Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
2 március 20. im legelők jókarba hozatala, vagy pótlása az állatok számának és értékének gyarap fásával eredményezhet. Érdemes tehát ezzel a dologgal komolyan foglalkozni és alig szerezhet magának bárki is nagyobb érdemet községénél szemben annál, mint aki értelmes gazdaember létére odahat, hogy a közlegelők megjavításának és helyes kezelésének gondos és aprólékos munkája mentői előbb meginduljon. Annál inkább meg kell és meg lehet ezt tenni, mert ahol ez a munka túlságos nagy költséggel járna, az állam méltányos segítsége is igénybe ve kelő. Természetesen a gazdasági felügyelőknek lesz a gondja, hogy az állam csak érdemes munkát támogasson, de az ilyen munka aztán meg is kapja a támogatást. Ha statisztikát vezetnének az egyes községekben mutatkozó békétlenség, sőt számos kivándorlási eset okairól is, az a statisztika elég nagyszámokkal utalna arra, hogy hány ember gazdasági exisztenciája ment tönkre azzal, hogy marhája kiszorult a közlegslőről, vagy semmiképpen sem tudott legelő-területhez jntni Igen sok községben valóságos harcz folyik a legelőért. Mind ez pedig nagyon természetes. A legszegényebb ember is tudja és látja, hogy egy — egy állat felnevelése, vagy pláne az állattenyésztés minden éven biztos és bő hasznot ád Tehát mindenki igyekszik egy egy állatot tartani, de ez az igyekezete meghiusu1, ha nincs olyan legelő terület, amelyen az év hét — nyolez enyhébb hónapján az állat eleljen és növekedhessék. A szociális béke barátainak szempontjából tehát igen fontos tényezők a közltgelők. Közgazdasági tudósaink pedig azt mondják, hogy a nagy export, képességű, tehát igazán nagy világpiaci jelentőségű állattenyésztés számtalan jövedelmező iparágnak az erős alapja és c szetint sokszorosan hat az ország gazdasági gyarapodására. Mivel pedig a népies tenyésztés javarészben a közlegelőkre támaszkodik, minden megjavuló vagy megszerzett legelő terület egy Ggy lépest jelent állattenyésztésünk hasznos lomig, addigia elfelejtené jövetele célját s a menyasszonyt kiszolgáltatná magi vőfélyének. Némelyek a/.on a nézeteu voltak, hogy már régen nős,.csak megfeledkezett róla. Magamnak viszont ineir az volt a 1110 'yö/.ödése, hogyha a házasság létre is jönne, másnap már .iit sem tudna róla. Ám valamennyien tévedtünk. Valami csoda következtében házasságot csakugyan megkötötték. A magam nézete nyomban megváltozott, mihelyt megláttam a hölgyet. Bájos, vidám elragadó asszonyka volt s nem látszott olyanak, hogy másnap már el lehetne felejteni. Esküvője óta, mely tavasszal volt, nem láttam. Miközben Écótorsxágból részletekben vissza utaztam, néhány napig Scárborugliban pihentem. A tahié ilehoté után magamr i öltöttem köpenyemet és sétára indultam- Szakadt az eső, de egy Scóciában töltött hónap után az ember fittyet hány az angolországi időjárásnak és én levegőt kívántam. Mikor lehajolt fővel szél ellenében a parton botorkáltam, hirtelen belebotlottam egy a földön kuporgó alakban, mely a gyógykut falának tövében keresett menedéket. — Bocsánatot kérek — szóltam de nem láttam ÓntSzavam hallatára az alak felugrott. — Te vagv az öregen ? — kiáltotta. *— Nac Gwade! — kiáltottam fel én. •— Még soha'életemben embernek nem örültem tnág ennyire — s csaknem kirázta kezemet csuklójából. — De az ördögbe is, mit keresel te itt ? Hisz fejlődésére nézve. Okosnak és helyesnek kell tehát