Kővárvidék, 1909 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
f' o VII. évfolyam. Nagysomkut, 1909. jarí. 3. ■so szám KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: 1 gés* évre--------------8K Negyed évre Fel évre------------------- 4K Egy szám ár* Fő szerkesztő: Dr. Öisavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. — 2 K 20 fillér. Felelős szerkesztő: Barna Benő. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Uj esztendő. Röpülnek a napok, száguldanak az órák az idő végtelenségében ; még az imént a régi esztendő mesgyéjét tapostuk s im egyszerre belecseppentünk az uj évbe. Az elmúlt esztendővel egyidejűleg eltemetjük a közelmúlt inkább fájó, inkább keserves emlékeit és remegve, reménykedve tekintünk a fátyolboritotta ismeretlen jövő elé; vágyakozva nézünk a jövő év elé, melytől sorsunk jobbrafordulását, helyzetünk javulását reméljük, A múlt bármily súlyos is volt, bármennyire is tele volt bánattal, csalódással; most, hogy túl vagyunk rajta, nem tűnik előttünk oly setéinek, ridegnek és kétségbeejtőnek. A múltban át élt szenvedéseknek nem szabad csüggesztőleg hatni ránk, nem szabad életkedvünket, energiánkat vesziteni, mert a boldogság, a boldogulás csak nagyon keveseknek adatott meg, vajmi kis számuak kiváltsága. A boldogulás útja azonban szabad, haladni kell rajta csüggedetlen, hittel és reménykedéssel a szivben akaraterővel és kitartó buzgalommal éx előbb- utóbb elérjük azt, a mi után epekedtünk, a mi után törtük magunkat, a miért dolgoztunk és verejtékeztünk, küzdtünk és láradtunk : a boldogságot. Az uj esztendővel uj életet kezdjünk. Legyen ez az élet a férfias tetterős munkáé; legyen ez az élet telve önbizalommal, elszántsággal, önérzettel és vasszorgalommal; legyen ez az élet a jüvóé, nem pedig a röpke jelené. Ne futkossunk a boldogság után, mely ugyan mindig előttünk van, de soha el nem érhetjük, ha szaporán, kevés fáradsággal és csekély ön_ „Kovárviáék" tárcája, Az aranykeretbe foglalt kalapács. Irta és felolvasta f. é. decz. 13-án a nagysosikuti „Polgári Kör“ estélyén: Veszprómy Sándor. Néha én is megengedem magamnak, hogy egy kis italt elfogyasszak, de azt mindig otthonomba hozatom. Vájjon az a velem együtt dolgozó feleség s szivünknek közös kincsei: a gyermekek nem érdemlik-e meg első sorban, hogy megosszam velük azt a csekély élvezetet, mely nekem jól esik ? Aztán miben áll az a szórakozás, melyet nekem a korcsma kínál. Legtöbbször egymás lekicsinylése, megrágalmazása képezi a beszéd tárgyát. Irigykedés, elégedetlenség, nagyravágyás lopóznak be ott a szívbe és mérgezik meg azt. Ezek alkalmat nyújtanak az összekocanásra, gyűlölködésre, sokszor erőszakoskodásra, sőt verekedésre i». Mi szükség van nekem mindezekre. Nem a vasárnap arra való, hogy felMitsen nem pedig, hogy kifárasszon, a korcsma pedig kifáraszt. A templomban lerovom adómat Istennek, de még innen is legszívesebben haza sietek. S ha én szeretem otthonomat, gyermekeim s feleségem is fogják szeretni azt. A miben bizalommal megkaparintani akarjuk. Ha kincset, vagyont, jólétet, fényes életmódot akarunk elérni; ha szeretjük az élvezeteket, a jó módot, ha irigykedünk azokra, kik dúskálnak a milliókban, kiknek megvan minden, mit szem és száj kíván : elveszítjük lábunk alól a talajt, a haszontalan vágyakozásban, a hiába való hajszolásban elfásulunk, elvesztjük önbizalmunkat, munkakedvünket, hitünket és reménységünket. És a kergetett, hajszolt, űzött boldogságot mégsem tudjuk elérni, mert számtalanszor kisiklik karmainkból. Az uj esztendővel tegyünk le erős ábrándjainktól, rósz hajlamainkról. Ne lessük, ne kutassuk, ne űzzük, ne várjuk a boldogságot, hanem dolgozzunk, munkálkodjunk tiszta fejjel és erős szívvel; higyjünk Istenben és bízzunk önmagunkban ; csüggjünk igaz szeretettel, nemes hévvel az áldásthozó, áldást nyújtó munkán, tekintsünk családunkra, a társadalomra, a nemzetre és annál kevesebbet törődjünk mások jólétével, gazdagságával, mert a kincs, vagyon még nem boldogság, viszont sokszor igen boldogok a szükebb viszonyok között élők, a megelégedettek. Az uj esztendő kezdődjék a tevékeny, maradandó becsű munkával. Legyen ez az esztendő a munkálkodás, a munka esztendeje. Az önérzetes, a komoly gondolkodású polgárai e hazának tudni fogják kötelességüket és összeségben a nemzet, a haza igazi felvirágoztatásán, fejlődésén, előrehaladásán fognak közremunkálkodni és igy elérik a nemzet boldogulását s egyidejűleg önön boldogságukat is megteremtik. Modern házasfelek, régi boldogság. Valami egy éviized óla nagyon sokan — férfiak és nők, tudósok és gyakorlati emberek — lelkűk itt kielégítést talál, azt nem fogják másutt, rossz társaságokban keresni. — Teljesen osztom nézetét — szakitám félbe a mély meggyőződéssel mondott szavakat. Önnek igaza van, de csak a saját szempontjából. Figyelje meg csak kérem jobban az életet, hányszor fog olyan szerencsétlen család apával találkozni, a kinek vásott, engedetlen gyermekei s egy rest feleség valóságos pokollá teszik a családi kört s valóságos felüdülés számára, ha időközönként egy kis szórakozást enged meg magának. Önnek kedves barátom, könnyű beszélni az otthon szeretetéről jó gyermekek és jó feleség mellett, de mit tegyen az ilyen boldogtalan. — Nagy tévedésben van uram ! Tévedése abban áll, hogy a lefestett szerencsétlen állapotot valamely véletlen körülménynek tulajdonítja s nem veszi észre a főbünöst, a ki ezt megteremtette. A rósz családot legtöbb esetben a rossz családfő hozza létre. Engedje meg, hogy kifejtsem kissé gondolataimat. — Szívesen hallgatom meg. — Lássa Uram ! Én sem az ágról szakítottam le, vagy nem az utcáról szedtem fel gyermekeimet, hanem magam neveltem azokká, a mik. A kis gyermek lelke olyan, mint a lágy viaszk, olyan alakra gyúrhatjuk, a milyenre akarjuk. Eleinte nagyon könnyen megy ez minél későbbre halasztjuk ezt a fofmálást, annál keményebbé lesz, ügy hogy később még kalapácscsal foglalkoznak azzal a kérdéssel, miként lehetne a boldogság és a házasság fogalmát a legtökéletesebben egyesíteni. Mert sajnos — az életben nagyon sokszor ennek az ellenkezőjét látjuk. Ku tátják a férfiak házasság viszonyának okát, valamint a sok boldogtalan házasságét. Végeredményben arra a meggyőződésre jutottak, hogy a házasságot reformálni kell, javítani a feleség erkölcsi és anyagi helyzetét. Amilyen kívánatos a nők gazdasági önállóságra való nevelés és a milyen szükséges, hogy a férfiak elismerjek a nők jogainak egyenrangúságát — ezt a kérdést ily módon megoldani nőin lehet. A feleség jogi helyzete javulhat ennek révén s a férfiak hozományvadászata talán korlátozva lesz. De a házasság boldogságát, egyetlen alapját nem az érdekközösség adja meg, hanem a testi és lelki közösség, amelyet meg nem adhat semmi törvény. Ennek zálogát oly közös I érzelmek, áldozatok és egyezmény-ek képezik, melyek kizárólag a szívből és létekből fakadnak Ezek az alapfeltételei minden családi boldog- I ságnak. E tulajdonságok és érzelmek létezését csak i a házasélet folyamán alapíthatjuk meg. Az ebből | eredő csalódások és a velük járó keserűség teremtették meg a „házasság csődjének“ szálló igéjét. Voltak irók, akik a legkomolyabban ajánlották, hogy minden házasságot csak öt évre volna szabad megkötni (egyesek csak egy évet engedélyeztek) és ennek eltelte után a gyermekeket törvényeken biztosítani kívánták. Természetesen kinevették. Egy másik a nő részéről követelt határtalan türelmet, szeretetet, gyöngédséget, nyíltságot és odaadást, amelynek alapján egyedül építhető fel a házasólet boldogsága. Akadtak, akik nem tartották elég erősnek a lírikus köteléket és több súlyt helyeztek a prózai tulajdonságokra, életfeltételekre. A házasólet boldogsága a legnehezebb művészet. Nem érthetjük el csupán testi és érdek- közösség árán, ha nem csatlakozik ehhez a móly| sem lehet alakítani, legfeljebb összetörni. Hány ilyen eltorzult, vagy összetört lelkű ember bolyong a világon a szülők mulasztása miattI Egy-két példával megvilá- i gitom állításomat, bizonyosan látott már gyermeket, amint lábával toporzékolva, ökölre szorított kis ökleivel I hadonáz és úgy ordit, hogy majd meg szakad bele. ! A szülő hozzáfut és megveri. Pedig higye meg nekem í nem az a gyermek érdemelné meg elsősorban a verést, hanem maga a szülő. A gyermek bizonyosan akar va- j lamit, a mit nem képes megvalósítani, s e miatt dühöng, ; Vájjon ez volt-e az első akarat nyilvánítása ? Dehogy! Ezt már legalább más száz akarata előzte meg, melyek a szülők könnyelműségéből kifolyólag mind teljesültek. Hozzá van szokva ahhoz, mint valami kis zsarnok, hogy a mit óhajt, az mindjárt valóra is váljék, s mert most ebben akadályra talált, azért öntötte el annyira a méreg. Ne tessék elfeledni, hogy abban a gyermekben először az akarat fejlődik ki s csak jóval később a helyes ítélő képesség. Ő képtelen annak megítélésére: helyes-e az, a mit akar, vagy nem ? Eat a szülők vannak hivatva megállapítani, Az a gyermek olyan, mint egy kis állat, a ki minden után kapkod, a mi neki pillanatnyi örömet szerez. Ezt korlátozni szülői okosság kötelesség«. Ugy-e bár kést nem adunk a gyermek kezébe, nehogy megsértse testét vele, de ugyanakkor nem gondolunk azzal, hogy szertelen vágyait visszaszorítsuk, melyekkel fejlődésnek induló lelkét sebzi meg. (Folyt, köv.)
