Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-11-10 / 45. szám

1907. november 10. KOVÁRVIDÉK 3 Néhány megjegyzés az adó­reformról Az ország népének minden rétegét mélyen érdeklik az adóreformról szóló törvényjavaslatok, melyekkel most fog­lalkozik a törvényhozás. Mulasztást vél­nénk elkövetni, ha bíráló megjegyzése­inket erről a korszakos alkotásról elhall­gatnék. Szükséges ez, mert a képviselő- házi tárgyalások folyamán a javaslat egyes hiányosságain vagy helytelen ren­delkezésein segíteni lehet. Ha illetékes helyen figyelembe veszik, hogy a vidéki i sajtó utján mikép nyilatkozik meg az érdekelt vidéki közönség az adóreformról, ezek a törvények valóban jók és cél­szerűek lesznek. Igazságtalanok lennénk, ha azt mon­danék, hogy a pénzügyminiszter ur által benyújtott javaslatok nem jelentenek ha­ladást a múlttal szemben. Haladás min­denekelőtt a földadónak 5 százalékkal való leszállítása, a jövedelmi adó fokoza­tossá tétele, a 600 koronás létminimum adómentessége, a harmadosztályú kere­seti adó leszállítása, azaz a havifizetésük után élők adójának mérséklése. Mindezek a polgárság terheinek oly mérvű megköny- nyitését jelentik, amelyek csak a hála i érzetét válthatják ki a javaslatok el­fogulatlan bírálóiból. A javaslatok ellen felhozható legsú­lyosabb kifogás az, hogy a magyar föld népének legsúlyosabb adóterhébe, a föld- ; adóba nem vi zi bele a progresszivitást, j Igaz, hogy ennek ellenében 5 százalékkal j szállítja le a föld adóját s igy 25 száza­lékos kulcsból 20 százalékos kulcs lett, de ez mégsem szünteti meg a súlyos j aránytalanságot. Ezeken a horribilis aránytalanságo­kon a földadó segíteni nem fog. Ez a i hiba. boldog vagy. . . . Lovad nincs — abrak nem kell, béresed nincs, hogy a földjeidet eladogat­tad — fizetés nem bánt. Mit csinálsz most a j hintóval ? Azt hallom, az egerek megettek. Leg­alább a gabonádban, lisztedben nem tettek kárt. Te jól jártál ! Gerson ur mély ,embergyülölettel vált el az önző nemesektől. És felfogadta, hogy náluk nélkül fogja lebonyolítani kuszáit ügyeit. — Az volna még a szép, ha félnék egy pisztolydurranástól. Meg fogom mutatni, kegyet­lenül megmutatom. Megállj világ! — A napokban egy kis ember állított be hozzánk. Képeket árult részlet-fizetésre. A szürke haj, a deres szakái, a meghajlott nyak nem tudta elrejteni a valódi régi ismerőst. Mivel az olajnyomatokat kevésre becsülöm, ki találtam a szájamon ereszteni e szót : — Nem veszek. — Na miért nem ? Az volna még a szép, ha ilyen remek képeket nem lehetne eladni! Mondja: nincs pénzeAdieu, uram ! Az volna még a szép............És haragosan vitte Vándor Gerson ur hátán a remek képeket..................... Gondolatok. Az óvatos ember szívesebben kiséri az operett énekesnőt zongorán, mint haza. * Ha egy nyilvános tánchelyiségben jegy­gyűrűt lelnek, hiába várnak a becsületes el­vesztőre. Ami a harmadosztályú kereseti adó 1 kucsának leszállítását illeti, ennek előnyeit | illuzóriussá az a körülmény teszi, hogy a jövőben az adófizető polgár kénytelen lesz teljes jövedelmét bevallani, ami a j tapasztalás szerint legalább mégegyszer olyan nagy lesz, mint ahogy az eddigi bevallásoknál szerepelt. Eddig úgy volt ugyanis, hogy a horribilis tiz, illetve tizenhárom százalékos harmadosztályú kereseti adó terhei alól az adófizető pol­gárság úgy menekült meg, hogy a jöve­delmének csak a felét vagy negyedré­szét