Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-29 / 39. szám
2 oseptenibei 2f>. alattiak pedig ugyancsak a fenti osztályozás szerint 12, 10 illetve 8 évi adómentességet élveznek. Az adóbevallást az illetékes elöljáróságnál kell teljesíteni. Az adó évenkint (s nem mint eddig három évenkint) vettetik ki. Töke-kainat- és járadékadó. A tőke-kamat- és járadékadó tárgya a vagyon vagy vagyonjog, mely a jövedelem- adón kívül semmi más egyenesadó alá nem tartozik. Az adókulcs általában 5°|0, melyet az adótárgy tulajdonosa vagy haszonélvezője fizet. Kivételt képeznek s 2, f"-ot fizetnek : a) az életközösségben nem élő nők tartás dija, a felmenőnek, lemenőnek fogadott gyermeknek, vőnek, menynek, s a testvéreknek rendszeresen fizetett járadékok után; b) a katonatisztek házassági óvadéka után és c) a gyámpénztárak által kezelt jelzálogtőkék kamatai után. Azonban: 7°|0-ot fizetnek a földtehermentesitési pénzalap részéről papi tized kárpótlás fejében élvezett összeg után. 10 -ot fizetnek a kölcsőnkötvények és záloglevelek kamatai, a külföldi részvények és értékpapírokból származó kamatok és osztalékok, a nem cégjegyzett pénzüzérek jutaléka vagy kamatjövedelme. A mint látjuk ez ujtörvény a tőkekamat- és járadékadó kulcsát mérsékelte, általánosságban 5-ra szállította le. E leszállítás ellen szól kétségkívül az a körülmény, hogy mindazon jövedelmek, melyek tulajdonosának a munkaerejét (beszines vonalai, élete annyira befedték önt, bo^y szinte megfeledkeztem az ön egyéniségéről, báb- voltáról. Ama rajongástól azonban, mellyel minden pillanatban körül öveztem, az ön lényét csak annyi illette meg, bogy magara öltötte, engedte ültetni az én értékes rubadaiabjaiiuat, az éu lelki ékszereimet . . . Kzt most tudom utólag, bogy ez az érzés a legmelegebb, együttlótlluknél is állandóan nálam volt — öutudatlanul. A legintiuiusabb pillanatokban mikor ön. asszonyom áltatta magát, Lármán vagyunk csak ezen a kerek világon : mi ketten s velünk a Boldogság; ni kor az ajka melegített, a szemei beszélt a lelkében dnló nagy érzésekről, s csak úgy pattogott ereiben a tehetetlen vér: nem érezte, uem látta, hogy egy.egy árny, egy-egy lelki felbő surran végig tekintetemen s bomályositja el szemem fényét, hűti le vérem, gyöngíti karom ? Nem érezte, uem látta ? ... Én lássa éreztem, de ez az érzés nálam is csak most lett öntudatossá. Ön azt moiidta: elválik az urától, vegyen el feleségül! . . , Engedőimet kérek, de a mondottak után öu is befogja látni; jóval túl lőtt a célon asszonyom, önnek éreznie, vagy legalább is sejtenie kellett volna, bogy velem szemben csak egy rendeltetése van, s lehetett volna a jövőben: Ügyesen játszani a próbababa szerepét. A nők intnitive szoktuk cselekedni, s önnek mégis tompa volt ez ránybau az érzéke. Öu nem hitt tovább amaz arany — középuton megmaradni, melyen négy hónapig szép egyetértésben haladtunk egymás mellett. Ön nagy-nagy álláspontra helyezkedett. S ezzel beleesett a női uem uagy hibájába, mely miudeu térti szívben feltétlen trónt követel Süt nem is elégszik meg az uralkodó pozícióval, de mindjárt nagyakaritással kezdi : lim lom gya- náut ki akar szórni a szívben beverő minden szent emlék roncsot. , . Ön, asszonyom a feleségem lélek) nem veszik igénybe nagyobb kulcs szerint adóztassanak meg, mint azok melyek előidézéséné I saját munkájával is közre kell működni. A pénzpiacnak helyzete javításának (sok mozgó töke legyen) az igyekezete a jelenlegi kormányt mégis arra indították, hogy ezt az adónemet általánosságban — a fent részletezett kivételek mellett — mérsékelje. _________kövArvidé K__________ HÍ REK. GrAf Teleki Pál Amerikában. Az Amerikai Magyar Népszava hosszabb cikkben foglalkozik dr. Cholnoky Jenő kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság alelnöke és gróf Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkárának amerikai utjával, kik az Amerikai Földrajzi Társaság fennállásának hatvanéves jubileumára utaztak az uj világba, a társaság meghívására. A jubiláns ünnepségen tizenöt európai állam negyvenhét tudóssal van képviselve, kik mint az Amerikai Földrajzi Társaság vendégei fogják keresztül kasul végigutazni egész Amerikát, megismerkedve mindazon alkotásokkal, melyekkel az uj világ büszkélkedik. Magyarország képviselői ez ünnepségen a magyar tudományosság két dísze: dr. Cholnoky Jenő és gróf Teleki Pál, kikről az amerikai lap a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik s egyúttal csodálkozását fejezi ki, hogy a magyar sajtó a két tudós e nagyjelentőségű útját úgy agyonhallgatta. Nagyon jellemzően jegyzi meg amerikai laptársunk, hogy ha egy sikkasztó Amerikába szökik, arról a magyar lapok hasábokat írnak, de ha a tudományosság ily nagy ünnepet ül, melyről tudoakart lenni, vagyis az imént momlottak szerint ok- kupálni akarta szivemet g törvényes jogot akart szerezni benne az egyeduralkodásra. Már pedig asszonyom — tudnia illett volna — ez a kis hus- darab igen szeszélyes kis jószág: csak egyszer s csak egy valakit ismer el uráuak — parancsoljanak, Eppeu ezért a szerelmi reprizekben sob’ sincs igazság. Hiányzik belőlük az a belső tartalom : az igazi érzelmi alap. A mennyiben mégis előfordulnak, csak külsőleg, érzékileg ismétlőknek • mert miudeu újabbnak akadálya a régi ... a szívben beverő roucsok . .. melyekhez ok, vagy ok nélkül, de görcsösen ragaszkodik az ember. A mi viszonyunkban az ön szamára tehát csak egy dolog létezhetett volna az— illúzió. E hitnél kellett volna kitartania; éu és a viszonyunk az okozat, ön az ok: tllrni az én kisded játékaimat, s megbecsülni az önre terített lélek foszlányokat. Bűn volt s túlbecsülte öuértékét s viszouyunk kötelékének erejét, a midőn ily brutális szavakkal; „elvá- Ink a férjemtől, vegyen el feleségül“ lerázta magáról testének az éu szememben egyedüli szirmait, ékességeit. Ezzel ketté szakadt viszonyunk kötő- léke : az én labaim alól kirúgta az erkölcsi alapot. És éu öuben ezek után — sajnos — csak egy mezítelen próbababát látok megint, ki unesztetikns papiros testével ép az ellenkező hatást kelti, mint szeretne . . . A fiatal ember itt szünetet tartott, hogy óráját megnézze. Az ügyvédné a beszéd megszűntére felemelkedett a díványán és egy, a nők spe. ciálts tekintetével, melyben az egész női nemnek mintha minden utalata, megvetése nyerne kifejezést, végigmérte. A fiatal ember erre felkelt székéről, mélyen meghajtotta magát az ügyvédné felé s válaszolt: —- Bocsáuat, de tizenkettőre jár az idő. férje mindjárt itthon lesz, asszonyom, s még rosszat sejtene, hát — megyek. Csókolom a kezét. A viszont — uem látásra. — 8 gyorsan kilépett az ajtón. mást vesz a világsajtó is, a magyar lapok hallgatnak. Hivatalos érik a vármegyénél. P. évi október hó 1 -töl jövő évi április hó 1-ig a vármegye alispáni és árvaszéki, valamint a nagykárolyi főszolgabírói hivatalnál a hivatalos órák reggel 8 órá’ól délután 2 óráig fognak tartatni. UJ orvos. Goldstein József helybeli lakos vállalkozó és só nagyárus fiát Goldstein Gyulát tegnap avatták fei a kolozsvári egyetemen az összes gyógytudományok Doktorává. Uj ügyvédi Iroda. Dr. Erdős Vilmos községünkben ügyvédi irodát nyitott és így most már tiz ügyvéd van községünkben. Vármegyei jegyző-egyleti gyűlés. A folyó évi október hó 5-én tartandó gyűlésre az alábbi meghívót adta ki a jegyzői egylet elnöksége: Meghívó. Szatmárvármegye községi és körjegyzők, al- és segédjegyzök egylete által Szatmáron a városházánál folyó évi október hó 5-én délelőtt 10 órakor tartandó őszi közgyűlésre az egylet tagjait ezennel tisztelettel meghívjuk. A közgyűlés tárgyai: 1. Általános tiszt újítás. 2. Az egyleti választmány által folyó év szeptember 14-én tartott ülésében javaslatokkal illetett ügyek tárgyalása. 3. Indítványok. Kelt Gyűrtelek, 1912. szeptember 22. K^moróczy Jenő vármegyei egyleti h. elnök. Nagy István, vármegyei egyleti főjegyző. Prodain ötvenezer koronás pőre Nagybánya ellen. A fővárosi lapokban olvassuk a következő hirt: »Igen érdekes keresetet adott be tegnap dr. Benzán fővárosi ügyvéd, mint Prodam Guidö aviatikus meghatalmazottja: ötvenezer korona erejéig perli a nagybányai István szálló részvénytársaságot, szerződésszegés, fájdaiomdij és kártérítés címén. Augusztus elején Proda- mot egy régi ismerőse, Ember Elek kereste fel és a nagybányai István-szálló nevében 2000 korona honoráriumot a ánlott fei egy, a bányászkongresszus napján tartandó repülésért. A szerződés egyik főpontja a következő: A társaság köteles a repülőgép részére egy minden tekintetben megfelelő hangárt, mely a gépet az időjárás víszon- ságai ellen megvédi, idejekorán Prodam rendelkezésére bocsátani. A repülést megelőző napon óriási eső volt. Prodam kétségbeesve könyörgöm hangárért, hogy a gépet a vasúttól behozhassa és összeállíthassa. Megnyugtatták és kérték, hogy vitesse ki a gépet a repülőtérre, addig elkészítik a hangárt. Ki >s váltották a gépet a vasúttól és a térre szállították. De hangárról vagy fedett helyről szó sem volt s igy 24-én éjjel is ki volt téve a kényes alkotmány az esőnek, mert a rendelkezésére bocsátott ponyvákkal nem tudták annyira betakarni, hogy az eső ne verje. Prodam ennek tulajdonítja lezuhanását és súlyos sebesülését s bizton reméli, hogy megnyert pőrét.« Edd’g szól a tagadhatatlanul érdekes híradás. Csakhogy ebből a perből még érdekesebb dolgok fognak kipattanni. Jelesül ki fog pattanni az is, amit a nagybányai lapok tapintatosságból eddig elhallgatták, hogy augusztus -4-én, a kritikus éjjelen nem annyira a gép ázott el, mint inkább más valaki, ami a lezuhanással szoros kapcsolatban volt s amiről a bérlőtársaság igazán nem tehet.