Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-10-20 / 42. szám
1907. október 20. KŐ VAR VIDÉK 5 junius havában elrendelte, hogy az 1905-ik évfolyambeli, de tényleg 1906. augusztus elsején bevonult honvédeket már az idén, a nagygyakorlatok után tartósan szabadságolják. Több, mint nyolcezer honvédbakának és 2500 honvédhuszárnak szabadulását hozta meg ez a rendelet. A mióta a honvédség fennáll, most esett meg először, hogy egy esztendőt szolgált a legénység. íme tehát: külön törvény nélkül is kivételesen behozták egyetlen egyszer a honvédségnél az egyéves szolgálatot. Magasrangu honvédtisztek állítása szerint a most szabadult legénység épp oly jól van kiképezve, mintha két évet szolgált volna. Baj van Amerikában. Nem lesz érdektelen a tengeren túlra készülőknek figyelmébe ajánlani, hogy ,az Észak-Amerikai Egyesült Államokban igen sok nagy gyár részint beszüntette, részint tetemesen redukálta üzemét. A drágaság odaát is oly nagy s a munkások oly lehetetlen követeléseket támasztottak, hogy a különben nagyon gyenge termés mellett a nagy vállalatok inkább szilenciumot tartanak egy időre, hogysem kockázatokba bocsátkozzanak. Igen sok nagy gyár és ipari vállalat tömegestől bocsátja el munkásait, úgy hogy odaát még rosz- szabb a helyzet, mint itt. A jelen viszonyok közt tehát Amerikában is csak füzfagalyakból fonják a sövényt. A szatmári vörheny. Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos jelentése szerint vörhenyben a járvány egész tartama alatt megbetegedett 2 férfi, 3 nő, 142 gyermek; meggyógyult 2 férfi, 3 nő, 104 gyermek, meghalt 25 gyermek, gyógykezelés alatt maradt 13 gyermek. A vármegye adója. Ez év szeptember hó elsején 4.103,225 K 39 fillért tett ki Szatmár- vármegye befizetett adótartozása; erre befolyt szeptember végéig 1.892,333 K 79 fillér, maradt szeptember végén 2.210,918 K 60 fillér. Az idei szeptemberi befizetés a tavalyihoz képest 16,426 K 67 fillérrel kedvezőtlenebb. Hadmentességi díjban: 223,545 K 74 fill, tartozással szemben befolyt szeptember hó végéig 37.960 korona 89 fillér, maradt hátralék 164,810 korona 67 fillér. Az idei szeptember havi befizetés a tavalyihoz képest 4926 korona 50 fillérrel kedvezőtlenebb. Bélyeg- és közvetlen illeték fejében befolyt szeptember hóban 91,985 K 49 fillér, a tavalyinál 5234 K 62 fillérrel kedvezőtlenebb. Fogyasztási és italadóban befolyt szeptember hóban 12,470 K 06 fillér, a tavalyinál 2275 K 93 fillérrel kedvezőtlenebb. Agyonlőtte a menyasszonyát. Megrendítő szerencsétlenség történt a szatmárvármegyei Batizvasváriban. Tivadar László fiatal gazda több vendéggel meglátogatta Batizvasváriban menyasszonyát, aki a falunak legszebb leánya volt. Beszélgetés közben az egyik vendég levette a falról a fegyvert, majd a vőlegénynek adta át, hogy ő, mint kiszolgált katona, magyarázza meg annak szerkezetét. A fegyver eközben elsült s a menyasszony homlokon találva szörnyet halt. Tivadar rettenetes kétség- beesésében öngyilkosságot akart elkövetni, de e tettében megakadályozták. Később egészen megtörtén maga jelentkezett a csendőrségnél. A mátkapár tragédiája nagy részvétet kelt. Szabadalmi kiállítás. A kereskedelmi és iparkamara folyó hó 20-án megnyíló szabadalmi kiállítására már eddig is számos érdekes találmányt, modellt küldöttek be a kiállítók. Külö- sebb érdeklődésre tarthat számot Kiss János ujrendszerü ágyvasalása, Fekete János cserélhető dobsine, Parche Gyula cserépkályha gyors- fűtője, Kányási György kettős gyorssajtója, Preizler sajtója, Balázs Sándor halfogó csapdája, Cselleng Gyula állítható ajtózára és ablakvasa, Péter Lajos puskatámasztékja, Szeszét Gyula mosógépje. Különösen érdekes továbbá Nagy Lajos zárbetétje kétfelől nyitható lyukas kulcsosai, Göth Lajos szétnyíló biztonsági lovagló kengyele stb. stb. Beküldöttek továbbá több ipari géptalálmányt és gazdasági újítást. Kun István önműködő boroshordó táplálója szintén figyelmet érdemel, úgyszintén Moskovitz Ignácz ágyja, fotellá és asztallá átalakítható bútordarabja. Öngyilkosság. Az elmúlt héten, csütökön Drágos András nyugbéres nagybányai bányász a reggeli órákban, mig a felesége a piaczon járt, felakasztotta magát. A konyha ajtajába egy hatalmas szeget vert s arra erősítette a kötelet. Az öngyilkosságot csakhamar észre vették s annak nagy nézőközönsége is volt, de a szerencsétlen vonagló embert senki sem merte megmenteni, sőt egy festőművészt is, kit útja épen arra vezetett, megakadályoztak abban, hogy megmentse az öngyilkost. A népnek ez a magatartása azzal magyarázható meg, hogy azt hiszi, ily esetekben még menteni sem szabad, mig a csendőrség vagy a rendőrség meg nem érkezik. A csendőr őrszem csakhámar meg is érkezett, de már akkorra az öngyilkos végsőt vonaglott. Nagy részvéttel temették el. Tettének okát nem tudják. Tárgymutató a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi s hitfelekezeti néptanítók járandóságairól szóló 1907. évi XXVII. törvényczikkhez. E czim alatt Bodnár György Szatmárvármegye kir. tanfelügyelője egy igen értékes füzetet állított össze, amelyben az 1907. évi XXVII. törvényczikk adatait, bekezdéseit betűrendben sorolja fel egymásután s a mellette álló lajstromban rámutat azon paragrafusra, amelyben a hivatkozott rész található és a törvény végrehajtására kiadott Utasítás oldalszámára, ahol az illető tárgyrészlet keresendő. Nagy fontossága van ezen füzetnek főként a felekezeti tanítók szempontjából, akiknek Bodnár György e munkája a törvény bonyolult paragrafus-halmazában biztos vezérfonalat nyújt, melynek segítségével bárki is könnyen megtalálhatja az őt érdeklő részt. Csak dicsérettel adózhatunk a mű szerzőjének, aki fáradtságot nem kiméivé, ilyen biztos mutatót adott a néptanítók kezébe. A csinos kiállítású füzet ára 1 korona. Megrendelhető Kovács Gyula könyv- kereskedésében Nagybányán. Megvételre keresem a „Nagybánya“ cimü lap 1903. évi I. évfolyamának 16-ik számát; 1904. évi II. évfolyamának 4. és 9-ik számait; — A „Kövárvidék“ czimü lap 1905. évi II. évfolyamának 12., 14., 41., 43 és 50-ik számait; 1906. évi III. évfolyamának 7., 9., 18., 19., és 22-ik számait. — A „Szi- nérváralja“ cimü lap 1904. évi I. évfolyamának 52-ik számát. Morvay Gyula, Nagybányán. CSARNOK. Vége a szabadságnak. Szomorú az én históriám, de hadd mondjam el szép sorjában tragédiámat. Most kellett volna pár heti szabadságra mennem, de a bohém embernek mindene van a világon, csak kettője nincsen, pénze és hitele. Már pedig ez a kettő képezi a szabadság szárnyait istenben boldogult vén róka Monte- cucolli halála óta mindenki tudja, hogy a hadviseléshez 99 dolog szükséges. Először, másodszor és harmadszor is pénz. A többit aztán el is engedték neki. Nos, nálam is csak ez hiányzott a szabadsághoz. De hát mire való a lóverseny. Hát nem azért ragadták meg a totalizatőri, hogy a szegény ember is üstökön ragadhassa a szerencsét. Kimegyek gázsim romjaival, azután megrakom a sportlapok tipjeit s a nyereménnyel úgy repülök Abbáziába, akárcsak egy Marcini féle távirat. Gyalog szerrel indultam ki a versenytérre, mert hát mindig jobb a szerény kezdet és a fényes vég, mint fordítva. A nap túlságosan meleg rokonszenvvel kisérte vállalkozásomat és bár teljesen feleslegesnek találtam, mégis valóságos gőzerővel durrantott le rám. A fényes magánfogatok és fiakkerek hosz- szu sorban repítették mellettem a lóversenytérre az elegáns közönséget és én gúnyos kárörömmel mondogattam magamban: — No, nektek sem árt, ha egy kicsit megkopasztlak benneteket. Mert, hogy összenyerem a pénzüket, azt holt bizonyosra vettem. Mihelyt kitették a