Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-03-29 / 13. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 8 K Negyed évre —= — — 2 K ! Fél évre —■ — — 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. | Ünnepi szónoklat. A márczius 15-én tartott Isteni tisztelet alkalkalmával, elmondta : VESZPRÉMI SÁNDOR r. kath. plébános. Az alázatos népet megmented és a kevé- lyeket megalázod ! Zs. 17. 28. A gondviselés, mely a népek életét irányítja, minden nemzet számára ad jelentőségteljes időket, melyeknek feladata megalkotni a tovafejlő- désnek ama feltételeit, melyek uj életet pezsdi- tenek fel vérkeringésében, uj gondolatoktól feszitik a lelkeket, uj életerőtől duzzasztják az izmokat, hogy versenyképessé tegyék a létért való küzdelem ama nagy harcaiban, melyeket nem csak az egyesek, de a nemzetek is kénytelenek egymással megvívni. Sokszor éveken át tartó tájdalmas vajúdás, másszor rövidebb tartamú, de annál kínosabb, kereszttel és sirhalmokkal megrakott Golgota, néha csak egy röpke nap képezik e jelentőségteljes időket, de jaj annak a nemzetnek, melynek nincsenek élesen látó, sas szemű és oroszlán szivü tiai, kik felismerjék az adott nagy idők parancsoló szavát s tettre szólítsák a nemzet gyermekeit. Ha a magyar nemzet 1000 éves múltjának magaslatáról visszatekintek az elviharzott idők mélyére, a nehéz jelentős idők egész láncolatát szemlélem abban. Látom mint lép a haza földére a nemzet, mint illeszti azt be sz. István a kereszténység által az európai népcsaládok sorába. Látom e nemzet egész történetét, mely ha tán nem is szebb minden nemzet történeténél, de minden esetre vészesebb és zivatarosabb. Látom a Főszerkesztő : Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. tatár dulást, a mohácsi vészt, a török igát, de látom azt is, hogy az elhatározó n így eszmények válpontján a magyarok gondviselő Istene mindig elküldte az alkalmas egyént, aki hivatva volt megakadályozni, hogy a nemzet végérája meg- konduljon. Kibontakoznak lelki szemeim előtt Rákóczi hős kuruczainak örök emlékezetű küzdelmei ; hallom a véres csaták riadó tárogatói között a győzelmi örömtől mámoros diadalmi éneket. De a nemzet ősi jogaiért „pro patria et libertate“ vívott e dicső küzdelmek levezetése után a hősök sírjaival behintett mezők fölött — fájdalom — látnom kell azt a delejes álmot is, mely mint valami vastag hályog ereszkedik legjobbjaink szemeire, hogy ne lássák többé, az ősi, történelmi jogok ösvényét, ne érezhessék többé a lelkiismeret égető furdalásait, hanem legyenek vakok és siketek, legyennk végkép érzéketlenek minden nemes és. szent sugallat iránt, mely mint a hazafiui kötelesség utolsó hangja lelkeikben felzokog. Ebben az álomban látom én e nemzetet a szatmári bé.ke után egy hosszú századon keresztül. Mintha az ősi szittya vér- utolsó csepjét is elnyelte volna a harcmezők homokja. Mintha a szivén lőtt turul madár holtteste felett gyáva holló sereg suttogná: jön az éj, jön a halál! — Ama rettentő csiliagtalan éj, midőn a nemzet napja rendszert veszítve összeomlik s a végtelen se miségbe rohan, midőn csak egy hang fog sóhajtozni, egy hang sírni a haza bércei, rónái völgyei felett: e hang : fűit! volt magyar nincs többé ! Ismerik önök a mákonyt ? melyet a keleti Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teiaki-tér 388. •<. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ember hazsisnak nevez, s melytől aki elmámorul, mézzel csepegő zuhatagokat, ragyogó csillagfüzó- reket, fényes tüzkarikákat, ezeregy éjszakai tün- dórpalotákat, szivárvány öl tő nyü lenge bajadórokat lát kaleidoszkopszerü változatokban lebegni felizgatott képzelete előtt és mindezek mellett úgy ég agyveleje, úgy szorul a szive s oly fájdalmas keserű az ébredés. Az öntudat még az álom óiom- sulyával küzd, a láznak a mámornak ugyan már vége van, de a lomha elsatnyult, elernyedt tagok még nem engedelmeskednek az életerőre ébredt akaratnak s tehetetlenségében csak azt érzi az ember, mint tolul a forró, lüktető vér a szivébe s agyába s mint lihegnek éltető levegő után a száraz ajakak. Ebben a mámorban volt e nemzet, midőn a gondviselés jóságos keze közzénk rendelte Széchenyi Istvánt, lelkének gigászi lelkesedésével,, határt nem ismerő honszerelmével. Ha őt nem adta volna nekünk Istenünk, e nemzet ma már talán a halál karjaiban csak a múlté volna. Nem arra való e hely, hogy fejtegessem az ő tevékenységét, csak azt a tényt akarom megállapítani, hogy a hosszú mámoros éjszaka után, melyben e nemzet beteges álmát aludta, az ő nevéhez fűződik az ébredésnek első hajnalhasadása. Tűnni kezd az éj, látszik már az első hajnali csillag, mely oly édes fényt áraszt a magasból, mintha az égnek, a mennyországnak a szeme, mintha gyémánt volna, mely az Isten ujján ragyog. Oh de a hajnal oly hűvös, a gyémánt ragyogása oly hideg, pedig a természetnek melegJMníÉIf íápczáj a. Dalok, Csöndes őszi alkonyaikor Karom karodba fűzve majd Megindulok a táj felé, hol A csipkerózsa még kihajt. Megállók az ismert bokornál És megkérdezlek újra ott, Hogy megtartottad esküvésed, Mit ajkad egykor suttogott. Megtartottad az esküt, melytől Lelkem mámorral lett tele ? Vagy szertefoszlott szavad is, mint A csipkerózsa levele ? . . . Fejemre száll az ősz dere, Szivemből _,kilobbant a láng, - Közelgek már a sir felé, Az elmúlás sejtelme bánt . . . Isten veletek álmáim, Kaczagó lányok, asszonyok — Én már veletek egy utón, Többé haladni nem fogok. Megyek az öiök némaságba, Ég veletek tehát dalok — Az én őszöm már itt van, itt van . . . Érzem, tavaszra meghalok . . . Lantos. Gitta és Lajos Irta : Lux Terka. (Folyt, és vége.) S térdére könyökölve nézte az őszi verőfényben ülő nőalakot. S haílgattak. A leány szemének színét nem lehetett látni a könytől s egyszer csak igy szólt: — Egy nagy viz partján laktak, ugyebár, Lajos ? Télen, nyáron mindig ott. Futórózsa borította a házuk falát s hosszú, nagy kulcscsal nyílt a tölgyfa kapujuk. A szobájuk kárpitja tompaszinü volt, a függönyeik régi selyemből valók s az almáriumok karikái ezüstfényresen csillogtak. Nagy üvegedényekben lila és kék virágok álltak s az üvegburával lebontott órának olyan volt a hangja, mintha messze, sok, sok fal mögül csendülne keresztül. És az ablak mellett, ahonnan legmesszebb lehetett ellátni a hegyek felé, ott állt a zongora. Régi ébenfa zongora, megsárgult bilentyükkel és csak naplemente felé nyitotta fel a buzaszőke hajú, szomorú szemű asszony . . . Naplemente felé, mikor a nagy távolságban levő emberek lelkei közelebb szállanák egymáshoz, mikor a nyugvó nap minden lelket emlékeztet az élet éjszakájára s'mikor az utasok megérkeznek a hosszú, bünbánattal taposott útról . . . S a buzaszőke hajú asszony megütött« a billentyűket. Semmi öröm, semmi vigasz a hangokban, csupa elnyomott panasz, titkos vágyakozás, megadó alázat és zokogó reménység . . . S azután csönd . . . Aki az előbb még játszott, most a zongorára borulva zokog s maga, Lajos, a kis hu, az öreg Babett öléből be akar menni, hogy megvigasztalja a mamát. De az öreg Babett nem engedi. Azt mondja nem szabad. Csak hadd sírjon a mama : az kell neki ... Azután . . . Azt mondja meg nekem, Lajos, mire tanította magát az a mindig várakozó szomorú asszony ? Szölöokváuy!! Szólövesszö !! A világhírű Deleware adja a legjobb bort; oltani, permetezni nem kell ! Gyökeres 1000 db. 100 kor., sima 50 kor. Szőlőoltvanyok ezere: 140 kor,, a legnemesebb fajokból. Árjegyzék ingyen. iiendelési cim : M v i Iftsll ^r 9 Feisösegesd. (Somogy megye.)
