Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

január 12 KÖVÁRVIDÉK 2 valamint a külföldi honosságú betegek után 1908. évre az eddigi 1 kor. 24 fillért 6 fillérrel emelte fel a be­lügyminiszter, tehát 1 kor. 30 fillérben állapította meg a napi ápolási dijat. Hangsúlyozza a belügyminiszter még, hogy habár a személyzeti létszám megállapítása ezen nyilvános jellegű kórháznál nem kivan befolyást gyakorolni, mégis elegendőnek tartja, hogy ha ezen kórháznál elvégzendő teendőket egy orvos és egy gazdasági tisztviselő elvégezné. — Gyászeset. Gámentzy János helybeli bírósági végrehajtót és családját súlyos gyász érte édes anyja elhunyta által. A család által kiadott gyászjelentés a következő: „Alulírottak úgy maguk, mint az összes rokonság nevében megszomorodott szívvel tudatják, hogy a for­rón szerető édes anya, nagyanya és anyós özv. Gámentzy Gerőné szül. Korbuly Terézia életé­nek 65 iíc, özvegységének 28-ik évében f. hó 7-én este 8 órakor jobblétre szenderült. A meg­boldogult hült tetemei f. hó 10-én d. u. 2 óra­kor fognak a helybeli r. kath. temetőbe örök nyugalomra helyeztetni. Lelki üdvéért az en­gesztelő szentmise áldozat folyó hó 11-én d. e. 9 órakor fog az egek Urának bemutattatni. — Legyen emléke áldott és örök! Nagysomkut, 1908. január 8. Gámentzy János és neje Reichelt Vilma, mint fia és menye, Gámentzy Gerő, mint fia.“ — G'/ászeset. Rácz Dezső kővárhosszu- falusi körjegyző neje született Hirsch Eliz f. hó 2-án életének 23-ik évében, boldog házas­ságának 4-ik évében — hosszú és kinos szen­vedés után Kővárbosszufaluban elhunyt. Az elhunytban Hirsch Ignátz kővárremetei birtokos és neje gyermeküket veszítették. Temetése e hó 3-án ment végbe nagy részvét mellett. — Uj ügyvéd. Dr. Blumenfeld Dezső, ki községünkben, mint ügyvédjelölt is működött, itten telepszik meg és a Szalavitz Sámuel újonnan épített házában nyitja meg legközelebb irodáját. — A villanyvilágításról. A mint értesülünk még sokáig kell várnunk a mig a villanyvilágítás nálunk létesíthető lesz. Ugyanis úgy értesülünk, hogy a vil­lanyvilágítás csak azon esetben volna létesíthető, ha a község a felállítandó 1000 utcai izzó lámpa és 2 iv lámpáért évi 4000 koronát fizetne és ha ezen kívül a magánfogyasztók 1000 db 16 gyertyafényü izzó lám­pát szereltetnének fel, oly módon, hogy abból állan­dóan egyszerre 5—600 ily lámpa égne. Nagyon óhaj­tanók a világítást, de sajnos községünk nincs még olyan helyzetben, hogy világításra évi 4000 koronát áldozhasson, de meg arra sincs kilátás, hogy a magán fogyasztók 1000 lámpát szereltessenek fel. Várjunk tehát türelemmel jobb időket. — Közgyűlések. A kórházi bizottság ma e hó 12-én délelőtt 11 órakor, a községi képviselő testület pedig ma délután 2 órakor a községháza tanácstermé­ben rendkívüli közgyűlést tart. A kórházi bizottság ülésének tárgyai: 1. A belügyminiszter leirata a kór­ház 1908 évi költségvetésének megállapítására vonat­kozólag. 2. A régi kórházi ápolási költség hátralékok törlése. A községi közgyűlés tárgyai: 1. Herskovits Mór vásárvámbérlő bérelengedése iránti kérvénye. 2. A vármegyeház épülete és telkének országos tébolydává való átengedése, illetve felajánlása. 3. Gróf Teleki Sándor kérvénye a piactér rendezése tárgyában. V sszavont rendelet. A kereskedelemügyi minisz­térium e hó 1-től kezdőleg visszavonta ama rendele- letét, mely szerint papirszállitásoknál az állam, megye vagy községek részére kizárólagosan magyar gyárt­mányúak legyenek azok. A papirkereskedők és nyom dászok ugyanis bebizonyították, hogy a hazai gyáraink még nem képesek kvantitatív az egész hazai szükség­letet fedezni, ami a minisztériumot előbbi rendelete visszavonására indította. — Nagybánya város takarékpénztárának választ­mánya múlt szombaton választotta meg az intézeti ügyvédeket is Vass Gyula és Miskolczi Sándor szemé­lyében. Az uj igazgató : Moldován László folyó hó 2-án átvette hivatalát s működését azonnal megkez­dette. — Csőd. Drágán Tullius és Drágán Septimus nagysomkuti kereskedő-cég fizetésképtelenséget jelen­tett, mire a szatmári kir. törvényszék ellenük a múlt hó 29-én elrendelte a csődeljárást. — A „Szatmárvármegye“ laptársunk szerkesztőt cserélt, Orosz György főgymnáziumi tanár vette át az ezentúl csak politikai főmun­katársként szereplő Schröder Béla eddigi szer­kesztőtől a lap vezetését, mely ezentúl csak egyszer hetenként vasárnap fog megjelenni. Főmunkatárs: Ackermán Béla. Laptulajdonos : Barna Benő. 6518—907, tkvsz. Értesítés. Elvállalok vasrácsokat, vízvezetékek ujonnani fölszerelését, épület vasalásokat, vil­lamos csengők fölszerelését; varrógépek javítását és minden e szakmámba vágó munká­Árverési hirdetmény és feltételek kivonata. A kereskedelmi bank részv. társaság végrehajta- tónak özv. Kozma Jánosné sz. Lovassay Irma úgyis mint kk. Kozma Stefánia és Alice t. és t. gyámja és Buda Simon, illetve Buda Simon id. Gáris pusztahideg- kuti lakos végrehajtást szenvedett elleni végrehajtási ügyében a kérelem következtében a végrehajtási árve­rés 3350 kor. tőke, ennek 1906. julius 12-től járó 6% kamatai, 762 kor. 55 fill, óvási, 1/3°/o váltódij, 259 K 70 fillér perbeli és végrehajtási már megállapított, va­lamint jelenlegi 75 kor. s a még felmerülendő költsé­gek kielégítése végett az 1881. évi 60. t.-c. 144. §-a alapján és a 145 §-a értelmében a n.-somkuti kir. já­rásbíróság területén levő Pusztahidegkut községben fekvő, pusztahidegkuti 222 sz. tjkvben Af 1 rsz. 61. hrsz. Kozma János és neje Lovassi Irma nevén álló ingatlanra 822 kor. vételárban azzal, hogy miután Kar­dos Tódora Liki javára 6. 2. alatt haszonélvezeti jog van bekebelezve, s amennyiben az ingatlan a szol­galmi jog fenntartásával az ezt megelőző C. 1. alatt Kai dós Palágyia Veres Simonné javára 120 kor. ere­jéig bekebelezett zálogjog teljes kielégítésére szükséges áron alul is adatnék el, az árverés hatálytalanná válik és az ingatlan a szolgalmi jog fenntartása nélkül fog elárvereztetni, — a n-somkuti 64 sz. tjkvben Af 1. rsz, a. a 683 sztjkv. A. lapján bevezetett közös ne­mesi erdőből járó 1927/959. 365-öd rész. Buda (Juan) János, Buda Sándor, Buda Simon és Buda Gáris ne­vén álló ingatlanra az 1881 LX. t.-c. 156 §-a alapján tehát a társtulajdonosok illetőségére is 54 kor. kikiál­tási árban, — a nagysomkuti 320 sztjkvben A I. 211. 621, 878/1. 1135 hrsz. ingatlanokból a Buda Simon 1/6-od rész illetőségére 154 kor. kikiáltási árban a nagysomkuti 404. sztjkvben Af 1. rsz. a. a 635 sztjk. A. lapján bevezetett közös legelőből járó 1554/360. 552-ed rész, Buda (Juan) János, Buda Sándor, Buda Simon, Buda Gáris, Nagy Ferencz és neje Buda Te­réz nevén álló egész ingatlanra az 1881 LX. t.-c. 156. §-a alapján, tehát a társtulajdonosok illetőségére is 24 kor. kikiáltási árban, — a nagysomkuti 597 sz. tjkvben Af 1. rsz. 297/2 hrsz. ingatlanból a Buda Si­mon á Gávris 1/4-ed rész illetőségére 402 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrendeltetik. Az árverés megtartása határidőül 1908. február hó 5-ik napjának d. e. 9 órája Nagysomkuton a kir. járásbiróság helyiségébe kitüzetik. Ezen határidőben a fent körülirt ingatlanok a becsáron alul is elfognak adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 %-át készpénzben, vagc az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi nov. 1-én 3333. sz. alatt kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. A kir. jbiróság tkvi hatósága Nagysomkuton, 1907. decz. 21-én. Koós, kir. albiró. Vásápváííijoo bérbeadási hirdetmény. Alantirott uradalmi iutézőség ezennel közhírré teszi, hogy a Méltóságos gróf Teleki László Gyula ur tulajdonát képező Nagysomkut nagyközségi évi négy országos vásár, valamint a Hosszufalusi szintén négy évi országos vásár helypénzszedési joga, 1908- január 1 -töl számított hat egymásután következő évre bérbe adatik. Felkéretnek bérbevenni szándékozók, hogy erre vonatkozó írásbeli ajánlataikat, amelyben a bérösszeg úgy a hosszufalusi, mint a nagyaomkuti vásárokra vonatkozólag külön-külön teendő meg, 1908. január 15-ig alólirott intézőséghez annál is inkább adják be, amivel a később beérkező ajánlatok figyelmen kívül fognak hagyatni. Az uradalom fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül tekintet nélkül a megaján­lott bérösszeg nagyságára szabadon választhasson. Bérlő köteles lesz a megajánlott haszonbérek negyedrészének megfelelő óvadékot készpénzben, vagy alkalmas ' értékpapírokban adni és a haszonbéreket minden vasárnapján azonnal kifizetni. Tájékozásul megjegyeztetik, hogy a nagysomkuti évi vasárbére 2000 koroua, a hosszufalusi pedig 800 korona volt. Hosszufalu, 1907 dec. 28. Uradalmi Intézőség. kát a legnagyobb pontossággal végzem. Takaréktüzhelyeket a legjobb minőségben kószitek, mezőgazdasági gépeket javítok. Kérem úgy a helybeli, mint a vidéki kö­zönséget szíveskedjenek engem ezután is tá­mogatni. Kiváló tisztelettel Nagysomkut, 1908. Lukács Kálmán lakatos. ül a ei h o 1 ú K á I na á n KO LA. Bácsmegyének a Telecska magaslatán fekvő Rácz György-féle Istvánföldi szőlőojtvány és kertészeti bérletén tavaszi szállításra kapható : 1. Szokvány minőségű, minden alanyon s fajtisztán, sima és gyökeres zöldojtvány. 2. Amerikai és európai sima és gyökeres vessző a melyeknek faj tisztaságukért kezeske­dem, kívánatra névjegyzéket küldök. 3. Alma, körte, barac és kkajszinfák, L, 2., 3, éves ojtványok a legkiválóbb fajokban. 4. Gleditsia élősövény, valamint az élősö­vények királya: Maciura Aurentiaca élősövény, amelynek gyökerei nem sarjadzanak. tövisei igen sűrűk, semmiféle rovar nem pusztítja, minden idő­járásnak ellenáll. Mélyen leszállított árban. Szives megrendelést kér MANHOLD KÁLMÁN nagybérlő. Sgjígggj aSSpiö SaSFsJä Nincs szebb, olcsóbb és kedvesebb ajándék, mint egy eszólő gép. Kapható : Edison Phonograph 5 frt ; gramaphon 6 mü­sordarabbal 12 frt 50 krajcártól. Au­tomata 35 forinttól feljebb. Hengerek és lemezek óriási választék­ban, Több ezer uj felvétel ének és zenében. Használt lemezeket veszek vagy újakra be­cserélek. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. Karácsonyi énekekről külön jegyzék. Ki megren­delésnél e lapra hivatkozik, 5% engedményt kap. Magyarország legolcsóbb beszerzési forrása. Tóth Józset. grammophon-nagykereskedő. Szeged, Könyök-utca 333. szám. ±kkk±±±k±±k±k tettettek Szölöojtvásiyok kétéves gyökérrel hiányok pótlására, telepítésre is, sima oltványok, nemes vesszők ültetésre és párosításhoz a legjobb fajokban, legolcsóbban. HEGYI BOR kitűnő minőségben kapható : Székely J. József Gyöngyös. 7f $

Next

/
Oldalképek
Tartalom