Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-21 / 29. szám

X. évfolyam.

___________Nagysomkuí, 1912. július 21.__________29-ik szám.

KÖ

ZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A ,.SAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZÖIEGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Sc«rk«szt6ség és kisdóhivstsl. Nagysomkut,Teleki tér 384 MK«JELBNIK MKNIIRN VANÄKNAI»

Elliriielétl ér:

Egész 4vr* . . . . » K Nsgyed évts . 2 K.

Kel évre . . , . . 4 K Egyes szem ára 20 fillér

Főszerkesztő: hr. Uliareiky Viktor.

Felelő» szerkesztő: Bara» Heaé,

Meghamisított közvélemény.

Mikor valami hírnek, értesülésnek a forrását, eredetét nem tudjuk vagy nem «karjuk megmondani, akkor azzal válaszolunk a fellett kérdésre, hogy »azt mondják,« »úgy beszélik.« Ez a hivatkozás úgy tűnik fel, hogy az értesülés a közvélemény mé- héből születik, pedig legtöbbször egyeseket, gyakran bizonyos társadalmi életfoglalko/ás «Ital egybekapcsoltakat — s legritkábban jelenti magát a közvéleményt.

A sajtó, a hírlap utján alakul ki leginkább a közvélemény. A sajtó közlései azok, a melyek tágabb körben lesznek ismertté, általánossá valami hirt vagy értesülést és az igy kiváltott eszme, gondolat, mikor a láthatatlan, az ismeretlen a nagy közönségnek a köntösét veszi magára elég alkalmas, hogy a magán vélemény Célzatosságát betakarja. Mert ne feledjük, hogy a közvélemény megalakulásánál első sorban irányitölag az egyéni vélemény szolgál. Ez a bizonyos mustár mag, a melyből ama bizonyos terebélyes fa keletkezik s ezért hangzik szebben, jobban, nyer erőben, súlyban és nyomatékban, ha egyéni nézett vélemény helyett a közvéleményre hivatkozunk.

Az ily módon megnyilatkozott egyéni nézet igazságát, helyességét és tárgyilagosságát ellenőrizni nagyon nehéz. Okra

menóleg forrását kipuhatolni majdnem lehetetlen. A sajtó utján közölt értesítésben, eszmemenetben, a tovább adott hírben, a megbeszélés körébe vont alakban már elvész az egyéni jellegzetesség, letörlődik sok sajátosság és az alkalmazkodás és hasonulás kettős hatása alatt kiformált eszme, gondolat megtévesztöleg hathat már. Egész akaratlanul, minden tudatosság nélkül jelentkezik igy a közlőitek által a megtévesztett, meghamisított közvélemény mikor az eszme, a gondolat annyira elveszti már valódi jelentőségét, hogy bizonyos közszájon forgó szólamok jelentősége egészen más valójában, mint a [togy azt mi használjuk, értelmezzük. Háfáíiság, sovinismus, klerikalis- mus, radikalismus minó közismert szavak s jelentőségük mennyire más a meghamisított közvélemény áltH megalakult forgatómban. értené meg, hogy a hazafiság fogalmának alapja faji gög, melyhez később az idegen megvetése javult: a sovinizmus a hanyatló hazafiság felismerését jelenti: a klerikaiismus hanyatló hitet jelöl meg s a radikalismus hangoztatása tulajdonképen oly jelentőségű, mikor a haldokló politikai hit spekticizmusával szemben egyes dogmákat dobunk minél kirívóban és minél több kitartással nagy embertömegek gondolkozásának anyagul.

Tévedésünk nyilvánvaló tehát úgy a szavak használatában, mint azok jelentőségét, értelmét illetőleg. Csak az a megoldásra váró, vájjon bennük avagy a köztudatban van-e ez a tévedés? Mind a kettőben. Bennük is, a köztudatban is. De első sorban bennük, lmpressionalismusunk és felületességünk az oka ennek első sorban. Vakon, gondolkozás nélkül fogadjuk el azt, a mit olvasunk és impressióból ítélünk. Mind a két hiba hiával van az igazság keresésének. Már pedig az igazság szeretete, mégha kellemetlen is, erény számba megy. Mig az igazság elhallgatása célzatos megtévesztés, Közel jár a hazugsághoz. Mert mi a hazugság? Az egyik féle az, mikor az ember olyat mond, a mit nem hisz; a másik féle pedig az, mikor a meggyőződés hangján állít olyat, a mire nézve alapos kételyei vannak.

Pedig kétségtelen, hogy hatóság kell ahhoz, hogy az ember az igazságot minden körülmények között kimondja és az a Lut- her-féle »magasabb erkölcsi érdek,« mely megköveteli, hogy meg ne mondjuk az igazat, a magunk megtévesztése mások megtévesztését célozván.

