Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-06 / 10. szám

2 K Ö V A R V I D É K. március ÍL önállóan gyakorolhassa és csak akkor lett felütve mesterré. Ennek pedig az volt az eredménye, hogy az akkori kisiparos, kellő szakismerettel bírva, meg is tudót, felelni hivatásának és tiszteséges munkáját, szorgalmát a jól megérdemelt anyagi siker is koronázta. Ma egészen másként van a dolog. Ma nem kell szaktudás, nincs vizsga és nincs remekelés. Ma bárki is kiválthatja az ipar engedélyt és nyithat bármilyen üzletet, ha az üzletbe egy »üzletvezetőt« állít be* Mivel pedig ez nem magának dolgozik és a tulajdonos nem ért a munkához, igy áll elő az olcsó és silány tömegtermelés. Az ilyen verseny természetesen kive­szi a törekvő, de szegény iparos szájából a kenyeret, vagy legalább is arra kényszeríti, hogy ő is silány iparcikket állítson elő. Ez a nyitja, a magyarázata annak a sok pa­nasznak, a mely mai iparcikkeink felől hallható. Ám legyen iparszabadság. De legyen gondoskodva arról is, hogy ezáltal a törek­vő és hazafias kisiparos megélhetése ne legyen veszélyeztetv;. És túlhajtó*t, hamis liberalizmussal ne kergessük ki hazájából a munkás', mert az ennek folytán állandóvá lett vérveszteséget ez a nemzet soká ki nem bírja! HÍREK. Tisztelettel kérjük, lapunk iqen tisztelt vidéki előfizetőit, hogy lapunk mai számához mellékéit posta utalványon f eltűnteiét előfi­zetési díj hátralékot lehetö’eg posta fordula­tával beküldeni szíveskedjenek. A magyar szent korona ünnepe Rómában, Mint értesülünk, nagyban folynak az előkészületek és előjegyzések arra a széles arányú nemzeti zarándoklatra, melyet az Orsz. Kath. Szövetség elnöksége gróf Széchényi Miklós győri püspök vezetése előszobájában és ott ült a többi várakozók között, Kalapját a terdire tette és jól megvigyázta, hogy hogyan viselkednek az emberek, a kik az orvos előszobij tba i vannak. Hol egyik hol másik ment be egy ajtón és rövid idő múlva ismét vissza­jött. Mindegyik nagyon kétségbeesetten nézett ki, mikor az ajtón bement és mindegyik szinte meg- köunyebUlten, deiüs arccal jött vissza. Mindezt nagyon alaposan megfigyelte Ignác. Egyszerre valakit ordítani ball Ignác. Egy leánynak a hangja volt. — No, ez sem kap egy kuszfillérest! — gondolta magában Ignác. Végre rákerült a sor. Beült a székbe és ki­nyitotta száját — Hol az a rossz fog ? — kérdezte a fogorvos. Ez az— mondja Ignác és rámutat egy fogra. Az orvosgondosan megvizsgálja a mutatott fogat. Hiszen fiacskám, ennek a fognak semmi baja nincs. Erre Ignác rögtön egy másik fogára mutatott. Ez a fogad is teljesen egészséges—szólt az orvos. Kétkedés és elcsfiggedés kezdett Ignác lei­kébe költözni. Hol erre. hol arra hol egy másik fo­gára mutatott, de az orvos mosolyogva rázta tejét. Ignác most már könnyeivel küzdött. Hiszen gondolhatta előre, hogy egy ölvén szegény fiú, mint ő, neru fog hozzájutni ahhoz a buszfilléreshez. Végre bátorság költözik leikébe és igy szól az orvoshoz: — Tessék kihúzni akármelyiket, doktor bácsi, liogy megkaphassam a huszfillérest. Az orvi*s kérésére Ignác végre is elmondta, hogy miért jött hozzá. Nagy kópé vagv, fiacskám — szólottt az orvos. Egy jó fog sok—sok husztilleré*nél többet ér. Azonban jő üzletember fog belőled vállni és ezért neked is a*Iok 20 fi lért. Meg kell azonban Ígérned hogy senkinek sem szólsz róla, mert ha a többi pajtásaid is eljönnek, akkor nen sokára bezárhatom az Uzletetemet. És Ignác,kezében a 20 filléressel, boldogan távozott. mellett Radnai Farkas, Balás Lajos, Zichy Gyula gróf, Bormissza Tibor