Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-09 / 23. szám
X. évfolyam. 23-ik szám. Nnírvsomkut, 1912. június 9. ■Slőfizotétti ár: Egész évre .... 8 K Negy«d évro . . ! K. Fel évre ......................4 K Egyes szem ára . 20 fillér Fő szerkesztő: I>r. OI*avKzky Viktor. Felelős szerkesztő: ISarna Itcuő, ■Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut,Teleki-tér 384 ülI.’ti.IKIjIÍSIK ÜÍIMUIV VAS.ilt.VAI> Képzett kisiparos osztály. Szomorú valóság, hogy kevesen vannak, kik a kisiparosok sanyarú helyzete javításán tópelödnének, de az a kevés egy egész hatalommal ér föl, mely valóban elszántsággal küzd az ügy igaz voltáért. És ha küzdelmük nem is terem egyebet, mint szúró tövist, vegyék megnyugvásul azt, hogy van még a kisiparosoknak egy hatalmas eszközük, mely a világ teremtése óta uralkodik, és ez nem más mint a szellemi élet. Ez az egyetlen vagyon még, mely fölött senki sem rendelkezhetik, s mely semmiféle néven nevezendő törvény által ki nem sajátítható se meg nem szorítható. A kisiparosok létjogosultsága, önállósági jogköre veszélyeztetve van, de szellemi birodalmuk megingathatatlan, bevehetetlen. Azt a tételt akarjuk bizoyitani, hogy a kisiparosoknak feltétlenül szükségük van arra a szellemi alapra, mely további erőteljes munkálkodásra ösztönöz, s mely minden tekintetben nélkülözhetetlen. Az a kisiparos, ki a szellemi műveltség magaslatán áll, kezében tartja sorsának gyeplőjét, mert oly tényezővel bir mellyel leginkább képes nemcsak ideális de valódi célokat is elérni. A szellemi önképzéshez nem szükségelletik feltétlenül a szervezkedés, ez csak a formalitások kérdésének az eldöntésére bírhat befolyással. A szervezkedés csakis ott kívántatik meg, hol azt a helyi viszonyok igénylik s hol meg van a bizalom egymásban. A szellemi érintkezés hiányát pótolja az olyan tényező, mely hivatva van a kisiparosok körében előmozdítani a műveltség azon törekvéseit, melyek keretében a szellemi életnek mozognia kell. A szellemi önképzésnek közvetlenül kell megtörténnie akképen, hogy ez minden megrázkódtatás nélkül tudjon lábra kapni. Nincs az a müveit nemzet, hol eziránt ne tétettettek volna felsőbb helyről oly áldásos intézmények, melyeknek éppen mi szenvedjük hiányát. Ezért nem keli tétlenül elébe nézni azon jövének, midőn fenti óhajaink teljesülését másoktól, illetéktelenektől várjuk. A kisiparosokban mindig meg vólt és lesz is az az erő, mellyel szellemi tőkéjükét megszerzendő, csak arra felé kell ipar- kodniok, hogy ne egyoldalú, hanem teljes sikert érjenek el. A szellemi önképzésnek sok mindenféle eszköze van. Lehet válogatni bennük tetszés szerint, de kellő elővigyázattal, nehogy az elhaladásban bénulás álljon be. Az eszközök nyújtásában persze fordulni kell azokhoz a testületekhez, amelyeknek szabályaiban és törvényekben gyökeredző feladatuk felkarolni mindazon mozgalmakat, a inelvek, a' tletajs és előirt irányban haladnak, s/ílf'élyok ' megköveteIik az ilyen testületek länrngatasäg éltekintve az anyagi eszközöktö', a melyek cshk technikai vagy cselekvő dolgok. Jjf Ne menjünk messze. ItJoj^hak a hatalmas kultur egyesületek, melyek oly sok nemes célt valósítanak meg. De annál dicsőbb eredményt fognak tudni felmutatni, ha a kisiparosok háláját is kiérdemlik, mi jele volna annak, hogy a kisiparosok szellemi élete fellendittetett. Addig tehát, mig ezen remények teljesítései nem helyeztetnek kilátásba, s nem lépnek a valóság stádiumába, építeni kell azt a bástyát, mely a fel-fel törő akadályokat visszaverni lesz hivatva. Ez a bástya legyen a kisiparosok menbelye, hol biztonságban fogják magukat érezni. Akkor lesz csak igazán öröm a kisiparosok szent ügyeivel foglalkozni, ha látni fogjuk, hogy az ige testet öltött. i\i-ki ragadja meg tehát az alkalmat, hogy égy-egy kövei hozzájáruljon ama épülethez, melyből a kisiparosok szellemi műveltségének temploma lesz majd és ebben a hazafias érzület az oltár. Hiszen a kellőleg kiképzett kisiparos- osztály az ország legerősebb és legmegbízhatóbb támasza és alapköve. A „Kővárvidék“ tárcája.. Ä mit a kalászok beszélnek. Még ránk hajlik s csókol az alkonyat S kalászaink ringok, hullámosak, És szemeinken a harmat ragyog, Ha jönnek a nevető hajnalok. És nemsokára: ez a tűi sorsunk, A kaszák alatt elvész a Dyomuiik S gúlákba raknak miukot a helyen, .Számunkra akkor sincs még kegyelem, Cséplőkkel rontanak ránk a karók, Ö kivernek fejőnkből minden magot, Aztán porrá zúz a hengermalom, ü jaj, de kegyetlen a hatalom ! És a ki ápolt minket és vetelt, Nem adhatunk mi annak kenyeret, Kaláes leszünk a du*ak asztalán, tó vétó apánk éhezni fog talán, Tarisznyájában nem lesz egy falat, Ha majd az iuséges tél rászakad. S mi olyan tehetetlenek vagyunk, Készünkből senkinek sem adhatunk ; Bénák vagyunk, erötienk, vakok, A föld mélybe cüvekelt rabok. Ha Karunk volna éN látó szemünk, A poklok ura sem bírna velünk. Ha lábunk lenne, száguldó szelek Olyan gyorsan nem hasitjak az egetl Ahogy mit futnánk a tarlókon át, Keresve a szegények otthonát, És mezgörgetnéuk minden ablakot, Mondván: eljöttünk, kaput nyissatok! Ti általatok vagyunk és leszünk, Ti adtató« termő lelket nekünk, Ha vihar dúlt, ha égetett a nap, Olt voltatok velünk az ég alatt, Veletek nőttünk, száradunk, fogyunk, Egy az életünk és egy a sorsunk. Peterdi Andor. Hol nyaralunk? A feleségemnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy nem túl követelő. Es ez szerencse az én szerény viszonyaim között; lévén földművelésügyi irodatiszt. Hitvesem megelégszik minden szezonban (értsd: négy évszakot) c.upáu egy uj kalapul, egy uj kosztümmel: nem kér többet egy cselédlánynál és szakácsnőnél ; örül, ha nyáron kétszer nyaralhat (elő és utókora) és teljesen meg van elegedve két gyermekünkkel. Szóval nein lépte tűi a háziasság fogalmát és e/.t méltányolni tudom benne. Az időjárás — bár tavaszt jelzett a kalendárium — istentelenül fura volt. Máskor sütött a nap, zöldültek a levelek, nyílott az orgona; most meg esett, szélsüvöltött, fűteni kellett és nőtt! nem ve- bete fel uj tavaszi kalapját, amit idejekorán megvásárolt. E/.étt szidta az időt, szidott engem, szidta a cselédleányt, a szakacsnét, a tiéluskat, az Ag- néskét. Iga/a volt, mikor hiába lepi be a por Ö7 koronás kalapját; még azt hiszik az ismerősök, hogy múlt évi. Azonban kiderült; sütött a nap és feleségem nem szidott senkit. Az el*ó meleg n«p lévén, este vacsora elüti szóba került a nyaralás. Természetesen feleségem hozta szóba. Összeült a konfarcneia : hitvesem, én Béla Ágnes, Jttlcsa, a cselédleány, aki Agneskét fogta. A szakácsné kint foglalatoskodott a vacsora körül. A feleségem — mint hazias nő — elsősorban is Sövényházát ajánlotta, a legújabb és legdiva- tosaeb fürdőhelyet, hova az idén az arisztokrácia legkivalóbbjai menni fogi ak és ahová Horváthué, Veressne — u szomszéduök — menni nem fognak;
