Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-24 / 47. szám
2 1907. november 24. KŐVARVIDÉK telt? Nekik nem kell e törvényeket tisztelni, csak azért, mert vándormadarak módjára rögtön elszállingóznak mihelyt a levegő, mely őket körülveszi, nincsen inyökre? Nem szabad immár tovább várni, hogy a cigányokkal szemben erélyesebben lépjenek fel a közrend őrei. Könyörtelenül össze kell őket fogdosni mind. Mindegyikökről törzslapot kell kiállítani, amely az összes anyakönyvi adatot tartalmazza. Akiket igy összefogdostak, azoknak a múltja iránt kell érdeklődni, nem nyomja-e lelkűket valami bűn? Ha nem, úgy az azonossági adatokat tartalmazó bárcákat kell nekik kiadni. így mégis csak valahogyan sikerülni fog őket számon tartani, annál inkább, ha kötelezik őket — megfelelő büntetés terhe mellett, hogy vándorlásuk alkalmával minden község elöljáróságánál, igazolási bárcáik felmutatása mellett, jelentkezni tartoznak. Megengedjük, hogy a cigányok ily nyilvántartása sok munkát fog adni a hatóságoknak. Ennek azonban nem fog elmaradni a jó hatása. Mert a cigány, ha a vele ős időktől fogva hadilábon álló renddel nem is fog megbékülni, mégis félni fog a hatóságok igy könnyen utolérhető szigorától és legalább a nagyobb gonosztettektől tartózkodni fog. Jövendőmondással kicsalt néhány fillér és apró csirkelopással pedig nem fogják megbolygatni azt a társadalmi rendet, melyet a cigányok mostanában annyira megsértenek és fitymálnak. Becsülte szokásait, amelyekben a mesterkéletlen egyszerűség visszfényét észlelte ; kedvelte öltözetét, amelyben az eredetiség és Ízlés varázsát látta. Tisztelte erkölcseit, amelyekben a hűség és becsület zálogait szemlélte. Idegen földről jött, de magáénak tekintette a népet, amelyet boldogítani volt hivatva. Övéinek tartotta a szegényeket, akiket nagylelkűen gyámolított. Övéinek fogadta az árvákat, akikről bőkezűen gondoskodott. Övéinek vallotta az özvegyeket, kiknek bánatos könnyeit szereteté- nek melegével felszántotta. Övéinek bizonyította a betegeket, akiknek fájdalmaira gyöngéd részvéttel gyógyirt csepegtetett. Távolból érkezett, de közel állott nemes szive mindazokhoz, akikben alattvalóinak millióira ismert. Keble lángoló hevével karolta fel nemzetének hő vágyait, — szószólásának hatalmas erejével támogatta legfontosabb érdekeit; gyönyörrel nézte közművelődésének haladását és anyagi jóllétének emelkedését. Ezredéves korona halványulhatlan fénye sugározta körül felséges személyét, de féltékenyen őrzött díszét és legértékesebb kincsét szerető szivének nemes tulajdonaiban kereste. A fejedelmi erények e páratlan gazdagsága könnyen felfoghatóvá teszi azt a lelkesedést és rajongást, azt a szeretetet és hódolatot, amelyet a fájdalmasan megsiratott királyné trónja előtt a legnemesebb hazafiui érzelmek áldozatul hoztak. Oltár után eseng a zokogó Árpád sírja. Tudósok kutatják évszázadok óta, különösen a modern magyar régiség- búvárok foglalkoznak szorgalmasan a kérdéssel, hogy hol aluszsza örök álmát a magyarok első fejedelme, a hires, a nevezetes Árpád vezér. Nemcsak tudományos szempontból van fontossága az Árpád sírjának. A mai világot nemzetközi szellem lengi át, hagyományok elhalkulnak, tradíciók elmosódnak az élet küzdelmeiben, a modern filozófia-elméletek őrlőmalmában és igazán szükség van olyan erőkre, amelyek még tudnak hatni erre a generációra olyan irányban, hogy ne felejtse egészen a borongó dicsőséggel teljes múltat. A múltnak ilyen varázslatos ereje sugároznék ki Árpád vezér sírjából, ha valami szerencsés véletlen vagy tudományos kutatás felfedezné azt a világ számára. Lenne egy uj hely, megszentelt hely, ahová a magasztos érzelmekkel eltelten zarándokolna el a sivár jelen embere, hogy emlékezzék és ihletet merítsen a rég letűnt századok hősének emlékéből. Erre kell nekünk az Árpád sírja. Mint említettük, régóta keresik. Már a tizenhatodik században egész irodalom keletkezett a körül, hogy hol van eltemetve Almos fia. A bécsi levéltárakban számos olyan dokumentumot őriztek, melyek a magyar historikusok nézete szerint világosságot tudtak volna deríteni erre a kérdésre, de Bécsnek nem állott érdekében, hogy a magyarok Árpád sírját megleljék és elzárta nyomozó tudósaink elől az adatokat. tizennyolcadik század végén napvilágra került egy ösmeretlen krónikásnak krónikája, cime „Gesta Hun- garorum.“ Ezt a krónikást nevezték el későbben Anonymusnak, aki krónikája bevezetésében Béla király jegyzőjének haza, hogy „amig áll és amig él“, zúzott kebellel zarándokolhasson annak bus tövéhez: irgalmat és könyörületet esdeni azon szent határokra, amelyeknek a rajongással szeretett királyné örök távozása folytán elnémult öröme, kihalt vigasza, összeomlott büszkesége, sirba szállott boldogsága. Oltár után eseng a bánatos nemzet, amely előtt a sűrű könnyekkel megsiratott királyné ragyogó erényeire irányítva tekintetét, benső vallásosságának, őszinte honszeretetének és jóságos lelkületének követésére buzduljon. Oltárt kíván a lesújtott nép, amelynek lábainál kiöntve gyötrő fájdalmát, kulcsolt kezekkel rebegje a hő fohászt, hogy száműzve legyen hazájától a lélek sivárságának, az elme tévedésének, az akarat féktelenségének azon kárhozatos mételye, amelynek pusztító dühe minden nemesebb érzést kiöl és oly szörnyetegeket nevel, akik egy tőrdöféssel milliók szivét sebzik. Oltárt keresnek a megrendült szivek, hogy segítségért és oltalomért esdjenek az erkölcsi sülyedés azon sötét mélységei ellen, amelyekből a társadalmak békéjének, az emberiség nyugalmának bosszút lihegő, haláltontó ellenei fenyegetnek. És van is oltárunk . . . Oltár honunk földjén a nemzeti kegyelet szomorú oltára, az ő sok helyen fölállított szobra, oltár e szomorú évforduló alkalmából az ő minden helyen felmondta magát. Anonymus írja ebben a könyvében Árpád haláláról a következőket: „907. évben az Ur születése után halt 0 meg és szittya szokás szerint egy folyóba ömlő patak fölé temettetett, amely patak medre ki volt kövezve és Attila városához közel volt. Ugyanitt később, mikor már a magyarok megtértek az anyaszentegyház kebelébe, Isten-házát építettek a boldog- ságos Szüzanya tiszteletére, mely Ecclesia Albá-nak neveztetett. Ez időtől kezdve tudós és tudákos az Ecclesia Albát keresi. Magyarországnak nem egy históriai nevezetességű városát keresztül-kasul ásták, különösen az olyan helyeket, amelyek patakok szomszédságában vannak. Semmi eredmény. Később kipattant, hogy Attila városa nem lehet más, mint ubuda és az Álba Ecclesia az egykori fehéregyházi síkon keresendő. A tizenkilencedik század oknyomozó történetírói azonban felhagytak az ilyen irányú keresgéléssel és a hasztalan ásatások és a kutatgatások helyett nekifeküdtek Anonymus krónikájának és azt alaposan széjjelszedték. A krónikának tudományos mérlegelése arra az eredményre vezetett, hogy Anonymus nem mindig megbízható, hogy sok dologról helytelent és valótlant állított, hogy egynémely intézményeinket, melyekről irt krónikájában, kellően nem ismerte. Még azt is kétségbe vonják, hogy Anonymus IV-ik Béla király jegyzője lett volna. így állván az ügyek, az egyetlen támpont, amely Árpád sírjáig vezethetne, elveszettnek látszott és fel kellene hagyni a reménynyel, hogy valaha is megtalálják az első magyar fejedelem nyugvó helyét. A tizenkilencedik század történetírói azonban rehabilitálták Anonymust. Bebizonyították, hogy adatai minden cáfol- gatás ellenére is megfelelnek a valóságállitott képe s a mi szivünk ez oltáron igy örökké égő áldozat. Az idők romboló hatalma talán nem fogja megkímélni azt az ércet sem, amelybe a művész keze a sokat szenvedett királyné dicső alakját öltöztette; — a szivek márványnyal dacoló lapjairól azonban nem fogja soha sem idő, sem enyészet kitörölhetni azt a szent emléket, amely azon őszintén megsiratott királynénak nagy nevéhez fűződik, ki életében oly hőn szeretett, annyi áldást osztott, oly sok bánatot hordozott! Ne legyen Árpád nemzetének soha egyetlen fia, egyetlen leánya sem, ki ne ismerné Erzsébet királynénk dicső nevét! — Ne dobogjon e bérckoszoruzott hazában soha kebel, amely feledni tudná szivszoritó végzetét! — Ne legyen soha magyar, aki meg ne siratná árván hagyott nemzetünk azon jóságos anyját, ki az emberi szív legsúlyosabb szenvedéseinek kálváriái utján haladt a megdicsőülés kínos Golgotája felé! ... S ott a genfi tó partjain a legszebb virág, egy liliom elhuny tán zokog most is a siró őszi szél, ahol azóta gyászos fekete felleg borong örökké — „Siró bánat, — örök emlék a magyar nép szivéből“. Tisztviselői kölcsönt Katonatiszti óvadékra minden összegben kaphatnak állami, városi és egyéb tisztviselők, katonatisztek, kereskedők 6-7 százalék mellett úgy rövid időre, mint 10, 12, 15 és 20 éves törlesztésre. : szerzek 10 nap alatt kölcsönt, továbbá birtokra s házakra I. és II. betábázásra 20 nap alatt legolcsóbb napi kamatláb mellett. — Bővebb felvilágosítással szolgál: KAUFMANN KALMAN hat. eng bankbizományi üzlete Budapest, VII., Izabella-utca 35.
