Kővárvidék, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-30 / 26. szám
4 fgglX. évfolyam, Xairysomluit, 1012. jiinius 30. 26-ik szám. 5gész évi ff Fel cvie |]t»ri/elé«i ár: . . . 8 iv jNegyud évié . . ( . 4 K Egyes szem áru 2 K. 20 filler Főszerkesztő: I>r. Olitaíxzkj Viktor. Felelős szerkesztő: BSarjsja II cnő. iSzerkesziőség és kiadóhivatal. Magyso,nkut,Teloki-tér 384 JSHG-JSÍLEXISA **i\b»s:x VASÁRNAP A nő kérdésről. A korszerű kérdések sokféle szempontjai egészen összegabalyiijak a felszínen lévő társadalmi problémákat, ma az egyik, holnap a másik bróbálja ki rajtuk szellemességét. Hogyha egy egy érdemleges és megszivlelést érdemlő gondolatot hallunk, ha egyik-másik iró akár tudományos, akár művészi eszközzel hozzá szól a dolgokhoz szinte feléledünk. Mert tény, hogy a nagy, mindenkit külön-külön és együttvéve érdeklő dologhoz hivatottságot érez bárki is hozzászólni, ámde viszont ezzel szemben fennáll az a tény, miszerint nagy horderejű és szeles emberrétegeket mozgásba hozó kérdéseket foglalni joga igazán csak a kiválóknak, hogy úgy mondjuk a kiválasztottaknak van. ilyen lotos kéidés a nőnemnek a társadalom és az állami, jobban mondva, jogi életben való érvényesülése, vagy mint az mostanában divatos: — emancipálása. A házasság, női kereseti ágak, a női szabadság mint egy kalap alá fogottak és kimondatott a szentencia, amely szerint, ha a nők tulajdon olyan foglalkozási körben élnek mint a férfiak, akkor teljes joguk van arra, hogy kivegyék maguknak a feni nemet megillető minden szabadságot. Ha nincsen meg az a foglalkozásuk, mely őket egy sorba állíthatná a férfiakkal, akkor itt van a házasság, amélv a régi felfogástól eltérően feloldja a nőt leánykori eizárko- zottsága aló! és oda kínálja a titkon óhajtott fogeifici életet. Régebben volt és az angoloknál ma is az a felfogás van érvény ben, hogy éppen a párta alá jutás képezi zárókövét a leánykori élet könnyüvérüsé- gének. A házasság egyúttal megkomolyo- dást jelent a hidegvérű és felette praktiku- : san gondolkozó angliusoknál. Szinte fel- i emelő érzést kelt az a tudat, hogy a házassági frigy olyan intézménynek tartatik, amely alapját képezi egy nemzeti létnek és egy nemzeti jövőnek. Innen, ebből a komoly felfogásból kell magyaráznunk azt, hogy miért tudott sok apró nemzet évezredeken át jóformán ezen erkölcse folytán egyedül sok más alacsonyabb eiXölcsü, bár számban túlsúlyban lévő nép között megállani és pedig derekasan. Nagyon sokan, különösen nők kardoskodnak a mellett, hogy az asszonyok épp úgy mint a férfiak élvezhessék azokat az előnyöket, melyeket az uj kor, az individualizmus kora a férfi nem számára biztosított. Ezeket az előjogokat pedig úgy értik, olyképpen értelmezik, hogy miként az erősebb nemnek, úgy nekik is lehessen felügyedet nélkül kényűk-kedvük élni és szeretni. A házasságot ők elavult intézménynek tartják, amely csak megköti az emberi szabadságot és béklvot ver az emberi tér- mészetnek egyes kifejlődésére. Sokkal szőkébbre van szabva e keret, hogy sem itt érdemlegesen lehetne megbírálni és Ítéletet mondani arról, a nagyszabású és az emberi élet leglényegesebb pontját érintő kérdésről. Itt csak arra lehet és kell szorítkoznunk, hogy szóhoz juttassuk a mai kor egyik hivatott emberét, akit a maga tapasztalatai és nagy lángesze minősítettek legjobban arra, bogy ezen óriási horderejű dologról úgy beszéljen, mint aki egy emelkedett szempontból beszélhet. Ez az ember pedig, aki Írásaiban a modern emberiség számára egész uj és eddig járatlan ösvényeket jelölt ki, ez az ember, aki korunk minden fájdalmát és örömét, minden gondolatát és érzését magába szívta és hatalmas egyéniségének bélyegével kifejezésre hozta, ez az ember, lő titánt erővel tudott mint kis nemzet szülöttje és mint egy nagyon korlátolt nyelvterület munkása világhírre vergődni, ez az ember Strindberg Ágoston norvég iró. Mint színész kezdte meg pályafutását. Ez a vonás, mely majd minden szellemi hérosszal közös. Később sok küzdelem után A „Kőváradéi“ fáreája. Utazás mostohaországban. llorvátors/.