Kővárvidék, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-13 / 7. szám
^00 Vili, évfolyam. Niigysomkut, 1910. Minőir Io. 7-ik szám. Egész évre Fel évte . Előfizetési ár: . . . 8 K Fegyed évre .... 2 K . 4 K Egyes szám ára . 20 fillér. Főszerkesztő: Br. Olsavszky V iktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő, Szerkesztőség és ki.dóhivatal.Magysomkut,TtleliÍ-ter á34 MEGJELELIK \S*.\I5EX VAS.ÍBXA6* melynek kiküldöttje itt. is j?rt községünkben Az aszfalt járdáról, Sokat foglalkoztunk már ezzel a thé- mával, de Ígérjük, hogy még nagyon sokszor fogunk foglalkozni ez után is ezzel. Minden esetre jól esik nekünk, hogy nem vagyunk arra utalva, hogy e thémát a napi rendről levegyük. Nagy örömünkre szolgál, hogy a községi képviselő testület legutóbb tartott ülésében komolyan foglalkozott annak létesítésével, és még nagyobb örömünkre szolgál azon körülmény, hogy egyhangúlag kimondta, hogy a járda létesítését óhajtja és arra áldozatot is kész hozni. Ennek alapján azon reménnyel kecsegtetjük községünk közönségét, hogy községünkben a lehető legrövidebb idő alatt aszfalt járda lesz. A lehető legrövidebb idő alatt azt az időt értjük amennyi a jóváhagyásnak keresztül vitelére okvetlen szükséges. Ezt azért jegyezzük meg, nehogy azon téves hitben legyen községünk közönsége» hogy most már csak a munkálat végrehajtása van hátra. Mindenesetre az e hó 6-án tartott képviselő testületi ülés amely egyhangúlag kimondta, hogy járdát létesíteni óhajt — emlékezetes, fog maradni az utókor előtt is — ha a járda tényleg , létesülni fog községünk képviselő testületé e hó 6án tartott rendkívüli közgyűlésében tárgyalta Barna Benő községi jegyzőnek a járda létesítése érdekében előterjesztett javaslatát amely szó szerirt a következő »Tekintetes Közgyűlés«! Községünk közönségének egy régi óhaját szeretném megvalósítani. Azt hiszem, hogy javaslatomat nemcsak a tekintetes képviselő testület, de a község ősz- szes lakossága is örömmel fogadja és még nagyobb örömmel fogja látni majd annak megvalósulását. Jól tudom hogy egy ilyen nagyobb szabású újítás, újabb terhet ró a községre illetve annak lakosságára, de mert a község fejlődését és haladását áldozat nélkül előmozdítani nem lehet, hiszem, hogy a tekintetes képviselő testület e nagy horderejű haladás keresztül vihetésére nem fog elzárkózni a lehető legnagyobb áldozattól sem. Alig van ma már az országban egy ilyen fejlődésnek induló község mint Nagysom- kút. — ahol még gyalog járda nem volnaÉppen azért községünknek is úgyszólván erkölcsi kötelessége, hogy a korral haladva a község fejlődésé: — habár áldozatok árán is előmozdítsa. Van szerencsém egyben tudomására hozni a tekintetes képviselő testüsetnek, hogy én ez irányban már érintkezésbe is leptem a Magyar aszfalt gyár r. társasággal, a a jarda megvalósulása érdekében. A nevezett r. társaság kiküldöttje kilátásba heyezte, hogy az aszía t gyár az aszfalt járda elkészítését elvállalja, melynek létesítési költségeit a község 15 év alatt: egyenlő évi részletekben törleszthet Ez olyan kedvező teltétel, hogy annak törlesztése a község; lakosságára, a lg eszre vehető csekély évi terhet ró. A létesítéssel felmerülő költségekre nézve még tájékozással nem szolgálhatok a mennyiben az aszfalt gyár addig ajánlatot nem tesz és költségvetést nem készít mig a járda létesítésére nézve a község szabály rendeletét nem alkot és annak létesiféstt konolyan el nem határozza Indítványozom tehát, mondja li a