Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-06 / 23. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKITTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNY E. i gesz evre 1 cl cvre — Előfizetési ár: — — 8 K Negyed évié — — — 2 K — 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. ülsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Munka és Juiaiom. Mindannyian emberek vagyunk. A sors és a végzet minden élő lényt vissza tarthatatlanul egy irányba vezet. Szegény és gazdag nap-nap után a végmegsemmisülés felé közeledik. Igaz, hogy a nagy mindenség által kijelölt élet utjának sok sok mellék utjai vannak. Ki erre, ki amarra baktat, az útirány azonban, mig ember lessz a föld hátán, mindig egy marad s ez a végelpusztulás útiránya, amely utón a végeredményben biztos, kikerülhetetlen halál, az örök megsemmisülés tragikus ténye vár reánk. Az élet alapigazsága tehát tényleg arra oktat és buzdít minden élő embert, hogy azt a kis csöppnyi életet, a melyet a nagy mindenség világegyetemében beteltünk, úgy éljük le, hogy önmagunk, utódaink, felebarátaink iránt való emberies kötelességeinket ni mulasszuk el véghez vinni. Mert a ki ebben a nyomorult kis életben a kötelességét hiven teljesítette, az akkor tényleg elmondhatja, hogy nem élt hiába! A kötelesség teljesítésében az igaz, hogy teher viselések is vannak. Ki ilyen, ki amolyan terhet hord az élet rögös utján. Az is igaz, hogy a sors az elet köteles terheit nem egyenlő arányban osztotta ki az emberek között, nem pedig azért, mert sok szerencsétlen ember idő előtt össze roppan az aránytalanul meg osztott teher alatt. Egyik ember kevesebb teherrel, kevesebb munkával vígan, könnyedén át fütyörészi az életet s mégis biztos, nyugodt a megélhetése és nem kevés gyönyöre volt az életben. A másik születése révén él mindvégig nyugodt életet. El kell is nemi azonban, hogy a világon a legtöbb ember keserves és fárasztó munkával keresi meg kenyerét és a legtöbb esetben az élet teher viselése égbekiáltóan aránytalanul osztatott ki a sors által. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy ez nem uj dolog, ez öröktől fogva igy van s mindörökké igy is marad. A cél egyéb nem lehet, mint hogy az örökösen fennálló két szélsőség között egy közép- ! utat teremtünk, hogy a mindenkori nyomorúság j évezredes láncolata a becsületes, a dolgos és embertársai iránt kötelességét hiven teljesítő munkában élő ember sorsában megszakadjon ' és hogy a szegény ember boldogulása, megél- ! hetese, gazdasági helyzete kedvezőbb legyen. Minden józan eszü ember beláthatja azt, hogy többé-kevésbé lényeges különbség van ember és ember között. A szellemi munkával foglalkozó egyének között cp oly különbségek vannak, mint a fizikai munkát végző emberek tehetsége és képességei között. Az igazság és józan ész követelménye tehát az, hogy a különböző szolgálatok bére, fizetése is különböző legyen. Nem volna rendjén, ha ép olyan fizetést kapna a lusta, renyhe, mint a mennyit kap a becsületes, a dologtevő munkás. A munka ellenértéke azután a jutalom. Minél nagyobb az az erő, a melyet valamely dolog előállításához felhasználunk, annál na- ; Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér .388. *z. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. gyobb jutalomra számíthatunk. De nemcsak a testi erő jön számításba, hanem a szellemi is. Helytelen arra hivatkozni, hogy ez, vagy az az ember alig csinál valamit, mégis milyen nagy a fizetése. A látszat az, mintha csakugyan munka nélkül élne, de csak az ahhoz nem értő szemében. A ki tudja azt, hogy a vasúti főnök, mikor kardkötőjét felteszi, milyen felelősséget vesz magára, ha tudja, hogy hány ember élete függ kockán az ő éberségétől, vagy hanyagságától, az egyúttal elismeréssel végzett munkájáért. A vasúti főnök a vonatnak nemcsak tiszteleg, hanem, a mikor a pályán végig néz, egyúttal azt is észreveszi, helyén van-e a vonatot váró személyzet, a váltók rendben vannak-e, általában nincs-e olyan akadály, mely a vonatnak a pályaudvarra való befutását nem engedné meg ? Ezt pedig az avatatlan mind nem venné észre. Még számtalan példát lehelne felhozni annak bizonyítására, hogy a végzett munka lehetőleg arányban áll a jutalommal, És a ki a megélhetés ezen különös berendezését kifogásolja, az vegye figyelembe azt, hogy még a teremtést is hibáztatjuk, pedig annak tökéletes berendezése minden emberi tudást felülmúl. A világ rendjének kiegészítő része az emberi munka is, igy a munka értéke, a jutalom is ezen rendnek szolgálatában áll, melyet megváltoztatni embernek nem adatott meg! ímmíél" lápca i n ( U I Emiékbeszéd. A nagysemkuti izr. nőegylet május hó 30-án tartott közgyűlésében néhai Hirsch Nátháimé az egylet volt elhunyt elnökaöje emlékére tartotta Havas Emil egyl titkár. Mélyen tisztelt Hölgyeim! Az emberiségnek van egy elválaszthatatlan társa, mely kitartó következetességgel kiséri őt a bölcsőtől a sírig. Egy társa, mely kegyetlen kézzel markol bele sokszor a legnemesebb szivekbe is. Megjelenésére feljajduinak az ajkak, könybo lábadnak a szemek. Nincs mód menekülői tőle. — Többé-kevésbbé mind nyáján hatalma alatt állunk és sem vagyon, sem rang, sem kor, sem kultúra nem szabadítanak meg tőle. Ez a társunk tisztelt Hölgyeim! a fajdalom 1 Az egész emberiség alaphangulata a sóhaj. S mintha minden szív egy-egy könyben ázott húr volna, mert valamennyien a fájdalom jajszava rezeg. A tudomány, a civilizálás, a kultúra évezredek óta küzdenek ellene s e bosszú kitartó harcnak legfeljebb annyi eredménye van, hogy csökkentettük a fájdalom hatalmát, de végkép legyőzni nem leszünk képesek soha. De már maga ez a csökkentés is eredmény és minden harcos, ki ezen eredmény kivívásában részt vett az emberiség hálájára érdemes. Tisztelt Hölgyeim 1 Az emberi tevékenységnek lognemesebbike jót tenni embertársainkkal; és a szivünkben hullámzó érzések közűi annak nyújtanám első sorban hálám koszorúját, mely együtt tud érezni a fájdalommal, mely meg tudja érteni, mit jelent nélkülözések és szenvedések között sóhajtozni és készséggel siet azok enyhítésére. A történelem nagy alakjai a hódítók és hadvezérek lényegében csak rombolni tudtak, győzelmeiket fájdalom árán aratták s diadal menetük ünnepi zenéjébe belésikoltoít mindig a legyőzőitek jajszava. De a ki a jótékonyság mezején küzdötte át a földi éietét, az nem csak a mások szivében építette fel az élet örömeinek és megnyugvásainak templomát, de a maga számára is ezrek lelkében rajzolta meg a bála és elismerés diadal iveit. De a jótékonyság nemcsak Isten és emberek előtt növeli értékünket, saját önérzetünket is fölemeli és saját fajdalmainkra sem találhatunk enyhítőbb balzsamot, mint amelyet azon tudat forrásából merítünk, hogy másokkal jót, tenni siettünk. „Csak ha boldogítasz — mondja egy jeles francia iró — feledheted, hogy magad boldog nem valál. Csak a köny, melyet más szeméből törölsz fel enyhítheti valóban fájdalmaimat.“ Tisztelt Hölgyeim ! A múlt hó 19-én egész Kővárvidékének részvétele mellett kísértünk ki egy koporsót a temetőbe. A koporsó Hirsch Náthán köztiszteletben álló nejének egyletünk elnöknőjéuek földi maradványait zárta magába u. A részvét impozáns volt, melynek értékét nem a külsőségek könnyen összeomló kerete növelte naggyá, hanem az az igazi tisztelet, mellyel vallás és nemzetiség külömbség nélkül hajtotta meg mindenki koporsója előtt a részvét gyász lobogóját. Ő ezt valóban meg is érdemelte 1 Nemcsak mint családfő volt ő kiváió és példaszerű a maga otthonában, jótékonyságának sugara kihatott ebből a szükebb körből és százaknak lett kozkiucsévé akkor, midőn, mint egyletünknek elnök- nője a jótékonyság nevében kiosztotta közöttünk szivének melegét, lelkének nemes érzéseit. Áldozni kész volt mindig, a hányszor a nyomor, felé nyujtá könyörgő karjait. Mindig volt vigasztaló szava megkönnyíteni a szenvedést, mindig volt mosolya megnyugvást varázsolni az Ínség sápadt arcára. Alkothat-e ennél valaki magának maradandóbb emléket? Kiirthatja-e alakját szivünkből az idők vihara ? Én azt hiszem, hogy aki a hála annyi szálával fonta magát lelkületűnkhöz, mint a mennyi hálát az ő emléke megérdemel, az halhatatlanságot szerzett magának nemcsak az örök életben, de itt a földön is 1 Legyen tehát emléke közöttünk áldott!
