Kővárvidék, 1908 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1908-10-04 / 40. szám
Nagysomkut, 1908. okt. 4 YL szám Síközérdekű TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre — — — 3 K Negyed évre — — - 2 K Fél évre — — — =» 4 K Egy szám ára — — 20 fillér. Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 338. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Két haza. A kivándorlás, amelyről már örömmel jelentették, hogy csökkenőben van, most hogy a nyári munka véget ért s a népet a hideg tél meddő tétlenséggel fenyegetit, megint uj erőre kapott. A kivándorlás ideiglenes csökkenését tudvalévőén az okozta, hogy Amerikába krach ütött ki, számos gyár s bánya beszüntette, illetve redukálta üzemét. A yankek dús országa azonban mihamar kihozta a gazdasági válságot, ma már ismét nagy lendületet vett az amerikai gyár és bányaipar, megint szükség van magyar munkásokra. Egy nagy amerikai bányavállat a minap határozta el, hogy uj bányákat helyez üzembe s e célra ötezer magyar munkást szerződtetett. Megindul tehát újra Amerikában a munka és megindul újra a kivándorlás. A Ouspand Line hajói hetek óta bőséges szállítmánnyal indulnak Fiúméból. Elmúlt szeptember, amely hónapban útra kél a vándormadár, hogy melegebb hazát keressen. A mi drága véreink is útra kelnek, be sem várva, hogy mikor szál el messze a vándormadár, hogy vele együtt elinduljanak. A vándormadarat szárnyai viszik messze-messze más világba, ahol virág illatozik a völgyben, a hegyekről csobogva rohan le a patak s a fa zöld lombjával enyeleg a lágy szellő akkor is, amikor nálunk a tél fagya | borul a természetre. Ami véreinket zakatoló gé- ; pék és az Óceán hullámaival dacoló hajóször- | nyetegek. viszik messze-messze a világokba. Az uj világban*, vagy akik csak mennek oda, gyászosan tévednek keservesen csalódnak. A jobb, a boldogabb haza helyet sókan halálukat lelik valamely gyár gépeinek kerekei közt, vagy sírjukat, valamely bánya fenekén. De nekik az mindegy ; ők csak mennek és újra többen és többen ! mennek az uj világ télé, a csengő dollárok ho nában. Mert a halálfélelemnél is erősebb a vágy. Az ember pedig arra vágyik, hogy mindig boldogabb és elégedettebb legyen. A mi véreink pedig nem boldogak, nem elégedettek saját hónukban, azért vágyik egy jobb után. Hajdan igy szólt a magyar költő a gólyához: „Boldog vagy gólyamadár; Mert két hazat adott végzeted! Nekünk csak egy volt És az is elveszett . . . ! Akkor bizony még nem gondolhatott arra, hogy eljön az az idő, amikor a magyarnak is lesz két hazája, És hogy a nép a szép magyar hiza rónáiról el fog vándorolni, mint ősszel a gólyamadár. A költő egykor irigyelte a gólya- madárt, hogy két hazája van, most már nekünk is van két hazánk ; de bizony ez nem boldogság,! Akinek két hazája van, az úgy van vele, mintha egy sem volna. Egyikben sincs maradása, hanem vándorol egyikből a másikba. A sok vasút és hajó. dig képes szállítani őket, oly sokan mennek el kárára a magyar földnek. Mert kik mennek? A munkabíró nép, az izmos karok, melyek kincseket érnek. És mennek, hogy gazdagítsanak egy más világrészt, egy idegen országot és népét. Olyan országot, ahol gúnynak, megvetésnek, meggyalázásnak vannak kitéve a benszülöttek részéről, kik azt hiszik, hogy az a föld az övék s egyedül csak az övék. Hejh 1 ha ezeknek a tározó karoknak aranyat, kincset érő munkája a mi hazánk javára fordit- tatnék, mily boldognak, mily nagynak kellene lennie ennek a hazának ! .De hát miért nincs igy ? Sok, sok oka van annak ! Ne kutassuk őket, mert fájdalmat okoznak 1 Tanítsuk a gyermekeket fegy- verforgatásra. Kétszer röppent ködös Britanniába az egyéb nemzetek lobogója főié a magyar trikolór. Győztünk és meggyőztük a földkerekségét arról, hogy magyar testedzés van, kérdés: elég-e ennyi? Ha pedig nem elég, minek kell törtetnie, hogy bizalommal tekintsünk a jövő elé ? A testedzés fontos momentum egy nemzet életében. A nagy német francia háborút nem Moltke, nem Bismarck nyerte, nem Montaya Eugénia férje és tábornokai veszítették el. Azt a kockát amely Mézieresnél, Sédánnál, Saint- quentinnél a porosz király javára dőlt el, a german Schulmeisterek perditették. A német testedzés emberemlékezet óta a néptanítók hatáskörében kezdődött. Görög minta nyomán az agyidegekkel egy arányban fejlesz- teték a kis német lurkók izmait. Katonás lett a gyermek, még mielőtt katonasorba lépett. Lomhában hömpölyög-e a Duna vize, mint a Rajnáé, nem tudom, ám tény, hogy mi magyarok máig sem emelkedtünk a testgyakorlat mezején arra a niveaiora, amelyen a Schulmeiszternáció már a múlt század közepe táján tündöklött. Magyar tanítók, magyar tornatanárok jusson eszetekbe a bismarki szózat: — Thut Euere verdam te Pflicht und Schuldigheit! . , . (Teljesítsétek kutyaköteles- ségteket) 1 . . . Komoly történetírók konstatálják, megtanít reá maga az élet is akinek a bölcs mondás nem szófia, s tanítómestere a történelem, hogy a háborúk sorsát az előzetes testedzés irányítja. Nem elegendő a vívás. Kellene, hogy ama jgilwíél“ táMzája. Heljes megoldás. Irta: Zöldi Márton. Megszoktuk és közönbös szemmel nézzük a rohanó fejlődés gyors csodaalkotásait. Az ideges, lázas életmód, a melyet élünk, ritkán nyújt alkalmat az elmélkedésre, az elmélyedésre. „Porból lettünk“, mondja a nagy, örök allegória, de mi már azzal a porral sem törődünk, mely ruhánkra tapad, a melyet tüdőnk besziv. A mi a port illeti, az sehol oly bőséges, oly ijesztő mennyiségben nem borította el az ős humuszt, mint azon a helyen, mely a Városligettől nyugatra a fővárost határolta. Még három évtized előtt kietlen szeméthalmazok, ócska deszkakerítések között bandukoltak az elszánt emberek azon a rendezetlen térségen, hol ma büszke paloták emelkednek s benzines motorok száguldanak. A külvárosi elmésség Csikágónak nevezte el azt a városrészt, mely a Rottenbiller utcán túl az Aréua- utig terjed. Az elnevezés nem egészen önkényes azt akarja jelezni, hogy ilyen gyors fejlődést csak Csikágó városa volt képes produkálni. Évek óta. lakom iebbcn a budapesti Csikágóban, de érdeklődésemet főleg az Aréna-ut köti le mely szépségével, mozgalmasságával a világvárosi bulvárokra emlékeztet. Az Aréna-uton (az Abonyi utca sarkán) van az a Riviera-kávéház, mely épp oly hirtelen keletkezett, mint ez az érdekes városrész. Szép nyári este volt, mikor a délszaki növényekkel szegélyezett hosszú, széles teraszon élveztem a lágy, hüs szellőt, mig körülöttem vidám bohémnép, irók, piktorok, szobrászok, zenészek és színészek tarka csoportokban, változó hangnemben csevegtek, kacagtak, mulattak . . . A fiatal irók és újságírók külön nagy asztalt foglaltak el s élénken tárgyalták az aktuálitásokat. Olyik hirtelen felugrott és sietett a redakcióba. A távozásnál nem mulasztotta el kijelenteni: „Visszajövök“. Mert ez a kávéház, mintha csak a „Quartier Latiu“- ben volna, valóságos irodalmi és művészi kávéház lett. Színésznő, szinész, színigazgató nem utazik keresztül Budapesten, hogy be ne kukkantana. Azon a nyári estén, a melyről szóllottam, én is kedves régi ismerőssel találkoztam a „Riviera teras- szán: Deési Tivadar nyugalmazott rendőrtanácsossal. Az öreg ur egyike azoknak a krimminál-szociológusok- nak, kiknek szava mindig érdekel. Valami különös talentuma van az embereket kigombolni és belenézni a lelkűkbe. A mellett hiányzik belőle a doktrinéreknek az a visszatetsző vonása, hogy nézetüket, véleményüket másokra erőszakolják. — Nos, ugy-e remekül fest ez az uj kávéház ? — kezdette. — Igen, — mondottam. — Es itt, az Abonyi utca sarkán, sietett megjegyezni öreg barátom jelentős mosolylyal . . » Különös . . . Miért különös ? — kérdeztem. Deésy Tivadar intett, hogy számot ad róla. — Több mint különös, csodásán érdekes, hogy én ebből az ezüst Wellington-csészébel szürcsölöm a mokkát ezen a helyen, a melyhez, mondhatom, izgalmas, kriminális emlékek fűznek, — A helyhez ? — kérdeztem. — Igen, ehhez a helyhez. Merengően tekintett maga elé és halkan folytatta : — Itt, ezen a helyen végeztem az első nagyobb rendőri nyomozást, ezelőtt harmincöt évvel . . . Mikor négy markos rendőr kíséretében kijöttem, szükségét éreztem, hogy ujjam állandóan a revolver ravaszán legyen. A mai nemzedék alig tudja elképzelni, hogy milyen sivár, veszedelmes terület volt ez. Ha ösmeret- len gonosztevőt kellett üldöznünk, első utunk ide vezetett. Ez volt a razziáknak legizgalmasabb és legeredményesebb színhelye. Az a rendőr, ki idelépett,
