Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-12 / 7. szám
február 12. KÖVÁRVIDÉK. Fölülfizettek : Kesztenbáum Ferenc l korona 60 fill., liernáth Izsák 60 till., N. N. 18 fillért. A rendez'líég úgy a fölülfizetőknek valamiut a pártoló közönségnek ez utón Lala» küsiöuetet mond. A reudezőség nevében lelke JiiM, nyugdíjas tanító. Balldtieékl tárgy»14«. Lapunk tisztelt olvasóinak még élénk emlékezetében lesz a Verese Józeeí állami iakolai igazgató tanító éa Szűcs Gyula á-Iauii tauitó között tolmerült és lapunk múlt évi több szamában megjelent hírlapi közleményei. Az annak idején megjelent hírlapi költemények miatt Sanaa Gyula állami Unitó aajtó utján elkövetett becsUletiértes miatt pauaaat emelt Versa« József igazgató-tanító ellen, melynek alapján a debreceni kir. törvényszék mint csktidtbrróaág a a főtárgyaiéit e hó 8 ára pete ki és arra községünkből nem kevesebb miut 18 tanút ideaalt meg Debrecenbe. A fötárgyalásoa a rádió és vádlotton kivit a kővetkező megidézett tanuk jelentek meg: Dr. Bottyán Simon ügyvéd, Buttyan Jánoa közaégi bíró, Barn« Benő községi Jegyző, özr. Derei Ig- uáené állatni tanítónő, Gámeuozy János bírósági végrehajtó és Gámenczy Jauoane, Dr. Kováé* Mór bömrvoa, Météffy József állami tanító, Nyilván Miklós lak. pénzt, vezéiigazgató, Dr. Olaavaiky 6yula ügyvéd, Dr. Olaarazky Viktor járási orvos, Filéz Ede r. katk. plébános, Pályi Béla kir. jbiró, Pályi Béláné állami tanítónő, Pap istváu ref. esperes, Szerb János g. kát. esperes és Ungur Ágoston felekezeti taaitó. A Uuuk egyrétzének kihallgatása után a« esküdtszék Verese József állami iskolai igazgató tanítót „Kern“ bűnösnek mondta ki, mire a kir. törvényszék Veress Józsefet az elleue emelt rád alul fölmentette, Szűcs Gynlat pedig a felmerült 848 kor. 60 fii), tanodij éa Veress József védő ügyvédje részére 50 kerona költségmegfizetésében marasatalta. Szüea Gyula képviselője semmiségi pauaaat jelentett be. ■IJegyoé*. Dr. Pap Kornél helybeli ügyvéd a napokban eljegyezte Pap Mihály kucsói gör. kát. eaperea szép éa bájoa leányát Marikát Halálaié*. Vébcr Kristóf községünk egyik tissteséges polgára a hó 7-én 78 éves korában községünkben elhalt. Temetéae e kó 9-én maut végbe. KSooégt ktsgyllés. Nagvaomkut község képviselő teatütete.ma lebr. 12-én délután «-fórékor a községházé tanácstermében rendkívüli gyűlést tart, melynek tárgyai a következők: i. A kir. tanfelügyelő átirata a gazdasági önálló iskola felállítása tárgyában. 2. A jár. főszolgabíró 14Ö 91L sst. rendelet«, a vármegyei telefonhálózat létesítéséhez 697 kor. 08 fill, hozzájárulás megszavazása. 3. A jár. főszolgabíró S672j9I0. sz. rendelet«, melyben tudatja, hogy a kórházi ügy és pénzkezelésre nézve tél merült számvevői észrevételekre adott védfelalo- teket alispán tudomásul vette. 4. Kiskorú Dán Máudor illetőségének tárgyalása. 5. Felsőbánya ▼áros tauácsáuak megkeresése hetivásárjainak áthelyezése tárgyában kiadandó nyilatkozat C. Egyik tenyészbikának eladása éa agy makiknak beszerzése iránti intézkedés. A isijitHkatl béke Oebraeesbei. Lapunk olvasói előtt fel fog tüuui hitünk c külö- nős címe, hogy váljon mi összefüggésbe is lehet Nagysoinkut Debrecen ei ? Ha azonban olvasó közönségünk tndui fogja ennek eredetet uem fog csodálkozni azon, bogy miért is adtunk ilyen címet ezen hírünknek. Tettük pedig azon okból, mert e óim örökké emlékezetes maradhat községüuk történetében, ha községünk vezető szerepet vivő és társadalmunkat irányitó egyéniségeinek ama része által — a kik a napokban a Debrecenben jelen volt nagysomkuti társaság előtt —- tett kijelentéseik megvalósulását komolyau és őszintén óhajtják érvényre juttatni. Ugyanis köztudomású tény az, hogy közsé- günk társadalmában, kütöuéaeu pedig a különféle felekezete* között, de főleg a magyar és románság között nemcsak, hogy nincs meg a kellő egyetértés, de úgyszólván egymásban cask ellenséget és rósz akarót látnak. Ennek a visszás állapotnak a helyreállítása érdekében szóllait fel Nyilván Miklós bankigazgató • napokban a Debrecenben megtartott -esküdtszéki tárgyalás alkalmával megjelentek társaságában a fehér asztalnál. Ugyanis azon furcsa tényeknek adott kifejezést, hogy „mégis esak különös dolog az. hogy a nagysomkutisknak Debrecenben kell menni, hogy egy társaságba összejöhessenek és egymást megértre a legjobb barátságban éljenek." Óhajtandónsk látja tehát, hogy a magyarság a románsággal válvetve együttesen munkálkodjék a közjó érdekében. Ezt azonban csak akkor látja elérhetőnek, ba a nagysomkuti társadalom vallás és felekezeti külömbség nélkül össze tart és egymást megérti. Ezért ajánlotta, bogy az intelligens közönség havonként legalább kétszer gyűljön egybe« felváltva egyik és másik által kijelölendő helyen, így fokozatosan el lesz érve a cél és meg lesz adva az alkalom és mód, hogy minden alfforduló félreértés tisztáztassék. Nyilván Miklós ame iaditványát Szerb János g. kát. esperes, Piles Ede r. kath. plébános, Pap István ref. esperes és a jelen volt egész társaság nem esak, hogy szívesen fogadta, de határozat ígéretet tettek, hagy ennek megvalósulása érdekében munkálkodói is fognak. Mi a maguuk részéről csak örömünknek adunk kifejezést e tények felett és reméljük, hogy a buzgó vezetőkaek tervük meg ia fog valósaiéi, akkor pedig jogosan nevezhetjük e tényt a „Debrecenben magkötött nagysonikuti békének.“ MlkedveKI «lámáén tánenlatláf- 1*1. F. hó 4-én n Nagysomkuti polgári olvasókör | •sját pénztára javára műkedvelői előadással egy* bekötött táucmslatságot rendezett a Kovács-fél* nagyvandéglő nagytermében, melyen úgy az előadás mint a táncmulatság nagyon jól sikerült. Az előadásoa szereplők minden igyekezetek felhasználásával azon voltak, hogy a nézőközönséget előadásukkal mulattassák. A mi a táncmulatságot illeti a terem zsbföléiig telve volt • minden táncban 35—40 pár táncolt, s a jókedv a társaságét reggeli 7 óráig agyba tartotta ■ Báct Lsei jól szervezett bandája zeneszava mellett a ropog«« esárdások egyik a másikat követték. Jegyeiket megváltották Méltóaágos Gr. Teleki Sándor és Mélta. Gróf Teleki Jenő urak 10—10 kor-. Nagyságos Man Lajos ur 8 kor. Bruner Károly, Dr. Tárcsa Aurél és Jesenszky Béla urak 5—5 kor. Liugvay Tamás 4 kar., Kori Izidor, Gerber Antal 2—2 kor., Bakos Károly I kor. 60 fill. Felttlfixottek: Pile» Ede róni. kath. plébános nr 2 kor. 40 tili, Vidi János járási csendőr őrmester 2 kor, German Dezső, Nyilván Sándor 1 kor. 40 fill, Loy Zaigmoud, Máuyó Márton, Marosan József, Cseh Karoly, Kassay Kálmán, Sebő Károly, Luka Ferenc 1-1 kor., Vitányi Ferenc, Veber Antal, Pap János cipész, Takáta János, Lajos Ignác, Vajai János, Déuea József Gora Jakab, 80 —80 fill., Márkus Bertalan 50 fill., Balog József, Szamosi Sándor, Ház Ágnes, Elek Sáodor, Goldstern Miksa, Máté László, Paulik János, Feri- csen Peter. Zaugy* Tivadar, Pap György, At rám Janos tanító, Nómethy Dániel, Sztlvásy László, Orbán György, Kerekes Istvsu, Páska Tivadar, Gita László, Nagy Sándor, Braun Adolf és Her*- kovits Hsrmán 40—40 fillér. A befolyt bevételből 136 korona mini nyeremény a kör pénztára javára elszámoltatott. Ezen jól sikerült mulatságért úgy a szereplőknek mint az igen tisatelt felül ti jelöltnek, valamint mindazoknak, kik e mulatságunkon megjelentek ez utón is a legnagyobb háláját fejezi ki a Pelgári Olvasókör. A flvársaaak egyik U|f»at»iakb egéeaeégttgyi latéaméay« Ur. Batiztalvy látván Zoltán egyt. tanár, Pestvárraegye t. főorvosának, az operativ és müfogászat specialistájának fogorvosi intézete (Károly-körut 3). A főváros ezen joggal egyedillinck mondható ilynemű intézményének, melyet a nagyméltósága r. k, minisztérium is elismerőlcvéllel tüntetett ki, inelybeu évtizedeken keresztül száz- és százezer fogbetegség kezeltetett, csakis e célra átalakított helyiségei a közegészségügy és operatív kivánalmaküak megfelelően a legmodernebbül vannak berendezve. Érek óta jól begyakorolt műtői az igazgató sz». 3 mélyes közreműködésével egész nap reggel 9-tól ette 7-ig nyújtanak biztos és a legújabb villany átsztirődtetési módszer alkalmazásával teljesen fáj- dulinatlau segélyt a fogfájás kínos betsgsége áltol gyötörteknek. Foghusásofc «hutásban is. Az intézet laboratarininmal és technikai mübcllyal van összekötve, hol a legjobb rendszerű mQfogpóttá»ok készülnek, melyek a valódiaktól meg nem különböztethetők és úgy beszédre, mint rágásra teljesan alkalmasak és minden kalleinetlcnség nélkül helyeztetnek be. Mérsékelt árak teljes jótállás mellett. Levelekre az intését készséggel válaszol. Vidékiek tél nép alatt megkapják müfogaikat. Dlr«l(( Blmltir leklatatM ur agyán a Vaskapuhoz indult utazásra, da egyelőre Egerig jutott el, a hol tok nevezetes és mulatságos kalandnak lati szereplőjévé, a mint ezt annak rendje és módja azerint megírja Sebők Zsigiuonü a Jó Pajta« legújabb, február 6-iki száméban. Sebők Zaigmond éa Benedek Elek bedre« gyér- mrklapjáeak agyana számában vaunak még versek Benedek Elektől éa Koóe Páltól, elbeszélés Szemere Györgytől, eikk a kis hadseregről (képekkel), japán utasé Elek nagyapótól, mesék a feledékeny királyról Bartáné Se. Máriától, az oroszlán reko nairól, mulatságot kép Vadász Miklóstól, regény folytatás Rákosi Viktórtől. A „Kis Krónika* rovat aktualitás»!, a rejtvények és tserkesztöi üzenetek, egészítik ki e szám érdekes tartalmát. — A Jó Pajtást a Frauklin-Társulat adja ki: előfizetési ára negyedévre 2 kor. 50 fill., félévre 5 kor, egész évre 10 korona. Egyet szám ára 20 fillér. Elöfizetéssket elfogad s kívánatra mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala (Budapest, Egyetem-utca 4.) Föiuunkatársak : Dr. Oteavazky Gyula ée Aekaraana Béla. Laptulajdonos;: BARRA B E R 6. 2409. " öl#.' Árverési hirdetmény. A nagysomkuti közös községi iskola* alap tulajdonát kepezö erdő jutaléka után kiosztott 54 — 110 számokkal jelölt 302 kor 70 fillérre becsült fennálló tölgyfa Nagysea»* katea a kötségháséaál 1911. év fchreir hé IS-lkéa, á. e. 10 éraker tartandó árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. A szóbeli árverés megkezdése előtt, vagyis a kitűzött napon délelőtt 10 óráig zárt ajánlatok is beadhatók. Árverezni szándékozók kötelesek az árverés megkezdése előtt a kikiáltási árnak I0*j,-át, vagyis 32 koronát készpénzben letenni, illetve zárt ajánlataikhoz mellékelni, A vételár az árverés befejezte után azonnal készpénzben befizetendő, a mikor is az eladott fára vonatkozó bárcák vevőnek átadatnak. Az eladott és megvett fát köteles vevő 1911. évi ápr. hó 1-éig az erdőből kiszállítani. A mennyiben a már meghirdetett kétszeri árverésen árverelő nem jelentkezett, ezen ujabbi árverésen az említett fa becsáron alul is a legtöbbet ígérőnek elfog adatni. Az árverési jegyzőkönyv és szerződé» bélyeg és irásköltségei, a vevőt terhelik. Nagysomkuton, 1911, évi febr. hó 1-én, Dr Teleki JenS gróf főszolgabíró.