Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

7. nor. KŐVÁRV1DÉK 3 fogadni és annak létesítésével járó költségeket úgy a telek tulajdonosok, mint a képviselő tes­tület egyhangúlag fogja elfogadni. — Váltóhamisításért elitélve. A szatmár­németi kir. törvényszék Marosán Grigor kővár- garai lakost ■— aki egy 370 koronáról szóló vál­tóra a Pap Juan, Blága György, Kosztim Du- rnitru és Tímár Vaszilika névaláírását meghami­sította — egy évi börtönre ítélte. — A polgári olvasókör uj helyisége. A hely­beli polgári olvasókör azon alkalomból, hogy uj helyiségébe költözött át e hó 14-én házfelszente- lési ünnepélyt rendezett. A szép számban meg­jelent tagok a megtartott felolvasások és szava­latok után — társas vacsora, a gyűltek egybe, azt tánc követte és a legjobb kedély hangulat­ban reggelig mulattak együtt. — A vasút és a posta. Sok panasz hang­zik el a közönség részéről, hogy vasutunk igen gyakran elindul Gilvácsról a nélkül, hogy bevárná a reggel Budapestről érkező vonatot és Így gyakran megtörténik, hogy az egész posta lema­rad. Ezen körülményre felhívjuk az illetékes intézők figyelmét. j. — Repüiögép Nagybányán. Merzenich klu­bért fiatal bányász Párisból Bay Károlyt Felső­bánya rendőrkapitányát a napokban arról érte­sítette hogy Blériot télé repülő gépével mielőbb fel akar szállani vidékünkön, és pedig Nagy­bányán, városunkban és Beregszászon. Igényei nem nagyok, amennyiben egy-egy fölszállását 1500 koronával kivánja biztosítani. Merzenich kérelme alapján Bay károly rendőrkapitány a szükséges lépéseket illetékes helyeken már meg is tette. Kíváncsian várjuk az érdekes vállalkozás további fejleményeit. — Tisztújító közgyűlés. Szatmárnémeti sz. kir. város tisztviselőinek mandátuma a folyó év végével lejár, A választást a város törvényható­sági bizottsága a folyó évi deczember hó 6-ára kitűzött tisztújító közgyűlésen ejti meg. ügy értesülünk, hogy a jelenlegi tisztikar kevés változással helyén marad, — Egyházi hir. A vármegyei összes lapok téves értesülés alapján közölt ama hirre nézve, hogy a Veszprémy Sándor r. kath. plébános — munkácsi plébánossá történt kinevezése folytán a helybeli plébánia ideiglenes vezetésével Péter Pál r. kath. lelkészt bizta meg, — kötelessé­günknek tartjuk lapunk t. olvasóival tudatni, hogy a helybeli plébánia ideiglenes vezetésével Boschetti Andor áldozó papot bizta meg az egyházmegye hatósága. —- Beleesett a forró lúgba. Barabás Ber­talan szatmári lakost — Barabás A. helybeli kereskedő testvér bátyját — súlyos csapás érte. Blanka nevű 4 éves kis leánya egy őrizetlen pillanatban beleesett egy fazék forró lúgba, ami annyira összeégette a gyermeket, hogy két napi kínlódás után meghalt. — Jegyzői jubileum. Szép ünnepségben ré­szesítette az erdődi járás jegyzői kara Klintók Ágoston oláhmeddesi körjegyzőt, e hó 6-án Ká. rolyi-Erdődön abból az alkalomból, hogy a jegy­zői pályán huszonötödik szolgálati évét betöltötte. B. Kovács Sándor főszolgabiró és Jékey István I szolgabiró üdvözölték a jubiláns jegyzőt, mig Boikis György szakaszi jegyző a kartársak nevé­ben beszélt s nyújtotta át a járási jegyzői kar értékes ajándékát. Az ünnepelt jegyző az ovátió- ért meleg szavakban mondott köszönetét. Teg­nap este pedig a jegyző székhelyén, Oláhmedde- sen ünnepelték Klintók körjegyzőt, hol szintén Jékey szolgabiró s Boikis jegyző beszéltek. Szombaton este a jegyzői kar fényes lakomát rendezett Erdődön a jubiláns tiszteletére, mig másnap este Klintók hívta meg a járás jegyzői karát vendégszerető házához, mely alkalommal a népszerű jegyzőnek nagy ovátióban s ünnepel- tetésben volt része. A főváros legelső fogorvosi intézete mely az ismert szakember. Dr. Batizfalvy István ta­nár a mütőfogászat és a müfogászat szakorvo­sának vezetése alatt áll, Budapest, Károly körút 3. szám alá e célra berendezett helyiségekbe helyeztetett ál Ezen, az országban páratlan, direkt Amerikából hozatott felszereléssel és gépek­kel berendezett intézet már több mint százezer fogbetegséget, vagy foghiányt látott el sikeresen, a villamos átszürődtetési mód segítségével, tel­jesen fájdalmatlanul. Az intézet élén álló kiváló vezető felügyelete és személyes közreműködése teljes garanciát nyújt az ott eszközölt fogope­rációk és müfogpotlások sikeréért, melyért a vallás és közoktatásügyi miniszter elismerése is kitüntette. Ennek dacára árai mérsékeltek. Min- j den felvilágosítás díjtalan, Az intézet felszerelése olyan, hogy vidékiek fél nap alatt megkaphat­ják bárminemű fogpótlásaikat. Levelekre az in­tézet azonnal válaszol. — Nagy Gábor szölönagybirtokos Kóly (Biharmegye) annyi köszönő és elismerő levelet kapott az utóbbi időben az ő világhírű Delaware szőlőjét és borát illetőleg, hogy egész bizonyos, miszerint szőlősgazdáink rövid időn belül mindent el fognak követni, hogy a „DELAWARE“ sző­lőikben ne hiányozzék. Oiy sok előnye van e kitűnő szőlőnek és bornak, hogy kötelességet vélünk teljesíteni, midőn t. olvasóinknak ajánl- jak, hogy hozassák meg Nagy Gábor Kóly (Bi­i harmegye) képes árjegyzékét, mely különben is mindenkit érdeklő, igen hasznos tartalmú könyv I és ingyen küldi mindenkinek. — Névváltozás. Egy aradmegyei kiseb ! városban két kereskedő lakik, akik halálos el- I lenségei egymásnak. Mind a kéttő rőí'öskeres­kedő, — innen a gyűlölet, az ami a legfur­csább a kettő konkurenciájában, mind a kettőt Kohnak hivják. Végre az idén az egyik elhatározta, hogy megmagyarositja a nevét. A Kohnok amugyis kimulóféiben vannak, legyen egygyel kevesebb S legalább nem lesz olyan neve, mint konku rensénekv — És aztán mire magyarosítsa a nevét az a begyár ? — Azt hiszem Kont-ra. — Úgy ? Nos jó, nagyot fog az az ur nézni mert én is beadom holnap a magyarosí­tás iránti kérvényemet. — Hehe ! Nagyszerű ! Maga is Kont-ra magyarosítja magát ? — Szó sincs róla ! Én Rekont-ra változ­tatom a nevem. 1537-1909. ki. Hirdetmény. A nagynyiresi volt kisebb nemesek tulaj­donát tevő, a nagynyiresi határon mintegy 70 katasztrálishold területű legelőn található összes- tölgyfaanyag, — mely cserhántásra alkalmas, — a nagy nyiresi körjegyzői, irodában 1909 évi deczember hó 8-ikán d. e. íí-órakor nyil­vános árverésen elfognak adatni. A kikiáltási ár 12,000 korona, melynek az árverelők által előre bánatpénzül lefizetendő. A feltételek a körjegyzői irodán a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagynyires 1909 év november 14-én Dunka Gero ifj. Papp János körjegyző. biló. 5465 — 1909. tksz. Árverési hirdetmény és feltételek. Szkámpánecz Vaszalika bucsonfaivi lakos végrehajtatómik Pap Dnmitru a Györgye más néven Pap Demeter nagybunyi lakos végrehaj­tást szenvedett elleni végrehajtási ügyében a kérelem következtében a végrehajtási árverés 300 kor. tőke, ennek 1908 évi november hó 29 napjától járó 6 százalék kamata, 46 korona 84 fillér per és végrehajtási már megállapított, valamint jelenlegi 18 kor. s még felmerülendő költségek kielégítése végett az 1881. évi 60. t. ez. 144. §-a alapján és a 146. §. értelmében a nagysomkuti kir. járásbiróság területén levő Bu- csonfalva községben fekvő a bucsonfaivi 51. sz. tjkvben A. I. II. 1 — 11. és 1 —12 rsz. a. irt ház, udvar, kert, szántó és kaszállóí képező in­gatlanokból Papp Demeter illetőségére 1005 kor. ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte­tik. Ezen árverés a bucsonfaivi 51. sztjkvben 0. 1. alatt Papp Átyim özvegye Mária javára bekebelezett életjáradekot nem érinti. Az árverés megtartására határidőül 1909. évi december hó 6 ik napjának délután 2 órája Bucsoníaiva község házához kitüzetik. Ezen határidőben a fentkörülirt ingatlanok közül az 5i. sztjvben Írtak a becsár egyketted részén alul el nem adhatók. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lan becsárának tizszázalékát készpénzben vagy az 1881. 60. tb. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. november hó 1-én kelt 3333. sz. 1. M. rendelet 8. §-ában kijelölt óva­dékképes érték papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. 60. te. 170. § értel­mében bánatpénznek a bíróságnál előleges el­helyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átadni. Nagysomkuton, 1909. október hó 27-én. Páíyi, kir. járásbiró. N _Q) CU :0 Q) u (fi k<D-!-> 0) N Cü a> a _CÜ CD-r-í > ‘03 'ö > tUQ UJ XIV. é v f o I y a rn, ÁLTALÁNOS TUDÓSÍTÓ kőnyomatos lap. Szerkesztő és tulajdonos : LEOPOLD GYULA. i elefon 12 - 06. Szerkesztőség és kiadóhivatal Telefon í2^ 06. Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút 41. szám. den j og fentartva Eredeti kézirai a vidéki sajtó részére Mi"c fjp% i Megjelenik minden kedden. Előfizetési ár: egy hóra 8 korona; az előfizetési dij előleges beküldése mellett: L$ y> két hóra 14 korona, három hóra 20 korona. í m o_ 7T 7T íib nr < CD­«-+■ Cp_ CD <J)‘ CD. Q­N CD CD* (fi CD ?r O: <-*­CD_ CD N

Next

/
Oldalképek
Tartalom