Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-27 / 26. szám

2 KŐVÁRVIDÉK junias 27. tendö össze a jótékonysággal, mert ez a szó jobb értelmében szociális reform és nem azok­kal foglalkozik, a kik alamizsnára szorulnak, ha­nem a ncposztályok érzelmi és erkölcsi irányí­tását igyekezik kézbe vonni. Tanítással és kellő vezetéssel az összetartás érzésének és különösen a szép iránt való fogé­konyság felébresztésével a réginél szebb és szel­lemesebb élet művészetét ismerteti meg. A jó­léti intézmény szociális feladata az, hogy a külön­böző néposztályok között a ridek osztályfalakat szelidebbé tegye és némileg kiegyenlítse azt a különbséget, melyet a van és nincs terem. A szövetség munkája irányul a betegápolás gyakor­lati kivitelére, népfürdők berendezésére, a ház­tartás vezetésére való kéképzésre, hogy ezáltal az asszonyi hivatás betöltésének a legszüksége­sebb és elmaradhatatlan kellékeit megismerjék. Továbbá igen fontos teendője a Szövetségnek az iszákosság és korcsmái élet leküzdése, nem ren­dőrség és más erőszakos módszer igénybevéte­lével, hanem tá. sadalmi utón. a nép jóirányu és nemes foglalkoztatásával. Mindenek előtt való feladat az volna, hogy a családi otthon szeretetteljes ápolására buzdít­sunk. Nagy segítségére van ebben a nőnek vele született esztétikai érzése is‘ inelylyel a legegy­szerűbb otthont is barátságossá tudja varázsolni. Egy ügyes kéz által elhelyezett nehány jelen­téktelen tárgy a lakásban, egy csinosan díszített ablak már kedélyesé teszi a legegyszerűbb kör­nyezetet. Örömmel üdvözöljük azt a mozgalmat, mely újabban a városokban az ablakoknak virág­gal való díszítése körül megindult. Angliában a nők szövetkezeti ligája pályadijat tűzött ki az ilyen ablakdiszitésre. Minél egyszerűbb eszközök­kel csinosát teremteni: ez a valódi életrnüvószot. Gyönyörűbb érvényesülési teret, mint a milyent a nő az otthon megvédésében talál, számára semmi magasabb tudomány nyújtani nem tud. A mely nemzetnél a családi élet bensősége és szentsége erős alapon áll, az a nemzet bol­dogul és hatalmasodik. Az otthon melege ép olyan döntő befolyással van az egyének fejlődésére mint a növények életére a napsugár. Szeresd az ott­honodat és szeretni fogod a hazát, melyben ezt az ott­hont megtalálod. K/. a valódi hazaszeretet és nem a fanatikus folhevülés. Próbálja valaki elvitatni a haza- szeretet szent érzelmét az olyan embertől, a ki boldog és elégedett tűzhelyén ? Meddő igyekezet lesz, A nyugodt élet békés individiummá tesz feltétlenül és ilyen egyénekből alakulhat csak helyes irányban fejlődő, öntudatos művelt tár­sadalom. Bérmálás Nagysomkuton. Szép és lélekemelő ünnep színhelye volt f. hó 20 án a helybeli rom. kath. templom. Dr. Boromisza Tibor szatmári püspök e napon osztotta ki a hívek között a bérmálás szent­ségét. Már az ünnepet megelőző napon meglát­szott az egész községen, hogy nagy vendég­fogadására készül. Fellobogózott házak, három helyen is emelkedő díszes diadalkapu, a délu­táni órákban az utcákon megjelenő fényes fo­gatok, ficánkoló lovakon ülő bandériumos le­gények, az utón hullámzó ünnepi öltözetű kö­zönség izgatott várakozással készültek a püs­pök fogadására. — Teleki Jenő gróf főszolga­bíró hosszú kocsisornak élén gyönyörű négyes fogatával a hosszufalusi