Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-15 / 33. szám
1 KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre = — •— 2 K Fél évre — — — = 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő : Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, vTeleki-tér_388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A pusztulás utján. Ide s tova befejezték már az aratást, de sem a búza, sem a liszt és kenyér nem lettek olcsóbbak, sőt határozott szerencsénknek kell lenni, ha nem drágul meg addigra, mig az első idei liszt kikerül a malmokból a piacra. Dacára a rém magas áraknak, a gazdának, különösen a kis gazdának kevés öröme telik benne, mert a termés úgy mennyiség, mint minőség tekintetében mélyen alatta áll a normális hozamnak. A helyzet tehát az, hogy mig egy felől a nem fold- mivelő népesség legfontosabb életszükséglete ir- tóztatóan megdrágult, addig másfelől a termelőnek ebből a drágaságból édes kevés haszna van. El lehetünk reá készülve, hogy a télen az ország számos vidékén éhínség fog dühöngeni, olyan vidéken is, a melyek vagyonosaknak és jómóduaknak voltak eddig elismerve. Szomorú, kétségbeejtő kilátások! A felületes szemlélő abban látja e sivár helyzet okát, hogy a termés nem sikerült, illetve hogy az árak nemzetközileg alakultak ki a közép és munkás-osztály nagy megdöbbenésére. Kétségtelen, hogy ezek a körülmények nagy hatással voltak e szituáció előidézésére, de vannak ennek sokkal mélyebben fekvő nagy okai is, a. tulajdonképpeni igazi okok. Az első az, hogy dacára földmivelő állam voltunknak, s dacára annak, hogy országunk Európa szivében fekszik, földmivelésünk csaknem teljesen nélkülözi a modern technika és gazdasági kémia vívmányait. Eltekintve néhány Az asszony becsülete. Irta: Lengyel Géza. A kis Margitka nem akarta megenni a reggel tejét . Az anyja büntetésből a sarokba küldte térdepelni, Pityeregve indult a kis leány rendeltetési helyére. De az anya ma nem volt kőszívű. Felkapta leányát és dédelgető szavakkal ültette vissza az asztalhoz. Újra felköté nyakába az asztalkendőt és kérte, nagyon kérte, bogy igya meg a reggelijét . . . Az ajtón a férj lépett be. Nem aludt otthon az éjjel, sem tegnap, sem tegnapelőtt . . , Meglátszott rajta. Odament a kisleányhoz és megcsókolta . . . Feleségét hidegen köszöntötte és némán intett neki, hogy kövesse dolgozószobájába. A becsületes, a tiszta, a makulátlan asszony követte férjét . . . A kisleány nem vett észre semmit, benne még embrió a tudat , , . Ő csak ájtatosan tette össze kacsóit és naivan fohászkodott . . . — Istenkém ! nem leszek többé rossz, csak engedd, hogy megbirjam inni a tejemet . . . — A férj beszélt: . . . Nem fogunk érzelmes jeleneteket játszani, csak egyszerűen — végzünk. Vörösre sirt szemeiddel nem ártatlanságod bizonyítod . . . Tudom mi az: a leikiismeret utólagos felébredése . . . — A vád rövid és ismered értékét . . . Megcsaltál. Csalásod nagystílű volt, olyan, mint a hírhedt minta gazdaságtól, milliónyi és milliónyi holdakon ma is csak u^y művelik a földet mint száz esztendő előtt, a haladás csak annyiban nyilvánul, hogy faeke helyett vaseke van használatban és a cséplést sok helyütt gépekkel végzik. Hanem a talaj javítás, az okszerű trágyázást az intenzív gazdálkodás, az egy-kót mintagazdaságot kivéve teljesen ösmeretlen fogalom. Brutális rabló gazdálkodás folyik a hires magyar humuszon és általános panasz, bágyad: elerőtlenedik a termőföld, de azért fokozott buzgalommal zsarolják tovább. S emellett a képzelhető legegyol- dalubb szemtermelést űzik. Hehol nyugaton nem látjuk a példáját ennek a föld kizsarolásnak. Franciaország, Olaszország, Németország, de még a magas északon fekvő Anglia is többet és többfélét termelnek mint Magyarország, pedig azok csak másod és harmadsorban földmivelő államok. Ha így folyik tovább a rabló fóld- mivelés a magyar termőföldön, pusztasággá válik az Alföld. Másik csapás az, hogy termőföldünk teljesen ki van téve az időjárás szeszélyeinek, a •szárazságot semmivel nem tudjuk ellensúlyozni. Szabályoztuk a Dunát, a Tiszát, de arról nem gondoskodtunk, hogy a part vidékektől elvont áradási nedvességet csatornákkal pótoljuk. Az a csatornázatlanság esztendőről-esztendőre gonoszul megbosszulja magát. A túltengő és mégis kezdetleges földrnive- lés okozta pusztításokat és veszteségeket, csak a fejlődő, virágzó ipar tudná ellensúlyozni. Ezt az igazságot már gróf Széchényi István hirdette, zsiványé, a ki mindig tudja alibijét bizonyítani. Mindig itthon voltál, gyerekeddel foglalkoztál, engem tenyereden hordoztál és megcsaltál. Hol ? Mikor ? Kivel ? Nem tudom ... Én is csak úgy hallottam . . . Az asszony csodálatos hidegséggel szólott közbe : — Hallotad ? . . .De csak folytasd . . . érdekel... — Érdekel ? Ugy-e ez előtted „újság“ ? Nagyon sablonos a magaviseleted. Hiszen „adott alkalmakkor“ ezt igy szoktátok. De figyelmeztetlek, hogy sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz minIkettőnkre, ha a többi sablontól elállsz. Mert hiába vetted fel ezt a drága csipkés pongyolát, hiába fogod azt esetleg széttépni „önkívületi állapotban.“ Hiába fogsz sírni, átko- zódni, esküdözni. Csak hallgass meg engem, lásd én minden cicomát kerülök . . . — De kitéréssekkel élsz . . . Arról beszélj, a mit hallottál. — Hallottam . . . Hárman ültek egy asztalnál... Én áltam, kezemben a télikabátom és vártam a szolgát, hogy átadjam neki. Ők hárman kártyáztak és közben beszélgettek ... Az egyik azt mondta : — Egyike azoknak a „becsületes“ asszonyoknak, a ki nem becsületes . . . — Bocsánat, ő már nem becsületes, le van leplezve — mondja a másik. — Szegény Balajthy, szegény- — mondja a harmadik. Erre oly nyugodtan, mint most te állsz itt, oda- áiltam eléjük és megszólaltam negyediknek : — Uraim I ügy látszik, rólam van szó. Ijedten, mint a rajtakapott csirketolvajok ugráltak de még ma sem ment át közéletünkbe, ma is a kereskedelemmel és iparral szemben előítéletekkel van eltelve a magyar vezető osztály és ahol csak lehet, akadályozza az ipar és kereskedelem fejlesztését. Nem akarják, hogy a munkás a gyárban naponta 3—5 koronát kereshessen, azt akarják, hogy a munkás az ö földjeiken dolgozzon tovább napi 1—2 koronáért — természetesen csak tavasszal és nyáron, amikor munka van. Ilyen éghajlat és talaj viszonyok, ilyen primitiv földmivelés és ilyen kereskedelmi és ipari politika mellett természetesen pusztulásnak kell, hogy induljon a hajdan erős magyar. Nincs hitele a kis embernek. Az általános gazdasági helyzet nem mondható nálunk valami rózsásnak. Elakadt vállalkozási szellem, tétlenségre kárhoztatott erők a mellett bizonyítanak, hogy valahol hiba van a kréta körül. Hatalmas iparilag fejlett államok, mint Anglia, Németország, Francziaország és Belgium jó útmutató és buzdító példák lehetnének pedig sok gazdasági hányattatáson és nélkülözéseken átment országoknak arra, hogy miképpen keli a gazdasági tényezőknek okos és céltudatok összefogásával fellendíteni ipart, kereskedelmet és miként kell igy végeredményben fellendíteni Magyarország közgazdaságát és megerősödött gazdasági erejével utóbb kifelé a világ mind a négy tájékán tisztelttó, ösmertté és elös- merttó tenni a magyar kereskedelmet. Okos gazdasági üzleti politikát kell már fel . . . „Nem vettünk észre téged, Bocsáss meg nekünk — hisz ismerhetsz bennünket. Lásd, ma este már végeztünk a rossz asszonyokkal és téma csak kell! . . . hát előszedtük a becsületes asszonyokkal!“ És ezek után az arcátlanok le akartak ültetni és kártyázni akartak velem. Szó nélkül mentem át a telefonszobába, hivni más barátokat! hogy segédkezzenek becsületem reparálásában, hogy segítsenek ők, kik talán máshol szapultak téged és árvereztek engem potom áron. — És a becsmérlők ünnepélyes arccal jöttek utánam. Kijelentették, hogy te becsületes, tiszteséges asszony vagy. Erkölcsi bizonyítványt állítottak ki a számodra. Ők deklamáltak nekem a feleségem tisztaságáról. Ilyenkor a férj tisztában lehet a feleségével. Reggel volt a párbaj . . . Legjobban szerettein volna zsebkendővégről lőni és az ellenfélnek adni az első lövés jogát . . . Dehogy Szép távolról lőttünk. Én célozva, ő — a ki három helyett állt ki — nevetve és a levegőbe lőtt. Következett a kard végkimerülésig. És én, a boszutól lihegő férj, nem bírtam felemelni a karomat. Gyenge voltam. Valami láz gyötört. Ott álltam mint egy gyáva kutya, a ki abban reménykedik, hogy fegyvertelensége megmenti. Úgy vittek el az orvosok. Aztán otthon — nekem már máskol van az otthonom — éreztem helyzetem valódi kutyaságát. Balajthy elhallgatott. Felhajtotta az asztalon álló pohár vizet. Ez a pohár viz meggyőzhette volna Judit hitvesi becsületéről ... A viz friss volt, nem volt harmadnapi. Az asszony minden reggel friss vizet tett férje asztalára, Várta az urát.
