Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-10 / 28. szám

julittS 10. KŐVÁR vidék 3. a tavaly előtti. Növendékeit legnagyobb gonddal és figyelemmel, hivatását áthatva tanította. És estért * «ztllflk dicséretét legnagyobb mértékben kiérdemelte. Meg nem áthatjuk elmondani, hogy különös szépséggel és bájjal láncolt Goldstein írénke, Jé! táncoltak még Barna lrmaska és Er­zsiké Déese Mariska, Kzerafm Yalika ás Jolánka. Gyönyöiüeii táncolta Rád Angéla a magyar szólót, táncává1, kecses fordulatsival mindenkit elhajolt, ííad Kubait rnegmuiíitf«, hogy mily nagy szakér- - telemmel és érzéssel tanít t. ncolni azt hiszem, hogy a mtivelt közönség a jövőben ismét fel fogja karolni Hód Iiubent mint szakmájában legképzet- ; tel'bek egyikét, aki nemcsak a coreoeraphicus mozgások tanításában de ennek felfogását és ér­telmét megtétetni tudó. Kitartó odaadással tclje- sitett működésében, mii»t a művészetek egyikének a táncművészeinek kiváló apostola szerepelt Nagysomkirton. 0. I. Kziuéxzet Krasznay Ernő jól szervezett í*intár#ulut«v«l f. hó 5-én városunkba érkezett. Ismeretes már városunk közönsége előtt Krasznsy igazgató társulat«, ki a multhau Is jó emlékekkel távozott cl körünkből, s az eddigi elő­adásokból következtetve azt hisszük, hogy a jelen­ben is tetszésünket fogja kiérdemelni Ami pedig a színház műsorénak független* ségét illeti az igazgató jelenleg is a főváros szín­házi termelésének értékeit gonddal válogatja meg közönsége számara. A legnagyobb újdonságok kerültek színre eddig is n. ni. Elvált asszony, Sári bíró, Tilos a csók népszerű operettek. F. hó 6-én került színre az Elvált asszony Fali Leó világhírű operettje a közönség nem csekély érdeklődése mellett. — Díszletek hiányá­ban Is meglehetős jó volt az előadás, csupán a gördülékcnyeéget akadályozta meg egyik másik színésznek szerep nem tudása. Mégis kiválóan jók voltak Karel szerepében Kis és Gouda szerepé­nen Szilágyi Erzsébet. F. hó 6-au Móricz Zsigmondnak nagyhatást ért nép vigjátéka került színre s szinte jóletően tapasztaltuk, hogy ezen » téren színészeink milyen tiuslitásek a gyufa gyújtogatás művészetében. Sá­li bírót Borsai, a hjröuét üszeredai Etel játszotta ez utóbbi igazi művészettel, Jók voltak még: Kis Lnbiuszkiné, R Margit Szilágyi Böske, Szakács es Fóthy. F. iió 7 én Tilos a Csók operetté került stiure a vezető szelepben kissel «ki a Király szerepét nagy gonddal játszotta. Meüt Szi­lágyi Erzsi, -Muxut Borsay, és a királynét Borsny- né játszottak. Mindannyian jók voltuk. Meg kell még említenünk a súgót aki hozzá illő apparátussal végezte teendőit, s úgy súgott, hogy aki nem tudja hogy sngó is van, bátran Összetévesztheti iu illető szereplővel. Az előadott operett darabok után örömmel, fogja fogadni közönségünk a kurázsiét és a Len­gyel Menyhért Tájfunját, mely darabok folyó hó 9 és 10 én kerülnek sorra­KyilváflM nyugtázás. A nagygomknti „Po'gári Olvasókör“ n ull hó 11-én tartott tiyáii mulatságén jegyeiket, megváltották — illetve felülfizettek : Olshvs2hy 8in>on 3, Ungar Ágoston if, Jeromos János 2 koronával; Daniin Antal, Loy Károly, Skarlát János Hodicsek Gyula, Pap János (cipész) Vajai János, Braun Adolf, llersko- vjts Herman, ltád Ruben, -l'omucz Peter, Szűcs Gynla 40—40 fillért el. — Úgy fentieknek, vala­mint a szereplőknek ez utou is hálás köszönetét fejezzi ki az — Elnökség. A főváros legelső mint« zongora- terme. A Zongora vásár ló közönség szives figyel­mét felhívjuk keresztély hírneves minta zongora termére, Budapest VI. Váczl körút 21., mely cég évtizedek óta nemcsak a főváros zongora tulajdo­nosai körében, hanem az egesz országban a leg­nagyobb és méltán megérdemelt népszerűségnek örvend Hangzatos reklámokkal nem dolgo .ik a cég, hanem e helyet kitűnő zongoragyártrua- yainak es világhírű zongora gyárak gyártmányainak a legideálisabb feltételek, mellet való eladá­sával teszi napról-napra ismertebbé éa kedveltebbé magát. Olvasóin«, ha zongorát vagy pianiót nkar- nak venni, közöljék ezen szándékukat a Keresztéi/ céggel, a honnan teljesen díjtalanul nyernek fel­világosítást éa kézhez kapják a cég legújabb árjegyzékét is, melyből a szolid eladási feltéte­lekre nézve tájékozást nyernek. A lalathaai «6bányák mélyébe ve­zeti az olvasót Rákosi Viktor A bécsi diákok cirnü regényének legújabb közleményében, mely Babok Zsigáimul és Benedek Elek képes gyer- meklapja a Jó Pajtás julius 3-iki számában jelen meg. Az érdek feszítő regény most az ifjúság legkedvesebb olvasmánya, DörniögŐ Dömötör, a híres és mulatságos mackó melleit, akié számban kezdi meg tréfás kalandokkal tele nyaralását. A Jó Pajtás ugyané számában van még Endrödi Sáudur és Telekes Béla verse, Holló Sári elbeszé­lést, Elek nagyapó meséje, Csalafintás Ferkéről, csikk és képek a délvidéki árvízről, Gsrai Ákos kedves képe. Dánielné Lengyel Laura pedig aj regényt kezd a török világidejéből. Rejtvények, szerkesztői üzenetek, teszik teljessé a szám ér­érdekes tartalmát. A Jó Pajtás-t a Franklin- Társulat adja ki; előfizetési sru negyedévre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizeté­seket elfogad s kívánatra mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala '.Budapest, IV. Egyetem-u 4.) Fürdőbe utazók betegek figyel­mébe! Mindazon betegeket, akik görvélykor, csuz, asztma, ideg gyomor és liőrkiütésekkel járó vérbajukban szenvednek és türdöhen s/.ándékoznk uunntii, Hajat érdekűkben lelbivjuk, hogy mielőtt ezt megtennék el ne mulasszák Dr. Kovács fővá­rosi orvos intézetét (Budapest. V. Váci kömt 18.) felkeresni és orvosi tanácsát kikérni, ameunyiben ezáltal tetemes idő és pénzmegtakaiitast eszkö­zölhetnek, Dr, Kovács gyógymódja a vérgyógyi- tás, kizárólagosan a vér tisztítását a vér ktriiigés rendezését és uj élettani, tökéletes vérnek képző­dését szorgalmazza, ezáltal emeli a test összes szerveinek munka és ellenéllőkepességét. Ezen gyógymódról most megjelent „Hcmopatia“ című könyvben terjedelmesen ira szerző, Dr. Kovács. Ara egy korona. Diszkütésben két korona, kap­ható minden könyvkereskedésben és Dr. Kovács Izsónál, Budapest, V. Vácai körút 18. Sattes Cyala kitttnfetése. Szűcs Gyula áll. tanító Módszeres Énekeskönyv ciinü könyvet adott ki, melyet Nin. vall.- és közokt. minisztérium 993631909 számú rendeletével engedélyezett. Egyidejűleg megemlítjük hogy Szüc* Gyulát a magyar ze­ne és paedagogiai társaság legutóbbi közgyű­lésén rendes tagjává választotta. Hirdetmény. A szatmárnémeti állami mér­tékhitelesítő hivatal közhhré teszi, hogy az 1910 évfolyamán megtartandó időszakos hitelesítést Nagy somkuton a községháza tanácstermében az alábbi napokon fogja nz alabbi (elsorolt községek mér­tékeit fogja hitelesíteni l 1. Nagysomkut község iakossainak aug. 11 -én d. u 2 órától és 12-ikéu d. e. 8 órától. 2. Berkes? pataka és Bucsumlalva községét aug. 13-án d. e. 8 órától. 3. Csőit, Dttruzsa és Ilávord községekét aug. 13. d u. 2 órától: 4. Jóháza és Kővárul ja aug. 16 áti d- e, 8 órától, 5. Nagy fen tős és Kővárgara aug. 16- d. u. 2 órától. 6. Magyarberkesz és Nagykörtvélyes közsé­gekét aug. 17. d. e. 8 órától 7. ISomkutpataka községét aug. 17 d. u. 2 órától. 8- Töröktalu község ang. 18. d. e. 8 órától 9. Nayynyiresen. aug. 19. d. e. 8 órától, és aug 22 én d. e. 8 órától, Dáufalu, Gyökeres. Já- voitaiu, Jeder, Szamosfericse, Számoslukácsi, é* Szamostölgyes községek. 10. Fehórtzóken aug. 23-án Prihékfalu köz­ségekét. 11. Putzlahidegkuton- aug. 24. 25 és 26-An Erdőaratiyos, Hsgyináslápos, Kis len tőé, Kolcér, Kövárhosszutalu, Pusztuteniös, Magasfalu, és Szap- patipataka községek. Az időszakos hi te! esi tétben mindazon felek tartoznak résztvenpi, akik r közforgalomban mér­tékeket és mérőeszközöket használnak, tekintet nélkül arra, hogy előzetesen jelentkeztek-e vagysem. Az időszakos hitelesítésre kötelezett felek ktilönös kötelességei, a büntető határozatok és egyébb tudnivalókra nézve kellő felvilágosítást nyújt a községházánál kifüggesztett hirdetmény Nagysomkut 1910. julius 7. Elöljáróság. Fömunkatársak : Dr. Olsavszky Gyula é« Ackermann Béla. LaptuiajdoiioH : BARNA BENŐ ^543 sz. vh — 1910. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhirré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék­nek 1910 évi 8130 sz. végzése folytán Kövárvid. takplár végrehajtntönuk végrehajtást szenvedet­tek ellen 596 K- követelés a jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől leloglalt és 713 koronára becsült ökrök, csűr, és fából álló ingóságokra a nagysomkuti kir- járásbíróság V. 327 1910 sz. végzésével a további eljárás elren­deltetvén, annak az alap- és felülfogtahatók kö­veteiéibe erejéig is, amennyiben azok kielégítési jogot nyertek volna, Csolton adósok lakásán le­endő megtartására határidőül 1910 julius hé 15 napján délutáni 3 Órája kitüzetik, amikor a biro- ilsg lefoglalt ingók a legtöbbet ígérőnek kész­pénz fi etés mellett szükség esetén becséron alul is el fognak adatul. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrciiajtntó követelését I megelőző kielégítéshez jogot tartanuk, amennyiben ' részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és *z a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, Uogv elsőbbségi, jelentéseiket az árverés meg­kezdéséig aluliit kiküldöttnél írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni el ne rmilaszszák, mert különben csak a vételár fölöslegére fognak utaltatni. A törvényes határidő a hirdetménynek a bircsag tábláján történt kifüggesztését kövelp naptól szamitltatik. Nagysomkut, 1910 julius 1 én. Gámentzy János hír. végrehajtó. 377—1910 vl.tó. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az, 1881 évi LX. te. 102. § a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a nugysomkuti kir. járásbíróságunk 1909 évi V. Sp. 80513 számit végzése következtében Dr. Mimen Miksa nagysomkuti ügyvéd által képviselt Nagy* somkiiti Keresk. B. javára alp. ellen 540 K. k jár. nejéig 1909 évi október hó 30 áu foganatosított kielégítési végrehajtás utján .lefoglalt és 7:0 ko­ronára becsűit következő ingóságuk u. m: tiuó, szekér. szán, pálinka főző üst, felszereléssel, sertés ló nyilvános árverésen cladatnak. Mely árverésnek a nilondai kir. járásbíróság 1909 ik évi V. 4I8|6 számú végzése folytán 540 kor- tőiiekövetelcs ennek 1909 fehr. hó 8 napjától járó 8 százalék kamatai egyharmadszázalck valtó- dij es eddig összesen 121 K. 29 fillérben biróilsg már megállapított költségek erejéig KlsnyifMen alp. lak. leendő megtartására 1910. évi julius 1*6 14-ik napjának d- u. 3 órája határidőül kitlizetik és ahhoz, a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak mcg'hogy az érintett ingósá. gok az 1881 évi LX, te. 107 és 108 § ai értel­mében készpéuzfizetésmellet, a legtöbbet Ígérő­nek szükség esetén hecsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások le- és felülfoglaltatták es azokra kielégítési jogot nyerlek volna, ezen átverés az 1908 évi XLI. te. 20 § értelmében ezek javára is elren­deltetik. Nagyilonda, 1910 június 30 ik napjár. Almády bir. végrehajtó. 8/ép kajszin barack Elad« kilónként 30 krjával Sek« F élűénél S«|}s»mk*tM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom