Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-14 / 20. szám
mAjns 14. beütve, 10 szavazattal 7 ellenében elvette a napi rendről r*pS e.vfité« A nagybányai rk. es- peresi kerület Pály Ede esperes elnöklete alatt tavaszi rendes közgyűlését e hó 9-én Nagysomkuton tartotta meg. A gyűlésen — melyen a kerület papsága teljes számban vett részt — egyházi ügyeket (kongrua autonómia stb.) érintő kérdéseket tárgyaltak. A gyűlés végeztével P-lcz Ede plébános ebédet adott a vendégek tiszteletére, melyen a kerület papságán kívül Gr. Teleki Sándor és Bocsánczy Márton főgondnok vettek részt. A kedélyes hangulatban lefolyt lakomán több felköszöntő hangzott el. Személyi Mr. Dog! Adolf m. kir. pénz- iigyminiszteri osztálytanácsos, hivatalos ügy* ben néhány napig községünkben tartózkodott. KONzOne!nyilvánítás, A helybeli állami iskola gondnoksága köszönetét nyilvánítja Ecker Béni helybeli fakereskedónek, ki a szegény gyermekek felruházására 27 kor. 40 fillért ajándékozott. Kinevezés. Csaba Adorján főispán dr. Luby László vármegyei aljegyzőt Szat- már vármegye törvényhatóságához tiszteletbeli szolgabiróvá kinevezte. Az ügyvédi kamerából. A szatmár- németii ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Ambrózy Sándor ügyvédet Szatmár- Németi székhellyel, dr. Katz Izsák ügyvédet Nagybánya székhelyivel, dr. Kálmán Henrik ügyvédet Nagysomkut székhellyel, dr. Sulyok Sándor ügyvédet Szatmár-Né- tneli székhellyel az ügyvédek névjegyzékébe bejegyezte, továbbá, hogy Uray Géza vSzatmár-Németi székhelylye! bejegyzett ügyvédet elhalálozása miatt az ügyvédek névjegyzékéből törölte és irodája részére gondnokká dr. Nagy Géza szatmárnémetii lakos ügyvédet rendelte ki. Képviselő testületi tagok választása. Kóiségünk képviselő testületének mandátuma e hó végével lejárván, a választás határidejéül járási főszolgabíró f. évi junius hő 1-ső napját tűzte ki. Választandó lesz 10 rendes és 4 póttag azon tagok helyébe a kik 1905. evben lettek választva tehát ezelőtt 6 évvd. A választás a községháza tanácstermében lesz és a kitűzött napon d. e. 9 « rakor veszi kezdetét és tart délután 4 óráig. A képviselő testület megalakulása után következő pár napra lesz az általános községi tisztujitás. Alonhely vezetőnők. A Széchenyi- Társulat igazgatósága az általa feniartott, illetőleg segélyezett menhelyek vezetésevei J911. évi május 1-től szeptember 30-ig terjedő idényre a következő megbízásokat adta ki: Hagymásláposon* Nagy Ii ma, Költőn: Téglás Mária, Kóvárhosszufalu: Dukász Hona és Somkutpatakan özv, Kmzton Gyűl éné. A tanítók önkéntessége. Az nj védtörvény a népiskolai tanítókat is Mruházza az egyéves önkéntességre való jogositvanynyal. A taottók sorailtól időnként felhangzott kívánság ho- noráttatasa ez, de mögötte nagyon jelentékeny katonai célok rejlenek. Köztudomású, hogy az ifjú* eagnak a kato hi szolgálatra való előkészítése végett a középiskolák (első osztályaiban a cellbvés oktatása nyolc ki enc év alatt valóságos intéz- n-enjnyé fejlődőit, s hogy ma már nem csak gimnáziumok, reáliskolák, hanem fa'usi ismétlő iskolák 3. ______________________________________________ KÖ ViKVlDÉK növendékei közül is ezren meg ezrtn tanulnak a tanító vuetése alatt katonai gyakorlatokat, í’egy- verk -zetésf, céllövészetét. Ha n népiskolai tanítók jelentékeny része tartalékos tiszt les/., a katonai szolgálatra való előkészítés már jóformán a népiskola padjaiban megkezdődik, s a véderő a besorozott újoncokban kész katonákat nyer, a mi idővel a kétéves tényleges szolgalatot is redukálható vá teszi Pénzintézeti tisztviselők köréből. A Nógrádi, Monti és Góeuörinogyei Pénzintézeti Tisztviselők Egyesülete G >n»örmegyében, Rozsnyó- fürdőn július hó 23 an kezdődő háromhetes továbbképző pénzintézeti szaktanfolyamot létesít. E pénzintézeti szaktanfolyamon vidéki pénzintézeti igazgatók, fővárosi banktisztviselők, pénzügyi szakírók s bank jogászok fognak Aktuális szakkérdésekről előadást tartani. A tanfolyam megtartására Rnzs- nyótíirdö, mely klimatikus gyógyhely, üdülő <s nyaralótelep, jó vasúti összeköttetése van, nem drága, nem zajos — kiválóan alkalmas. A tanfolyam résztvevő pénzintézeti tisztviselők a lakás, étkezés és u fürdöárak tekintetében nagy kedvezményeket kapnak. Nagyon kívánatos lenne, hi a pénzintézeti tiaztvlselők űrinél számosabban vennének részt a tanfolyamon, a hol a kellemes üdülést a hasznossal köthetnéd össze. Ali be kerül egy sajtóhiba. Kétszáz esztendeje lesz annak, hogy egy angol kiadó uj bibliát készítetett és közben elnézett ^egy sajtóhibát, melyet azntan nagyon drágán fizetett meg. A hetedik parancsolat ugyais ebben a kiadásban nem úgy múlott: „ne kívánd felebarátod vagyonát!“ — hanem ennek helyén ez volt olvasható: „kívánd a lelebarátod vagyonát.** Manapság egy kiadó egyszerűen a könyv végén utalna az előfordult sajtóhibára és esetleg még egy elnézést kérne érte. Kétszáz évvel ezelőtt azonoan, amikor selml h világon nem vo t még a sajtótörvény, az ilyesmiben nem ösixeriek tréfát : a hatóság itilön fogta a szerencsétlen kiadót és mert mások vágyó nára c-inalt étvágyat, 3Ó0 forintnyi büntetést inért ra. 300 font az 7-00 korona, ami pedig a pénz akkori értéke szerint igen kemény büntetés volt. Azonkívül megsemmisítették az egész készletet ngy» b«'gy egész bátrau ezt az árt vehetjük a legnagyobbnak, amit valaha kiadó sajtóhibáért fizet. Ezekből a megsemmisített példányokból egyetlen egy maradt fenn, amelyet a R itisc E. Museum őriz s jelenleg az angol bifcjlialnrdilás huromszazados evtord.ilnj.ira rend-z tt kiállításon latható. Aki önmagának a nagyapja. Ilyen is vau mar LegaUbn egy ember azt mondja, hogy van. így adja elő: Egy özvegy asszonyt vettem el feleségül, akinek volt egy felnőtt leánya. Az upain sokat j&rogutott hozzánk, beleszeret« t a leányomba s elvette feleségül. Az apam ilyenformán vömmé lelt, a mostoha leányom pedig a mostoha anyummá. Nemsokára gyermekem született. A gyermek már most az apam sógora volt, de az éti nagybátyám is, mert testvére volt a mostoha anyámnak. Fia született az apám Jeleségének is. Ezt a testvérem volt. de az unokám is, mert a mostoha leányomnak volt a gyermeke. A feleségem a nagyanyám lett, mert anyja volt az apám feleségének, vagyis anyámnak. Most teliét a térje is vagyok a lelcségemnek, az unokája, vagyis végeredményben önmagámnak a nagyapja. Furcsa eset. A fővárainak egyik legfontosabb egészségügyi intézménye dr. BatizULy István Zoltán egyt. lanar, Pestvannegye t főorvosának, az ópentliv és mUfögászat specialistájának fogorvosi iuiézete (Karoly-körut 3) A főváros ezen joggal egyedülinek mond ható ilynemű intézményének, melyet a nagyméltóságu v. k. minisztérium is elismerölevéllel tüntetett ki, melyben évtizedeken keresztül száz- és százezer íogbetegség kezeltetett, csakis e célra Átalakított helyiségei a közegészségügy és operativ kivanalmaknuk megfelelően a legmodernebbül vannak berendezve. Evek ó'a jól begyakorolt műtői az igazgató személyes kozremükö lésevei egész nap reggel 3-tól este 7 ig nyújtanak bizton es a legújabb villany a'.szürödtotetd rendszer alkalmazáséval teljesen faj- dulmatlan segélyt a fogfájás kínos betegsége által gyölörteknek. Foghúzások altatásban is. Az intézet laboratóriummal és technikai műhellyel van összekötve, hol a legjobb rendszerű intiíogpótlások ke szülnek, melyek a valódiaktól illegnem különbőz- telhetőit és ngv beszédre, mint rágásra teljesen alkalmasuk és minden kellemetlenség nélkül helyeztetnek be. Mérsékelt árak teljes jótállás mellett. Levelekre az intézet készséggel válaszol. Vidékiek fél nap alatt megkapjak mtlfogaikat. Minden Jogásznak nélkülözhetetlen iránytűié és Útmutatója a Dr. Erős Vilmos szerkesztésében megjelenő és paratlan népszerűségnek örvendő „A jogász* cirnli jogi hetilap. Az ország legkiválóbb jogászai Írnak a „Jogásziban és ez maga garancia arra, hogy a jogászközönség végre színvonalon álló, igazi jogi szaklapot kap kezéhez A Jogász előfizetési ára fél évre 2 korona. Kiadóhivatal, Budapest, Dohány-utca 78. Rákosi Viktor regénye, melynek cinre * „A városi eb, meg a falusi kutya“, a gyermekek örvendező nagy érdeklődése közben folyik Sebők Zsigmond es Renedek Elek képes gyermeklapja- b«n a Jó Pajtás-ban. A kedves és országszerte népszerű lap legújabb száma a regényen kívül egész sereget közli a szép és élvezetes közleményeknek, közli Benedek Elek szép verset, .Szemere György elbeszélését, Dörmwgő Dömötör utazását a Vaskapuhoz Sebők Zsigmondiéi, Zsoldos László kedvez, eiuiés kis szi.idiirabjat, W. Gyen es ritka művészi rajzát, Jeszenszkyné P. Irén elbeszélését, Zsiga bácsi tréfáját a pórul járt halászról, u rejtvények, szerkesztői izenetek stb. A Jó Pajtás t a Franklin-Tarsulat adja ki előfizetési ara negyedévre 2 korona 50 fillér., félévre 0 korona, egész évre 10 korona. Egye» szám ara 20 fillér. Előfizetéseket elfogad s kívánatra mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala (Budapest, Egyetem-u. 4.) Fömunkatársak : Dr. Olsavazky Gyula és Ackermann Béla. Laptulajdouos : BARNA BENŐ 121. — ]Ü10. vlitó. nz. Árverési hirdetmény. Alulírott bír. végrehajtó az 188!. évi LX. te. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagybányai Kir. járásbíróságnak 1906. évi 1122- számú végzése következtében Haraesek Vilmos Utódai j«vara adósok ellen 125 korona 81 fill s jár. erejeig 1907. évi január hó 9-ön foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1141 koronára becsült következő ingóságok, u m : bútorok es zongora nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkiUi kir. járásbi* róság 1909-ik évi V. 973. szánni végzése folytén 12! kor- 81 fill, tőkekövetelés, ennek 1906. évi okt hó 5. napjai"! járó 5 százalék kamatai, egyhnrmad százalék váltódij és eddig összesen 73 kor. 94 fillérben biróilag megállapított költségek erejéig. Nagysomkuton adósok lakásán lee idő megtartásául 1911. évi május hó 22-ik napjának délelőtti 10 óraja határidőül kitüzetik és ahhoz u venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett iugósagök az 1881, évi LX. t e. 107 és 108 § ai értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becs- áron alul is el lógnak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és íelüHoglnltattak és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. te. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kell Nagysomkut, 1911. évi májúi hó 2. Gámuntxy János. bír. végrehajtó. €U5ó zong'o'ra. Egy jókarban levő songéra késspéusért eladó. Hol, megtudható a kiadóhivatalban.