Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-14 / 11. szám
VII. évfolyam. Nagysomkut, 1909. márc 14. 11-ik szőni Előfizetési ár: 1 gesz évre — — — 8 K Kegyed évié Kél évre — — — — 4 K Egy szám ára — — 2 K — 20 fillér. kesztő: Dr. Olsavszky Viktor. ’- is szerkesztő: Barna Benő. Szeikesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Telöki-tér 388. sv MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A LXI. Idus. Negyvennyolc óta minden tavasszal eljó a magyar szabadság isteni szent napja. Március Idusa. Mikor megtöri a tel zord jegét n tavasz illatos virága és csaítog a dal és szivünkben az érzelmek húrja megremeg, mikor a természet millió teremtménye a fényes, forró föld sziliére tör, mikor uj ihlet dagasztja földi életünk gyarló kebelét, — akkor jön mindig ismét a szabadság Napja. Tavasz szent havában, mikor Isten kivezette Izrael népét a szolgaság honából, mikor Brutus éles tőre járta a zsarnok Caesar kebelét. 48 tavaszán, mikor egész Európa lázban égett, az ar- ezok pírban és mindeki egy sejtelmes, de boldog jövendőt várt, akkor derengett mi ránk is a szabadság hajnala. És felrázta a nemzetet tespedésóból, fülébe kiáltotta az elsenyvedt, kétségbeesésében eltörpült magyarnak, hogy még nem halt meg, hogy még ól, még élni és virágoznia kell, mert a Magyarok Istene kiterjesztő áldó karjait fölélik. És megrázta sörényét az alvó oroszlán, ... És felébredt százados álmából . . . lm belátta, hogy kedves szép az élet, de gyalázat árán még az sem kell. Hisz nem bölcs, hanem gyáva, — nem okos, de hitvány, ki meglapul ott és akkor mond le, mikor követelhet. Hisz a magyar mindig szabad nép volt; párduezos Árpáddal szabad turullal jelent meg a magyar lobogó a szabad hazában. És a mikor megtanultuk a 10 parancsolatot, akkor is csak azt tudtuk meg belőle, hogy Isten azt a népet sujtsa, a ki gaz vagy őrült, mert idegen istent állít az Ur szent templomába . . . És tőlünk mit akartak? . . . Hogy idegen Istent imádjunk térdelve, elűztek a szabadság ragyogó oltárától s rabláncra kötve vonszoltak a zsarnokság undok bálványaihoz ... De a Magyarok Istene nem hagyott el bennünket, kiválasztott népét. Teremtett ismét Mózeseket és Áronokat, teremtett egy lángszavu Kossuthot, félisten Damjanichot és a haza bölcsét: Deákot. Ezek megértették velünk és mi nyílt szóval, emelt fővel állottunk a világ elébe és riadva hirdettük, hogy miért harczolunk, miért vívunk, miért küzdünk ? . . . Jogért, törvényért, igazságért ... És e nagy eszmék fen- tusájában elesni lehet, de lankadni fáradni sohasem. Nem addig, inig egy csepp vér lesz a magyarban, mely arcába fut, hogy érezze a rabság piritó szégyenét, — inig egy csepp vér lesz a magyarban, mely örömtől forr a gondolatra, hogy ezt az utolsó csepp vért a hazának szenteli, annak adja . . . Mámoros a lélek, nem halljuk az ész örökérvényű szavát, csak a szív lüktet a mell alatt dobogva, hevesen kitaszítja a hősies mellett. . . Oh Ha visszagondolunk a dicsó napra, a mikor annyit kivívtunk, annyit elértünk s anynyi förtelmes, ocsmány, régi elvet döntöttünk a porba, csak akkor látjuk, hogy van még Gondviselés s annak őrző szelleme folyton feletünk lebeg. Mert ez egy napon, 48 tavaszának szent Idusán, — ez egy napon, midőn bámulatos erővel, lelkesedéssel és kitartással évszázadok számára alkotott ha‘ / • talmas védfalat a nemzet, — ez egy napon többet tett a magyar, mint 100 meg lüOóv meddő üres, hosszú beszédei, — melyek lelket nem gyújtanak, hitet nem adnak, csak reményt esiig- gesztenek és bánatot okoznak . . . Es jött az ádáz ellenség, és miután egymaga nem birt a hősi önfeláldozás bámulatra méltó dicső katonáival, szövetkezett a mindenkori zsarnokság typikus képviselőjével és letettük a fegyvert, de még az a hely is — sajátságos — Világos volt. Nem is maradtunk sokáig sötétben, rabságban. Mert a szolgaságot nem a bilincs teszi, rabszolga csak az, a kinek lelke rab. A mi lelkünk pedig az elnyomatás korszakában is szabad volt. Hittünk egy uj feltámadásban és e hit legyőzött börtönt és halált. íróink egy kis, de lelkes csapata tartotta fel bennünk a hitet, Ezek voltak csak a hősök. Míg mi Achillesként nyílt sisakkal küzdhetünk a sajtószabadság mindenki előtt nyitva álló porondján, ők lllissosek valának, kik az ész és fortély ezer cseléhez folyamodtak, hogy megértessék magukat. Míg mi^bátran szánhatunk szembe elleneink falával, ők ezer veszély közt eveztek a mindent elnyelő zsarnokság Scylla és Charybdise között. Kézirataik ezer és ezer példányban terjedtek az országban s tartották ébresztették, fejlesztették bennünk a reményt egy szebb jövő után, a hitet a sors fordulásán a szerelmet az imádott Haza iránt, és mi tűrtünk, de el is értük az eredmónt: ma szabad országban, szabad magyar uralkodik. Jjvámiér tárcája. A segesvári csatatér. Irta és a po'gári olvasókor kedélyes astélyén felolvasta ; Újlaki Gyula. Szép csendesen foly a Nagyküküllő Bércek alján, tágas völgy ölén, Mig Segesvár közelébe érve Széttekint a hősök nyughelyén ; Kik küzdöttek a magyar hazáért És elestek itt a szabadságért. Egy síremlék áll a hegynek alján, Ott pihennek hőseink talán ? Mást jelent az ! Egy orosz tábornok Esett el ott egy domb oldalán Magyar földben vau ő eltemetve, Ott állott a síremlék felette. Távol onnan a honvédek sirja, Mely sokáig jeltelen maradt. Ámde mostan szép síremlék áll ott, Hol a harcok hősi nyugszanak. Tisztelettel néz az utas rája És megáll ott egy rövid imára. Drága hely az! Honfivértől ázott. Honfivértől fakad ott virág. Száll a szellő annak illatával Azt susogva : .Szeresd a hazát I Kegyelettel látogasd e helyet! Itt tanulhatsz igaz honszerelmet.“ Sokszor jártam én azon a tájon. Gondolatim sokszor száll oda, S képzetemben megjelen Petőfi Mint a harcok hősi bajnoka, S mintha most is harci vágytól égne, Úgy takint a muszka sírkövére. Elégtétel. A bank igazgatója reggel 9 órakor sorba bement a baok osztályaiba ós bemutatta az uj gépirókisasz- szonyt: — Szabó Vilma kisasszony, az intézet uj tisztviselőnője. Legvégül a levelezési osztályba mentek, ahol ai igazgató még egy kis hivatalos beszédet is tartott, lévén ez igy szokásban az intézetnél. Aztán a főlevelező kollégiális szeretőiébe ajánlotta á kisasszonyt és távozott. A főlevelező, Weisz Ármin, amint megpillantotta az uj gépiróleánjt, meghökkent. Szeplős, vörös arcát össz ráncolta, púpját még jobban felhúzta, látszott rajta, hogy gondolkodik. Semmi kétség, ő ismeri a leányt. De honnan ? Ez az arc, ez az alak ... Bizonyos, hogy valahol már találkozott véle. Aztán apró szemei felcsillantak. Hirtelen agyába futott az ernlé- j kezés. Megborzongva, gúnyosan nézett a leányra. Az i állta a tekintetét. A föievelező töprengett. Lehetséges ! volna ? ... De higgadtsága visszatért és közömbösen szólt a I leányhoz : — Foglaljon helyet kisasszony, ott az üres gépnél. Majd diktálok. A leány leült és a levelezési osatáh ban megindult a rendszeres, megszokott munka. * Az irodai órák után a föievelező megvárta az uteáa a leányt. — Kisasszony, szólott hozzá, beszélnem kell önnel. A leáuy nyugodtan felelte: — T ssék ; rendelkezésére állok. — Kisasszony, mi ismerjük egymást. — Igém (Vége köv.) Szőlőkaró 3000 darab 2 ós fél n»«*t<T hosszú, a Vö:tusok-IIiosfaWi vasuli állomásnál jutányos áron eladó. Ertekezketui Nagy sóink utón Ecker Béni fakereskedővel.