erdőnél várta be a Barlafaluból érkező főpapot, a ki midőn oda érkezett, meghatottan hallgatta főszolgabiránk meleghangú üdvözlőbeszédét s megköszönve az az elébe vonuló közönség részéről tapasztalt szives fogadtatást, csakhamar községünkbe ér­kezett harangzúgás s a nép lelkes éljenzése között. A templom bejáratánál készült zöld sátor előtt Veszprémy Sándor plébános várta és kö­szöntötte érkező főpásztorát. A templomban díszes közönség s fehérruhába öltözött kis leá­nyok sorfala között lépett az oltárhoz, a hon­nan rövid ima után gróf Teleki Sándor ven­dégszerető házába vonult. Kíséretében voltak : Frank József főesperes. Pály Ede esperes, Hámon Róbert titkár és Szőke Béla nagybányai lelkész. Másnap a szertartás reggeli -8 órakor kez- ! dődött. Előbb a püspök egy csendes misét mondott, azután községünk plébánosa tartott ünnepi beszédet a zsúfolásig meg telt templom közönsége előtt. Ezután következett a bérmálás szentségének kiosztása. A főpásztor rendkívül lelkes, gyönyörű gondolatokban gazdag, a hallgatóságot szinte elbűvölő beszéddel vezette be a szertartást. Utána 88 egyén részesült a bér­málás szentségében, mialatt a kóruson szebb­nél szebb énekek ringatták a vallásos érzés hullámain a lelkeket. Az istenitisztelet végeztével a főpásztor kíséretével a róm. kath. plébániára hajtatott, a hol az egyéniségét szinte varázslóan jellemző szelíd szeretettel fogadta az előtte megjelenő küldötségeket, így a helybeli reí. egyházat, a kath. népszövetséget és a polgári kört minden­kihez volt egy-egy'szeretetteljes szava, min­denki számára egy-egy mosoja vagy készszo- ritása. Délben a plébánián csak egy szükebb körű ebéd volt, mely után Teleki Pál gróf pri­békfalvi kastélyába kocsizott a püspök, a hon­nan másnap automobilon Szalmáira, othonába vonult vissza Somkutról mindenesetre kedves emléket vive magával s közöttünk is kedves emléket hagyva hátra. Hírek — Személyi hírek. Dr Boromisza Tibor szatmári püspök e hó 19-én a bérmálás szent­sége kiosztása mellett Frank József szín ér­váraljai főespercs, Pály Ede felsőbányái espe­res, Hámon Róbert titkár és Szőke Béla nagy bányai lelkész kíséretében érkezett községünk- be^és 20-án innen Pribékfalvára utazott. — Színészet Nagysomkuton. Radó 23 tagból álló színtársulata a jövő hét folyamán érkezik községünkbe és a Kovács féle vendég­lőben fogja előadásait tartani. A 14 előadásra szóló bérlet gyűjtés igen szép eredménnyel járt. Színre fognak kerülni: „A tanítónő“ „Császár katonái“ „Dollár királynő“ „A Baba“ „Jókedvű Paraszt“ „Náftalin“ „Az Erdész le­ány“ „Hivatalnok urak“ „Lovag ur“ „Az Ördög“ stb. stb. A színház látogató közönség nagy érdeklődéssel várja a társulat megérke­zését. — Házasság. Ur. Stein I. Béla e hó 29-én tartja esküvőjét községünkben Smilovits Men­del fakereskedő kedves leányával Bellával. A kötendő frigyhez őszintén szerencsét kívánunk, Telöki Vilmos rn. kir. adóhivatali ellenőr négy heti szabadságra községünkből elutazott. — Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága a f. évi juiius hó 1-én délelőtt fél 11 órakor Nagykárolyban a vármegyei székház gyűlés termében rendkívüli közgyűlést tart. A gyűlésen a járásunkat ér­deklő következő ügyek kerülnek tárgyalás alá. A pribékfalvi körjegyzőség községeinek hatá­rozata a körjegyző mellékilletményeinek tele- melése tárgyában. Kővárgara, Kőváralja, Du- nuzsa és Jóháza községek képviselőtestületeinek határozatai az anyakönyvi kivonatok és családi értesítőkért szedhető dijak átengedése tárgyában. Kisfentős és Kővárhosszufalu községek határo­zata ingyenes népkönyvtár felállítása tárgyában. Kővárhosszufaluközség 1909 évi pótköltség­vetése. — Nyilvános nyugtázás. A kővárvidéki Társaskör által 1909. junius 12-én rendezett táncmulatság alkalmával felüllizettek : Gorgner Nándor 10 koronát, Veszprémy Sándor, Tóth János, Smilovics Mendel 5 5 koronát. Székely Ernő, Koós György, Rácz Dezső, Frankóvás Mór, Dr. Blumenfeld Dezső, Dr. Simon Miksa 3—3 koronát, Dr. Kovács Mór, Lázár Lajos 2—2 koronát, Hirsch Ignácz, Lürwald Gyula, Szabó Lajos, Pfeilmavcr Simon, Havas Emil, | Barna Benő, Szerafin Elemér, özv. Hirsch Hermáimé 1 — 1 koronát. Jegyeiket megváltották: Gróf Teleki Sán­; dór 10, Dr. Lauka József 10, Pályi Béla 10, Hirch Náthán és Dr. Hirsch Gyula 7, Olsavszky Simon 7, László Sámuel 5, Kengyel Járfbs és Máthé Athanász 3-3 és Veress József 2 ko­ronával. Hirsch Menyhért pénzt ái o.s. — Meghívó. A szatmármegyei Széchenyi- Társulat ez évi közgyűlését folyó évi június hó 30-án, szerdán délelőtt 11 órakor Szatmár- Németi szab. kir. város tanácstermében tartja meg, melyre az alapitó s választmányi tagokat, valamint az érdeklődő közönséget tisztelettel az igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az igazgató évi jelentése. 3. Az 1907. évi számadás alóli felmentés. 4. Az 1908. évi számadás. 5. Az 1909. évi költségvetés. 6. Indítványok. 7. Elnöki zárszó. — Egy gazdasági szaklapról. Ama hatal­mas pártfogást, a melyet a földbirtokos osz­tálytól élvez, méltán megérdemli a pénz és föld gazdasági szaklap, mely immár 16 éve, hogy fennáll. Azóta sok gazdasági lap alakult és tűnt is el nyomtalanul, mert nem ölelte fel a gazdakö/ü -ség érdekeit, mert nem tudott az ország birtokos osztályának hasznára lenni. A pénz és föld alapos gazdasági szaktudással szerkesztett lap, mely a gazdáknak jóformán nélkülözhetetlen. Tartalma élénk, változatos és gazdasági útmutatásai közhasznuak. A pénz és föld az egyedüli szaklap, a mely a gazdaközön­ségnek pontos felvilágosítást ad mindenkor olcsó, törlesztéses pénzkölcsönök megszerzése, illetve gyors lebonyolítása tárgyában. A pénz és föld kiadóhivatala (Budapest, Lázár utca 13.) minden érdeklődőnek készséggel küld mutat­ványszámot. — Talált gyermek-holttest. A bikszádi jegyző pincéjében zsíros bődönbe gejtvj egy uj szülött kis holttestet találtak. A törvényszéki boncolás megállapította bogy az uj szülött 5—6 nappal azelőtt született. A nyomozás kiderítette hogy az anya Csorba Aiiiea cseléd, a boncoló orvosok azonban nem bírják megállapitan, hogy a gyer­mek élve jött e a világra, vagy halva s igy a vizsgálóbíró Csorba Anieát szabad lábra helyezte. — Á tényleges katonák és az aratás. A honvédelmi miniszter körrendeletben értesítette az összes törvényhatóságokat, hogy a hadügy 5 gramaphonlemezek, halók kés/.ponzprt vagy gramaphoülük a legeiőayöáebbcit kap- rűszlutfizetésrc H i r s c h S a rn u n á I SztÜágysoml/ón, • Részletes útlapot kívánatra bérmentvő küld. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom