Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
& TIL évfolyam. yy Nagysomknt, 1909. okt. IT. 42-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. E I ö f i z e t é s i ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre Fél évre — — — — 4 K Egy szám ára — — 2 K 20 fillér.-' Főszerkesztő: Dr. Oisavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A községi rendészet. Azon alkalomból, hogy községünkben a niá- sodbírói állás végleg üresedésbe jött és annak | választás utjáni betöltésére járásunk főszolgabírója határidőül a f. 1909. évi október hó 26-ik napját tűzte ki, nem mulaszthatjuk el, hogy ezen állásnak betöltése előtt reá ne mutassunk azon mostoha viszonyokra a melyben a fejlődésben levő községünk közrendószete sínylődik. Községünkben a közrendészet őre — részben régi szokáson alapuló, részben pedig szervezési szabályrendeletünk szerint — a községi másodbiró volt. Hogy mennyire felelt és felelhetett meg ezen kötelezettségének arról személyes tapasztalatunk alapján meggyőződést szerezhetünk. És hisszük, hogy községünk lakossága között alig fog akadni ember a ki nyugodt lelkiismerettel állíthatná azt, hogy az eddigi gyakorlat a község igényeit a közrendészet tekintetében kielégítette volna. A községi törvény 21. § a igy szól „a község kezeli a mezei, tűz és közrendőrséget és a szegény ügyet“. A községnek tehát megvan adva a jog arra, hogy a közrendészetet kezelje. A mennyiben azonban annak mikénti kezelésére közelebbi utasítás megadva nincs, azt a község csak a hivatolt törvény alapján alkotandó szabályrendelettel állapíthatja meg. A mezörendórségről szóló 1894. évi XII. t. ez. alapján községünkben rendszeresített mező- rendőrség a folyó évben fényesen beigazolta azt, hogy a rendészetnek ez a része nem szenvedett csorbát sőt állíthatjuk, hogy a birtokosokra ezen intézmény nagyon előnyös volt. Á'Áiiéft wd ellet ne tehát a közrendészet többi át$i|Áfc ■bfaÓH'l#'-.elvek szerint megosztani'? Táfgyi vagy anyagi nehézséget felhozni alig lehet, mert az a kiadás, a mi e teendőkből dologi és személyi tgkintetben felmerül, oly lényegtelen, hogy az elérendő eredmények mellet csakugyan eltörpül, illetve sokszorosan vissza térül a közvetlenség nyújtotta idő és pénzbeli megtakarítások által. Sok okot" lehetne felhozni a tűzrendészen eljárása mellett, illetve arra vonatkozólag, hogy községünk tűzrendészetének rendezése is égetően szükséges. A ki ismeri a községi életet, az tudja azt is, hogy mily tehetetlenségre van kárhoztatva a községi elöljáróság a jelenlegi szervezet mellett. Hogy e feladatának megfelelhessen, mindenek előtt biztos alapokon -- kellő személyzettel — határozott jogszabályokkal kell bírnia. Ez lenne az első lépés ahhoz, hogy a községi közrendészet mai elhanyagolt állapotából kiemeljék. Hisszük, hogy minden adózó szívesen vállalja azoknak a filléreknek a fizetését, a melyek I révén személye és vagyona biztonságának fokozottabb gondozását feltétlenül elvárhatja. A község jelenlegi szervezete mellett — még a legnagyobb munkássággal és szorgalommal sem lehet az igényeket kielégíteni, részben a személyzet csekély létszáma, részben pedig a meglevő csekély személyzet mostoha dijjazása miatt. Mindezen kivánalmaknak csak úgy lehet megfelelni, ha az említett hiányok pótoltatnak. A közrendészet fenntartása — bel és külterület egy egyénre lenne bízható kellő személyzettel, olyképen, hogy az illető másod biró és egyszemélyiben rsiKlemfis^t (rendőrbiztos) lenne, hivatása lenne a mézőfénJőrséget, éjjeli őrséget ellenőrizni és általában a község bel es külterületén a közrendészetre a legpontosabban fel ü- gyelni. Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyeznünk, hogy az eddigi szervezettől eltóróleg a községi végrehajtói állás külön lenne szervezendő, a mennyiben ezen két igen is nagy elfoglaltságot j igénylő állással járó teendőket egy személy el nem végezheti. Tekintettel pedig azon körülményre, hogy a már évtizedekkel ezelőtt megállapított tisztviselők díjazása is feltétlenül módosítást igényel, erről is köteles gondoskodni a község. A község fejlődése feltétlenül megkívánja, hogy a községi biró és községi pénztárnok minden nap betartsa i a hivatalos órát, de ezt a közönség kényelme ! és az ügy forgalom is megkívánja. Ezek díjazását is oly mérvben köteles megállapítani, fen- átló drágasági viszonyokra, — hogy megélhetésünk biztosítva legyen. Egyszóval a tisztviselők olyan javadalmazással látandók el, hogy elfoglaltságuk és munkájuk legalább a legminimálisabban honorálva legyen, mert csak igy remélhetünk jó administ- rációt. Szerény véleményünk szerint a községi elöljáróság és kezelő személyzet szervezete a következő lenne : A községi biró, másod biró és rendőrtiszt (rendőrbiztos) községi pénztáros és községi közgyám (egy személy) 4 községi tanácsos, községi végrehajtó, 2 mezőőr, 1 kézbesítő, egy iroda szolga és 4 rendőr a kik az éjjeli őri szolgálatot is teljesítenék. „Kőúmtliil“ tárcája. Megoldás Dialóg. — Irta: VARGYAS JÓZSEF.. — Miklós: Ha a boldogságához még az én bocsánatom is hozzátartozik, legyen. — én ezennel megbocsátok. (Keserűen.) Az én boldogságomból jóval több hiányzik. Margit: (sóhajtva.) Az ön ide hívásával épen ellenkező eredményt értem el. Elhívtam, hogy előszóval ecseteljem a kétségbeejtő helyzetet, a mibe ju’ottunk, és előszóval feltárjam azon erős küzdelmet, melyet szivemmel vívtam meg, remélvén, hogy ön — átlátva kényszer helyzetemet — a rám mért kereszt elvisel- hetését megkönnyíti. És ön nemcsak megérteni nem óhajt, de szorgalmasan igyekszik kiválasztí.ni azokat a szavakat, melyek fájdalmamat és szenvedésemet még hatványozottabban növelni képesek. Istenem, magától is csak ezt érdemeltem ? Miklós: Jöjjünk végre tisztába a helyzettel i Kettőnk közül jogosan legkevésbé ön panaszkodhatik. Elhív de már csak akkor, mikor eljegyzése befejezett tény, és kikéri a véleményemet, a mikor már a dolgon változtatni úgy sem lehet. Szokatlan és furcsa ez az eljárás, tehát — a válaszon sem csodálkozhatik. De ha bizalommal lett volna hozzám, ha közölte volna velem szándékát még akkor, a mikor még mint terv felmerült és a végzetes “igent“ még nem mondta ki bizonyára más lett volna a véleményem. Megmondtam volna: nézze, édes Margit . . . Ej, de minsk beszélem én már ezt. Elmúlt, be van fejezve, semmi szükség immár rá. És ön sokkal okosabban is rendezte el a dolgot, semhogy ilyen véleményt hallgasson. Elvégre egy kis hivatalnokocskának a felesége és egy nagyságos asszony között óriási a különbség, ezt a vak is látja, nem kell hozzá egy Pát- kay Margit esze. De hogy rólam se feledkezzék meg, a régi jó visszonynál fogva sürgősen meghívott, hogy elsőnek gratulálhassak és irigykedhessek szerencséjére. A midőn tehát én szerencséjéhez ezennel gratulálok, kötelességemnek teljesen eleget is tettem, és utólagos véleményemet bátran elhallgathatom. Margit: Jól tud számítani Miklós. Minden egyes szava tövis, és ennél jobban már valakit meggyötörni, valóban nem lehet. Mert azzal minden bizonynyal tisz tában van, hogy előbb szólni női méltóságom meg nem engedhette. Miklós: Női méltóság ? Mióta valamelyik elődje ezen szállóigét először viiággá eresztette, azóta minden lépésüket ezzel indokolják a nők. És hogy a szellemességéről közismert Pátkyy Margit is csak ilyen banális indokot képes felhozni, — bizonyítja legjobban igazamat. Margit: És ha azt mondanám — mert hisz felemelt fővel mondhatom-, hogy nem akartam magát is, Miklós, velünk együtt az anyagi romlásba dönteni, ha azt mondanám, hogy ezen elhatározásomat csak az sugalta, hogy kettőnk közül — ha majd elfeledi szép idillünket, mely előbb-utóbá csak bekövetkezik — még legalább ön lehessen boldog az életben, — pálcát törne akkor is felettem ? Miklós: Az ön kiapadhatlan szelleme és leleményessége ezúttal sem hagyta cserben. Ez már valóban megható ! Egy menyasszony, ki csupa szerelemből és merő önfeládozásból máshoz megy nőül. M a r g i t: Pedig minden gúny daczára is úgy van. Mert a szerelmes szívnek nem áldozat szenvedni azért, akit szeret, de gyönyörűség, és ő érte lemondani akár az egész világról, nem fájdalmas önmegtagadást, de paradicsomi boldogságot jelent. Visszont azonban ha szükséges, ha kell, ha az élet oly helyzetet teremt, mikor ez elengedhctlen, az ő boldogságáért tudjon le* modani még ő róla is. A kit oly hosszú időn át másként tanult megismerni Miklós, azt egy kényszerűség szülte pillanatban nem szabadna félreismernie. Hiszen ha csak tőlem függne . . . do tán már eleget is mondtam védelmemre. t
