Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-17 / 46. szám
2 KŐVÁR VIDÉK november 17. metlenül a névsorba, az egyesületi tagok névsorába kerül : — ugv van meggyőződve, hogy eleget tett minden kötelezettségének, ha a kivetett tagsági dijakat méltatlankodva, zúgolódva ugv, a hogy lefizeti. Közös cél, egymást átható kölcsönös támogatás és az elvárt sikert elősegítő munkálkodás merőben hiányzik. Ez az oka, hogy beolvasztó, álhasonitó, a társadalmi élet essenciáját képező alkotó elem nincs is meg s végeredményként nincs is társadalmi élet. Vagy ha van is számban, sokszor túltengő sokaságban társadalmi életcélt előmozdítani hivatott törekvés, ebből nem veszi ki a részét a társadalomnak az az osztálya, a mely tudás, tapasztalat által talán egyenesen el is kötelezett erre a munkásságra. A hivatalnoki osztályt értjük a társadalomnak fentebb kihegyezett osztálya alatt, mint a mely talán el volna kötelezve arra, hogy ebben a munkában részt vegyen. Ugyde, letagadhatatlan, hogy a magyar hivatalnok osztály nem él társadalmi életet. Lehetnek külön-kü- lön és azonos foglalkozás folytán saját élet- foglalkozásukban számot tevők, kiválóak, talán tekintély számba menők is, csak tény megállapítás ismét, bogy egyoldalúak. Nem keresnek alkalmat látókörük kibővítésére, különböző szempontok megismerésével, élettapasztalatok gyűjtésével, más hivatási ebekkel való érintkezéstől való tartózkodás hián bizonyos, a társadalmi életet mozgató eszmék és érdekek megfigyelése is kívül ssik foglalkozásuk körén és vajmi ritkán vesznek részt társadalmi mozgalmukban. Azt felelhetné erre bárki is, hogy ennek megvan a maga elfogadható oka. Magunk sem tagadjuk, sót ismerjük is. Ezek között első sorban szerepel az, hogy nincs idejük, el vannak foglalva; továbbá, hogy élethivatásuk a tartózkodásnak fokozottabb mértékét követeli meg, sőt egyes foglalkozásbelieket (bírák, ügyészek) egyenesen hivatásuk zár el bizonyos társadalmi életnyilvá- nulásban való részvételtől. Hozzátehetnők még egész jogosan, hogy proletár voltuk, szűkös anyagi helyzetük is oka ennelc a visszahúzódásnak, mert a társadalmi életben való részvétel, még inkább a szereplés muníciót is igényel, a melynek pénz a neve. Mind igaz. Oknak is ok, de még nem érv, olyan megdöntő érv, a melylyel a megállapított kérdést agyon lehetne ütni. Csak a helyes, megfelelő utat és módot kell megtalálni és ez abban van, hogy a társadalmi életben azakat a köröket, viszonyokat és jelenségeket kell eszközül, térként felhasználni, a mely egyéni rátermettség, képesség és teljesített munka árán számit tagjai, köztük a hivatalnok osztály tagjai részvételére. És ha ezt megtalálják úgy elhelyezkedési szerepre jut a magyar hivatalnok osztály a társadalui életben és ezáltal lesz is társadalmi élet, a mely — sajnos — valódi értelemben véve nincs nálunk, mert a mit ennek nevezünk, az nem az. MIBE K. A jámD'ko/ás a kórháznak. Anka János nyug. kir. járásbirósági írnok és neje Bálint Ilka helybeli lakosok, a tulajdonukat képező és Csőit községben levő belsőségüket i a helybeli községi kórháznak ajándékozták, oly kijelentéssel, hogy a kórház azt értékesítheti és az azért befolyó összegből a kórház épületit befedhesse, a mennyiben a fedélzete már nagyon elavult. Betörés»« lopás, Cseh Károly és Gal- lisz J. és Tsa helybeli kereskedők üzleteit e hó 10-én éjjel eddig ni ég ismeretlen tettesek betörték. A tolvajok elég szerények voltak a mennyiden az ott talált mintegy 20 korona készpénzen és egy néhány vég vásznon, ösz- szesen