Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

2 KŐVÁRVIDÉK márc. 7. Magyar messinaiak. A kalábriai földrengés után az egész vilá­gon mozgalom indult meg a szerencsétlenek segélyezése érdekében. Nálunk e mozgalom bálák, kabarék, teaestélyek és egyéb mulatsá­gok alakjában nyilvánult meg és legalább is kétséges, hogy jutott-e valami a sorsüldözött embereknek, mert hiszen nálunk minden jó- tékonycélu mulatság deficittel szokott zárulni. De nem ez a fontos. Régi magyar köz- j mondás szerint más szemében meglátjuk a szálkát, mig a magunk szemében a gerendát nem. így van ez most is. Nagy, pusztító éhínségről hozott hirt a táviró az ország keleti részéből, Bereg várme­gyéből. Rossz volt tavaly a termés és a mi termett is, elfogyott hamar. Romlott kukorica- lisztből piszkos marhasóval sütött kenyeret eszik a nép és kínos betegség árán menekül meg az éhenhalástól. A jószág táplálék hijján elhull, ha ugyan el nem árverezi éti valamelyik hitelező a szerencsétlen adós egyéb ingóságai­val együtt. Beteg, elgyötört alakok vánszorog­nak az ínségtől sújtott községek utcáin, mert ősz óta nem evett húst a nép. Nem-e messiniai nyomorúság ez ? Nem-e érdemelnék meg véreink, a kik hozzánk leg­közelebb állnak, hogy nyomorukon ? Ki tesz 1 valamit az ő érdekükben ? Maguk a hatóságok is több gondot fordítottak a baj eltitkolására, : mint annak elhárítására. , I A jótékonyságok tehát elsősorban itt kene gyakorolni. Mert bár szánalommal tölthet el bennünket a messinaiak sorsa, ilyen helyzet­ben, mint a beregmegyei éhínség, elsősorban testvéreinken kötelességünk segíteni, mert a sajáterdekünkben vág és csak ezután gondol­hatunk a messinaiakra is. A bálákat és egyéb mulatságokat rendezők tehát a magyar messinaiak, az éhínséggel súj­tott, agyongyötört, beteg beregmegyeiek javára még pedig lehetőleg úgy, hogy e bálák ne de­ficittel végződjenek, hanem tényleg jusson nekik valami. Közepén annak a világnak, mely az em­beriség és a jótevést mindig fejlesztette, köte­lességünk az itt elhangzottakat megszivelni, főleg azért, mert magyar testvéreinkről van szó és hol találjanak ők támogatást elsősorban, ha nálunk nem ? Hírek. BSárciius i5-ike községünkben. A helybe’: Polgári Olvasókör mint minden évben, a folyó évben is megünnepli március 15-ikét. A ren­dezőség az ünnepélyre az alábbi meghívót bo- csájtotta ki: Meghívó a nagysomkuti „Polgári Olvasókör“ Kovács Dániel ur nagyvendéglőjé­ben hazafias ünnepélyt rendez, melyre kívül címzett urat és családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Kezdete este 9 órakor. Belépti-dij : (a költségek fedezésére) személyenkint 20 fillér. Az ünnepély sorrendje: 1.) Hymnus. Énekli a közönség. 2) Ünnepi beszéd. Tartja : Szűcs Gyula. 3.) Hazafias dalok. Előadják. Virányi Ferenc és Loy Zsigmond. 4.) Március Idusán. Irta: Dávid Bakó Ádám. Szavalja: Manyó Mária. 5.) A pusztai sir. Heisnertől. Énekli: Szalay Iduska, zongorán kiséri: Veress Erzsiké. tiramaphoDok, 6.) Mi a haza ? Ábrányi Emiltől. Szavalja: Bede Ferenc. 7.) Szózat. Énekli a közönség. — (közvacsora.) Kitüntetett gazdasági cseléd. Főispánunk előterjesztésére a m. kir. Földmivelésügyi mi­niszter, egy helyen huzamosabb idő alatt teje- sitett hűséges szolgálatért vármegyénkben több gazdasági cselédet részesített jutalmazásban s elismerésben. Községünkből a gróf Teleki Sándor ur ő Méltóságánál már 20—25 év óta szolgálatban álló Drágos János prádés kocsis kap 100 koronát aranyban és egy elismerő oklevelet. Ez például szolgálhat másoknak is arra, hogy a hűséges szolgálat elismerésben részesül. Erdő vétel. Volfncr S. cég. Buttván János Tóbi helybeli lakostól — előbb a helybeli gör. kath. egyház tulajdonát képező mintegy 47 kát. hold. erdő területen levő fát — kiter­melésre 35.000 koronáért megvette. Tavaszi áliatvizsgáSaí. A szokásos tavaszi állatvizsgálat községünkben e hó 16-an fog megtartatlni. A lovak, szamarak és öszvérek említett napon délelőtt 8 órára a piac térre kötőfők mellett elővezetendők, mig a többi állatok ezen napon otthol tartandók, hogy a vizsgálat az istállóban megejthető legyen. Köségi és körjegyzők vasúti jegyei. Kos­suth Ferenc kereskedelmügyi miniszter a mi­niszter tanács hozzájárulásával elhatározta, hogy a községi és körjögyzők, nemkülönben a ren­dezett tanácsú városok közigazgatási teendőit teljesítő tisztviselői részére saját személyükre vonatkozólag a féláru jegykedvezményt enged­ményezi. Ezzel kereken hétezer érdemes köz- tiszviselőnek méltányos kérése nyert teljesítést. Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvény- hatósága f. hó 18-án délelőtt fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Népvándorlás. Szatmármegyei aliepáni hi- : vatala a f. évi február hónapban 003 Ameri­kába szóló útlevelet állított ki. 1000 drb. utle- | vél iránti kérvény, mely ugyancsak február hónapban érkezett be, még eddig nincs elin- i tézve. — Gyermeknap. Az Országos Gyermekvédő Liga kezciesóre országszerte megindult az akció I az idei nagy gyermeknap szervezésére. Április 1-ón és 2-au, csütörtökön es pénteken rendezik mindenütt a gyermeknapot. Andrássy Gyuia gróf ■ belügyminiszter leiratban fordult a törvényható- I ságok főispánjaihoz ós alispánjaihoz és kérte őket, i hogy a ligát munkájában odaadóan támogassák. A liga — mondja a leirat — nemcsak a társa- j dalmi gyermekvédelemnek nagy tényezője, de ! de valósaggal az állami gyermekvédelemnek mint- : egy kisegítő intézményeként működik. A leiratban kéri továbbá a belügyminiszter, hegy a mo/ga- : lomba vármegye területén levő rendezett tanácsú | városok polgármestereit, a járási főszolga bírákat i és ezek utján a községi elöljáróságokat is vonják be, hogy igy a gyermeknap valóban orszá­gossá váljék. — A cigányügy rendezése. Gróf Andrássy Gyula belügymiutszter a napokban a cigányügy rendezésére vonatkozó rendeletet bocsátott ki. A cigányügy rendezésével megbízott kormánybiztos, Ivanovics Sándor mint tanácsos ugyanis már megkezdte működését. Hogy ez célravezető le­gyen, minekelÓtt szükséges, hogy a cigányok fa­jára életmódjára, foglalkozására, kulturális és egyébb viszonyaira nézve megfelelő adatok állja­nak rendelkezésre. E célból a belügyminiszter az összes községeknek kérdőíveket küldött, egyben felhívta a járások főszolgabiráit, hogy a legébe­rebb felügyeletet és ellenőrzést gyakorolják az­iránt, hogy a községek a megküldött kérdőíveket pontosan s az igazságnak megfelelően töltsék ki. — Uj gyógyszertárak. A vármegye közigaz­gatási bizottsága legutóbb tartott ülésén a vrn. főorvos javaslatára Kremniczky Antal ákosi lakos gyógyszerésznek kérvényét Krasznabéltekre, Náni János erdőszádai gyógyszertárbérlönek Aranyos- megyesen önálló gyógyszertár felállítására a belügy­miniszterhez pártolólag felterjeszteni határozta el. — A Kossuih-Muzeum. Kossuth Lajosnak és az általa teremtett nagy időknek szent erek­lyéit őrzi. Magasztos hivatást tölt be, tehát pár- tulásra méltó. Éppen azt kéri most hazánk leg- jobbjaitól. Pártfogoljuk remek kiadványainak megrendelésével. 10 - 20 koronáig megküldi Hock János: „Rákócziné“ cimü diszmüvet, 100 200 koronáért pedig a „Kossuth Lajos azt üzente" cimó hatalmas méretű képet, mely 170 cm. szélességével és 130 cm. magasságával a leg­nagyobb színes olajnyomat e kontinensen. A kép tárgya fenséges és ehhoz méltó a kivitele is. Azt a jelenetet ábrázolja, midőn Kossuth Lajos gyújtó szavára negyven ezer ember állott csata­sorba az alföldön, kaszával felfegyverkezve Jel- lasicli ellen, A kép igen díszes széles arany ke­retben száliittatik és 10 koronás havi részletfi­zetésre is kapható Ezen kiadványok vásárlását valóban megérdemli a hazafias missziót teljesítő „Kossuth-Muzeum, mely Budapesten, VIII., Né*p- szinház-utca 23. sz. a. v. — Unitárius imádság. Medán Endre hely­beli birtokos volt árvaszéki elnök ós követ az ál­tala szerkesztett és a Kolozsváron megjelenő „Unitáriusközlönybe“ is megjelent „Unitárius imádság közlésére kért fel bennünket. Kérésének eleg teendő itt közölyük „Unitárius imádság. Szerkesztette : Medán Endre. Legfelségesebb Úristen ! Fogadd legmélyebb tiszteletemet ós hódolatomat ! Hálát adok nagy Úristen eddig vett jótéte­ményeidért. kérlek szépen ós alázatosan, légy nékem segitségül ezután is. Neked ajánlom jó Isten lelkemet, «szemet, oltalmadba ajánlom gondolkozásomat, egész lé­nyemet egész valómat és minden vagyonomat, Ne vond meg tőlem segélyedet, mert: hostis ab insidiis Dominus nisi protegat ornnem excubiae humanae praesidinmque nihil. (Az ellenség incsel- kedóseitől, ha az Ur minket nem védelmez em­beri oltalom és felügyelet, mit sem érnek.) Menst meg uram engem minden szégyentől, gyalázattól, erőszakosságtól, részegségtől, kapzsi­ságtól, restségtől, minden gyengeségtől, minden szerencsétlenségtől, minden becsületsértéstől, min­den rósz embertől minden betegségtől, minden veszélytől, minden kártól, minden rósz gondolat­tól, melyekbe én bele nem egyezem, melyeknek én számtalanszor ellentmondók. Ments meg Uram a rósz emberek rósz cseiekvónyeitől és durva­ságaitól. minden vadálattól és azoknak dühétől, attól a furfangos szellemtől mely engemet oly sok rósz gondolattal és maiheurrel, kelemetlen- j seggel eláraszt, Törd meg felettem való hatalmát, Hozzád fohászkodom hatalmas Alkotó kinek parancs­szava nekünk mindenható, könyörülj jó Isten e világ minden szenvedő lényein. Adj nekem jó isten józanészt, bölcsességet, belátást, hogy magamat ezen a kietlen világon tájékozhassam, erőt, egészséget, szerencsét, erélyt kitartást a munkára, béketüróst vógzetszerü bün­tetéseim elviselésére, — Bocsásd meg Uram bűneimet enyhisd, rövidítsd meg végzetszeiü büntetéseimet. Adj nekeni és családomnak a jó erköcsöknek megfelelő csendes életet, csendes végki múlást. Hozzád fohászkodom hatalmas al­kotó kinek parancs szava nekünk mindenható, könyörülj jó Isten e nyomorúságos vliág minden szenvedő lényeim, jó Isten no hagyj el, jó Isten ne hagyj el! ! gramaphonlemezek, gramapboníük a legelőnyösebben kap­hatók készpénzért vagy részletfizetésre Hirsch Samunál ' Szil ágysom lyón. — Részletes árlapot kívánatra bórmentve küld.

Next

/
Oldalképek
Tartalom