Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-16 / 20. szám (21. szám)

2 KŐVÁRVIDÉK május 16, Az alkohol mérgező hatása <S; annak gyógyítása Irta. Tamássy Jószef. Az alhoholizmusl társadalmi betegségnek szokták mondani s terjedésével az úgynevezett ivási kényszert okolják. Pedig nem is annyira az ivási kényszer az iszákosságnak a főokozója, ' hanem mint dr. Bunge basela egyetemi tanár helyesen mondja: sokkal veszélyesebb a csábí­tás, a rendszeres raffinált csábítás, a melyet az alkohol-érdekelt kapitalizmus üz. Szemléljük csak miként nőnek gombamódra az ivásnak, a tivor- i nyának szánt paloták, mint édesgetik magukhoz a tömeget villanyos világítással, a zenekar hangja- i ival és az élvezetek minden fajával. Szemléljük csak azt a sok tingli-tanglit s más efajta lebujo- kat, hogy vonzzák magukhoz éjszaka az embe­reket, mint a lámpa fénye az éjjeli lepkéket. Az alkohol minden esetben hódító méreg, mely egyformán támadja meg a testet és szel­lemet, Az alkoholmérgezés tünetei olyanoknál is kifejlődhetnek, a kik soha részegek nem voltak, hanem nap-nap után csak kis adagokban élnek vele. Kiváló fontosságú az alkoholnak az utódokra és ez által az egész fajra kiható romboló hatása. A hülye és gyenge elméjű gyermekek legnagyobb részben alkoholista szülőktől származnak. Mi sem természetesebb, mint az, hogy ily körülmények közt igen nehéz dolog az embere­ket abstinensekké tenni. Már pedig, hogy az al­kohol-mérgektől meg óvhassuk szervezeteinket, vagy hogy az alkoholistát kigyógyithassuk, első és fő kellék, az eredmény conditió sine qua, hogy teljesen abstinenssé tegyük. Ezt másutt, mint erre a célra berendezőit szanatóriumban nem érhetjük el. Oly intézetekben, u melyek elvonó gyógy­móddal foglalkoznak, nemcsak az orvosnak, liá­néin a többi alkalmazottnak is abstinensuek kell lenniük. Ha ily szeszes italoktól tartózkodó kör­nyezetet teremtettünk, csak akkor nyerünk arra biztos alapot, hogy az alkoholizmust szebben gyógyítani tudjuk. A gyógykezelés célja : 1. Az alkohol élvezete által előidézett szel­lemi és testi kórtünetek gyógyítása. 2. A betegek meggyőződését odairánvitani, hogy a szesszes italoktól való tartózkodás az egyedüli helyes életmód. 3. Az akarat megerősítése, hogy a beteg külső és belső alkoholos csábításoknak minden körülmények közt ellent tudjon áilani. Mindenek előtt kiékeli emelnünk, hogy nagy fontossága van annak, hogy a beteg erkölcsi kényszer nélkül, szabad elhatározásból kezdje meg a gyógymódot. Természetes, hogy a hol ön­tudat, zavar vagy más sürgős körülmény teszi szükségessé a psychikai kényszert, a s/.adad el­határozástól nem lehet függővé tenni a dolgot, de a hol hasonló körülmények nem jönnek szóba, ott ne csak a belépés, hanem az intézetben való maradás is önkéntes legyen. Az az orvosi súg gestio feladata, hogy a beteget az intézetben továbbmaradásra birja. A deliriumtól való félelem teljesen indoko­latlan. Eltekintve az itt-ott jelentkező álmatlan­ságtól, az alkoholelvonás jelenségei feltűnően csekélyek. Megjegyzendő azonban, hogy a beteg másokat no lásson inni. Különös gyógybeavatkozások szüksége az abstinentia mellett csak szövődmények esetén forog fenn. Az intézeti kezelés semmi esetre se legyen félévnél rövidebb, inkább egy évig tartson. Hirek. — Községi közgyűlés. Nagysomkut nagy­község képviselő testületé ma május hó 23-án délután 3 órakor a községháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgyai a következők : 1. A község belsőségének lecsa- polása ügyében kelt 82764— 908. sz. leirat közlése és annak alapján a szükséges intézke­dések megtétele. 