Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-28 / 17. szám
X. évfolyam. Niigysomkuf. 1912. április 28. 17-ik szám. ■ .iff:' EUrizeléii ár: Egéss évre .... 8 K Negyed évre . . 2 K. Fél évre ..... 4 K Egyes szám áru . 20 fillér Főszerkesztő: Dr, Olsavszky Viktor. Feleli)» szerkesztő: Barna Benő —I-| n—1 , n Szerkesztőségés kiadóhivutai. Nagysomkut,Teleki-tér 384 U»]GJELENIK MIMMvV VASiltXAT A kisgazdák irányítása. A kisgazda az emelkedő közterhek és igényei fokozása által nem is úgy gazdálkodik, mint apáitól látta. .Már pedig megfelelő gazdasági eszközök nélkül silány igavonókkal a földet jól megmunkálni nem lehet; a gondosan meg nem tisztított vetőmag gazt terein; csekély számú marhaállomány után a földekből ki vont táperö nem pótólható. Nem vádként hozzuk fel ezeket a kisgazdák ellen, csupán rámutatunk ezen jelenségekre és hozzátesszük, miszerint természetesnek találjuk, hogy a kisbirtokokon való gazdálkodás belterjesebb irányban nem fejlődött. Természetesnek találjuk, mert a kisgazda nem igen olvas szaklapokat, szakkönyveket, melyekből a gazdálkodás fejlődéséről ludomást szerezhetne, nem látogat kiállításokat, nem hallgat felolvasásokat, melyekből ismereteit gyarapithatná, nem tagja egyesületeknek, melyek a kisgazda gazdálódásával és annak fejlesztésével fog- »lalkoznak és végül: nincs olyan szervezet, mely a kisgazda irányításával foglalkozik, s a tökének a gazdaságba való jövedelmező befektetésére megtanítaná. Az illetékes körök már sokat tettek a múltban a kisgazdák érdekében. Földinii vés iskolákat, baromfi- tenyésztési kiképző iskolákat állítottak fel, mintha ez nem lett volna elég, tovább mentek. Minta-paraszt gazdaságokat szerveztek és az állattenyésztési, tejgazdasági, szőlőszeti felügyelőségnek mind olyan intézmények, melyeknek hivatása, rendeltetése a kisgazda gazdálkodásának fejlesztése. De a földmives iskolából kikerülök nagy része a nagyobb gazdaságokban igyekszik szolgálatot keresni és ismereteit nem hasznosítja a saját gazdaságában a köz javára. Gondoskodni kellene tehát olyan szervezetről, mely a helyi érdekekből kifolyólag kizárólag a helyi gazdasági ügyekkel foglalkozzék, mely a gazdákat egy érdekcsoportba tömörítse és a gazdálkodás fejlesztésére épen a tömörülésben rejlő anyagi, értelmi és erkölcsi erővel közreműködjék. A falusi gazdakör vezetői a faluból kerülnek ki és így hiányozni fog a szellemi képesség a vezetésre és a gyakorlati irányításra. Ezt kaphatnék erre feleletül. Ez nem áll. Szervezzünk csak falusi gazdaköröket. Feladatuk ezeknek, hogy fokozzák a gazdák szakértelmét, gazdálkodásukat fejlesszék! Mindenekelőtt igyekezzünk a kisgazdákat falusi gazdakörökbe csoportosítani, fejtsük ki előttük a tömörülésben rejlő erőt, s győzzük meg őket, hogy anyagi boldogulásukat egymás kölcsönös támogatásával sikeresebben mozdíthatják elé. A mezei munka szünetelése alatt tartson fel a gazdakör alkalmas helyiséget, járasson földmi- veseknek való szaklapjkat, szerezzen be hasznos olvasni valókat és nyújtson alkal- ! mat arra, hogy a gazdák az olvasottak fe- ; lett eszméiket kicserélhessék. Igyekezzék a gazdákat téli foglalkozásra buzdítani, keresse és jelölje meg annak irányát és fejlessze azt. A hol az iparnak csirái, ha még oly jelentéktelennek is látszik azon házi ipar, igyekezzék azt a gazdakör fejleszteni és a háziipar termékeinek keressen helyben vagy vidéken elhelyezést. Foglalkozzék a veze tőség a lakosság gazdálkodási rendszerével, annak hátrányaival; jelölje meg a ja- vitandókat, figyelje, hogy a szomszédos községek gazdálkodását, annak általános eredményeit, a jót igyekezzék a helyi viszonyokhoz képest meghonosítani, a rosszra mint intő példára rámutatni; foglalkozzék a népnek anyagi boldogulását gátló szokásaival, mutasson rá általánosságban annak következményeire és igyekezzék a bajokat egyesült erővel orvosolni. Szerezzen be baromfiakat, mozdítsa elő a baromtenyésztést; fejlessze a marhatenyésztést és igyekezzék a mai vegyes