Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-16 / 20. szám
VII. évfolyam. Nagvsomkut, 1909. május 1B. 20-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre =» — — 2 K Kél évre — — — *— 4 K Egy szám ára — — .20 fillér. ! Társadalmi adó. A nemzetgazdaságtan és a pénzügytan tudománya sorolja föl azon pénzpeli kötelezettségeket, melyeket az állampolgárok adó címén megfizetni kötelesek. Egész külön tudomány szakot képez mindannak a tudása, hogy például adó címén az állam szükségleteinek fedezéséhez, az állami célok megvalósítására igényelt költségekhez ki-ki, tiszta jövedelmének arányában mily összeggel köteles hozzájárulni. Az pedig már valóságos relvtély, melyből kilyukadni józan, természetes gondólkozásu ember alig képes, hogy a tizenegy nemben felsorolt egyenes adó tételen kívül hány faja, neme, változata van az úgy nevezett fogyasztási adóknak, elmlitést sem téve, a közigazgatási körben, avagy egyházi törvények szerint részletezett annyiféle megyei, községi és egyházi adókról. Hála a törvénycsináló uraknak ebben a tekintetben nem panaszkodhatunk, hogy szegények lennénk avagy szükiben volnánk, Sőt, tulon-tul is elég akad; nemcsak, hanem gyarapszik nemben, számban és összegben minden újabb törvényalkotás miniszteri és közigazgatási rendelet által. Hiába, ez ellen tenni már nem lehet. Ezt kívánja az állam fennmaradása a közigazgatás, a jogrend és annyi más szükséges intézmény akadálytalan működése, a személy, vagyonbiztonság a helyi autonómia biztosítása, a jövedelmi források szaporítása, a hitélet békés gyakorlásának eszközei és legfőképen a véderő fenntartása, mint a melyek mind-mind igen bölcs okos és helyén való követelmények. Egy azonban való igaz s ez az, hogy a felsorolt adócimek és tételek révén az állampolr?„ , . .... . Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagvsomkut, Teleki-tér ,383. sz P oszerkeszto: Dr. Olsavszky Viktor. . 5 __ Fe lelős szerkesztő: Barna Benő. 1 MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ......................I asc ____ _____ gá rok tiszta jövedelmének jelentékeny része folyik igy be az állam, község és egyház szükségletének a födözésére és még amaz elasztikus ..polgári becszületszó“-val megerősített bevallások dacára is összegezve ezen különféle adónemeket és a címen teljesített szolgáltatásokat, | 25—30 százaléka a jövedelemnek az, melyet az ember azért űzet, hogy ezáltal jogot a megélhetésre megszerezze. Nem is szabatos, világos, a mit mondok. Úgy talán érthetőbbé lesz. ha úgy állítom föl a tételt, hogy az állampol- j gár jövedelmének 25—30 százalékát a fölsorolt intézmények fennállásának céljaira köteles fordítani s csak a megmaradt 70—75 százalék az, ! amit magáénak mondhat, a mivel rendelkezhe- ; tik, ami megélhetésére marad. Marad ? Dehogy I marad. Nem is szólva arról, vájjon elégséges-e? Bizony nem marad. Mert van egy beláthatatlan ; kiterjedésű végtelen tér még a társadalomban élő ember számára, a melyen [az elszámlál- hatatlan adózási nemek, fajok úgy hemzsegnek, hogy fölsorolásuk a lehetetlenséggel határos s csak összefoglalva gyűjtő névvel lehet azokat J megjelölni e címen : társadalmi adó. Hogy mi ez ? Meghatározni is nehéz, kü- rül imi sem könnyű, egyen kint felsorolni lehetetlen. Csak egynéhányat Ízelítőül jellemzésül. A borbélynak adott borravaló, a fizető, kiszolgáló s piccoló pincérnek visszatolt, tálcán hagyott vagy markába csúsztatott pár fillér, postás, portás, bérszolga, cseléd, házmester, szolga s annyi elszámlálhatatlan házi és üzleti alkalmazottnak esetenként juttatott „trinkgeld*: olvasó társalgó nyelv, játék, sport, regatta, jótékony művelődési, szépművészeti, társadalmi egyesületek tagsági dija ; felülfizetés, önkéntes fölajánlás, jegy megváltás, meg emberfia legyen, a ki elszámolni tudja miféle címen, néven beszedett pénz mind-mind társadalmi adó. Hogy mennyi tesz ki ? Talán nem is volna jó megpróbálni s naponkint jegyezve, havonkint összegezve, az év végén egy summában tudni. Az a csipp-csupp, apró-cseprő fillér, tiz — húsz fill, egy koronás, melyet igy kiadunk, bizonyosan mondom, a legszerényebb igényű társadalmi ember háztartásában is, jelentékeny összeg. Talán megdöbbennénk, ha ezt tudnánk ismernénk. Vagy talán jó, hogy nem is tudjuk összeg szerint, sőt még hozzávetőlegesen sem. Csupán azon rit ;a, nagyon ritka emberpéldányok, kik minden fillér bevételéről és kiadásairól pontos jegyzéket vezetnek, azok adhatnának számot ilynemű társadalmi adó összegéről. Már most két kérdés tolul előtérbe, melyre a felvetett tárgygyal kapcsolatban válaszolni kellene. Az egyik az, vájjon szükséges-e az ilynemű adózás ; a másik az, vájjon helyesen okszerűen összeegyeztethető a reális gondolkozással ? Eszrehatóan, számadatokkal kiinutathatólag nagyon nehéz mind a két kérdésre megnyugtató és határozott választ, feleletet adni. Nagyon jót, alaposan, minden részletekre kiterjeszkedve kellene ismerni kinek-kinek vagyoni állását, jövedelmét, egyéniségét, társadalmi helyzetét s azon körülményeket, mellyel e helyzetét megalkotják. Sőt talán még ez sem elég. Egyénileg külön-külön kellene ismerni az embereket, mert hiszen nagyon sok társadalmi adó kényszerű vagy kényszerűden teljesítésével egyéni gyarlóságokat, hiúságot, szereplési vágyat, érvényesülési ösztönt s annyi más subtilis gerjedelme„Kovápviilü“ lámája. Megmentve. Az erdész bosszúsan dobta tüzbe a levelet. Már a harmadik volt ezen a héten. Mióta elődje, egy jámbor öreg bácsi meghalt, s ő foglalta el helyét, a vidék vadorzóinak sorsa hirtelen rosszra fordult. Persze, hogy az öreg ur neui igen mozdult ki odújából, az erdőcsőszök hamarosan összeszürték a levet egynéhány falusi puskással, és pusztult az uradalom vadja évről, évre, napról-napra. Mikor a fiatalember elfoglalta állását, rögtön nyomára jött a dolognak, elcsapatta az őröket s rögtön másokat fogadott fel, akik jobban megállották a helyüket, sőt fenyegetéssel akarták visszaszerezni, elveszett helyüket, sőt egynéhá- nyau annyira szivükre vették a dolgot, hogy komoly boszura gondoltak ha a fenyegetések nőm használnának. Mindamellett az erdész nem sokat hederitett rájuk. Eleinte igaz, kissé boszanlotta a dolog, de aztán kezdte megszokni és nem gondolt semmi veszedelemre. Az utóbbi időben azonban, mióta a tél beállt, a fenyegető levelek megint véresebb hangúvá váltak. Már arra gondolt, hogy értesíti a csendőrséget, de felhagyott tervével. Hogyan, hát félne ? Nem, nem. Sohase mondja senki, hogy gyáva volt. Miután némi elégüitséggel nézte végig, hogy a J levél elégett, vette f egy terét és elindult a falú felé vezető utón. Minden második napon be szokott menni igy a délutáni órákban, s csak késő este tér haza. Yan is rá oka. Egy szép özvegyasszony lakik ott, akiuek még nem telt le a gyászéve, de aki máris nagyon szereti a fiatal embert. Körülbelül két órányira van a falu az erdész laktól, ahonnan egy keskeny gyalogösvény vezet le a sziklás hegygerincről meredekeit, olykor nagyokat kanyarodva egy-egy hatalmas sziklatömb körül. És köröskörül erdő s az erdő fái alatt midenfelé hó, meg letört, zuzmaralepte gályák. Bizony, elég kellemetlen ut, hanem azért pontosan megjárja minden második nap. Most, hogy elhalad egy kanyarodénál, [ eszébe jut, milyen sötét lesz itt este, s milyen köny- nyen beválthatnák bizonyos emberek a fenyegetésö- j két, egy-egy fatörzs, vagy szikla mögé lapulva, ha ha éppen kedvük tartaná. Elgondolkozik, de nem fél. Amilyen hamar jön a gondolata épp oly gyorsan száll is lova. Könnyed léptekkel megy a falu fele, ahol epedve várják puha karok, és tüzes, perzselő asszonyi csókok. Nagyon hosszúnak tűnik fel az ut, de regre ott van a kis rácskeritéses udvarban. Es ahogy benyit a szobába, boldogan mosolyog eléje egy szép asszonyarc. ügy néz ki ez az ében- | hajú, feketeszene nő, aki a látszat kedvéért még mindig gyászruhába öltözik, mintha az é-j tündére volna, aki néha megjelenik a havasi pásztorok álmában. — Margit 1 . . . Azután hosszas, boldog percek következnek. Színes álmok szövődnek a jövőről ; hogy lesz, ha majd az erdész felesége lesz és mindig együtt lehetnek a fenyőudvaros kis erdészházikóban. Majd ha letelik a gyászév. Mert az özvegy, rokonaira való tekintettel, ki akarja várni a szokásos időt, Mikor a férfi indulni készül, hirtelen eszébe jut valami és elsápad. Az a levél ! Soh-sem félt, de most valami különös Hőérzete támad. Egy pillanatra előtűnik képzeletében a sziklatömb a kanyarodó fölött, és mintha rózsaszínűvé válnék az erdei hó . . . Mégis menni akar. De az asszony észreveszi arcán a sápadságot, és megkísérli, hogy ott marassza. — Maga rosszul van, ne menjen haza. — Nem, nem. Menni kell. akármi történik ; én nem félek senkitől. Furcsa szavak. Az asszony is megsejti, hogy valami veszedelem készül s most már el van tökélve, hogy semmi szín alatt sem bocsátja el. Egy kissé bánija talán a gondolat, hogy egy férfi itt marad éjjelre a házában, de a féltés erősebb benne, mint szégyeuérzete. S úgyis a felesége lesz . . . (Vége küv.)