mintegy 120 korona értékenkivül'egyebet nem vittek el. A csendőrség a nyomozást megindította. A kórház jövő évi költségvetése. A napokban érkezett le a községhez a kórpéldául az orosz-török háború Matt s/in'e túláradó lelkesedéssel nyilatkozott meg a törökök mellett. Lázban volt akkor az egész ország. Egy részről a provokáltakkal szemben mindig nyilatkozó rokonérzés meg szánalom, még inkább azonban a politikai érzék izgatta föl a nemzetet és indította a segélyakció nagy cselekvéseire. A háborút itt senki sem kívánja (mint 1878-ban); össze kell szednünk a magunk erejét is saját védelmünkre; mert hiszen megeshetik. hogy önmagunk is háborús helyzetbe kerülünk, noha rajta van minden faktor, a diplomácia is, hogy ez be ne következzék. Társadalmi élet. Irta: Nagy Zoltán szegedi kir. törv. bíró. Nem is kell messze elkezdeni, hogy a kijelentés vagy megállapitás helyességét erő- sitgessük, csak körül kell egy kissé nézni, rögtön reá jövünk, hogy úgynevezett társadalmi életünk nincs és hogy a mi van az nem társadalmi élet. Paradoxnak látszik ugyan ez a szembe állított két mondás, de hámozzuk ki belőlo a magvat és belátjuk, miszerint igaz. Az a társadalmi éietnyilvánulás, a mely közös eszmék gyupontjából keletkezne öntudatos, határozottan kitűzött cél mel ett eredményeket ér el szerte forgácsolódig apró, sokszor jelentéktelen részeire bomlik s képtelen erőkifejtésre. Személy kultus, hiúság kielégítésre számitó kicsinyes érdek a mozgatója a hovenyészetnek felkapott és Tisza virág módjára majdnem halva születeti, újabb és újabb alakulásoknak. Alig-alig akad valójában és igazán önzetlen, a cél és törekvés miigasztos ezzméitől áthatott ember, a ki eze- 'kért a célokért dolgozni tud és akar is. Azaz ösz- szetoborzo t emberszám pedig, a mely rábeszélés folytán, kelletlenül és legtöbbször kényel— Hát csak azért jött,... hogy ezt a selyem- kendőt átadja ? Csak azért. — Érdekes. A miniszteri tanácsos leiiit s közelebb tette a szikét. Az öreg kisasszony megtörölíe szemeit és sóhajtva mondta : Ezt nem hittem vo'na. Nős maga ? — Nem. — Azt úgy is gondoltam. Én tudtam, hogy maga nem férjnek való. A tarácses re vetett. — TultaP Uzyaa honnan tudta? — Maga mondta nekem. Ön különben is olyan ember, benyomását tette rám. Aki .örül a nőknek, aztán odébb á.l. Lepkeférfi. — En mondtam ? D. hát az Isten szerelmére, mikor mondtam ? A nő bánatosan mosolygott. — Hogyne! Magara is kivánc-i vagyok. — Hát huszonkét év előtt; Ezernyolcszáz- kilencven Julius ötödikén Ihaf-foldváron, a C.-öndes hegyen a majálison. Hajmády csak Jhar Földvárra emlékezett ahol utolsó hadgyakorlatat szolgál'a le. Mondja el kérem, hogy .történt, — Éi ott voltam a majálison az anyámmal és maga is ott volt. Tartalékos kadétőrunster. A városi számvevőknél lakott. Ü mutatta be nekem. És táncoltunk. Először mazurkát. aztán a szupé csárdást. Maga kiragadott engem a táncosom karjából és azt kiáltotta: csuhaj sohse halunk meg! A kezében lobogtatta ezt a keszkenőt és meglö- röltc vele az én homlokomat is. Azt mondta, nem bánnán, ha mához egy esztendeig nagysádtLI táncolhatnék. En akkor nevettem és azt kérdeztem, ugye maga nem idevaló? Nem, mondta é.i pesti vagyok. A pestiek jól tudnak maszlagolni a leányoknak, mondtam erre én. Na higyje — Kielte maga, nekem jobban tetszenek a vidéki lányok, mert azok ha valakit megszeretnek, sokáig szeretnek. Például maga hány évig tudna erirgom szeretni ? —kérdezte azurn tőiéin. En erre azt mondtam : Száll a madár, hull a levél itt az ősz. Erre maga megrendelte a e gúnynál ezt a nótát és énekelte és a kendőjét felem lobogtatta. A többi lányok majd megpukkadtak. És mikor elváltunk, maga megcsókolta ezt a kendőt és beleg)ürte a kivágott blúzomba, itt van most elhoztam . .. Az öreg leány wegszulí.itás nélkül, halkan, rezignáltan tú széit. Amikor befejezte, bágyadtan nézett Hajmádyra. Ez töprengve nézett naga elé. Meg volt kissé hatódva és megerőltette az agyát, hogy emlékezzék. De hasztalan. Egy szint, egy hangú a ot nem tudott felfedezni lelkűben, amely erre a nőre emlékeztette volna. Pedig bizonyosan igaz, amit ez az öreg leány elmondott neki. Furcsa! Ámbátor nem csoda, hogy nem emlékszik. Ezzel a nővel nem volt viszonya, egyetlen egyszer látta, majálison, bizonyosan boros is volt kissé akkor. Akkor jelentékeny esemény volt ez a találkozás, melyik agglegény gondol ilyesmire vissza huszonkét esztendő múltait. ?.. . — Még most sem emlékszik ? Hajmády némán rázta a fejét. Az öreg kisasszony hallkan felkacagott. Istenein és én huszonkét esztendeig gondoltam magára, őriztem ezt a kendőt. Vártam! Vártam, hogy vissza .jön hozzám, értem, hogy megmondja, hogy szeretett engem. Azt a inajalisi napot mevübem minden eszterdóbea, kimentem a Csöndes hegyre, leültein a gyepre, a hol táncoltunk és sokszor könnyeztem is, amikor magára gondoltam. Bizony én vártam magám. Tudtam, hogy boiond vág) ok, hogy az egész varos nevetne rajtam, ha megtudná a titkomat, mégis vártam. Minden este ott álltam az ablak melleit, kinéztem és gondoltán!, most. most fog erre sétálni 1 De nem jött. És maga nem is emlékszik ! Óh, oh hát hogy lehet igy az embert elfelejteni. — Szegény leány 1 teli tjlotí Hajmády önkéntelenül. — Óh, ne higyje.hogy boldogtalan voltam Csak néha. Énnekem von tgy par kérőm is. Ki kosaraztam lkot. Olyankor mindig összohasöniiroltam őket ma gával, a teimotét, a szemét, a hangját, a haját és maga mindig —mindig külömb volt. Én úgy örültem, hogy maga kíitöinb a többinél. Boldega- goadoltam arra, hogy nincs más olyan férfi a világon. Igaz, hogy szomorú és magányos volt az a huszonkét év, amíg egy .majális emlékének áldoztam fel, de azért higyje tl szép volt, kedves veit, tiszta és zavertálán. Hajmády most eszmélt feh Egy túlvilág! lény áil előttem gondolta magában. Egy csoda csőd* nő, á hűség és romantika eszményképe-, a finomult női tisztaság ideálja. Éu őitílt! Elrohantam mellette, mint a szél, -Beszennyeztem, tltékozoltam ifjúságon at, a tök elhagytak, éu -is elhagytam őket és most állok,. mint a magányos koró. És rz az eszményi nő huszonkét évig hervadt érteim. • Elragadtatással fogta meg az öreg leány kezét. — Igazán nem tudom, mit mondjak. Olyan nőről, mint maga, soha nem is álmodtam. A maga kedvéért niegbocsájtók minden nőnek ki vétett valaha ellenem. — Ugye, nem gondolta, hogy ilyen nő is vart. — Nem. Hajmády fölött egy meleg, tiszta I hangulat lett úrrá. — Nézzen a szemembe. Az öreg leány acélszürkc szemeit rávetette. — És még most is szeret ? — Nem, felelte a nő elfogulatlanul. Akit én szerettem, azon kadétőrmesteri uniformis volt, a haja fekete volt ét sitnara fésült., az arca ráncnél- kül való, a teiBiete karcsú. — Óh az egész más ember volt. A hatvanas agglegérf pillantása a lükörbo tévedt, igaza van, az a tartalékos kadétőrmester egész más ember volt. — Tehát nem szeret már, mondotta szelíden. Hát akkor mondja, miért keresett fel ? — Mondtam már. azért) hogy ezt a selyemkendőt visszahozzam. Nem illik, hogy továbbra is magamnál tartsam. — Miért ? — Mert én férjhez megyek.