marhaállományt nemesebb fajuakkal felcserélni és buzdítsa a A „Kővárviáék“ íáreája. E púpos győzött. Irta: Erdős! Desső A púpos még nem múlt el harminc éves és a szive forró volt és vágyakozó. Szépen tudott beszélni a nőkkel, szúró, hideg szeme, a milyen a púposoké szokott lenni, lágy és könyes fényben úszott, a mikor tetszetős nővel beszélt. Sóhajtott, merengett, búcsúzáékor hosszan csókolta a nők kezét, beszéd közben meg-megakadt, a szemeivel vallani, kérlelni, szuggerálni tudott. Olyik leány el-elérzékenycdett a pupos vallomásainak hallatán, volt a ki meg is könyezte szomorú sorsát, akadt ábrándos teremtés, a ki koldushoz is leleségtil ment volna, ha szerette volna, — de a púpost egyik sem hallgatta meg. Oh csak ne kellett volna soha megfoiduluia! A mikor csak szerét tehette, mindig háttal ment ki az ajtón Ha lány, asszony megtetszett neki, az utcán világért sem került volna eléjük, mindig csak utánuk ment és szorosan a hátuk mögött suttogta, szavalta merész, szemtelen és megható vallomásait. Múltak az évek, a pupos harminc éves lett, öntudata teljesen kialakult és belátott sivár lelkének minden titkába. Hát nincs szerelem, nincs boldoggág, niucs remény az én számomra ? kiáltotta fel a csillagokhoz és azok mosolyogva, hitegetve csillogtak le reá. Az izgalmas és meddő e-teli hajszák után kimerú'teu hazament és ember- gyűlölő filozófusok könyveit olvasta. A pupos okos volt és mihamar belátta, hogy a filozófusok hazudnak. Mindegyik másban találja az igazságot, mindegyik más tételeket állít fel és mindegyik érihetet- lenséggel leplezi tudatlanságát Óh, mennyivel többet ér ezeknél egy forró, tiszta csók ! De hol van ki az a nő a ki a púpost forrón és tisztán csókolná* E felett Uijirengctt a papos, a mikor már elmúlt harminc éves. Van e, lehet-o nő, a ki ót igazán szerethetné, A válasz kézenfekv 5 volt: keress egy pupos lányt magadnak, olyan nyomorultat, a milyeu te vagy. De nyomban elűzte magától ezt a gondolatot. Nem ismert szebbet a világon, mint a karcsú, egyeues női derekat ; a kiket éjjel álmában ölelt, mind szilfid termetek voltak. Ha reggel felébredt, az arcukra, csókos szájukra alig emlékezett, csak a gömbölyű, rózsás váltak, szabályos, kemény mellek, arányos, egyenes hátak maradtak emlékezetében elképzelt gyönyörűségek gyanánt, Egyszer egy kávéimban süketnéma társaságot látott együtt. És a hogy a kezeiket bánytak- vetették s a legfurcsább figurákat rajzolták a levegőbe, a hogy a szájukat csucsoritották és hörgő állati hangokat hallattak, a pupos leikéből kirajzott a kérdés: ki a szereucsétlenebb, én-e vagy ezek ? Igaz, hogy éu elriasztok miudeukit a púpommal, különösen a nőket, ezeknek derék, egyenes, daliás testük van. De ha én beszélni kezdek, csengő, tiszta hangok, muzsikás okos szavak ezrei rajzanak ki a szájamból, úgy hogy a férfiak szokszor elfelejtik pupos voltamat és a nők szeméből olvasom a gondolatot; be kár, hogy pupos. Mily utálatos, mily szörnyű, ha ezek beszélni kezdenek. Folyton hadonásznak, mint az örült szélmalom, mint éhes patkányok vicsorgatnak a szájukkal, bohócként csúf grimaszokat vágnak, morognak, mint a medve és hörögnek, mint a haldokló. Ki a nyomorultabb : ök-e vagy én ? így hasonlitgatta, boncolgatta, jobb-e süket- némának lenni, vagy puposuak. Meggyütrött lelke ebben az üukinzásban szórakozást talált, annál is inkább, mert arra a végeredményre jutott, bogy mégis csak szebb és jobb az, ha az ember pupos. Azóta gyakran járt a kávéházba, egyre a társalgó süketnémákat figyelte és ezer és ezer előnyt eszelt ki a maga javára. Később aztán meg is ismerkedett velük, megtanulta a beszédjüket és nevetve mondta nekik : — Látjátok, én különb legény vagyok, mint ti, mert én tudok süketuémául beszélui, de ti ueiu tudtok púpozni. — Nem is akarunk, — felelték a süketné- mák, elég nagy a mi bajunk. Farsangkor mulatságot tartottak a süketnémák. Szinielöadást is rendeztek, a pupos is játszott és bár nem volt a szerepben, elénekelt egy dalt. fj~j
