Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-27 / 26. szám
tßf j/j • VÍJ^ni. évfolyam. 26 ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTl JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Kegyed évié = — — 2 K Fél évre — — — «=» 4 K F.gy szám ára — — 20 fillér, j Főszerkesztő: Dr. Oisavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysornkut, Teleki-tér „38tí. s/. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Furcsa aratás. Az országos kalászos rónáin nemsokára meg- pendülnek a kaszák. Aratni fogják azt a termést, a melyet a gazdák egész évi fáradságukból, küzdésükből teremtettek. Vájjon az idei aratás eredménye meghozza e azt az általános megelégedést, a melyet az ország népe immár évek óta hiába vár, a melyért oly régen áhítozik ? Az eddigi jelekből Ítélve, bátran lehet mo idani, hogy ez nem fog megtörténni. A május hónap nagyobb része száraz volt. A nap heve a föld minden nedvét kiszívta, a vetések összeszáradtak, nyomorúságos állapotba kerültek. Valóságai megváltásként jött és kincset érő volt a május hónap utolsó napjaiban megindult országos eső, a mely nehány napig tartott. A vetések szépen lábra kaptak, fejlődésnek indultak és a gazda borús arca kiderült, kétségbeesése eltűnt. Találóbban és n gyszerübben sen- kisem jellemezte az első fontosságát, mint gróf Széhhényi István. Egyszer megmutatták neki a bécsi császári kincstárban felhalmozott, milliókat éi'ő kincseket. Gróf Széchényi megvetőleg legyintett kezével és igy szólt: „Magyarországon, ha májusba leesik egy jó eső, sokkal többett ér, mint az itt összehalmozott cók-mók 1“ Miután pedig a kincset érő és várva-várt eső megjött és a vetések kifejlődtek, a laikusok joggal hihetik, hogy mesés termésünk lesz az idén és az ország gazdaközönsége boldogságban fog úszni. Pedig mennyire máskép van ez nálunk! Hiszen a termés nem is lesz a legkedvezőtlenebb, ez igaz. De se a gazdának, se a közönségnek Jiiínitii'' lárcája. Á gyomor kúra. — Ha leeresztenéd a hajad, — mondotta Pottle ur megvetően - aztán egyik kezedbe egy almát, másikba egy darab Graham-kenyerct fognál, kitűnő modell lennél az „Ádámot kisértő Éva“ cirnü festményhez. Az ebédet azonban befejeztük. Egész reggel nagyon nyugtalan volt és valami farkas-szerű volt a szemeiben, mikor visszatért az egy óráig tartó sétáról. Az ebédnél mélyen belesülyesztette kezét az amerikai mogyoróba. Jó marokkal szedett ki. Pottlenó még rakott utána vagy egy féltucatot a tányérjára, oly barátságos mosoly kíséretében, hogy lehetetlenség volt protestálul. — Kiejtettél egy párt az ujjaid közt, — mondta. — Láttam. Az ebéd hangtalanul folyt le, csak a mogyoró-héjak ropogtak. — ügy érzem, — mondotta azután mélységes meggyőződéssel, —- mintha újra kezdeném az életet. Az asszonynak erre ideája jött. nem sok haszna van belőle. Az aratási játékba beleszól egy harmadik : a tőzsde. A gabonaárak ész nélkül esni kezdtek a tőzsde jóvoltából. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már az ország közönsége olcsóbb kenyérhez fog jutni. Nem. A tőzsde szerint azért esik a gabona ára, mert Romániában dús esőzések járlak, ott óriási gabona- termés lesz, tehát onnan log beözönleni a sok gabona. A magyar gabona tehát nem kell, abban nem lesz kereslet és a gazda arca, a mely kiderült az országos eső láttára, most ismét elborulhat, mert számítását keresztülhúzta a tőzsde. Mert mit ér neki a jó termés, ha azért megfelelő árai nem tud elérni? Es mit ér nekünk is a dús aratás, ha a lisztet, a kenyeret ezután is olyan méregdrágán kell megfizetnünk, mint ezelőtt ? Furcsa aratás az idei I Adtál uram esőt ts termést, de nincs köszönet benne. Valami nincsen itt rendjén. Eddig a tőzsde a papirosbuzá- val ontottta reánk az átkot, emelte, vagy süllyesztette a gabona árát, a szerint, a mint Spitz, Grün, Blau és Gelb urak, a kiknek egy szem búzájuk sincs, papiroson eladtak, vagy vettek Isten tudja hány ezer mótermázsa búzát. Most a tőzsde az aratásba is beleszól, A gazda verejtékes munkájának jutalmát megsemmisítik, mert olyan silány gabonaárakba kényszeritiic bele, a miért nem volt érdemes aratni, de egyúttal az általános kenyérdrágaságon, sem változtatnak. Sőt, a tőzsde meglepetéseire számítva, esetleg azt is elérjük, hogy az olcso gabonaárak mellett a kenyér, a liszt mégvgyszer olyan drága lesz. És mindezt indokolni is fogják. Mert a tőzsde minden meglepetést érthetően tud indokolni. Ezeken az állapotokon változtatni kellene. Hogy hogyan, ez azoknak a dolga volna, a kik az ország első gazdasági faktorai. A fődolog pedig az, hogy sem a gazdák érdekei, sem a már amúgy is kiuzsorázott közönség érdeke csorbát no szenvedjen.gfgazában erre vár mindenki. Mert elsiLr doloc az ország kenyerét megvédeni és csak azután jöhetnek figyelembe a többi bajok, a melyekkel különben szintén nyakig vagyunk. A nők és az otthon. Irta ; Buday Parnáné. Különösen az utóbbi években, külföldi példákra, nálunk is nagy arányokban indult meg a feminista mozgalom. Célja ennek, a nőt odaállítani a munkába a férfi mellé, tekintet nélkül arra. Ez a mozgalom, mely a nőnek szerepkörét volna hivatva felforgatni volna hivatva, a mai társadalmi berendezkedés mellett nálunk még kissé korainak bizonyul, a mint bogy a nők szavazati joga egyelőre, mondjuk a jövő zenéje. A magyar nő munkájára egyelőre még nem politikai harcokban, de a társadalmi kötelességek öntudatosabb teljesítése körül van szükség. Németországban már évekkel ezelőtt hatalmas mozgalom indult meg, különösen a falusi élet kellemesebbé és vonzóbbá tételére : az úgynevezett népjóléti szövetség. Többet észszel, mint erővel, — gondolták az illető vezető férfiak, eszük mellett szivük is megszólal akkor, a mikor a mezőgazdasági és főleg e szociális viszo- ! nyok orvoslásaként úgynevezett jóléti intézményeket létesítettek. Ez a jóléti intézmény nem tévesz— Van aludttej ! ~~ kiáltott. — Nem akarsz aludttejet? —- Aludttej! — mondta megbolránkozva Pottle ur, Szent Plató és a Hét Alvók ! Más alkalommal ékesen fejezte volna ki magát, de most nagyon gyönge volt. — Valami jó már is van, — tette hozzá később, szelíden, mint egy juh. — Egy csöppet sem érzem túlterhelve a gyomrom. Egész délután otthon maradt, fel és alá járt a szobában, mint valami ketrecbe zárt vadállat, etetés idején. Az utolsó étkezés pont bat órakor vette kezdetét és véget ért hat óra öt perckor. — Mért ne vehetnénk egy kis vajat hozzá ? — kérdezte Pottlené bátortalanul. — Sok ! — mondta a férje rekedten. — Hanem holnap majd teszünk az asztalra egy kis vajat, arra szabad majd nézni, hogy jobb étvágya legyen az embernek. Szokatlanul korán, este 9 órakor feküdtek le ezen a napon. Éjfél felé lehetett, mikor Pottle ur arra ébredt, hogy pokoli étvágy marja a belsejét. Körül se nézve, halkan lecsúszott az ágyról és nyílegyenesen a konyha felé tartott. Meg volt lepetve, mikor az ajtó hasadékán j át világosság ütött a szemébe. Első gondolata az volt, hogy rablók. Aztán összeszedte a bátorságát és benyitott. Pottlené arcát bűnös pirosság borította be, amint a zajra kiejtette kezéből a kanalat. — Azt hittem, alszol, — mondta. — Mi az? — kérdezte Pottle ur rekedten. — Almásrétes. — Adjál. Fél perc alatt végzett vele. Mikor az utolsó falat is el tűnt, igy szólt: — Éhes vagyok. — Van hideg borjusült, — mondta Pottlené, ) teleszájjal, — De te nem szereted a hideg borjut, — Csak hozd! mondta a férje. Rövid idő alatt befejezett két szelet borjút, j egy féltucat hideg burgonyát, — aztán ragyogó 1 szemekkel nézett körül. — Rakj tüzet és főzz hat tojást — mondta feleségének, ellentmondást nem tűrő hangon. Alikor egy óra múlva lefeküdtek, még | hozzátette: —- Tiz óv óta nem volt ilyen étvágyam. Holnap bemegyünk a városba Panci és eszünk egy jó vastag ebédet. Azt a gyógyász! pedig i lelövöm. I (Folyt, és vége,)
