Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKITTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE* Előfizetési ár: Egész évre--------------8K Negyed évre ■=> — — 2 K i I" él évre _ — — = 4 K Egy szám áru — — 20 fillér, j Fő szerkesztő : Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő; Barna Benő. i Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Társadalmi mizériák. Alig múlik el nap, hogy nagyobbszabásu hivatali sikkasztásról, vagy családi botrányról, gyanús elözmónyü és körülmónyü öngyilkosságról ne olvasnánk. Hiszen szó, ami a szó, igaz, hogy hasonló esetek előfordulnak más országokban is Európában. A gonoszságnak nincs külön hazája. Ám de ne feledjük, hogy mi kis ország vagyunk és mégis aránylag épen a visszaélés, a törvény megsértése, az erkölcsi megtántorodás sokkal nagyobb, mint Németországban, vagy épen Angliában ; az északi józan kis népekről nem szólva. És micsoda védekezés általános erkölcsi szempontból, ha azzal vigasztaljuk magukat, hogy máshol is fordulnak elő nagy számmal bűnösök ? Talán ideje volna már, hogy a társadalom ne térjen könnyelműen napirendre a sok rut tragédia felett. Talán ideje volna annak is, hogy állam fórfiaink ne csak a költségvetésről, pénzügyi egyensúlyról és a politikai nimbusz foltoz- gatásáról, hanem az erkölcsi egyensúly kérdéseivel is komolyan foglalkoznának. A testi egészség megóvására már sok üdvös, no meg nem kevés fölösleges rendelkezést tettek ; de mit ér minden gondoskodás és megfizetett munka, ha a nemzet erkölcsileg megy tönkre ? Hol lesz majd a politikai nimbusz, miképen állítható vissza a külföldnek any- nyira keresett bizalma, ha napról-napra ijesztőbb mértékben terjed erkölcsi megbízhatatlanságuk hire ? És ez mind visszavihető egy forrásra. Arra a mit már annyian éreznek, hangoztatnak, a mit talán már e lap hasábjain is unalmasnak találhatnak ; mert az bizonyos, hogy a panaszok diapazonja folyton egy és ugyanaz. De látszik, hogy ki-ki hiába mutat rá az okokra ; nincs a vető emberekben semmi komoly szándék, vagy képesség megszüntetésére. Az ok pedig az, hogy valamint az ország összessége, az egyén is többnek akar látszani, a mi. Mert ebben a szerencsétlen országban, hol nem belső érdem szerint ítélik és becsülik az embert, hanem a nagy száj és a külső fitogtalás csillogása szerint: természetes, hogy mindenki rendkívüli utón akar érvényesülni, szeretne mihamarabb gazdag lenni és mórt nem lehet, legalább gazdagnak látszani, szerepelni igaz tehetség és pénz nélkül. Az igazi kötelességtudó embereket ezzel háttérbe szorítják, a fontos pozíciókba strébereket ültetnek be, a kinek valódi értékét dehogy is mernék értékelni, a mig csak egy szép napon ki nem sül, hogy külső tekintélyük fentartása végett visszaéléseket kellett elkövetniük. Addig mindenki elhitte gyermeküléseiket állítólagos jövedelmeikről, vagyonukró;. Kétségbeejtő a magyar közönségnek ebbeli indolenciája. De hát majdnem mindenütt azt látjuk, hogy virágzik a protekció. Hiszen volna értelme a protekciónak is, ha az az igazi és arra termett tehetségeket, munkaerőket ajánlja a vezetők figyelmébe, csakhogy nálunk ezeknek még protektora sem akad, ellenben valóságos spoittá fejlődött ki az érdekből, vagy családi nexus folytán való elszerzése az alkalmatlan, meg nem felelő, léha egyének. Sehol a világon nincs annyi ellenőr, mint nálunk. Már ez is tünete annak, hogy itt eleve nem bíznak senkiben. És annál csodálatosabban Lubica szerelme. Irta : Fényes Maróéi. Lubica csíbos és kedves parasztlány volt és a Bácskából került fel Budpestre. Egyszer az utcán megszólította egy festő és azt az ajánlatot tette neki, álljon be hozzá modellnek, jó fizetést fog érte kapni. Lubieának tetszett a doleg. Modell lett és ebben a minőségben beleszeretett egy másik festőbe, egy szép arcú, atléta termetű fiatalemberbe, a ki előbbeni gazdájához fel-fel járogatott a műterembe. Gerlaky, igy hivták a szép festőt, hízelgőén vette tudomásul a leány naiv szerelmét, meghatotta a tiszta gyermek ártatlansága és lassanként viszonozni | kezdte ezt az érzelmet. És most már, hogy mindig együtt lehessenek, Lubica otthagyta régi gazdáját és ideáljához költözött. Egy ideig nagyon boldogak voltak együtt, de később féltékenység tört ki közöttük. Lubicát megrágalmazták a festő előtt és ő elég botorul kiadta az útját a leánynak. Lubicát kétségbeej tette a festő kegyetlensége, annál inkább, mert tudta, hogy ártatlan. Napokig jött-ment ott, a merre a festőnek kellett elhaladnia, hogy találkozzék vele, étlen-szomjan, de hiába. A festőnek egy barátja, Kőszegi Alfréd, már többször megkísérelte Gerlakyt kibékíteni a leánynyal. De a festő hallani sem akart erről. Egy napon a Duna parton látta a leányt, a mint az igatott iépésekkel, senkire sem nézve haladt közvetlenül a part mellett. — Jó napot, Lubica 1 — szóilott hozzá. — Hová mégy? Nem is válaszolsz? Nem engedlek tovább egy tapodtat sem, mert érzem, hogy valami ostobaságot akarsz elkövetni. — Hagyjon el uram, ne állja utamat! — Debát mit csinálsz itt egyedül ? — Minek kérdi ezt ? Jól tudja ön, hogy ő már nem kivan engem többé látni hogy már nem szeret, hogy hamisnak és hűtlennek tart. Minek éljek akkor tovább ? És a leány elkezdett keservesen zokogni. Majd a földre vetette magát és átkozta azt, a, ki megrágalmazta. Mikor kissé lecsilapodott a festő barátja kicsikarta tőle azt az Ígéretet, hogy a következő nap ugyanezen órájáig nem csinál semmi bolondot, ő addig a festővel mindent rendbe fog hozni. — Még ina este találkozom vele, — mondotta — és mindenről informálni fogom. Elmondom, hogy ma- gácska milyen naiv és butácska gyermek, a ki meg akar halni érte, hogy kétségbe van esve, hogy lesoványodott a bánattól. Majd meglátja, ki fogom béki- teui vele. Különben jöjjön el hozzám holnap reggel, majd én megmondom magának, mit kell tennie, hogy szivét egészen meglágyítsa. Majd meglássa, sikerülni fog a dolog. fonák dolog, hogy sehol sem kevésbé könnyelmű és megbízhatatlan az ellenőrzés, mint nálunk. A legutóbbi muzeum aktalopás is egyik tünete ennek a kórságnak. Csak testvei je a számtalan visszaélésnek, a mely nálunk virágzik. Hány rejtve bujkáló testvórje lehet még, a melyről csak azért nem tudunk még, mert még nem esett rájuk a nyilvánosság fénye ? Az a megté- velyedett Kovács László nem egyén, hanem ty- pus. Meg lehetünk győződve róla, ha szegényesen él és talán szorultságban becsületes szándékkal előleget kér, nyomban gyanússá vált volna és ez a gyanú égető bélyegként üldözte volna tiz pár szem folytonos gyujtósugaraival. De mert játszotta a független urat és az értékes ellopott okiratok árából szeretőket tartott, nem adott okot a bizalmatlanságra. De ez nem megrovás az ő elöljáróira. Mert hiszen Magyarországon ez általános vakság. A ki hencegni és kápráztatni tud, az kedvelt zsur alak és a hivatalokban tekintély. Es igy megy a végtelenségig. Magyarországon ma csak egy a gyanús : a tisztességes szegénység. Gyenge búza termésünk okai. Sok igaza van a magyar gazdának, amikor a silány búzatermések okául a mostoha időjárási viszonyokat állítja oda, de nincs mindenben igaza. — Önmagában -— jobban mondva hibás gazdasági rendszerében is keresse az okokat, mert a helytelenül folytatott gazdálkodás legalább is annyiban járul hozzá a rossz termésekhez, mint a rossz időjárás. Egyik legnagyobb hiba, amit gazdáink elkövetnek, bogy igen sokan még ma sem alkalmazAkkor este csakugyan találkozott a két jó barát, s a festő végighallgatta barátja elbeszélését. — Tudakozódjál mógegyszer — fejezte be figyelmeztetését. — A fejemet teszem reá, hogy a szegény gyermek végzetes tévedés áldozata és érdemtelenül bántál el vele. — Lehet, hogy igazad van, barátom. Még ma este felkeresek valakit, a ki eagem véglegesen felvilágosíthat. Ha tévedtem, úgy még ma este beszélhet velem. A kulcsét a zárban hagyom. Ha ellenben a kulcs nem lesz az ajtóban, úgy gyanúm alaposnak bizonyult s akkor többé nem akarom látni soha. De beszéljünk egyébről. Hogy tetszik naked az újonnan berendezett műterme® ? —- Sokkal tágasabb a réginél, de a kilátás távolról sincs olyan szép. Még néhány szót váltottak egymással, aztán mindketten különböző irányban távoztak. Másnap reggel Lubica már jókor reggel elment Kőszegi Alfrédhoz Mikor benyitott hozzá, az még aludt. Előbb nem mert ■ felkölteni, de régre oly nagy lett az igatottsága, hogy nem bírt magával és felköl- tötte a festőt. — Szép tőled, hogy eljöttél, Jó hirt hallhatsz tőlem. Beszéltem barátommal es igyekeztem őt érdekedben meggyőni. Lubica, azt hiszem, hogy ő jól fog.
