett és a felbő­szült férj egyik lövéssel a szeretőt, a másikkal önmagát lőtte szivén s az asszony a két férfi teteme felett őrjöng. — Rettenetes — tört ki a szó Vetésné hal­ványra vált ajkából és rémülettel nézett Agrikolúra, aki megrendülve látta, hogy az asszony lelkiben most olyan emózió dúl, amely szerelmükre végze­tessé válhat. A Kálmán hangja törte meg a kinos csendet. — Hogy megrémült, édes anyám, mintha em­bertelennek találná ezt a végzetet, pedig én sem cselekedném másképen, ha a feleségem megfeled­keznék arról, hogy Vetésné a neve! TT« horhplv pa Van szerencsém a t. közönséget értesíteni, hogy Nagysomkuton Fő-ut 506. számú házban a Nagysom­* * knti Kereskedelmi Bankkai szemben nyitott modern berendezésű borbély és fodrászüzletemre fővárosi tapasztalatom reményében a nagyérdemű közönség legkényesebb igénye és könnyed megfelelő kiszolgálásban részesül. Üzletemben elválalok hajmunkák készítését, raktáron tartok női toulet és pipere cikkeket A nagyérdemű közönség pártfogását kéri illő tisztelettel Tóth Sándor borbély és fodrász.

Next

/
Oldalképek
Tartalom