Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-12-25 / 52. szám

/

I

YL évfolyam.

Nagy som kút, 1908. dee. 25.

52-ik szám

90? xr ■

■ *»• ♦

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTJ JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

mim

Előfizetési ár:

Egész évre — — — 8 K Negyed évre = — — 2 K

Fel évre — ■— — — 4 K Egy szám ára — — 20 fillér.

Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor.

Felelős szerkesztő : Barna Benő.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. az.

MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

A betlehemi éj.

— Irta: Veszprémy Sándor. —

Ha egy modern embert állítanék bele a betlehemi zuzmarás éjbe, a barlang mellé, melynek ajtaján szél sivit s benne egy útban kifáradt anya hideg szalmán saját keblével melengeti újszülött gyermekét: az bizonyára sietve menekülne e helytől fűtött szobáinak pisiig párnái közé, hogy felmelegitse didergő tagjait és szabaduljon még a visszaemlékezéstől is arra a szomorú képre, melynek tanúja volt.

Hanem, ha vissza vinném ugyanazt a modern embert és központjává tenném annak a másik betlehemi jelenetnek, midőn megnyílik felette az égi firmamentum s a titokzatos menny csarnokaiból éneklő angyalok hozzák le számára a dicsőség koszorúját és himnusokat zengedezve fénnyel sugározzák körül, miközben királyok térdre hullva hódolnak neki: azt i hiszem, ebben a keretben jól 'erezné magát.

Ez a kultur ember rajzának két legjellegzetesebb vonása. Irtózat mindentől, a mi áldozatokba kerül, vagy a mi elpuhult érzékeire kellemetlenül hat s e mellett sóvárgó éhség minden után, a mi hiúságának hízeleg, vagy feje köré glória fényt von.

Pedig a kettő között mélységes okozati összefüggés van.

Nagy célokat érni el, nagy gondolatokat valósítani meg, csak nagy erőkifejtés árán lehet. Az erőkifejtés pedig mindig áldozatot követel és önmegtagadással jár. A történelemnek valamennyi nagy alakja a megpróbáltatások és nehéz küzdelmek Golgotáján át jutott csak a megdicsőülés Tábor hegyére. Az a nagy cél, melyet az emberiség évezredes küzdelmének mai kulturális eredménye hivatott elérni, nem lehet külsőségekben szétfolyó s csak az érzékiséget ingerlő máz. Ez nem volna eredmény, hanem visszaesés, mely csak silányul palás- Ácitna a belső előrehaladott rothadást. „A kultúra — mondja egy kiváló bölcsészünk — nem ház, nem fórum, nem cimbalom, nem váza, nem elegáncia és színház ; a kultúra mindenek előtt a lélek műveltsége.“ Vagyis a bennünk feszülő phisikai erők harmonikus összeolvadása, mely a lázongó é 'zékiség telett souverain- ként uralkodik. A léleknek egy tiszta világnézet központjában való ^'helyezkedése, a hol mig egyrészt felismeri önmagának méltóságát, másrészt biztosan mérlegeli mások becsét s ez ala- ! pon jogot tisztel és testvérként szeret. Az emberiség gondolkozását és érzését erre a niveaura emelni, ez a kultúra kgideálisabb célja.

Vájjon közel jutottunk-e már e magaslathoz ? Én úgy találom, hogy közeledés helyett, mindinkább távolodunk tőle. Az emberiség lelke arany csillagás és selyem suhogás között ma jobban kínlódik, mint valaha, mert érzékiségének rabja lévén, nem ismeri az önmegtagadást ; mert önző. Kalmár lelke a szeretettől idegen; mert nem lévén tiszta világnézete, fogalma sincs saját méltóságáról. A három irtózatos seben át folyik el boldogságának vére.

Látom, mint imbolyog boldogtalanul és keres valakit, aki őt megértse. Nem a gazdagot keresi, mert az könyörtelen; nem a hatalmast kutatja, mert az eltiporja; nem a hadvezért várja, mert az csak ölni tud. Keres valakit, a ki szegény, mint ő, de a szegénységet megérteti és abba megnyugvást tud varázsolni. Keres valakit, aki szeretni tud, szeretni véghe- tetlenül, akinek szeretete mély, mint a tengerek örvénye, amelyből mindenki meríthet; forró, mint a napsugár, mely mindenkit felmelegit; tiszta, mint a hajnal hasadása, mely mindent életre kelt. Keres valakit, a ki háborgó lelkének ▼ágyaira kielégítést, lázas agyának kérdéseire választ tud adni, a ki megmenti őt a rothadás gondolatának undorától, a ki eget teremtett és földet alkotott s reá tévé az embert, mint gyermekét, hogy őt magához emelje, hogy koronát tegyen fejére, értékesebbet, mint a minőt a királyok hordanak, még akkor is, ha rabszolga, akkor is, ha szegény, akkor is, "ha rongyok takarják testét. Keres valakit, akinek azt mondhassa : Megváltóm vagy, leborulok előtted, imádlak téged, mert lehajoltál nyomorúságomhoz s megmentettél engem!

Vájjon megtalálta-e már az emberiség azt, akit keres? A történelem 19 század óta zúgja az emberiség fülébe, hogy ott született Betlehemben egy istállóban, jászolba fektetve, pólyákba takarva.

I)

Kővápvilék" tárcája.

Sárból van a házam.

Irta : Dóczi József.

Sárból van a házam,

Szalmafödél rajta,

Kívül-belül olyan,

Mint egy szegény pajta;

De, ha a galambom Megölelem benne,

Úgy látom én,

Mintha a kis sárházikóm Szép palota lenne.

Egy szobám van nékem,

Ketten lakunk benne;

Ott tanít a rózsám Édes szerelemre.

Fehér galambtollból Megvetve az ágyunk :

Alig fér meg

Ebben az egy kis szobában A mi boldogságunk.

Az aranykézbe toy alt kalapács.

Irta és felolvasta f. é, decz. 13-án a nagysomkuti „Polgári Kör“ estélyén: Veszprémy Sándor.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Csendes otthonomban gondolataimban elmélyedve | sokszor képezte elmélkedésem tárgyát az emberi boldogság, mely után milliók lelke sóhajtozik s a mely mégis csak a délibáb ritkaságával jelenik meg előttünk, hogy szivárványes színeivel s aranyos vonalaival néhány pillanatig édes illúziókban ringasson, azután eloszoljék, mint egy bűbájos ködfátyol egy újabb csa- I hidasnak sebét ejtve szivünkön s élénkítve bennünk a ; vágyat tovább küzdeni azért, a mit megtalálni oly ; igen kevésnek sikerült.

S ha egyáltalában lehetséges olyan életkörülmény, mely az embert minden vonalon kielégíteni képes, a mely tehát kielégít akkor is, ha a múltra tekintünk, megnyugvással tölt el, ha a jelen kereteibe illeszkedünk és diadalmas gondolatokat hordoz a jövő reménységeinek lobogóján; hol található ez fel ?

Miközben tanácstalanul tépelődíem e gondolattal, segítségemre jött egy barázdált arcú, őszhaju öreg: az élettapasztalat s igy szólott hozzám :

Tudom akarod a teljes boldogság helyét ? Azt a földön meg nem találod sehol, hanem azt a helyet, a hol megnyugvás, emberileg elérhető öröm és béke lakik, a hol legkevésbé hangzik panaszszó s az élet I küzdelmet derült kedélylyel, diadalmasan tudják megvívni, azt a helyet megmutatom neked, csak jöjj utánam.

Vágyó érzéssel követtem a vezérlőmet. Utunk sokféle tájakon vezetett keresztül. Láttunk gazdag palotákat. Fényes termeiből fásult, kifáradt lelkek sóhajtása hangzott felénk. Ragyogó városok utcáin haladtunk át. Tömött színházak, vagy tündöklő mulató helyeken vidám ének és kacagó publikum.

Azt hittem, helyben vagyunk. De a tapasztalt öreg figyelmeztetett, hogy e külsőségek meg ne csaljanak s meg ne ejtsék Ítéletemet, mert e fényes látszat a legtöbb esetben lelket emésztő viharokat takar s csak arra való, hogy az élvezetekben kimerült, ideges orgánumnak újabb ingereket nyújtson.

Folytatva utunkat az életnek ezer különböző szin- váitozatu képe tárult elénk; nyugtalan hullámzó felületén semmi nyomát nem mutatva a boldogság birtoklásának, mint a hogy a viharzó tenger habjaiban nem látszik meg a napnak nyugodt, aranyos arca, hanem csak a rávetett fényes sugárnak darabokra tört szikrázata.

Már-már türelmemet veszítve kalauzolom egy csendes, békés utcába vezetett. Egy szerény kis házhoz érve annak ajtajára mutatott s ezt mondta :

Kopogtass be esen, itt megtalálod az emberileg elérhető boldogságot.

Már szürkülui kezdett. A szobából halvány lámpafény szűrődött át az ablakon az udvarra, valami sajátságos érzés hatotta meg lelkemet, mely olyankor szokott uralkodni a gondolaton, mikor valami nagyon ritka és érdekes dolog szemlélete előtt állunk. Elhatároztam magamban, hogy mindent jól megfigyelek s a boldogság titkát ellesem.