S már most a sajtó? Akár elhallgat, akár a hazugság bármely variációjában mond, hirdet és állít: vájjon mit cselekszik r megtéveszt. S vájjon mit téveszt meg? Csak a közvéleményt, a mely egyéni véleményt ok- troyál, mikor Machiavellinek tanítását fogadja el, a melyet a hazugság művészetének tartanak.

Ä „Kővirvidék“ íáreája.

fali bácsi.

Tősgyökeres magyar ember volt Krasztiuki Pál aram, vagy amiut közönségesen hívta a nép „Pali bécsi“, Magyar volt kirtlI-belUl- Pedig úgy ptvso esztendő előtt tuég a Miatyánkot sem tudta ehuoudaui magyarul. Úgy szakadt ide valahonnan messze idegen országból, mint szegéuy vándorló legény, kiuek se országa, se hazája. De nem is volt más hibája ezen kivttl, mert becsületes, iparkodó, jóravaló ember volt, A mesicrségébeu meg éppen ritkította a párját. A falu vénei még emlékesnek rá, miként fogadta szolgálatába néhai Majoros István, az alszegi hires molnár, kinek két vízimalmán soha sem pihentek meg a nagy zakatoló kerekek. Nem volt a határban jobbuiodu ember nála.

Malmain kívül voltak telkei, földei, szőlői, rétjei, s vagyont érő igás és lábas jószaga. De ami mindezeknél sokkal többet ért, volt neki egy bajnaiképü, tűzről pattant, bnzavirág szénit), szép egyetlen leánya. Eszter volt a neve. Nőm fakadt olyau rózsabimbó bárom vármegyében. Hat maga a lelke! Olyan szelíd volt, mint a galamb

és olyan jótzivü. akárcsak a mesebeli tUudérkis- asszonyok. Bezzeg szerette is mindenki, kiváltkép az ap;a Nem tudott olyast kivánui, amit egyetlen •zavara tueg ne cselekedett volna. S mégis egyszer úgy fordult, bogy majdnem kiűzte a házából. Az a szegéuy váudorló moloar-legsny volt az oka mindennek.

Mert bát ngy történt a dolog, hogy Esztikének nagyon megesstt a szive, amikor a szegéuy váudorló bekopogtatott hozzájuk. Hogyne mikor még kérni sem tudott az istenadta. Olyau furcsa nyelveu beszélt, hogy még a pap sem értette meg, pedig az már csak aleget tauult. Debát azért teremtette a jó Isten a szivet, hogy megérezze, amit meg nem értett az ember. Bizony nem szégyelte haláról leemelni a batyut, melyet azntáu nem ia kötött lel soha többé. No tueg az igazat megvallva, szép egy szál legéuy volt. Ha nem »Ütötte volua meg annyira a uap, királyfinak is beillett volna, Mi Ugadas lenne, rajta is felejtette egy párszor j á szánét Majoros uram leánya, miközben az étolt ' ét egy pohár jó borocskát oda rakta eléje. A le- ; géuy is utáua pillantgatott, de csak úgy lopva, mert megijedt a szive dobogásául.

— Hej! bs -itt maradhatnék — gondolta magában — bért se kívánnék én. Pedig ez a kiváu- sága csakhamar beteljesedett. Esztike előszólitta édesapját és megkérte szépen, hogy fogadja be a

malomba, ne kóboroljon tovább a szegény lélek. Áz öreg molnár döf mögött ugyan egy kiosit. de esak ngy, hogy senki se hallja. Mit fog 6 kezdeni ezzel az emberrel, akinek a nyelvét sem érti ? Biz eleinte nehezen ie ment a dolog, ngy kellett neki kézzél-lábbal mutogatni mindent, lmgy mit csináljon. Hogy a fránya vitte volna el a nyelvét t Hanem az erős akarat lassan-lassan legyőzte o nehézségeket. Néhány bét malva nem kellett uiár integetni, élvégezte az uj legény magától ie e dolgát. Nem esett se baj, ee kár semmibe. Jobb keze lett az öregnek, aki most már legalább hébó-korba kipihenhette magát. Egy fél esztendő múlva már mégis értették egymást Úgy ragadt a nyelvére a magyar szó, mint az ínyére a liszt. Vasárnap reggelenként már magyar köszöntéssel nyújtotta át Eszternek az elmaradhatatlan virágbokrétát, és uemsokára már a templomban is se ő buzgó hangja vezette a férfi uép ájtatos énekét. A falubeli leá- uyok sem néztek reá oly gőgöseit, mint az első betekbeu. Egyik sem adott volua már kosarat a „Kamusz muszkának.* így csúfolták, mikor a faluba került. Nem is tudta ezt sokáig megbocsá- tani nekik, mikor megértette. Mert hát moudbatnak nagyobb csúfságot egy hontalan szegéuy lengyelnek ? Később azonban ez is elfelejtődött és úgy összeszokott a legénységgel is, tuiutha egyUtt nőtt volna fel valamennyiUkkel. Csak egyetlenegy ellen-