égi megíigyelások. Irta: Viator. Nagykanizsától Barcsig még csak megjárja a vicinális. Megyünk, aliogy megyünk. Legalább is olyan gyorsan, mint a biciklista jó országúton. Hanem ami Barcs után következik, ez az utazás öregapáiukra emlékeztet, akik liz napra való rabat és elemózsiát vittek magukkal, ba Budáról Komáromba indultak. L)e honnan vegye a benzines szazad gyermeke öregapái idegzetét. A rongyos nyolcvan kilométernyi távolságot, ami Barcs és Pakrac között van, öt és l'élóra alatt fújta be a kávéőrlő masiuák őse, egy lehetetlen formájú, szekrényuagy- ságtt mozdony. Node legalább borvát területen vagyunk. Persze inkognito a legeslegtöbb magyar ember előtt. Itt Budapesten, vagy akár Pécsett is, amely a Horvátországhoz legközelebb eső nagyváros, többet tudnak a fla-nandok hazájáról, mint a borvát szerbekéről. Csak csúf politikai események révén bufjuk testvéreinkről s amit hallunk, az éppenséggel nem alkalmas arra, hogy szerelemre lobbant- som bennünket irántuk. Pedig jo, derék, szelid nép a borvát. Ahogy a vonat atbandukol velünk az impozáns Dravahidon, mar a nagy Tvvartko országában vagyunk. Termékeny sik vidék, a gyönyörű Dunántúlnak stilszerii folytatása. Cammog a a vonat, mint a kehes ló, de legalább s/.emügyre veheijük a tájat. Nyár derekán utazom arrafelé. Merre a szem ellát, mindenfelé ringó, aranyos buzakalász. Gémes kutak, nadfödeles tanyak, itt-ott kis ökörcsordák, minden olyan, mint odahaza. Csak akik az izzó nap hevében dolgozuab, az emberek látszanak másoknak. Magas, sovány nép, hideg, kék szemekkel, boeskorban, térden alul érő ingben, amely — ha tiszta — elég romantikusait fest. Az első nagy állomás Mitrovica. Ami kellemesen lep meg : az mindenütt a magvar szó. A kofák, a hordárok, bérkocsisok ; nem is szólván a magyar vasúti személyzetről, mindenki tud magyarul. Benn a községben is magyarul szól hozzám mindenki, akivel dolgom akad. A parasztok hibásán beszélik a lapok hiradasa szerint olyannyira gyűlölt magyar nyelvet, az iutelligeucia kifogástalanul. — No, majd beljebb, — gondolom — Da- ruváron, L'akrácon, ott laknak az igazi magyar falók. Tovább döcög velünk a vonat 8 ogy kanya* rulatnál hegyek tűnnek fül. — Ez a liorvát Semmering, magyarázza úti* társam. Sajnos, nem ismerik és nagyon rossz a közlekedés. Ha több gondot fordítanának Horvátországra, ezek az erős begyek ezer és ez ér embernek adnauak jó megélhetést. De igy csak favágók, szénégetők és egy pár nyomorúságos falu tengődik a begyek között. Ahogy a vonat megmászta az első hegyet, valóban bájos, regényes táj bontakozott ki előtiem. Merre a szem ellát, mindenütt erdő, begy a begy hátán. Közöttük szédítő szakadékok, több száz méter mélységi! völgyek. — A begyekben s/.én van, vas is. A munkaerő olcsó. Mi mindent lehetne itt vállalkozó tőkével csinálni. De a budapesti pénzemberek nem ismerik Horvátországot, az önök kormánya seiu gondol velünk. Minden kincs parlagon bever és a nép műveletlen és nyomorog. Óránként egyszer megáll a vouat. Az állomások hitvány kis kalibáK, amikben csak a bakter lakik. Az úgynevezett falu két sőt bárom egymás«»t^.4«^ ti és világosan úgy kérje és fogadja el. ha szappant vesz, hogy v A5S1 ISLIEi KSH. ea-fe <■) ata Glycerin szappan, Tojás szappan, Mandula szappan, Márvány szappan. A kolozsvári gyógyszappan gyár azért lett világhírű, mert a legdrágább és teljesen ártalmatlan anyagból készíti szappanait.
