Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-15 / 3. szám
2 KŐVÁR VIDÉK. jan. 15 Állatok védelme t^Scn. Hasznos házi állataink épugv, mint hasznos vad állataink is, kivált télviz idején, szorulnak a mi védelmünkre; tegyük meg hát értük amit tennünk tehet, nem csak azért, mivel az emberségi kötelességünk, hanem azért is, mivel az akármily rendű hasznos állat az emberi érdekeknek kimagasló munkása. Rövidre fogva a teendőket, igyekezzünk télen, kivált síkos ut esetén lovat, ökröt úgy patkoltatni, hogy kisikamodásuk s felbukásuknak, megsérülésüknek útját vágjuk és ne feledjük, hogy munkás állataink a nehéz havas, síkos utón csak alig fél akkora terhet képesek legyőzni, mint jobb utón. Gondoskodjunk dermesztő hidegben kellő betakarásukról is. Ne feledkezzünk meg portaörző kutyáinkról sem, téli#óljuk legyen lehetőleg meleg; ez elérhető szalmával való bővebb almozással. Fordítsunk kiváló gondot hasznos oly vadmadarainkra (nem is hangsúlyozván külön hasznos szelíd szárnyasaink védését), amelyek itthon telelnek és a melyek tavaszkor messze földről ismét visszavándorolnak hozzánk és irtják a növényvilágnak télen- nyáron miliárdnyi rovar és egyébb ellenségeit, ekként meg se mérhető hasznot hajtva kö gazdaságunknak. Ne sajnáljunk nevezetesen e hasznos vad szárnyasoktól télviz idején némi csekély kisegítő eleséget asztal morzsát, gabona hulladékot; — ne rösteljünk számukra védő helyekről gondoskodni, tavas? időre fészkelő alkalmatosságokról se feledkezvén meg. Igyekezzünk gazdálkodásunk e munkás ingyenes napszámosait vásott gyermekek, vadérzésü felnőttek üldözésétől, pusztításától is megvéd ni. Ebben legáldásosab működést a lelkészek, tanítók idökénti oktatásaikkal a he-, lvi hatóságok pedig a vonatkozó törvények és rendeletek szigorú betartásának ellen őrzésével fejthetnek ki. Nagy, közhasznú miszió ez, érdemes minden jó hazafinak sikra szállni vele. Vidéki állatvédő egyesületnek alakításával, madárvédö gyermekligák szervezésével, a madarak és fák napja ünnepélyének rendezésével, megint kivált a helyiha- tőságok, lelkészek, tanítók tehetnek igen sokat kevés fáradsággal és anyagi áldozat nélkül. Ez irányokban való tájékozásért forduljon az érdeklődő a már vidéken fennálló állatvédő egyesülethez, vagy az országos egysülethez, amely készséggel ingyen támogat minden ilyen törekvést. Ez egyesület cime: »Országos Állatvédő Egyesület«, Budapest, IX., Ernö-utca 11 — 13. sz. Uj népvándorlás. Ezt a korszakot méltán lehat nevezni: az uj népvándorlás korszakának. Egyes országokon belül, sőt a világrészeken át olyan eltolódások történtek a népességben, aminőkre soha eddig nem volt példa. Óriási városok szívták és szívják föl magukba a falvak népét, a szétszórt népesség elszakad az anyaföldtől, folyton összébb húzódik csoportosuk középpontokba menekül. Országgá dagad egy-egy város néppesség dolgában : Londonnak annyi lakosa volt száz év előtt, mint-' ma Budapestnek s ma majdnem annyi van, mint száz év előtt egész Magyarországnak. A- város falja a falu fiait. Néptelenül a szabad mező, zsúfolódik, terjeszkedik, a város. A nádfödelts kunyhóból bérkaszárnyába települ át a nép. Budapesten ma hetszerte több ember él, mint amennyi hóditó ősmagyart Vámbéri számit és Londonban több az ember, mint a Mátyás korbeli Magyarországon vagy ugyanezen időben egész Angliában. A város a mágnes, amelynek nem tud ellenállni a mezőn szét hintet vas forgács. A város vonzóereje: az ipar, az ipadta több munkaalkalom es nagyobb bér. Mennél iparosabb a város, annál nagyobb tömegeket nyel el s mennél töob a gyárké- meny, annál népesebb lesz az aljuk s any- nyival jobban ritkul a nép a templom torony árnyékában, Budapest után Név-York a legnagyobb magyar város. A tatárjárás,török pusztítás együtt feleannyi embert sem kergetett ki ebből az országból^ijj.- mennyit öt év alatt kiüldöt ma a s<*f£a Amerikába. Európa ipartalan keletéről folytonosan hullámzik a nép az iparosabb Nyugat felé s Európa nyugatáról Amerika keleti felére, közepe tájára, ahol összetorlódik a sokfele nyelvű fehér emberek árja a szembe jövő sárgák áradatával, keveredik Észak—Amerika déli telének feketével és segít kiirtani, beolvasztani a rézbőrüek fajtájának maradékát. A föld egyik felén elnéptelenednek az országok, Írországba pl. szinte alig-aüg lakik ember s a másik felén ugyanaz a nép segít pusztaságon egy-két év tized alatt óriási városokat építeni. A keresztes hadjáratok, a török háborúk nem dobtak akkora tömegeket egyik országból a másikba, mint most egy-egy börzei krach. A földtől elszakított tömegeknek gigászi csapatai mennek benépesíteni más világot sivatagát és hagyják maguk mögöt pusztulni a régi világot, Micsoda kavargás, milyen hullámzás folyik most körülötiünk ! Micsoda kavargás miiyen hnüámzás folyik most körülöttünk • Micsoda keveredése fajoknak, gondolatoknak ! Milyen óriási arányú a nyelvek összeolvadása ! Kis fajok olvadnak beleanagyokint kell járni. — No jó, nem fogsz megfagyni. Aztán anváin felkapta a szép nagy téli kendőt, amely amióta én emlékszem mindig megvolt. Mikor meg a szép nagy diófából faragott szekrény 's ott díszelgett a szobában, annak az ajtó fiókjában volt összehajtogatva. Mikor egyszer eltűnt a nagy szekrény — esunya bácsinak hívták azt a gonosz embert, aki eKitte, akkor egy fehér lepedőben volt felakasztva. Úgy szereltünk hosszú roltjával játszadozni. Titokban befontuk kifontuk, hozzá simultunk, olyan finom, puha volt, akár csak a Katica cica szőre. Ki is neveztük Katica kendőnek. Anyám is úgy szerette. Mindig mondta, mikor fölvette : — Látjátok gyerekek... ezt még szegény nagyapátok hozta az egri vasúról. Akkor meg volt miből hozni, volt... — Anyám hová megyünk, én már ugyfázom. — Fogéihoz. — Jaj ne menjünk oda anyám anyám. A múltkor olyan csúnyát mondott, mert nem vittem pénzt. Csak gyere fiam. — És én akkor úgy haragudtam anyámra, mert oda kellett menni, aki olyan csúnyát mondott mert nem vittem pénzt. — Segített a szél is haragudni. Csakúgy íütyölt keresztül a fülemen. Ha alá dugtam a kezemet a jKatica kendő alá, megfogtam a kezét 1 anyámnak és éreztem, hogy nagyon reszket. — Fázik anyain ? — Rám hagyta hogy igen. — Odaértünk a Fogéi üzlethez. Anyám állt egy darabig, aztán bementünk. Jaj, de haragudott Fogéi ur. Ugv kiabált anyámra, pedig ő szegény olyan halkan beszélt— Elmehet, elmehet — dühöngött Fogéi ur. Én nem adok egy krajcár árát sem. Nem tartozom a maga perepiuvat kitartani. Koldusok, oszt úgy akarnak élűi, mint az urak, mindig falnának. Nincs semmi. Én csak bámultam az én anyácskámra. Hogy kiabál rá ez a Fogéi ur, ő meg hallgat szegényke. Aztán meg hogy mindig eszünk. Hisz nincs is mit. — Anyám levette csendesen meghajlott vál‘ járói a szén katica-komlöt. Összehajtotta és oda 'ette a bozszu asztalra. __ Itt hagyom a kendőm, kedves jó Fogéi ur . Csak egy kis lisztet, meg egy kis sót adjon érte .. .hisz éhen halnak ezek a sz.egény gyerekek. Én úgy megijedtem, hogy szólni sem tudtam, ridkőr Fogéi ur felkapta és eltette a drága Katica-kendőt. • . Úgy láttam anyám is mondani akart még valamit, de aztán nem szólt. — Fogéi ur kimért lisztet, élesztőt meg sót. Mikor már az ajtónál voltunk, visszahívott engem és még f gy darab kenyeret is levágott és azt moudta : Jó lesz, mig kisül a másik. Szépen megcsókoltam a kezét. Kedves mamám tessék nézni, kenyér, jó puha kenyér és a szivemhez szorítottam a kenyeret. Már én nem fáztam, mikor kimernünk, de anyám úgy fázott, hogy könnye is kicsordult. Én azt hittem hogy a hideg miatt Mit tetszet hozni ? Hát nekem mit ? futottak elénk a gyerekek otthon. Hát a Katica kendő hol van ? — Kérdezte az egyik. A Katica-kendő ... A Katica-kendő ? .. Azt elvette a Fogét ur, dadogtam és sirva fakadtamA többiek utánam karban. A szép, aranyos Katica-aeudőt minek adtátok oda ? Adott érte kenyeret .... Kenyeret!... visított mind és én is velük. Rohantunk anyámhoz és következő pillanatban boldogan rágicsáltttnk és feledve volt, feledve a Katica-kendő , .. ,.. Újból megrázza a szél ablakom. Mintha meg-meglebbene ott künn a hidegen egy vékony kartonbluz és én lebomlok az ablak párkányra, sirok Keservesen. Siratom a Katica-kendőt és azt a szegény asszonyt, azokat a keserű szavakat, amit akkor gyerekfővel mondtam és amelyek hallatára az anyám szeme úgy csillagot . , . Én azt hittem azért, mert hsragszik...