vallotta be az adókivető bizottság előtt, mely azt el is hitte neki. Most azonban az adókivető bizottság nem lesz ilyen hiszékeny; be kell vallani a teljes jövedelmet és igy a differencia a régi és a jelenlegi adó között csak az adófizető hátrányára fog kiütni. Az is egy hiánya a törvénynek, hogy a kataszterek rendezését imperative nem írja elő. A kataszterek rendezése részben levenné a földadó által sújtott kisbirtokos- ság vállairól az adótehernek igazságtalan részét. Mindezen hiányokon azonban le­het még segíteni, s reméljük, hogy ille­tékes helyen meghallgatják a magyar nép kifogásait az adóreform ellen. HÍREK. November 9. Vidéki előfizetőinket tisztelettel kér= jük, hogy hátralékos tartozásaikat mielőbb befizetni szíveskedjenek, mert külömben azok részére a lap küldését beszüntetni és követelésünket behajtani leszünk kény­telenek. Vármegyei bizottsági tagok választása. E hó 4. és 5-én zajlott le járásunkban nagy érdeklő­dés mellett a vármegyei bizottsági tagok vá­lasztása. A választások dacára annak, hogy több kerületben erős küzdelem fejlődött ki, a legna­gyobb nyugodtsággal ment végbe. Nagy küz­delem volt különösen Nagysomkuton, a hol dr. Olsavszky Gyula ügyvéddel szemben dr. Buttyán Simon ügyvéd állott és Jóházán, ahol László Sámuel járási írnok, Koós György kir. aljárásbiró és Syllaba Ernő uradalmi főerdész- szel szemben dr. Nyilván Aurél, dr. Buttyán Simon helybeli ügyvédek es Indreán László gör. kath. lelkész gaurai lakos állottak. A választás Hagymásláposon, Kővárremetén, Jóházán és Nagymarosén nov. hó 4-én, - Nagysomkuton, Magyarberkeszen és Koltón nov. hó 5-én lett megtartva. Hagymásláposon Syllaba Ernő vá­lasztási elnök vezetése alatt, Rácz Dezső hosszu- faiusi körjegyző lett megválasztva. Kővárreme- j tén Veszprémv Sándor választási elnök vezetése I alatt, Farkas János kovási körjegyző es Lemé- nyi Olivér K.-Remeti birtokos. Jóházán Barna Benő választási elnök vezetése aiatt, Koós György kir. aljárásbiró, Syllaba Ernő uradalmi főerdész és László Sámuel járási írnok. Nagy- nyiresen Brunner Károly váasztási elnök veze­tése alatt, gróf Teleki Pál országgyűlési képvi­selő. Nagysomkuton gróf Teleki Sándor válasz- ; tási elnök vezetése alatt, dr. Olsavszky Gyula ügyvéd. Magyarberkeszen Pap István választási elnök vezetése alatt Szabó Ernő magyarberkeszi és Erdős Aurel csolti körjegyzők. Koltón Simon Aurel választási elnök vezetése alatt dr. Olsav- ; szky Viktor járási orvos és Ilosvay Jenő sza- kállosfalvi körjegyző választattak meg. Felfüggesztett körjegyző. Dr. Péchy Péter j járási főszolgabíró Dunka Gerő nagynyiresi kör­jegyzőt e hó 1-én állásától felfüggesztette és i oda Sajó Dezső okleveles jegyzőt helyettesítette. Országos vásárunkról. Az e hó 6-án meg­tartott országos barom vásáron az eladás cse­kély volt, hogy alig jöhet egy jó heti vásár számításába, ami az általános vélemény szerint annak tulajdonítható, hogy a marha árak 50 százalékkal lejebb szállottak és takarmány alig van és rém drága. Megszűnt sertésvész A Törökfaluban ural­gott sertésvész megszűnt, a zárlatot a járási főszolgabíró feloldotta. iskolai gondnokság. A somkutpataki állami iskola gondnokság elnökéül Veress József hely­beli állami iskolai igazgatót, gondnoksági tagokul Löv Mihály h. körjegyzőt és Petrus Györgyöt nevezte ki vármegyei főispán. A megválasztott gondnoksági tagok pedig: Klein Mózes, Smid Ferenc