Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1907-02-17 / 7. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. XUőflasetésl 6r t Egész évre.....................8 K Negyed évre . . . . 2 K Fel évre..........................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: N»iy*o«k«t, TeUkMér III. «. Felelős szerkesztő: Barna Benő. meujelen hinden vasárnap. Az igazi munka. Az áldatlan botrányok közepette, melyek a magyar közélet felszínén úsz­nak, megnyugtató, sőt vigasztaló jelenség, hogy teljes erővel indul meg megint a törvényhozás részéről a szociális munka. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi mi­niszter bejelentette, hogy a dolgozó osz­tály érdekében az alkotások egész soro­zatára készül. Ezek között vannak a kötelező balesetbiztosítás, a kereskedelmi és ipari alkalmazottak. rokkantság esetére való biztosítása, végül az özvegyek és árvák nyugdíjalapja. Joggal hivatkozott a miniszter arra, hogy azon esetben, ha mindezen tervezett reformok törvényerőre emelkedtek, Magyarország a szociális alkotások terén első helyen fog állani. Tudtunkkal a munkások aggkori biztosí­tása eddigelé csak Franciaországban van még meg, de ott is meglehetősen primitiv állapotban. Világraszóló dicsősége lenne a mi országunknak, ha ezen óriási jelen­tőségű alkotások Magyarországon lépné­nek legelőször életbe és az egész művelt világ kénytelen-kelletlen a mi hazánk után indulna. Igaz, hogy messze vagyunk még attól a naptól, amelyen mind eme szo­ciális alkotások befejezett tények lesznek. De azzal, hogy illetékes helyről a lehető legkomolyabban hirdetik a szociális alko* tások után való céltudatos törekvést, ez nemcsak a jövőre nézve megnyugtatás, de megnyugtatás a jelenre nézve is. Mert ebből láthatja akárki, bármily ellensége is a fennálló rendnek és rendszernek, hogy illetékes helyen igen is komolyan foglalkoznak a szociális kérdések megol­dásával, sőt ebben találják a legfőbb kormányzati célt. Hallgassanak el Lehat a vádaskodások, amelyek úgy jellemzik Magyarországot, mint valami barbár ázsiai tartományt, ahol a munkásnak se jogot, se kenyeret nem biztosit az uralkodó rendszer. Hazugság az ilyen vád! Csak a rosszakarat, a fel­forgatásra való törekvés találja célrave­zetőnek az ilyen vádaskodást, amelynek nincs egyéb célja az izgatásnál. Igenis, nálunk tenni akarnak és tenni is fognak a munkásság érdekében, még azon eset­ben is, ha ez a munkásság illetéktelen befolyás alá kerül és nem honorálja az illetékes körök üdvös intencióit. Elvégre nem az a fontos, hogy a munkásságot hálára kötelezzük magunk iránt, hanem az, hogy helyzetén javítsunk. Ha a mun­kásságot befejezett tények elé állítjuk, ha áldásos működést fognak kifejteni a tervezett szociális intézmények, akkor a pusztában elvesző hang lesz a munkásság között minden izgató szó, mert a vádakat és rágalmakat kézen fekvő tények fogják megcáfolni. Ez a legjobb védekező eszköz a fel­forgató törekvések ellen. Hatásosabbak csendőrnél, szolgabirónál, templomi pré­dikációnál és kivételes törvényeknél, mert ezekkel soha korgó gyomrot, elégedet­lenséget lecsillapítani nem lehetett. Ez az egyedüli helyes nemzetfentartó szociális politika, a melyet e lelkesedéssel kell támogatnia minden jó magyar embernek. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Bánffy Dénes leánya. Irta: Alpári Lajos. Aranyhimzésü, vállra vetett selyem lebben- tyükben, császáruk országot érő ajándékaival járultak a görög követek a ragyogó trónushoz, a gyerekkirálynak, III. Istvánnak felséges színe elé. A sok drága ajándék szinte elkápráztatta a királyt környező magyar nagyuraknak egy­szerűséghez szokott szemeit. Ilyen csillogást, ragyogást álmukban sem láttak. A görög urak hozzá lehettek az ilyesmihez szokva, olyan nyugodtan rakták a sok kincset a király lábai elé, mintha valamennyi hitvány kavics darab volna. Fel sem villant láttára a szemük. De mégis . . . mikor annak a hosszú fehér szakálu öregnek az intésére, ki az imént érthetetlen nyelven üdvözlé a királyt és taná­csát, előlépett hátulról a legfiatalabbik, kit tár­sai Andronik néven szólítottak, nem is csillog­tak, de valósággal villámlottak a nagy fekete szemei, miközben a sok drágaságot a trónus zsámolyához rakta. Ezt sem a kövek, a gyön­gyök ragyogása okozta, hanem az a mindennél tündöklőbb két türkiz, mely Bánffy Dénes uram­nak, Tomizobia késő unokájának, a derék nagy vitéznek, hires hadvezérnek, a király legbölcsebb tanácsosának háta mögül szórta feléje a tüzes szikrákat. Egyetlen leányának, a világszép Katának szemeiben égett lobogó lánggal az a két türkiz és a sugarai majd felperzselték annak a délceg görögnek a szivét. Nem volt ilyen kincs széles e világon. Féltette is apja, azért hozta ide is magával. Bár ne hozta volna ! Nem jutott volna köves Szerémország ide­gen kezére. A tisztességtétel után nagy vendégséget csaptak a követek kedvéért. Ki akartak tenni a magyar urak is magukért. Hadd lássa a vendég ! De meg is érdemli ez a nap, mely véget vet a hosszú háborúságnak. Viszik Béla király­fit Konstantinápolyba nagy tisztességre : görög császár lánya s koronája várja. Vitézek maguk hordták ezüst tálakon az ételt, tündérhajadonok aranykupákban a tüzes bort, nem volt hiányosság dalban, muzsikában. A lakoma után ősi szokás szerint táncra perdülének a vidám daliák és a gyönyörűséges szüzek, Bánffy Dénes Katája is ott ropja a tán­cot. Mily hamarosan eltanulja tőle Andronik, a görög vitéz azt a vérforraló részegítő magyar táncot ! Nem értik egymás szavát, mégis megérte­nek mindent. Van, a mi szebben tud beszélni a legzengőbb nyelvnél. Bár sohase lenne vége követségünknek ! — gondolja az egyik s meg­érti a másik. De hát hiába a sóhajtás, hiába a szemek vágyó sóvárgása, az a hosszú fehérszakálu egy­szer csak azt mondja:- Tiszteljük a királyt és nemes tanácsát, köszönjük a szives látást, most már indulhat­nánk, vár már odahaza nagy urunk a császár s várja vőlegényét az aranyhaju császárlány. Bánatos lett erre Androniknak arca, hirte­len felhő szállt mind a két szemére. Még a messzeségből is egyre vissza­visszafordult; oly nehéz volt itt hagynia Bánffy Dénes lányát, világ szép Katáját. Bánffy Dénes észrevette a dolgot s nem haragudott érte. Idegenbe viszik ugyan majd a lányát, de ha jó egy magyar király fiúnak a görög kisasszony, miért ne lenne jó az ő leányá­nak egy görög levente ? Testvérré lett mától úgyis a két nemzet. És ha már az öreg Commen Mánuel nem bírja tartani a kormányzás gyeplőjét, egygyé lesz úgy is a két ország. í aírintlfl \jarrf\ítáí\a\i kaphatók kedvező részletfizetésre Vertheimer Lipőt-nál -LC^JUUU VailUgCpCli Szatmár Kazinezy-utca 17. (A zárdával szembe). ArjogyzséKot ingyen és toérmentve HLniaöü nárüLlneK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom