Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-31 / 53. szám
december 31. KŐVÁR VIDÉK 4 — Szóval, ön most tanulmányúton van — kérdém igazi részvéttel. — Igen Uram és látom, hogy Nagy- somkut egy része'csakugyan emelkedik, de én, én sülyedek. Segítsen ki, nagyon kérem ! Tisztességes távolomból felé nyujtám segitni hivatott jobbomat és húztam kifelé. Azaz csak gondoltam, hogy én húzom őt, pedig az történt, hogy ő húzott engem magához, ugyannyira, hogy azon vettem észre magamat, nogy most mindaketten ott állunk a leendő járda ama bizonyos, de most bizonytalan helyén, egymás mellett, térdig süppedve. — Én meg Komor vagyok — mutatkoztam be ekkor. Mentő munkálatokat végzek a helybeli ásatásoknál. De most, amint látható, alulról térdig én is geológus lettem. — Van szerencsém, azaz, hogy őszintén szóljak, szerencsétlenségem — üdvözölt. — Részemről. És különben engedje meg eme érdekes, és kiválóan alkalmatlan helyen, hogy: szervusz! — — Szervusz, ó szervusz bajtárs — tre- molázta, a sárban jó mélyen megilletödve, és átölelt. Én meg öt. De csak hamar kibontakoztam karjaiból és pedig annál is inkább, mert éreztem, hogy a lábaim is tremolázni kezdenek a hideg,sűrű tapaszban. Ezután feltekinték a magasba, vájjon nem szállong-e ott ugyancsak véletlenül valami kóbor aviaticsek, aki leereszkedve a kiemelkedő Somkutra, kirántana bennünket mono- vagy biplánjával a sürü maszat- ból. Híjába tekinték. A boldogtalan emlékű Chaveznek még életben lévő pilóta-társai erre mi felénk még nem próbálják a nyakukat kitörni. Végre is a megbámulásunkra odase- reglett csákányosoknak sikerült nagy ügy gyel-bajjal kiráncigálniok bennünket. — És most gyorsan a »Stern«-be egy kis felmelegitö, búfelejtö kvaterkára; ott van a szállásom — szólt fellélegezve geológus barátom. Ez meg is történt; úgy a kvaterkázás, mint a felmelegedés, mint pedig a búfelejtés, el egészen a ránk virradóit hajnal óráinak teljes és tökéletes elmúltáig. Pompásan telt el ez az idő. Természetesen cigányzene mellett. Hogy a nóíázás sem maradt el, ez még természetesebb. Turinszki barátom nem egyszer huzattá el ezt a most helyi vonatkozású kezdettel biró nótát: »Árok is van, gödör is van« ... azulán meg azt, amely olv klasszikusan tünteti fel, hogy: »fel is ut, le is ut, szekérút* gyalogút« és amelyben meg- mutatódik, hogy hol az igaz ut. A kiállott izgalmakra nem egyszer tért vissza. — Mondd csak kérlek — szólt, egy alapos hörpintés után hirtelen — miféle burkolattal is fogják ellátni a Somkuton átvonuló ama útvonalat, ahol most az ásatások folynak? — — Mifélével? ... hát kavicscsal, amivel rendszeresen fogják feltölteni, úgy amint az eddig is történt Isten tudja mióta. — — Ha, ha, ha! — kacagott fel hangosan, — tölteni, feltölteni fogják újra? ... ha, ha, ha! — Hiszen akkor a ti községetek az a része egy pár évtized múlva ismét csak azt a nyájas leereszkedést fogja mutatni, amint azt eddig is mutatta. Elképpedve hallgattam eme szakértői nyilatkozatot, de nem szóltam egy szót sem ; mit is szóltam volna erre? Ó meg, nem tudom hányadszor, újra elkezdte, hogy: »Árok is van, gödör is van« ... Árok is lesz, gödör is lesz, gondoltam mélabusan magamban és vége szakadt a jókedvemnek és ültőhelvemben nemsokára, de elég korán reggel elaludtam. Geológus barátom nem zavart, sőt legott ó is követte példámat. Igen tisztelt szerkesztő ur! A további részletekkel nem akarom untatni, annál ke- vébbé, miután több részlet nincs is. Előkelő barátom, aki immár csak ön előtt idegen, amint felébredt nagy álmaiból, hirtelen elutazott, de nem annyira hirtelen, hogy ki ne kisérhettem volna'az állomáshoz. Nem állíthatom, hogy azt sem mondta volna, hogy papucs, de sőt elutazásának utolsó előtti percében emelkedett hangon azt a kétséget nem tűrő kijelentést tette, hogy bár esze ágában sincs, életében valaha még Nagysomkufra jönni, mindazonáltal még a halálos ágyán is meg fogja emlegetni. Az a szívesség pedig amelyre, igen tisztelt szerkesztő ur, levelem elején céloztam, az, hogy becses lapja tizedik év folva- mának már kezdetén, mint minden közérdekű dolognak ügy buzgó tárogatója, hasson a legerélyesebben oda, hogy, ha tényleg komoly valószínűségen alapul geológus'ba- rátom ama szakjóslata, az ne bizonyulhasson be majd. Azon reményben, hogy Ön a «majdra« ad valamit, vagyok őszintén tisztelő hive M oinor, híre k. Boldog uj évet litvánunk lapunk tisztelt munkatársainak és olvadóinak. Egy évtized. Lapunk mai számával lezárjuk az ó évet és ezzel lapunk feriállá- sának X-ik évét. A lefolyt évtizeden át megmutattuk, hogy erős akarattal és kitartással még egy ilyen kisebb helyen is lehet lapot fentartani. Tény az, hogy ehhez nemcsak akarat szükséges, hanem első sorban anyagi támogatás is, a mi olvasó közönségünk feladata. Azon reményünknek adunk tehát kifejezést, hogy olvasó közönségünk az uj évtizedbe még hathatósabban fogják támogatni lapunkat, hogy annak fenállása biztosíttassák, mert arra közérdekből feltétlenül szükség van. Hogy lapunk a közérdekben eredményt ért el azt községünk fejlődése fényesen igazolja. Lapunk jövő számával a Xl-ik évfolyamba lépünk ez alkalomból, ígérjük, hogy a jövőben is kizárólag a közérdeket fogjuk szolgálni. Ellenszolgáltatásul pedig csak azt kérjük tisztelt olvasóinktól, hogy lapunkat továbbra is támogatni és a hátralékos előfizetési dijjakat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Pontos fizetőinket pedig kérjük hozzák meg azt a csekély áldozatot és fizessenek elő a „K6várvidék“-re, melynek előfizetési dijja : Egy évre .... 8 korora. Félévre I . . . 4 • I» Egy negyed évre . 2 ,, Tisztelettel: A „Kővárvidék“ szerkesztője és kiadóhivatala. OI,„v,,ky Simont Mél>'e" lesui'0 ISOSfloil, Í gyász h,re teqedt ___ __I el varosunkban e hó 27-én este, mely gyászhir nemcsak a gyászoló családot, hanem városunk és az egész vidék társadalmát mélyen lesújtotta. A kérlelhelen halál Olsavszky Simon gyógyszerészt é eté.iek legjava korában váratlanul ragadta ki családja, szeretetek tisztelői, barátai és társadalmunk köréből. Az alig 46 éves erőteljes, ép egészséges családapa 3 napig szenvedett csak csekélységnek látszó torokfájásban és sziv- szélhüdés következtében e hó hó 27-én este 8 órakor kiszenvedett. A boldogult egyike volt azoknak, a kiknek egész világjuk a család volt. Családjának élt, de e mellett a közügyek iránt melegen érdeklődött, nemes istápolója volt a szegényeknek mindenkoron. Halálának hire igaz, mély részvétet kelt városszerte és őszinte részvét nyilvánul meg az egész vidéken is. A megboldogult városunk képviselő- testületének, a vármegyei törvényhatósági bizottságnak választott tagja, — a Kővár- vidéki takarékpénztárnak igazgatósági tagja, a törökfalvi állami iskolának gondnoksági elnöke, £— a helybed állami iskola gondnoksági tagja, — a róm. kath. egyház gondnoka, — a Kővárvidéki társaskör választmányi tagja, — a községi kórházi bizottságnak és még több jótékonycélu egyesületnek tevékeny jagja volt. Az elhunyt tetemeit e hő 30-án délelőtt Kővárhosszufalun át Közepvisóra szállították vonaton, a hol 31 én ma délután 3 órakor a családi sírboltba fogják örök nyugalomra helyezni. Az elhunytban Mán Lajos országyü- lési képviselőnk mostoha fiát, — neje pedig fiát, — lapunk főszerkesztője Dr. Olsavszky V ktor járási tiszti orvos,—lapunk főmunkatársa Dr. Olsavszky Gyula ügyvéd — és Olsavszky István Máv. felügyelő pedig — testvérüket veszhették el. A család az alábbi gyászjejentést adta ki: Alulírottak maguk s a kiterjedt rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb férj, apa, gyermek, testvér és vő kisszeri és orlovai Ólsavszky Simon gyógyszerész, földbirtokos, szatmár- vármegyei bizottsági tag, Nagysomkut város képviselőtestületének tagja, állami iskolai gondnoksági elnök, a kővárvidéki takarékpénztár igazgatóságának tagja folyó évi december 27 én este 7'|, órakor, áldásos életének 46-ik, boldog házasságának 22-ik évében, rövid ideig tartó szenvedés után az Urban ethunyt. A feledhetetlen halott földi maradványait folyó hó 29-én d. u. 3 órakor fogják a gyászháznál beszentelni; hült tetemeit pedig folyó hó 31-én délután 3 órakor fogják a róm. kath. vallás szertartásai szerint a középvisói családi sírboltba örök nyugalomra helyezni. Az elhunyt halott le ki üdvéért az engesztelő szentmiseáldozat 1912. évi január hó 8-án fog a helybeli róm. kath. templomban bemutattatni. Nagysomkut, 1911. december hó 28-án. Áldás és béke lengjen porai lelett! Özv. kisszeri és orlovai Olsavszky Simonná szül. váncsfalvi Jura Ilona neje. kisszeri és orlovai Olsavszky Margitka gyermeke. Mán Lajosné szül. váncsfalvi Jura Zsófia édes anyja. Mán Lajos mostoha atyja, kisszeri és orlovai Olsavszky István máv. felügyelő, kisszeri és orlovai dr. Olsavszky Gyula ügyvéd. kisszeri és orlovai dr. Olsavszky Viktor tb. főorvos testvérei. Özv. váncsfalvi Jura Jánosné szü. szaplonczai Szaplonczay Antónia anyós. Szilágyi Zoltánná szül. váncsfalvi Jura Mariska sógornője. A kövárvidéki tak. pénztár az alábbi gyászjelentést adta ki: Á Kővárvidéki takarékpénztár r. t. Igazgatósága, Felügyelő bizottsága és tiszti kara mély fájdalommal és őszinte részvéttel jelenti Igazgatósági tagjának OlsavszkySimon urnák hirtelen történt elhunvtát.A megboldogult hült tetemei f. hó 29 én d. u. 3 órakor a római kath. szer tartás szerint fognak beszenteltetni és Fetsóvisóra a családi sírboltba szállíttatni. Nagysomkut, 1911. december 28. Nyugalma legyen csendes I Szeretetünk őrködjék felette (Polytatás a mellékleten.)
