Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-06-14 / 24. szám
2 KÖVÁRVIDÉK Elég szomorú, hogy a falvak közbiztonsága nem hasonlítható össze a kisebb városok közbiztonságaival. A vidéki városok mögötte áll nemcsak a budapesti államrendőrségnek, de a csendőrségnek is. A vidéki városok hasztalanul költenek erejükön felül a rendőrségre, annak a nívója nem- emelkedik, az megmarad a régi patriarkális szellemben s végzi a dolgát úgy ahogy. Mindezeknél fogva elsőrangú közérdek, hogy a vidéki rendőrséget legalább a csendőrség nívójára emeljék. Ez pedig csakis a rendőrség államosítása révén érhető el. A belügyminiszter kijelentette, hogy benne meg van a hajlandóság a vidéki rendőrség államosítására s be is nyújtja az erre vonatkozó törvényjavaslatot, ha a függetlenségi párt is az ő álláspontjára helyezkedik. Azt hisszük, hogy a függetlenségi párt magáévá teszi a rendőrség államosításának eszméjét, ha Andrássy Gyula, az alkotmánybiztositékok megalkotója csinálja meg a reformot. A belügyminiszternek bizonyára lesz gondja arra, hogy egy olyan szakasz kerüljön be a törvényjavaslatba, amely a rendőrségnek állam s nemzetellenes célokra való felhasználását lehetetlenné teszi. Egy ilyen szakaszra okvetlenül szükség van. Hogy miért azt nem keli megokolni magyar . ember előtt, akiben élnek a nemzeti küzdelem tanulságai. Vidéki rendőreink államainak netovábbja, hogy államosítsák ókét. Nehány esztendő előtt egyesületté tömörültek a rendőrkapitányok, az egyesületnek egyetlen fő fontosságú program alpontja van : az államosítás. Minden esztendőben kongresszust tartanak s minden kongresszusból deputáció visz memorandumot a belügyminiszternek, kérve a hőn óhajtott államosítást. A vidéki rendőrtisztviselőknek ez az óhajtása nagyon is megokult. Fizetésük messze alatta áll a hasonló kvaliökációju állami vagy akár megyei tisztviselőkének. Ezenkívül állásuk nem deíinitiv. Minden hat esztendőben választás alá kerülnek, az egy rendőrkapitányt kivéve, akit a főispán nevez ki. S épen azért mert választás alá kerülnek, előmenetelük nem rendszeres, mert évtizedekig is elvárhatnak, inig közvetlen feljebbvalójuk meghal, vagy nyugalomba vonul, de ekkor is ki vannak téve annak, hogy valami protekciós alak kiüti őket a nyeregből. A vidéki varosok közbiztonsága szempontjából pedig valóságos álgény kis nyomorék nem bírta. „Pihenjünk egy kicsit!“ mondta.. „Nem lehet, kis fiain, fia ránk sötétedik, nem találunk haza. Akkor aztán itt fagyunk meg a hideg, téli éjszakában.“ De a Jancsi nem tudót jönni. Fölvettem a hátamra és vittem, ameddig bírtam. Letölteni a főidre, mire a fiú leült a fiúba. Ért nógattam: „Kelj föl, édesem, megfagysz ezen a iiideg földön.“ De a Jancsi nem jött. „Menj csak, anyám.“ . . . — Anyám ? — Igen, azt mondta : anyám. „Menj csak anyám, egyedül és hagyj engemet itt meghalni. Te erős vagy vagy, te kibírod az utat, |áa gyönge vagyok. Nézd a karomat csupa seb, Föitöríe a mankó. Egy lépést,sem tudok menni.“ — És te ott hagytad ? — Oiyan szépén könyörgött. Aztán meg úgy sem segíthettem már rajta, tovább cipelni nem tudtam. És mi rossz van abban, gondoltam, fia ott hagyom P A hideget csak eleiníén érzi, később lassan-lassan meg- melegeoik a szive „tája, kis angyalok muzsikálnak nekis a vidám muzsikaszó mellett fölrepül a menyországba. (Folyt, kői.) j clás lesz az államosítás. Mindenekelőtt megszűnnek az egyes rendőri közegek prostitucionalis és egyéb mellékjövedelmei, melyek nem egy városban a legbotrányosabb állapotokat idézik elő. ‘ Megszűnik egyes rendőrkapitányok basáskodása | is, akik bízván a főispán kegyeiben, fitytyet hánynak a községnek s a városi hatóságnak. A rendőrközlegény, a ki a legtöbb vidéki városban abszolút tudatlan és megbízhatatlan, s aki nem egy helyütt már sztrájkot is rendezett a havi 48 koronás fizetés ellen, megfelelőbb anyaggal lesz pótolva. Szóval rendőrségnek, közönségnek s államnak egyaránt csak előnyére fog válni az államosítás. Ezért hát meg kell csinálni minél hamarább. A tisztviselők, bírók, ügyészek s vasutasok után hadd érezzék végre a rendőrök is, hogy uj jobb világot élnek, szebb csillagok járnak. Hírek. » wit-r rumiját nr~ía,Tr rza j — | Gyászeset. \ Súlyos csapás érte Bocsánszky Márton helybeli kereskedőt és birtokost. Apósa bellinek Ferencz nyug. főerdésznek e hó 8-án 74 éves korában Nagysomkuton történt váratlan elhunyta által. Az öreg ur gyermekei látogatására jött egy pár hétre községünkbe és itt érte el a végzet, O-án hirtelen rosszul lett és már 8-án délután 2 órakor meghalt. Temetése e hó 10-en ment végbe nagy részvét mellett községünkben. Temetésén Frank József szinérváraljai es Moldován István fényi r. kath. plébánosok is megjelentek. — Tűzoltó kongresszus Szamáron. A magyar országos tűzoltó szövetség ez évi országos nagygyűlést aug. 14—17. napjain Szatmár-Németiben togja megtartani. Ezen kongresszus egyik pontja a vármegyei tűző, tó szövetség megalakítása. A kongresszust rendező bizottsága fölkérte községünk elöljáróságát, hogy a í kongresszust megelőzőleg tartandó értekezleten 2—3 I taggal magát képviseltesse, hogy a szabályokat megtárgyalhassa es előkészíthesse. — Minő tulajdonságok kiyaníainak a kereskedeLd í utazóknál ? A Neues Wiener Tagblatt egyik közelebb | megjelent szamában a következő kishirdetes olvasható : „Kereskedelmi utazó, aki bőbeszédű, szemtelen, arro- ! gans és kíméletlen nagy jövedelem mellett elsőrangú ■ becsi cég által több évi időtartamra felvétetik. Ajánlatok stb.“ Ezekkel a szép tulajdonságokkal rendelkező j utazókat a cég valószinüieg Magyarországba szándéko- j zik küldeni s ezt feltételezve, figyelmeztetjük kereske- ! dóinkét, hogy készüljenek a tehetséges bécsi utazó illő tog adására. — A közös konyhák alkonya. Alig egy esztendővel ezelőtt mondhatni az ország minden nagy óbb városában mozgalom indult meg a kollektiv háztartás létesítésére. Különösebb impulzust erre a nagymérvű cse- lédmizériák és az egyre fokozódó drágaság adtak. Az eszme helyesnek és egészségesnek mutatkozott és a legszebb reményekkel láttak hozzá a közöskonyhák felállításához. Egyik a másik után alakult meg, a legtöbb a nagybecskereki szövetkezet mintájára, mely az első volt hazánkban. A legtöbb helyen azonban csak rövid ideig tartott ez a fényes állapot, a konyha vezetősége rendesen tulment a költségvetés határain vagy pedig a meghatározott díjból nem tudott kellő rneny- nyisegü és minőségű ételeket szolgáltatni. A cseléd es szakácsnő mizeii pedig átteíto székhelyét a- közösre, így történt azután, hogy nehány hónap múlva nap-nap után olvastuk, hogy hol itt, hol ott számolt fel, vagy bukott meg egy-.egy konyha. A napokban a nagybecskereki lapokból olvastuk azt a hirt, hogy az ottani konyha, mely első vort az országban, szintén beadta a kulcsot, kicsinyek és rosszak voltak az adagok, a tagok ott hagyták az intézményt. — Szerencsétlenség. Avasíelsől'aluban Fedorka Tódor a múlt papokban tartotta meg lakodalmát. A vőlegény Ocscse szintén nagyon örvendett ennek, az örömhangulatnak revolverlövéssel is akart kifejezést adni. Amint a revolverével babrált az váratlanul elsült s a golyó a vőlegény combjába fúródott. Ez azonban nem - nagyon sokat teketóriázott : elment mindjárt az orvoshoz, kivétette a golyót, azután annak rendje és módja szerint elment a templomba, megesküdött menyasszonyával és lakodalmazott tovább. Az Avasba- egy golyó nem numerái, de még kettő sem. — Közigazgatási gyakornokok minősítése. Andrássy I Gyula gróf belügyminiszter tudatta a törvényhatóságok- I kai azt az elvi jelentőségű határozatát, hogy azok a | közigazgatási gyakornokok, akik az előirt minősítést egy | éven belül meg nem szerzik, ez állásukat vesztik. Előfordult ugyanis az az eset, hogy egy közigazgatási gyakornok azt kérte a belügyminisztertől, hogy részére a törvény 5-ik szakaszában megjelölt határidőn túl terjedő újabb határidőt engedélyezzen. Ezt nem teljesítette, mert a törvénynek ez a szakasza határozottan rendelkezik az iránt, hogy azok a gyakornokok, akik egy éven belül meg nem szerzik az előirt minősítést, elvesztik az állásukat. Fölhívta a miniszter a hatóságokat, hogy arneny- nyiben az illető egyén a törvényes minősítést időközben meg nem szerezte, azt állásától mentse föl és erről a miniszterériumban jelentést tegyen. — Újítás az adóhivataloknál. Egy pénzügyminiszteri rendelet szerint a m. kir. állampénztárakat (adóhivatalokat) arra nézve utasítja, hogy a kiutalt bírói letétek felvételénél, ha a bírói kiutalásban megnevezett pénz- felvételre jogcsilóit, a pénz felvételével más egyént megbíz, ettől minden egyes esetben külön kiállított és közjegyzőileg hitelesített felhatalmazást követeljenek. — Papnövendékek felvétele. A szatmári egyházmegye növendékpapjai közzé való felvétel julius hó 2-án fog megtartatni. Felvétetnek a gimnázium VI, VII. és Vili. osztályát végzett ifjak. A folyamodóknak keresztlevéllel és iskolai bizonyítvánnyal ellátva julius hó 1-én délelőtt személyesen kell jelentkezniük az egyházmegyei hivatalban, ahol a felvétel körüli eljárást illető. leg útbaigazítást nyernek. —■ Elnökválaszíó közgyűlés. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület junius hó 3-án délelőtt i0 órakor a szatmári városháza nagytermében elnökválasztó közgyűlést tartott, melyen Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, istvándi nagybirtokost elnökévé választotta. — Kinevezés. M. kir. pénzügymiuiszter a Nagykárolyban alakítandó adöfelszólamlási bizottság elnökévé Balogh Kálmán ügyvédet, helyettes elnökévé Dr. Adler Adolf ügyvédet kinevezte. — - Gépkláiiifás Szatsnár, A szatmármegyei gazdasági egyesület által folyó évi augusztus hóra. tervezett gazdasági gépkiállítás tervet közbe jö'.t akadályok miatt I az egyesület elejtette. — Meghívó. A Szatmárvárniegyei községi és kör- j jegyzők egyletének 1908. évi junius hó 21-én d. e. j 11 órakor Felsőbányán a városház tanácstermében tar- í tandó közgyűlésére az egylet tagjait tisztelettel meghi- | vom. A gyűlés tárgyai: 1. Az 1907. évi nyugdíj-szám* j adás megvizsgálása. (Előadó : Nagy István.) 2. Nyugdij- j szabályrendelet módosítása iránti előterjesztés. 3. Községi szervezési szabályrendelet módosítása. 4. Biharm. j jegyzői egylet 7 sz. határozata a segédjegyzői és irnoki j állások megyei segéllyel való szervezése tárgyában. 5. Vas várni, jegyzői-egylet indítványa a jegyzői s segéd- j jegyzői fizetés felemelése s aljegyzői elnevezés meg- j állapítása iránt. 6. Központi gyűlésre képviselők válasz- í tása. 7. Indítványok. 20-án d. u. Indulás: Nagykároly- . ból junius 20-an d. u. 12 ó 39 p.; Szatmárról junius 20-án d. u. 2 ó 46 p. induló vonattal. Érkezés Felsőbányára d. u. 5 ó 44 p.-kor. Az indulás ideje vasúti állomástól távolabb lakókra tekintettel van megállapítva. Kismajíény, 1908. junius 6-án. Bodoky Béla egyleti elnök. — Diákok kirándulása. A szatmári ref. főgimn. tanári kara érdekes és tanulságos tanulmányi kirándulást rendezett a bányavárosokba. A kiránduláson 10 tanár és 43 növendék vett részt. Junius 4-én Ívoltóra mentek ki gr. Teleki Sándor 48 - 49-iki ezredes és iró tusculumát és sírját a Petőfi-fák alatt meglátogatni. A kiránduló csapatot gróf Teleki János megvendégelte. Innen még az nap átvonultak Felsőbányára. Junius 5-én Nagy Lajos református lelkész kalauzolása mellett megtekintették a város nevezetességeit, majd átvonultak Fernezelyre a kincstári kohóművelt megtekintése eéljá- bói. Innen Nagybányára mentek. Főmunkatárs: Ackermán Béla. Laptulajdonos : Barna Benő. _________________ _____ junius 14 ha valaki azt mondja, hogy jobb kávái, vagy pedig olcsóbban tud kávéi szállítani, mint FiATELLi DEISiNGER fiumei ezég BUDAPESTEN a királyi bérpalotában.