Kővárvidék, 1911 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-19 / 47. szám
november 19 KŐVÁR VIDÉK 2 ft belügyminiszter a budai gyermekszanatóriumért, A gyermekszanatórium egész országos akciójának az élén Hohenberg Zsófia hercegnő és gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter állanak. Az ő nevük nem kizárólag disz az Egyesület homlokán, hanem oly nagy erkölcsi tőkéje a mozgalomnak, amelyből táplálkozik az Egyesület egész életereje. Qróf Zichy János miniszteri állásának nagy terhei mellett személyesen vezeti az immár hatalmassá megnőtt gver- mekszanatóriumi'mozgalmat is és első sorban neki s a munkában érdemes és tiszteletreméltó társainak. Bezerédi Viktor belügyi államtitkár, ügyvezető elnöknek,Bosnyák Zoltán, Náray Szabó Sándor és Ruffy Pálnak köszönhető, hogy a Balatonalmádi Zsófia Gyermekszanatórium már teljesiti hivatását s "hogy a budai nagy gyüjtőszanatórium is tervezet alatt áll, azon programra alapján, amelyet Bókay János egyetemi tanár, a magyar gyermekvédelem fáradhatatlan harcosa állapította meg. Hatduska Emil a Magyar Földhitelintézet igazgatója példátadóan ouzgólkodik dr. Fodor Oszkár központi igazgatóval egyetemben azon anyagi eszközök előteremtésén amelyek a nagyarányú építkezés megkezdéséhez szükségeltetnek. Bárczy István polgármester közölte gróf Zichy János miniszterrel, hogy a főváros tanacsa a részletes építési programul ismerete során kíván dönteni a központi Gyermekszanatórium segélyezésének mérvéről, elvileg azonban máris biztosította a polgármester a főváros közönségének legmesszebbmenő támogatását. Az ország társadalma is bizonyára sietni fog annak a mozgalomnak, mely az emberanyagot védi, ebben a sok külső és belső ellenségtől tépett országban, legújabb alkotását, a gyermekszanatóriumot nagy jelentőségéhez képest felkarolni. Maga gróf Khuen-Héderváry Károly belügyminiszter is átérezvén a magyar társadalmi gyermekvédelem nagy fontosságát, mellyel a külföld előtt is méltán elismert állami gyermekvédelem sikereit és eredményét szolgálja, a legnemesebb érdeklődéssel viseltetik minden olyan társadalmi mozgalom iránt, mely a íhodern magyar gyermekvédelem elöbbrevitelét támogatni hivatott. Most a belügyminiszter meleghangú körrendeletét bocsájtott ki. melyben az összes hatóságok és a nagyközönség figyelmébe ajánlja azt az áldásos munkásságot, melyet a Hohenberg Zsófia hercegnő legmagasabb védnöksége és a gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányzata alatt álló Gyermekszanatórium egyesület kifejt. Ez a legnemesebb emberbaráti cél szolgálatában álló Egyesület—mondja a miniszteri rendelet — a Balatonalmádiban épített »Zsófia Gyermekszanatóriumában« máris számos elhagyott, beteg gyermek ápolásáról gondoskodik, hogy pedig áldásos gyermekvédő munkálkodását a jelenleg szervezés alatt álló második intézetben, a székesfővárosban, annak budai részén építendő gyermekszanatóriumban is minél eredményesebben folytathassa s a melegen érző szivek minden részvétére méltó szegény, elhagyott, beteg gyermekek könnyeit felszántva, a jövő nemzedék megerősítését és gyarapítását — úgy, mint a múltban már oly ritka szép eredmény nyel tette — továbbra is hathatósan munkálhassa, a közigazgatási tisztviselőknek ezen magasztos cél érdeké- ben kifejtendő fáradozására állandóan nagy súlyt helyezek. De kéri a rendelet a nagy- közönséget is. hogy a budai gyermekszanatórium érdekében engedélyezett karácso- nyi gyűjtés eredményes is legyen, hogy szegény és gazdag egyaránt nyissa meg szivét, amikor saját gyermek karácsonfáját díszíti és gondoskodik aYiyai, apai szivének boldogságára, saját kisdedének öröméről, gondoljon némi adománynyal arra a védtelen gyermekvilágra, amelynek megmentését a Gyermekszanatórium Egyesület feladatául tűzte.— A gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter kormányzósága alatt álló »Országos GyermekszunatóriumEgyesület« központi irodája Budapest, Do- hánv-utca 30. szám alatt van. A tagok kötelezettségei a következők: a) a rendes tag 3 évre 5 korona évi tagdijat fizet; b) pártoló tag, ki egyszer s mindenkorra legalább 100 koronát ad; c) az alapiió tag legalább 1000 korona alapítványt tesz. és ezt legfeljebb 5 év alatt befizeti; d) örökalapiló az, aki legalább 5000 koronával járul az Egyesület céljaihoz és ez összeget legalább 5 év alatt befizeti; e) ágyalapitó tag az, aki 10.000 (tízezer) korona alapítványt lesz. Az ágvalapitó jogosítva van abban a szautóri- umban, melynél ágyalapitványát telte, egv ágvat évenkint díjtalanul az általa ajánlott beíeg számára igénybevenni. Az alapítványok gróf Zichy János kormányzó címére is, Budapest, Vas-utca 10., intézhetők. HÍREK. Esküvő. Komlóssy József nagysom- kuíi járási számvevő e hó 9-én vezette oltárhoz Nagykárolyban Medvey Ede ny. vármegyei tisztviselő leányát, Ilonát. A járványról. Az elmúlt héten községünkben vörhenv, vagy más ragályos megbetegedés nem lett bejelentve a községi elöljáróságnál. Mindamellett nem tudjuk eléggé figyelmeztetni a gyermekes szülőket, hogy minden előforduló megbetegedés esetén azonnal forduljanak orvoshoz, mert a járvány csak úgy fojtható el teljesen, ha a hatóság a szükséges óvintézkedéseket kellő időben és kellő eréllvei megteszi. J o Érdekes végrendelet. Sz imosujvá- ron meghalt egy különc ügyvéd, ki végrendeletében 1000 koronát hagyományozott a bolondok házára. Ezt igy indokolta: »Va- gyonomnak jórészét azon bolondoktól sze-. reztem, kik perlekednek; méltányosnak tartom, hogy egy részt visszaadjak nekik.« — Akarom, bogy képes legyek rá, különben sem bírom tovább a kisértéseket, hiszen nekem is van vérem, nekem is jogom van élni. Lesz erőm hozzá, hogy fölemelt fővel járjak, mikor szemle- slitve kellene mennem. Utálom magukat térfiakat, mert önzők és számítók. Mind . . . mind . . . Felkeltünk. Egyideig szótlanul mentünk hazafelé, mig végre ő szólalt meg— TJgy e megvet most engem ? — Nincs jogom hozzá, nincs többé beleszólásom a maga sorsába, nem akarok betolakodni a maga életébe. Ön akarta igy és most mégis kiváncsi véleményemre. Nos hát megmondom, nagyon, tie nagyon sokra becsülöm. — Csak azt ne mondja, hogy jó lány vagyok, mert igen rossz leszek. — De maga se haragudjon ránt — szóltam hozzá — • mert nem tehettem másképen. Keresztut- nál állottunk. Ha elválunk, mindegyikünk megtörtén vonszolta volna tovább céltalan életét, ha együtt megyünk, ki vagyunk téve a kétségbeejtő bizonytalanságnak, talán nyomornak. Lássa, én sem vagyok olyan rom’ott és rosszindulatú, mint amilyennek maga lefestett. Hosszas kézszoritás volt tiltakozó válasza. — Én is mérlegeltem a helyzetet — folytattam — és láttam, ho-ry labirintusba kerültünk. Ha szétválunk — haldoklók vagyunk, ha együtt megyünk — halálra Ítéltek Mondja most maga, mit választott volna. Könnyezel. Szótlanul mentünk egymás mellett, keserűséggel telten, végig a hosszú Andtássy-uton és az ivlámpák fénye messze bevilágítottá az utat, de mi csak botorkáltunk kimerültén, betegen. Egy üzletben elromlott a gázvezeték és gyertyákkal volt gyéren megvilágítva. — Pt a mi lelkünké't virrasztanak — szólt fájdalomtól reszkető hangon és a kettes gyászaié- net folytatta útját. Aztán elváltunk. Másnap a főnöke kísérte haza. A tnlsó oldalon mentek es csak lopva pillantott fürkésző szemmel arra az oldalra, ahol én v riam. A két szempár véletlenül, rövid időre összetalálkozott. Az 5 kék szeme bocsánatéit esdek'-lt. Megbocsátottam neki. Hosszú szoknyában járt már, táncolni is tanult, de nem volt már többé a jókedvű kis gépit óleány. — Ma már anuyit siitam — kezdto egyik este. Nem tudom megérteni, hogy az emberek miért oly kegyetlenek hozzám. Pedig én senkit se bántok, még egy légynek sem tudnék ártani. És engem mindenki bánt. Maga is, hiaba rázza tagadó- jag fejét, lelkében mégis vádaskodik ellenem, azt hiszi, hogy én ... én már . . . — Ne folytassa tovább — kérleltem —■ hiszen csak fájdalmat okoz nekem. De egészen őszinte leszek. Mikor először találkoztam magával, tudtam, hogy nagy kincset fedeztem föl. De nem mertem, nem akartam kicsiszolni, hogy fényével világítson, mert féltem, hogy észreveszik mások is. De tudtam, hogy nem soká őrizhetem tneg azután, én szegény ember vagyok, akinél, ha megtalálják ezt a di ága gyémántot, még jó, hogyha csalt elkobozzák és be nem vádolnak érte. Tudtam előre, hogy az én nagy titkomra világosság fog detülni, de reméltem magában, hittem, hogy maga jó lány . .. — Igen én jó lány vagyok — vágott visszafojtott zokogással a szavaimba — ezt már hallottam sokször. Magától is. meg a strazzista is mondta, hogy én jö leány vagyok es nem kellene nekem kora reggeltől késő estig a gépnél ülni, mert én jobb sorsot érdemiek és el is érhetném. A főnököm is behivatott, Ígért fi/.etéstjavitást, miközben majd felfalt tekintetével, persze szintén azért, mert én jó leány vágyott. És Boriska mindenkinek jó leány és meglátja, Boriska tönkre fog menni. Utolsó szavait már sírva mondotta és lelkem egész melegével úgy sajnáltam ezt a fehér hableányt az öldöklő hullámok között. De már nem roham őszinte hozzá. Nem mertem neki megmondani,bogy én is csak a nőt látom már benne, hogy bennem is feltimadt a szenvedély és akarom, hogy enyém tegzen, még mielőtt másé lesz. Magomhoz akartam azortani erőseu forrón, hogy megérezze vérem sebes lüktetését, hogy felszívja leheletem meleg páriáit, hogy megittasuljon tőle, hogy az enyém legyen. És ő mindezt nagyon jól tudhatta, de én még sem mertem neki bevallani. Egyik este korábban jött ki és hogy ellölt- sttk az időt, a liget felé indultunk. Egyszerre minden átmenet nélkül felém fordult: — Szeret maga engem, mondja őszinlén, szeret-e ? — Lássa, eddig nem mertem magának erről szólni. De nem vette-e észre, hogy az utóbbi illőben a kezét sem inertem megfogni nehogy megérezze, hogy én nagyon szeretem magát, nem akartam, hogy lelkem tüze megfogja a magaét is. Pedig érzem, hogy nekünk szeretnünk kell ogy. mást nagyon, mondja, akarja-e, hogy egymásé legyünk, hogy az ujraébredő tavasz éjszakájau egybeforrjunk egy ho-szu, hosszú csókban . . . Felém fordult, hangja reszketett. — Nem tudom, jól értettem-e szavait, vagy csak hiába gyötörnek a sejtések, mondja, ismételje, ugy-e azt akarta mondani, hogy legyek a felesége . ? Mit válaszolhattam volna neki. Megfogtam sovány, halvány fehér kezét és leültünk egy padra. Gyenge, gyáva hangon magyarázni kezdtem : — Nézze Boriskám én nem nősülhetek. Sok oka van ennek. Először is özvegy édesanyám és két nővérem van; akiket ei kell tartanom. Azután meg ambícióim vannak, amelyeket érzem, hogy a családi élet kiölne belőlem. Maga megérti ezt, hiszen maga . . . — Jó leány — vágott élesen szavaimba. Ön szeme előtt taitja az Ön jövőjét, öq nem akar „emmit kockáztatni, de én odadobjak mindent. A telkemet a testemet is . . . Jó ügylet lenne, de köszönöm, nem kerek belőle. Tiszteletben tartom az ambícióit tie ha azok mind olyan feleslegesek, mint az, hogy engem hinti akar . . . Ön nem soha! Majd utasok, sokan ... —- Boriska — kiáltottam fel rémültem — maga erre nem lesz képes, maga most hazudik.