2. Pap Mária és gyermekei illetőségének tárgyalása. 3. Pap Anna és kis­korú gyermeke illetőségének tárgyalása. 4. A vágóhidnál szükséges fogas elkészithelésére szükséges költség kimutatása. 5. Az eidő fel­osztásból kifolyólag dr. Fejes István szatmári ügyvédnek járó 18 kor. kiutalása az erdőtiszti fizetésből. 5. A községi szegények koldulását szabályozó szabályrendelet tervezett tárgyalása és megállapítása. 7. A községi elöljáróság be­jelentése, hogy Véber Ignátz másodbiró négy- hónap óla beteg s az ő hivatalos teendőinek ellátása iránti intézkedés. — Öngyilkosság. Tamás llia berkeszpalaki lakos felakasztotta magát, öngyilkosságának oka ismeretlen. — Áthelyezés. Alois Győző helybeli és Juhaszevits Manó felsővisói kir. járásbirósági jegyzőket az Igazságügyminiszter kölcsönösen áthelyezte. — Adófizetésre felhívás. Az adófizetők ezennel felhivatnak, hogy a május hó 15-én esedékessé vált adó tartozásaikat nvolc nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett a köz­ség pénztárába fizesék be. Elöljáróság. — Leptene. A gróf Teleki László Gyula jederi legelőjén egy db. tinón a lépfene raga­dós állati betegség állapíttatott meg, miért is jeder községben 4ü napi zárlat lett elrendelve. — Iskolai vizsgálatok. A helybeli állami elemi iskola évzáró vizsgálatai junius hó 15 és 16-án fugnak megtartatni. — Hivatal átvétel. Jeszenszki Bélá tb. fő­szolgabíró, járásunkba áthelyezett szolgabiró állását a napokban elfoglalta. —- Megjutalmazott cseléd. Lapunk legu­tóbbi számában már jeleztük, hogy Drágos Janos gazdasági cselédet a földinivelésügvi miniszter 100 koronával cs díszoklevéllel jutal­mazta meg. Ezen jutalmat e hó 16-án adta át Barna Benő községi jegyző a községháza ta­nácstermében szép számú közönség jelenlé­tében. — Kinevezés. Simon János pusztafentősi gör. kath. lelkészt a kir. pénzügyminiszter a kincstár kegyurasága alat álló oláhláposbányai plébániához lelkészszé nevezte ki. — Nyugdijázott községi jegyző, Gray Ber­talan szinérváraljai községi jegyzőt a folyó hó 6-án tartott közgyűlésen nyugdíjazták. — Esküvő. Kölesei Kölcsey Zsigmond m. kir, honvéd főhadnagy május hó ín-én vezette oltárhoz nemes étfalvi Bajnóczy Géza főorvos leányát Valériái Szinérváraiján. — Hiteles hadköteles. Kaposvárott történt: A sztropkói járásból egy legény állott az utóál- litási bizottság előtt. Menetlevele pontosan ki volt töltve, a menetlevél végére pedig odaírták : „S végül a menetlevéllel utazó hadköteles bal­vállára az it látható hivatalos pecsétünk van rá­nyomva,“ Nem cskély módon bámult ezen az utóállitó bizottság, mely azonban csakhamar meggyőződött arról, hogy egy cseppet sem tréfa, mert a mikor a hadköteles a szobában Ádám- kosztümben a bizottság elé járult, balvállán csakugyan ott ékeskedett a hivatalos pecsét: „A sztropkói járás főszolgabírói hivatala.“ Ez a hitelesség netovábbja. — ..Polgári becsületszó alatt.“ Az eddigi adóbevallások „Polgári becsületszó alatt“ történ­tek, de ezt a nagyon is komoly kifejezést senki sem vette komomolyan. Az uj törvények azobati most az igaz bevallást kötelezővé teszik s ha a bevallást a pénzügyi közegek kielégítőnek nem tartják, azoknak joguk lesz, hogy a bevallásokat záros batáridő alatt pótlás végett visszaadják, sőt, hogy a bevallásokat tanukkal, szakértőkkel igazoltassák ; vallomás nem adása, vagy^valótlan adatok bevallása esetén pedig az adózók bírsá­golásának, pótmegadóztatásának, esetleges jöve­déki büntető eljárásnak teszik ki magukat. — Katonák az aratáson. A katonai veze­tőség elhatározta, hogy az aratás idejére 47,000 katonát fognak szabadságolni. Ennek legnagyobb része a gyalogságból fog kikerülni. Szatmárvármegye adója. A közigazgatási bizottság legutóbb tartott ülésén terjesztette elő Plaehy Gyula pénzügyigazgató, Szat már várme­gye adózási viszonyaira vonatkozó jelentését, melyből kiemeljük a következőket: Április hó végével egyenes adóban az összes tartozás í .928,597 K 64 f. volt, ebből töröltetett 23.120 K 12 f. befolyt 410.174 K 13 f. Maradt tarto­zás 1.485,303 K' 38 f. Hadmentességi díjban befolyt 25.704 K 85 f. bélyeg és közvetlen ille­ték fejében 51.007 K 49 f. fogyasztási és ital- adóban 14.126 korona 09 fillér. — Vádirat a mátészalkai gyilkosságban. Szatmárnémetiből Írják : Papp S/ilviusz dr. ki­rályi ügyész f. hó i 1-én adta be vádiratát a mátészalkai gyilkosság dolgában. A vádirat, amely a büntetőtörvéuykönyv 301. szakaszába ütköző éji a 306., 307. szakaszok első bekezd lse szerint minősülő, erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos tostisértéssei vádolja Sovány Dezső aljárásbirót, néhány uj részlettel szolgál Bordás kéményseprő megöléséről. Elmondja a vádirat, hogy Sováuy Dezső biró Jakab Sándor kötélverő házában a házigazda feleségével olyan illetlenül és tolakadóan viselkedett, hogy ki kellett ót uta­sítani. Éppen e magaviseleté miatt utasította őt remire Bordás keményseprő és ebből származott az összeszoUaikozás. A vádirat szerint több tanú hallotta Sovány biró következő nyilatkozatát: — Sohasem szúrtam meg mást, csak ezt a szerencsétlent, A törvényszéki orvosszakértők megállapítot­ták, hogy keskeny pengéjű késsel szúrták meg a kéményseprőt; a Korona-vendéglő pinezérei azt vallották, hogy Sovány biró a vendéglőben rendesen feltűnően keskeny pengéjű kést hasz­nált. Sovány biró vátig tagad. Azt mondja hogy őt valaki az udvaron fejbe ütötte ; a tettest nem ismeri. Bordás — mondja a biró maga szúrta meg magát, hogy ót bajba keverje. So­vány Dezső még szabadlábon van és Tiszadada községben tartózkodik rokonaival. A port augusz­tusban tárgyalja az esküdtszék. — Az ügyvédi kamara jelentése. A szatmár- némelii ügyvédi kamara nemrég terjesztette (el múlt évi ügyforgalmára és tapasztalataira vonat­kozó jelentését. E szerint a múlt évben az ügy­védek lajstromába felvétetett 12 ügyvéd, töröl­tetett 9 s igy a kamara területén az 1908. év végével 1 18 ügyvéd maradt bejegyezve. Ügyvéd­jelölt bejegyeztetett 53, töröltetett 44, a létszám tehát emelkedett 9-el s igy maradt az 1908. év végével az ügyvédjelöltek száma 106. A kamara­segélyalap 22,774 K 04 f. A jelentés sürgeti a gramaphonlemezek, gramaphontiik a Icg^ouYttscbbeü Kap­hatók Uószpón/i-rt vagy részlet-fizetésre Hirsch Samunál Szilágysomlyón. — Készleten állapot kiváuatra bérmentve küld. 10Ü0

Next

/
Oldalképek
Tartalom