és Hotya László somkutpataki lakosok. Kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán Je­szenszky Sándor áiiami feisőipariskolát végzett gépkezelőt várnagygyá kinevezte. Szülők és az iparos pálya. Kossuth Ferenc és Apponyi Albert miniszterek figyelmét nem kerülvén az a hiány, amely különösen a vidéken iparostanoncokban mutatkozik, de a nemzet lét­érdekét sem tévesztve szem elől, az ipari munka iránti érdeklődést akarják felébreszteni azon in­tézkedésekkel, amelyet közös megállapodás alapján Apponyi intézett a tanfelügyelőkhöz; a rendelet igy szói: A kereskedelemügyi m. kir. miniszter óhajához képest utasítom a tanfel­ügyelő ur utján az összes állami és községi, polgári és elemi iskolák igazgatóit, tanítóit, hogy végzett, az iskolából kikerülő tizenkét évet meghaladott fiuk szüleit figyelmeztessék, hogy amennyiben gyermekeiket valamely ipari munka elsajátítása végett tanoncoku! kívánnák szerződtetni, ebbeli szándékukat jelentsek be nálunk. Az ily bejelentésről a megjelölt iskolák igazgatói, tanítói megfelelő mester ajánlása végett a budapesti ipari és kereskedelmi munka­közvetítő intézet igazgatóságát értesíteni tar­toznak. Helyőrség változás. A szatmári 5. gyalog­ezrednek Egerben és Boszniában állomásozó zászlóaljait — fővárosi lapok híradása szerint — Eperjesre, Iglóra és Kisszebenbe helyezik át. Minket is közelebbről érint e hir, hiszen a mi fiaink is ez ezredben szolgálnak. Esküvő. Kereke$ Zsigmond v vármegyei II. aljegyző a napokban tartotta esküvőjét Letlimjer Béla takarékpénztári könyvelő leá­nyával: Bellával. A babák. A drágaság, akár csak egy vér­szomjas, barbár győző, úgy vonul végig a le- igázott fogyasztók serege fölött s asszonyoknak és gyermekeknek sem kegyelmez. A fogyasztó ha férfi, ha nő, ha agglegény, ha nős, ha fia­tal, ha öreg, megkapta már a Drágaságtól az őt megillető rúgást. Mindenfajta szükségleti cikkünk megdrágult már. Eddig csak a kis gyermekeknek volt kegyelem, most azonban rájuk került a sor. November elsejétől kezdve - igy üzenik Bécsből - drágábbak lesznek a babák. A gyárosok felemelték az árakat, mert nagyobb lett a munkadij és a nyers anyag ára szintén jelentékenyen megnövekedett. Az idei karácsony és újév tehát szomorúan köszönt majd be a gyermekszobákba. Persze a szegény gyermekek szobáiba. Mert a gazdagok nem törődnek avval, hogy tizenöt forint-e a hajas baba ára, vagy tizenhat. De a szegény ember erői és zsebei már a mindennapi szükségletek előteremtésében kimerültek, ők nem bírják el a fényüzési cikkek árának emelkedését. Itt csak egy segítség lehet, a jóistené. Ő bizonyára megfogja szánni a szegény gyermekek és igazi élő babákat küld nekik a szüleikkel. Ilyen tud­niillik a szegény ember szerencséje! A gör. kath. lelkészek kongruája. A görög katholikus lelkészek, tekintettel a rossz és aránytalan fizetési viszonyokra, mozgalmat in­dítottak a kongnia rendezése tárgyában. Len­gyel Endre prépost, vikárius elnöklésével a hajdudorogi vikáriátus jogköréhez tartozó Hajdú, Szabolcs és Szatmár vármegyék görög katholikus főesperesei, esperesei és lelkészei Nyíregyházán jöttek össze, hogy a kongnia 30 rőfös vég bőrerős vászon!, kanawászt; ÍQ KORONÁÉRT legfinomabb ------ vászont, siffont, kanavászt:, lepedővászont utánvéttel szállít: ... WE ISZ, BUDAPEST, SIP-UTCA SZ. Damaszt abroszok, ágyteritők olcsón kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom