Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-24 / 43. szám
Nagysomkut, 1909. okt.24. 4Sik szám /> KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: l'.gész évre — — — 8 K Negyed évre Kél évre — — — - 4 K Kgy szám ára — — — 2 K — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A társadalom és a magyar nyelv terjesztése. Mióta Magyarország élhet az államiság eszközeivel, azóta a magyar társadalom egy óriási káros hibába esett. Ez a hiba nem uj, nem a mi megfigyelésünk ; gyakran felpanaszolták már kormány férfiak a törvényhozásban, publicisták a maguk töprengéseiben. Ez a hiba az, hogy a társadalom minden feladatot lehetőleg le akar gördíteni a maga válláról és áthárítani az államra. Pedig az állam a maga konkrét valóságában, főleg magyarországi tarka etnoszalakulatával nem cselekedhet mindent, és vannak dolgok, a melyeket nem is szabad cselekednie. Igazat kell adnunk teljesen Wlassics Gyulának, a ki a Múzeumok és könyvtárak Szövetségnek taitott közgyűlésén a magyar kultúra hóditó erejének követelte a győzelmet. A magyar állam területén, úgymond, ő nem ismer más jogos politikát, mint magyar nemzeti politikát. Az irredentizmus nem politika, hanem hazaárulás. A nemzeti politikának csak egy eszközét nem teheti magáévá, az erőszakosságot. Éppen a magyar társadalom feladata az erőszakosság helyett a béke szeretetével hódítani. A mikor a magyar jogok érzése megerősödött, követelése közszellemmé vált: a társadalom megérezte ezt és megkezdte expanzív terjeszkedését. A múlt század első felében, akkor, a mikor sokkal erősebb kultúrával kellett harcot vívnia. Nem is erősebb kultúrával, hanem egyenesen az óriással a vékonycsontu gyermeknek. Egész sereg tudósunk, művészünk, birtokos családunk, tekintélyes polgárunk átvedlése a tanúsága annak, hogy a magyar társadalom akkor hiven és okosan teljesítette kötelességét. Ne szidalmazással, ne türelmetlenséggel, ne fejbeverésseí akarjuk ezt elérni; de ennek alkalmazása épp oly fonák, mint teljes ellenkezője, a tuludvarias meghunyászkodás, a mi lehet aféle elbizakodás is, hogy szükségtelen bármit tennünk, megy a magyarosítás magától is. Pedig bizony fennakad az, ha megelégszünk pusztán az iskola tanításával. Ennek gyakorlati sikere csak addig terjed, a mig az iskolában magyarul tanult növendék közéleti állásra pályázik. Éppen azért marad félsikerü vagy sikertelen is a megfeszített munka a családokban ; mert a nők legnagyobbrészt nem pályázván köztisztségekre, nem is érzik többé szükséget a magyar nyelv erősebb használatának, sőt talán ellenséges behatások folytán még mellőzik is. Azért kell résen lennie a társadalomnak és tovább vinni künn a közéletben a magyar kultúra zászlaját. Szeretettel, türelemmel, de eréiylyel is. Azaz egy alkalmat el nem engedve, egyetlen sérelmet el nem viselve. A magyar nyelvet az egyesületi életben társalgó nyelvvé kell tenni mindenütt, a hol magyarok vannak. Ma pedig akárhányszor tanúi vagyunk annak, hogy a hivatalos érintkezés befejezése után megszűnik a magyar nyelv szerepe; idegen nyelven társalog mindenki, mert egy vagy két nagyságának jobban esik, ha idegen nyelven cseveghet. Ezt az uzust ki kell küszöbölnünk. A kereskedésekben ugyancsak ezt az elvet kell érvényesítenünk. Rá keli nyomnunk a magyar nyelv elsőbbségének és a nemzeti léleknek bélyegét minden mulatságra, jótékony akcióra. Mulatságok utján már nem egy osztrák katonatiszt tanult meg magyarul, sőt vált egyenesen magyarrá. A mikor odáig jutottunk, hogy sajnálattal vallja be az idegen ajkú ember, hogy ő még nem tanult meg magyarul, nem szabad őt örökre meghagyni ebben a sajnálatban, hanem alkalmat kell neki adni arra, hogy többször érintkezhessékmagyarokkal és kezdetleges gügyögésében lelkesítve kell nógatni, támogatni. Ez a legszebb, leghasznosabb vendégszeretet. Szerbiában, Romániában nem igen történhetnék meg az, hogy valaki ne érezze a nemzeti nyelv megtanulásának kénytelenségét; ellenben náluk akárhány családapa vagy családanya jár a társaságba s követeli gyermekeitől és az idegenektől, hogy vele idegen nyelven beszéljenek, mert nem éreztették vele soha annak szükségét, hogy magyarul tudjon. Hiszen vannak, a kik a saját ambíciójukból is megtanulják ; de a legtöbb ember, mint tudjuk, nem tud tanulni bizonyos erkölcsi presszió nélkül. Fejtse ki ezt az erkölcsi pressziót a magyar társadalom. Akkor nem kell neki jajgatnia s az állam gyöngeségét vádolnia, ha a magyarosítás ügye csak lassú lépésekkel halad előre. A társadalmi közömbösségnek köszönhetjük az idegen termékek beözönlését. Idegen árucikk, idegen irodalom, idegen művészet, még selejtes fajtáiban is kedveltebb nálunk a honi terméknél, Himnuszt zengünk mindenben az idegen földnek ; a magunk földjét és népét pedig nem törekszünk kellőleg megismerni, becsülni. így képtelenek vagyunk aztán hibáinkat is nyesegetni. Legkevésbbé a magunkét, azt, Jövánitél" tárcája. Medve vadászaton. Irta: V. S. Éjfél után 3 órakar már útra készen állott az egész vadász társaság. A mármarosi hosszú oláh szekerekre felkapaszkodva csendes döcögőssel indultunk a Felsővisótól éjszakra fekvő Valyá-Vinuluji völgy felé. A néma éjszakából csak milljom csillaggal teleszórt égboltozatot láttuk. Az apró hegyi lovak biztos lépésekkel vontatták szekereinket a meredek utakon. Lassankint hajnalodon. Legelőször a Pietrosz és a Cibles hegyóriások körvonalai alakultak ki a szemhatáron. A felkelő nap sugarai mindinkább élesebbé tették a körvonalakat. Csakhamar az egész vidék a hajnal glória fényében fürdött. A hegyek oldalait s a völgyeket betakaró zöld legelőkön milliárd Jiarmatcsepp szikrázott a rezgő napsugárban. A rengeteg erdőségek októberi lombozata a piros, sárga és zöld színek ezernyi finom variatiójával szőtte meg azt a csoda szép szőnyeget, mely a haldokló természet utolsó ünnepi köntöse, hogy néhány hét múlva a halál hófehér leplének szemfedője boruljon reá. A Mán és Olsavszky családok tulajdonát képező, kitűnő gyógyhatású Válya-Vinuluji fürdő telephez érve, kis hegyvidéki lovak nyergébe kapaszkodtunk fel, bog}? neki induljunk a hegyszakadékoknak, melyeken biztos léptekkel járni csak e lovak tudnak, meg a mármarosi rutén és oláh. A ki csak a városok aszfalt és beton járóját ismeri, annak fogalma sincs arról, minő utakon járva, a vad természet minő viharos akadályaival viaskodva kell e szegény és becsületes népnek megszerez nre megélhetési feltételeit. Utunk többnyire szédítő hegyoldalokon vezetett. Lent a mély völgyben úszott a sziklás medrü patak. Óriási fenyő és bükk törzsek hevertek százával benne, emlékeztető jeléül annak a rettentő tusának, melyet tavasszal az olvadó vizár vívott meg a hegyekkel. F'elettünk egekbe nyúló bércek oldalán óriási bazalt sziklák tömegei függtek, mintha a hegyeknek kidülledő szemei lennének, megvető tekintetet vetve reánk, kapaszkodó férgekre, s azt kérdezve tőlünk : — Mit kerestek ti törpék a mi birodalmunkban ? — Uraim ! beszállni a lovakról ! — Szóllolt vezetőnk, az öreg medve vadász Csuhán Vaszily. Ez az ember már tizenhárom medvével állott szemben és valamennyit leteritette. Úgy ismerte e roppant területet mintha ő lenne annak királya. Nehány szóval megadta utasításait a hajtóknak. Azok a hegynek éjszaki oldala felé húzódtak, mi pedig a déli oldal felöl indultunk megkerülni. Puskánkat kézben tartva, dobogó szívvel, némán egyetlen hang nélkül baktattunk libasorban előre. Útközben az öreg ujjával rámutatott egyre-egyre közülünk, azt jelezvén, hogy itt van a hely, — a „stand“ melyet el kell foglalnia. A hegynek túlsó oldaláról kürt riadás hangja hallszik. A hajtás megindul. Az emberek vad ordítása, kutya csaholás, kelep pergés, puska lövés a hangoknak oly ijesztő zűrzavarát alkotják, hogy a mi vad a bekerített területen meglapult, annak fel kell riadnia, A vadász visszafojtott lélekzettel figyel minden neszre. Ujját a fegyver ravaszán tartva csupa szem és fül. Egy róka közeledik felém. Ravasz óvatossággal menekül egyik bokor mögül a másik mögé. Lombos farkával egy száraz ágba akad, melylyel zajt csinál s ettől megijedve eszeveszeten rohan tovább. Majd egy karcsú őzike surran el a bokrok között. De mit törődöm én rókával, őzzel, mikor medvét várok. A hajtők hangja mindinkább közeledik. Az izgalom fokozódik. Egy buta harkály kalapácsolása boszant. Megállapítom magamba, hogy lövök, ha innen jön, hogyan, ha onnan ? Ügyelek arra, hogy szembe ne lőjem, mert ez veszedelmes. Már körülbelül két órája, hogy a hajtás megindult és még nincs semmi. Újabb zörrenés a bokrok között. Felkapom fegyveremet. Minő csalódás I Itt vannak a hajtők. Medve nem volt. így folyt le a másik hajtás is. Eredménytelenül,