versenyző paripák számait s a mázsáiéban megszemléltem a büszkén prüszkölő lóarisztokráciát, rögtön észrevettem, hogy egy Marcsa nevű szépmultu s feltűnő hajadon folyton rám pislog. Én elértettem a néma célzást és pár perc múlva már három huszkoronás tikettel ültem az újságírók karzatján és epedve sóhajtoztam ideálom felé: — Oh édes Marcsikám, légy hű hozzám és ne hagyj cserben. Biztos voltam benne, hogy néhány perc múlva legalább 300 koronát gyűrök zsebre. Közben jobbra balra forgolódtam, mint a tojó galamb. Egyszerre csak megcsendült az indulást jelző kis harang s a tribünön végig moraj- lott az izgatott kiáltás: Start! Az arcok kipirultak, némelyik felfúvódott, mint a hólyag. Sokan felkapaszkodtak a vaskorlátra, mások székekre ugráltak vagy lábuj- hegyre emelkedtek s lázban égve lesték, melyik dresz van elől. Csakhamar ezer torok kiáltja a vágtató lovak nevét. Csak az én Marcsám nevét nem kiáltja senki. Pedig jön, gyönyörűen galoppozik. Egyszerre csak előszökik s a cél felé tart. Még egy két pillanat s egy marék pénz üti a markomat. De egyszerre csak mintha megütöttek volna, elszédülök. Marcsa csupa előzékenységből egy vérvörös lómamának engedte át az elsőbbséget. Ez az udvariasság mindenütt elismerésre lett volna méltó, csak éppen a gyepen nem, mert ptt ősi jelszó, hogy aki bírja az marja. Én persze olyan dühös lettem, hogy nem szántam volna Marcsát megfojtani. Kivált, mikor kihívóan tekintett rám és elég szemtelen volt felém tüszkölni. Megvetően mértem végig a hűtelen Marcsát, de nem sok önérzet volt benne, mert még csak felém se rúgott. Most már csak harminc koronám volt. Okosabb lesz átmenni a forintos helyre s kicsibe játszani, — gondoltam magamban. Akadt is nemsokára egy mutyistám, akit most láttam ugyan először életemben, de akinek igen bizalomgerjesztő ábrázata volt. Ez az ur elővesz egy negyvenkoronás tikettet és elém tartva kijelenti: tartsa ön a felét, meglátja, hogy bejön. Megnézem a jegy számát s azonnal látom rajta a kettőst. Hiszen én is ezt akartam tenni. Ha elsőnek be nem szalad, másodiknak, vagy harmadiknak csak becammog. S átadtam az ismeretlen gavallérnak a húsz koronát. — Hogy pedig ön teljesen nyugodt legyen, — mondta az ismeretlen átadom a jegyet és ha nyerünk, tessék egyenest a második pénztárhoz menni, majd ott találkozunk. Minek is meséljek maguknak sokat ? A ló bejött elsőnek, nagyot ugrottam örömömben, mikor megláttam, hogy a kettes ló negyvenre kétszáztizet fizetnek. Amikor azután végre a kasszához jutottam, büszkén nyújtottam át a hivatalnoknak a tikettet. A pénztáros elveszi, nézegeti, forgatja, homlokán ezer ránc képződik, azután hirtelen nyakon ragad és a fülembe dörgi: — Szélhámos, csaló. Megütközve és elámulva néztem reá. Azt hittem, hogy hirtelen megbolondult a nagy melegtől. — Rendőr! - kiáltja a pénztárnok. — Rendőr — kiáltom én is, hogy megszabadítson ettől az őrülttől. A rend éber őre nyomban odacsoszogott, a fogásáról Ítélve, valóságos akrobata lehetett, oly hevesen markolt meg. — Vigye a kapitány ur elé ezt a firmát, hamis tikettet akart beváltani. — Hamis jegy, nohát az ur őrült - kiáltottam felháborodva. Igenis, hamis jegy, ordította a pénztárnok. De uram, magának elment az esze, hisz én ezt a jegyet attól az úrtól kaptam, aki amott a korlátnál áll. — Akkor azt is el kell fogni, mert az meg a cinkostársa. — Ne sértegessen az ur, ordítottam torkom szakadtából, - mert majd a járásbíróság előtt találkozunk., — Hát hol az a másik jómadár — kérdezte a rend éber őre. Én hátrafordulok, nézek jobbra, nézek balra, előre és hátra, de a mutyistámnak bizony- se hire se hamva. — A gazember — hát csakugyan meg csalt volna a nyomorult - hebegtem kékre és zöldre váltan és szégyenletemben azt hittem, hogy valamelyik totalizator bódé a fejemre szakad.