és Fischer Col brie Ágost püspökök részvételével folyó évi április 11 — 12-re Rómában tervez. Az igen impozánsnak ígérkező ün­nepségre, a zarándoklat rendezőségéhez számosán küldtek be jelenkezésüket, Pályázat. A Nagysom kúton elhalálo­zás folytán üresedésbe jött községi szü­lésznői állásra * községi elöljáróság pályá­zatot hirdet. A 240 korona évi fizetéssel jáió községi szülésznői állásra pílyázati kérvények márc:us 3(J-ik napjának d. u 5 óráig adhatók be a községi elöljáróság­hoz. A vá asztás március 31 én d. e. 11 órakor lesz a község hiza tanácstermében Jegyzőválasztás. Érkörtvélyesen a napokban volt a jegyző választás, amikor is a jelenlegi helyetes jegyző Vágó Elek, köziégi jegyzővé egyhangúlag nagy lelke­sedéssel megválasztatott. Szándékos emberölés. Végzetes téve­désnek esett áldozatul a múlt hó 26 án este 8 órakor Szterserán Simon a Gafia pribékfalvi lakos. Ugyanis nevezett egyént Rusz V3szl ka pribéMalvi lakos úgy vágta fej­be, egy fejszével ,f ogy a szerencséden ember összeesett. Ilyen eszméletlen állapotban széles vértócsaban találta őt meg később Szterserán Lika a Juon pribékfalvi lakos, a ki az elöljáróságnak azonnal jelentést tett az esetről. Az öntudatlan, de még élő em­bert beszállították egy közeli házba és másnap futárt kü'dtek a főszolgabíróhoz és a járási orvoshoz bejelentve az esetet. Tekintettel arra, hogy a jelentés szerint még éh kihallgatás végett Koós György vizsgálóbiró azonnal kiszállt, de mire oda ért a sérült idő közben elhalt. A megejtett boncolás megá lapította, hogy a tettes elő­ször a balta élével vágott hátulról azáldozot fejére, de azt ez ütést felfogta a kucsmája és a dús hajzata. Azután megfordította a baltát és annak fokával legalább is két iszonyú csapást mérhetet a szerencsétlen fejére, amit a többszörös cillagos ütés bizonyít. Az egyik betört csont darab be­hatolt a keményebb kérgen át, az agy ál­lományba. Ott rorcsolást, vérzést idézett elő, amely agyelhüdésre vezetett. A tettest elfogták, aki azzal védekezett, hogy nem Szterserán Likát, hanem Brunner károly nagybérlő egyik béresén akart bosszút állani, akire nem tudni mi okból nagyon haragszik. UJ erkölcstan. Dr. Katz Izsó Katz Fer­dinand kohói lakos fia, mint egyik nagyváradi lap Írja a nagyváradi Társadalom tudományi Társaság szabad Lyceumának soroz,atos előadása közö't tartalmas és értékes előadást tartott, — Nagyvá­radon a városi s ékház nagy termében impozáns közönség jelenlétében, fej egette az uj erkölcstan alapelvtit. Megállapította mindenek előtt a törté­nelmi maferiolizmus és az eiköles között fennálló viszonyt és azt a nagyhatárt, a melyet a történel­mi materioüzmus, a huszadik századnak ez a leg­hatalmasabb gazdasági jelszava az erkölcsre gyako­rolni fog. Találó példákkal ilusztrálta ezután az erkölcs fejlődését a világtörténelem minden frázisán és meállapitotta azt, hogy az erkölcs, sem más mint a hatalmi viszonyok és tényezők eredménye íüg- ; vénye. Megállapította azt, hogy az erkölcs nem fog megállani a mai fejlődésében, hanem az újabb uralkodó tényezőknek fog mindig a befolyása alatt allani- Beszélt a mult, a jelen és a jövő erkölcs' ről a nemi erkölcstől a lelki ismeretről. A mind végig vonzó modorben tartott előadást folytonos érdeklődéssel kísérte a hallgatóság és meleg tap­sokkal honorálta Ür. Katz Izsó mélyenj’áró fejte- getéseit. Pénzintézet! közgyűlés A „Chiorámi tak. pénztár és hitelintézet“ e hó 22-én tartja meg rendes évi közgyűlését saját helyiségében, A nevezett pénzintézet évi zárszámadása lapunk mai számában közöltetik. Próba világ!fás A községi elöljáróság megengedte, az „Olso“ fény-társaságnak, hogy községünkben három „Olso“ v. petróleum izzófénv- lámpával próba világítást rendezhessen, A lám­pákat a napokban állítja fel nevezett társaság községünkben és pedig egyet a vármegyeháza, egyet a Bocsánczy féle üzlet ésegyeta va-uti állomás fel" vezető ut— közelében, bogy a lamp.ik használha­tósága felöl meggyőződés szerezhető legyen. A lucernás aj veszedelme. Francia- és Olaszországból újabban lue/.ermt magot szállítanak Ansztria-Magyarországba s több kereskedő ezen külföldi termékkel akarja gazdáinkat ellátni. Gazda­sági intézetek kísérletet tettek a különféle szánna, zásu luezerna magokkal s arra a meggyőződésre jutottak, hogy a magyar luezerna a legjobb, mert az idő viszontagságainak legjobban ellent tud álianj. egészen tél álló es igen dús növény-/etet ad, míg az egykor oly hires Piovencei luezerna mag, — miután a hirhedt tarkesztani mag után nyeretett,— nemcsak, hogy sem a fagyot, sema szárazságot ki nem bi ja, hanem azonkívül rendesen megtámadja alisztharmat és ez annyira elgyengíti a növényeket, hogy fejlődésben nagyon is visszamarad s legfeljebb csak egy harmad rósz annyi hozamot nyújt, mint a hazai luezerna. Különben gazdáink figyelmét ezen különféle káros következményekre Mautlmer Ödön magkereskedönk úgy több rendbeli cikkeiben, mint árjegyzékében állandóan ébren taríja, Hétíli hírmondó politikai lap. Nél­külözhetetlen mindenkinek, aki hétf'n a napilapok szünetelése napján is tájékozódni akar a rendszerint vasárnap megoldódó fontos politikai kérdések tekin­tetében. Megjelenik minden hétfő reggel 7 órakor* Hétfő délután az egész ország olvassa már. Előfize. tési ára : Egész évre ü kor. Félévre 2 kor. 50 fill. Megrendelhető a „Héttői Hírmondó“ kiadóhivatalá­nál, Budapest VI. Tcrézkörut 43. Alkoholistáit figyelmébe ! A főváros közvetlen közelében, Dunahai aszún, (Pest m.) gyönyörű szépjielyen fekszik a Park Szanatóriuma, amely jóformán egyedül álló es nélkülözhetetlen szanatórium alkoholisták részére, A szanatóri­um már eddig is nagy sikem re tekinthet vissza, mert az ott elhelyezett betegek telyes gyógyulást találtak. A betegek kitűnő diertuszerll ellátásban részesülnek és egyúttal mindennemű testi és szel­lemi szórakozásban is részük van. Az árak szoli­mák mérsékeltek. Felvilagositással és prospektus­sal készséggel szolgál Park Szanatórium, Igaz­gatósága, Dunnharaszti, ('Fest megye.) A fővárosnak egyik legfontos>.!;b egészségügy'; intézménye, dr. Bati'falvy Istvm Zoltán egyetemi tanár. Pest vm.volt főorvosának az operativ és mii fogászat specialistájának fogorvosi intézete Károly körút 3 sz. A tőváros ezen joggal egyedülinek mondható ilynemű intézményének, melyben évtize­deken keresztül száz és százezer fogbetegség- ke­zelte ett csakis e célra átalakítóit helyiségei a közegészségügy és operativ kívánalmainak meg­felelően a legmodernebbül vaunak berendezve Évek óta jól begy akaróit műtől az igazgató személyes közreműködésével egész nap reggel «tol este 7 ig nyújtanak biztos segélyt a fog fájás kínzó beteg­sége által gyötörteknek. Az intézet laboratórium­mal és technikai mühelylyel van összekötve, hol a legjobb rendszerű müto.; pótlások készülnek és minden kellemetlen ég nélkül heh estetnek be. Mérsékelt arak, Levelekre az intézet készséggel válaszol. A képviselőhöz karzatán ül Hörpentő bátya, de nem sokáig, mert a mint elkiáltja magát hogy fölébressze a képviselői pádban elszunyókált Dörmögö Dömötör tekintetes urat, a teremőrök

Next

/
Oldalképek
Tartalom