elismernünk az uj íöldmivelésü- gyi miniszter szóban levő intézkedései, melyben nemcsak praktikus közgazdasági érzek nyilatkozik meg, hanem meleg érzés is falusi löldmivfcló népünk gazdasági bol- dogu ása iránt. — Csaba Adorján főispán installációja. E lió 14-én iktatta bo Szatmár vármegye törvényhatósága messze kiható ünnepélyeséggel Csaba Adorján főispánt. A beiktatási ünnepélyen községünk és járásunkból is majd nem teljes számban vettek részt a törvényhatósági bizottsági tagok. A bizalom és szeretett olyan egyöntetű volt, hogy az egyhangú lelkesedést semmi sem rontotta. Az ő egyinéséghez kötött rokonszenv az indító oka annak, hogy a törvényhatóság szívesen látta Csaba Adorjánnak a főispán méltóságába való installálását. Mi a magunk részéről szintén őszinte melegséggel köszöutjük uj és díszes állásában, A fogadtatástól röviden összefoglalva a következőkben számoluuk be : Küldöttség Gilváceon. Csaba Adóiján főispán d. e. 9 órakor indult el Szatmáriéi Nagykárolyba.A szatmári állomáson a megyei s városi előkelőségek szine-java gyűlt egybe, hogy szemlélői, égyben résztvevői legyenek az uj főispán diadalmas* utjának. Az Unnepeltetés már Gilvácson kezdődött; hol a főispánt a nagykárolyi járás képviseletében Madárassy István főszolga biró Üdvözölte,’ á melyre Csaba Adorján meleg, rokonszenves szavakkal válaszolt. Fogadtatás Nagykárolyban. A nagykárolyi vasúti állomáson a városi tisztikar s képviselő-testület fogadták a főispánt. Az üdvözlő beszédet a város közönsége nevében Debreceni István polgármester moudotta, kívánván az uj főispáunak, hogy érezze jól magát a vendég szerető város falai közölt, s azon óhajának adott kifejezést, hogy a haza, s szőkébb kőrli vármegyéje javára irányuló törekvései megvalósuljanak. A főispánt igen meglepte a barátságos, szives fogadtatás 8 ennek kifejezést adott az üdvözlő beszédre adott válaszában, erősen hangsúlyozva, bogy nem mint idegen jön e városba, a régu.ba___ _____________K Ö V Á R V I D É K. __ bő rig vagy átázva. Flanell nadrágot és tenniskabátot viselt. — Az am — szólt — azt hittem, hogy nem fog esni- Gyönyörű reggel volt. Kezdtem attól tartani, hogy ez agya meg van támadva. — Miért nem mégy haza? — kérdeztem. — Nem mehetek, volt a válasza, nem tudom hogy hol lakom. Elfelejtettem az utcát és a ház- számot. Az ég szerelmére, vigy valahova, magaddal és adj ennem. A szó szoros értelmében éhen balok. — Nincs nálad pénz? — kérdeztem, mikor megindultunk a szálló felé. — Egy fiilétem sincs. Tizenegy óra tájban érkeztünk Yorkból, a feleségem és éti. Podgyá* szunkat a páiyadudváfon hagytuk és nyomban neki indultunk lakást kei esni. Mihelyt beköltöztünk, öltözéket cseréltem és megindultam sétálni. Maiidnak azt mondtam, hogy egy óra múlva visszatérek reggelizni, A milyen bolond vagyok, nem jegyeztem meg magamnak a lakcímet s az útra nem ügyeltem, ündokegy történet, Most nem tudom viszont láthatouire valaha Maudot ? Abbban a reményben, hogy este felé majd elmegy a gyógy kúthoz,ö órán keresztül ott lődörögtem a gyógy kút kapuja előtt, nem volt azonban három péncém, hogy bemehcisek. És semmi sejtelmed nincs, hogy miféle utcában, vagy milyen házban lakói ? A Ughalványabb sejtelmem sincs róla. Minrátség szálai fűzik Nagykárolyhoz, melynek huzamosabb időn át volt lakója. A kedves emlékek hatása alatt ötömmel jöt ismét e kedves városba, s kérte, hogy tiszteljék meg szives barátságukkal. Lelkes éljenzés kisei te a töispán szavait, majd dr. Serly Gusztáváé s Koóz Satuimé a nag} károlyi nőegyletek nevében üdvözölték a főispánt párt s a föispáuué Öméltóságának két hatalmas, gyönyörű virágcsokrot nyújtanák át, ki a kedves s gyöngéd ügyeimet szeietetteljes szavakkal köszönte meg. Majd megkezdődött a bevonulás, melyhez hasonló diadalmeueiet régláttak Nagykároly fellobo- gózott utcai. A bevonulás fényét nagyban emelte s sziuessé, élénkké tette a nagykárolyi járás községeiből szervezett hatalmas lovas bandérium, nem különben a járdák szélén tolongó ezrekre menő közönség éljenzése, mely mindaddig tartott inig a főispán a vendégsereggel együtt bevonult a vármegye házhoz, melynek lépcsőbazáben llosvay Aladár vmegyei alispán üdvözölte, nem mint a kormány küldöttjét, hanem mint a vármegye szülőiét. A vármegyeháza nagy termét ekkor már zsúfolásig megtöltöttek a bizottsági tagok és a vendégek, s a kavargó, színes áradatban ott láttuk varmegyénk előkelőségeit, a debreceni küldöttséget (15 en d. e. fél 10 órakor külön vonattal érkeztek Domahidy főispán vezetése alatti A tündöklő színes diszmagyar s papi talár mellett szerényen húzódott meg a szmokkingok egyszerű fekete színe. A karzaton mosolygós szép aszszo- nyok, leányok foglaltak helyet. Közgyűlés. Pontban fél 11 órakor llosvay Aladár elfoglalta az elnöki széket. Megnyitotta a rendkívüli közgyűlést. Majd a következőket mondta : Tekintetes törvényhatósági bizottság! Van szerencsém a bizottsági tagokat üdvözölni és a gyűlést megnyitni. Jelen gyűlésünk egyedüli tárgyát azon ügy képezi, hogy Ő Császári és Apostoli királyi Fensége Csaba Adóiján urat Szatmárvármegye főispánjává a legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Mai ülésünk tárgyát tehát a királyi leirat tárgyalása és a főispán beiktatása képezi. Az állandó választmány tudatában azon határozatnak, melyet a vármegye legutóbbi közgyűlésén hozott, midőn aunak az áláspontjának adott kifejezést, hogy ezt a kormányt nem támogatja, iránta bizalommal nem viseltetik, ennek a figyelembe vételével azt a határozatot hozta, hogy a helyi körülményekre és a főispán személyére való tekintettel a beiktatás elé akadály nem gördít. A kinevező leirat felolvasása után LubyGéza dent rábíztam Maudra és nem avatkozom belé. Miért nem kérdezősködtél a Lázakban ? Egész délután egyebet sem tettem, mint a lakásom után kérdezősködtem, mindenütt válasz nélkül becsapták orrom előtt az ajtót. Közöltem bajomat egy rendőrrel, miié az egy félóráig tartó nevetőgörcsött kaput*, Bementem egy verdéglőbe és megpróbáltam egy kis hitelt kieszközölni. A vendéglösné azt mondta, kogy ismeri már az ilyen kifogásokat és kiutasított. Azt hiszem, hogy bele- ugrottam volna a vizbe, ha rád nem akadok. Miután jólakott higgadtabban kezdett gondolkozni. Am a dolog igazán komoly volt- Lón* doni lakásukat bezárták és feleségének rokonai is elutaztak, tehát senkinek sem lehetett levelet írni. Az a lehetőség, hogy feleségét még egyszer lássa ebben az életben, kizártnak látszott. Másnap ügyvédhez mentünk és előadtuk neki az esetet. Az ügyvéd tudakozott Scerburgb összes bétház tulajdonosainál, még pedig e.iedménynyel és csütörtök este vissza lehetett adni őt feleségének^ Legközelebbi találkozásunkkor megkérdeztem tőle, hogy mit szótl az esethez az asszony ? — Óh, köiülbeblül azt, amit vártam —volt a válasza. De hogy mit várt, azt sohasem árulta el.