közgyűlés, hogy aszfaltjárdát létesít és hogy az által vn előterjesztendő szabályrendelet terve • zetet elfogadja, annak jóváhagyás végetti felterjesztésevei a községi elöljáróságot megbízza. Mondja ki a közgyűlés azt is, hogy a mennyiben az aszfaltjárda létesítése olyan súlyos anyagi terhet róna a községre, hogy a.zt el viselni képtelen'enne a megállapítandó szabályrendeletet nem lép.eti életbe, A javaslatnak előterjesztése után felolvasta községi jegyző az általa készített Ä Kővárvidék*1 íáreája. ff J B ú c s ú. 39 ik életévemtől. Isten veled mosolygó szomorirrág Édes túlzások isten veletek Én leteszem a mámor koszorúját És hozzátok érzem hütelen leszek Az utam már most a völgybe vezel Nem vívok már a szenvedéllyel harezot Képzelt győzelmek, álmodott kudarezok Tündér világom Isten veletek * * * Nem részegít már meg nehéz illattal Poe, Wilde, Byron poezisa Nem fakad többé a szivemből vad dal Symposiont se látok én többé sóba Könyelmüségem messze szállt tova S lelkem mélyen egy régi akkord csendül S mintha lassan lehullna a fejemről Valami képzelt arany korona ■■■g'US SS.SQSTBST. (Folytatás). Nyolcz teljes órája lakik Ilona a sziget ke' leti oldalán egy völgyben, amely puha és békés, mint az anya öle. Egyedül van, egészen egyedül. Vájjon ki lakhatott előtte ebben a magányos épületben ? Akárki az bizonyos, hogy sok baja lehetett az élettel, ha igy menekült előle. Ilonának néha agyába szökkent ez a kérdés néha az uia is elé-elélibhentÁlomteihes estefelé volt és ő járt benne. Lement a pattra és a viz \ issza tükrözte karcsú alakját. Sima, egyszerűen töltésűit hajával olyan lányosnak tetszett önmaga előtt. Karcsú, parányi lábai felcsúszott ruhája lágy redői alól kivillantok és élesen váltak el a fü zöldjétől. Tekintete rájuk tévedt és az első pillanatban el akarta rejteni őket; ezután eszébe jutott, hogy úgy sem látja senki. S ha mégis, most egyszerre jönne valaki, egy férfi, valami ismerős... Tekintete, újra a vízre esett. Érdekesnek találta magát. . • Már délelőtt is gondolt ilyesmit, mikor barackvirágszin pongyolájában sétált a zöld fák alatt. Ha hirtelen meglátná valaki a társaságból. Csodálkoznék, mert egészen más igy, mint azelőtt. Vagy ha egy astzony jö tne. Nen, mégis egy férfi. Sorba eszébe ötlöttek ismerősei, akiknek megkopott, elhasznált bókjai szokták köiülbizelegni< Non, nem. Valaki más, egy ismeretlen, aki be tudná váltani a szépségeket. . . Aki jönne finoman .'lökelően frissen- Milyen különös voltam. Istenem, milyen különös... Úgy viselkednék mint leánykorában. Ártatlanul lesütött szcintlem. S beszélgetnének .. hát beszélne ő egy ismeretlenéi ? .. . Mi. ért ne ? Itt egészen utas, itt nincsenek társadalmi szabályok, itt, ahol még ember sincs kívüle.. A nap és a hold küzködtek a látóhatáron és a 'űz tükre lángba borult. Érezte, hogy arcát is besugározzák a fénynyalábok és egy pillanat;a látta magát n vízben, amint glória csillant meg a feje körül .. Elnyúlt a Iliben és a ruhája fedőit eligazította. A lágyan odaejtett rózsaszínű hullámok közül úgy nyúlt ki a lába, mint karcsú virágszár. Tetszelegve nézegette egy pillanatig. Olyan lehetek most, — gondolta magában — IP y ff El ne mulasszák megtekinteni Barabás A. és Társa divataruházát hová megérkeztek a legdivatosabb Pelüeh Ur3,K I és valódi angol kemény es puhakalapok elegáns nyakkendők, ingek, gallérok, kézelők jiger alsó ingek, harisnyák, kesztyűk s mindenféle férfi divat cikkek a legolcsóbb arakban lesznek árusítva.