Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-07 / 14. szám
Nagvsomkut, 1912. április 7. U-ik szám. X. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre .... 8 K Kegyed évre . . 2 K. Fél évre . . , . . 4 K Egyes szám éra . 20 fillér A feltámadás ünnepén. Iita: Pile* Ede. «Feltámadt Krisztus e napon!» . . . hangzik a csendes áhitat otthonából, a templomból. Kiséri orgonaszó, harangzúgás, a hívők lelkes Allelujá ja s nyomán kisarjadzik a hitnek v rága. Messze, nagyon messze elzug e magasztos hangözön! . . . Sok szív várja, sok szív hallja. Sok millió kebelben ébred fel visszhangja: «Feltámadunk !» ... «Alleluja!» Halljátok-e a harangzúgást ti megtört szivek, kik kedveseitek sírján vérzetek? A porló szivek feltámadnak, a szeretet honában egyesülnek 1 Halljátok-e ti meg- hasonlott, kétkedő lelkek, kik elvesztettétek bizalmatokat önmagatok és embertársaitok iránt. Jusson eszetekbe Faust, kinek kezéből a feltámadást hirdető harangzengés és ég- betörő zsolozsma kiragadta a méregpoharat ! . . . Halljátok-e ti, kik eszméért éltetek, küzdöttetek, vereséget szenvedtetek? Az eszme feltámad és fényt borit azok sirhalmára, kik érette küzdöttek s e földön elvérzettek! . . . Üdvözlégy feltámadás magasztos ünnepe! Mily jó, hogy évről évre felragyogtatod fényed az élet sivár éjszakájában ! * * * Főszerkesztő: Br. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő : Barna Benő, A kereszténység magasztos misztériumai között a feltámadás ünnepe a legközvetlenebb, a legmélyebb, a legemberibb hatású. Nagyon kedves a fehér karácsony, az ártatlanság örömünnepe, a megfagyott természet és lángoló családi szeretet költői ellenzésével. Fönségesen szép az égi bölcseség átszállásának ünnepe, a piros pünkösd napja, a kinyílt természet pompájában, a költészet és bölcsészet egyesülésével. De a leginkább felemelő, emberi voltunkat legjobban megragadó ünnepi mozzanat: a feltámadás, melyben együít ünnepel a természet, az élet, gondolat és igazságot hirdeti mind a három !.. . Nincs örökös halál! Nem végtelen a bubánat! Nem lehet az igazságot elnyomni örökre. A felszabadult lélek örömével tör ki millió ajakról: «Alleluja! Hála legyen az Istennek !» Minő egyszerű, minő természetes, minő tiszta fohásza a szívnek ! Nem kérelem, nem önző vágy, nem a jövő aggodalma nyilvánul benne. Semmi más, mint a nyomasztó tudat eloszlása, a lélek megkönnyebülése, a megszabadulás öröme, a győző igazság jótékony derűje, a hálás érzelem ösztönszerü felfakadása a szívben . . . A győzelem ül ünnepet e napon ! Mert a feltámadás a hit igazság diadala, a feltámadt gondolat és eszme szabadságának ünnepe. Emberré lett az Isten, hogy megbizo- nyitsa az igazságot. Meghalt érte, mint ember; de feltámadt, mint Isten, mint az örök Igazság. És ez az igazság él és élni fog örökké!.. Meg nem rontható, meg nem másítható! Ellene támadhatnak, meghurcolhatják, megcáfolhatják, de lényegében egy és ugyanaz marad és az igazak mindenkor felismerik. Mert az igazság érdekcsoporthoz nem szegődik, szolgálatba nem áll, nem osztható részekre, hogy darabja diszül szolgáljon ott, ahová nem való. Az marad egy, erős, örök. Széttöri a burkot, mely ideig- óráig eltakarja. Föltámadt Krisztus és vele az igazság !... Hála legyen az Istennek!... * * ★ Feltámadt Krisztus!... És napjainkban nem-e csak egy napra támad fel? A templomban, a szószéken, a körmeneteken s a vezércikkekben? Feltámad-e és él e valóban a mi lelkűnkben. És velünk, közöttünk van-e az ö szelleme, igazsága, szeretete és törvényei Velünk és közöttünk van-e az élet utján, a nyilvános élet mezején, a társadalom, irodalom, művészet s kultúrában? Velünk, közöttünk A „Kővárvidék“ íáreája. Legenda, Franciaország egy távoleső falujában egy Etienne nevű pásztorfia élt olyan Ionná es csöu- des életet, mint amilyen egyforma és csöndes a tnező. amelyen bárányai legeltek. Egy este, egy csillagos szép estén, amidőn a mezőt átszelő folyók is olyanok valónak, mint a folyékony ezüst, történt, hogy a pásztorfitt egy nagyot álmodott. Azt, bogy király lett és hogy tejét fejedelmi korona fedte. A.z álom azzal kezdődött, bogy Etienne sátorában elfogyasztván kenyér és szalonnáitól álló egyszerű vacsoráját, elmondta a hálaadó imát: „Jer Jézusom és légy az én vendégem“, és hirtelen ott állt Jézus mellette, barátságosan köszöntötte a pásztorfiut és melléje ült. A Megváltó arcát egy kis szakái környezte, arca beesett volt és szemei tétovázón néztek ide s tova. A pásztorfiu nem állotta Jézus tekintetét, szemeit lesütötte és annyira elfogult lett, bogy a kérdés, amit a Megváltóhoz akart intézni, a torkára forrt. Csodálta, hogy Jézus glória nélkül jelent meg, holott a képeken reudeseu rajta vau a fejét övező dicsfény. Es ahogy elmerült gondolataiba a íiu, a Megváltó elkezdett beszélni. A fiúnak úgy tetszett, mintha a távolból harangszó hallatszanék és mintha a templomban egyszerre megszólalna az orgona. — Etienne — szólt a Megváltó, engem nagy ha) ért, a legnagyobb ami valaha ért. Amióta a a hitetlenek urak a szent városban, azóta uem jönnek hozzám a gyermekek és én magamra vagyok hagyatva. Gyakran úgy érzem, bogy a vágyódás hangján kell hívnom őket, de bosszú az ut és ők vezető nélkül nem merik megtenni azt. Azt hiszem Etienne, hogy sokan vannak akik hozzám jönni kívánnak és dicső dolog lehet hozzám hozni őket. Annak pedig, aki őket felhozza hozzám a templomba álma teljesülni fog. A pásztorfiun édes fájdalom cikázott át. Szólni akart, de akkora a Megváltó eltűnt már a szobából. És amint kunyhójának ajtaját kinyitotta, hogy lássa az utat, mely Jézushoz vezet, fehér ruhába öltözött gyerekeket vett észre, akik némán álltak egymás mellett és szinte úgy látszott, hogy reá várakoznak. Etienne megijedt. Majd úgy tűnt fel neki, mintha két fehér kéz megfogta volna öt és az égbe röpítette volna , . . Erre felébredt és látta, hogy sötét éj vagyon . . . Ablaka előtt bükkfák állottak, melyeknek lombjait nem mozgatta meg a nyári szellő. Etienne kilépett a szabadba és bezárta maga mögött a kunyhó ajtaját. Sietve ment a piac felé, ahol keresztelő Szent János szobra állt, amelynek talapzatán még ott voltak a koszorúk, fonnyadó virágaikkal. A pásztorgyerek elővette furulyáját, belefujt és a nóta csodálatos viszhangot keltett az éjszakában. Félelmetesen és lassan hangzottak a hangok és lágyan terjedtek el az alvó vidék felett, majd széjjel folytak, miként szétfolyik a kék köd a nap feljöttével. Mindig újabb nótába fogott Etienne, mig az egész falut megvarázsolta és az emberek sűrű tömegekben jöttek a piacra. A gyülekezetben pedig Etienne beszélni kezdett. Szavai világosan és ünnepélyesen hangzottak és úgy tetszett ueki, hogy most el kell mondania az egész álmot. És el is mondta Jézus eljövetelétől egész addig, hogy látta a gyerekeket az utón. Zárószava pedig ez volt: „Adjátok ide gyerekeiteket, bogy a Megváltóhoz vibessem őket, mert már vágyva vár reájuk.“ Amint az utolsó szava is elhangzott, egyszerre egy nyers és durva liaug ordított a tömegből. Az elmúlt percek Uuuepélyessége hirtelen összeomlott és a bősz embernek nyomban akadtak követői a tömeg soraiból. Az elsők akik közel álltak hozzá, már megakarták dobni őt. A parasztim össze reszkedt láttára e hálátlanságnak és köunyek gyűltek szemeibe. De abban a pilla, natban, mikor az egyik már kezet emelt rá az Szerkesztőség és kiadóhivatal. Nagysomkut.Teleki-ter 384 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP
