Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-03 / 44. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. november 3. 44-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Eladó birtok. ^RB Nagysomkuti határban Venyis dűlőben és a Csolti-ut mentén levő tag és szölőbirtok terület örök áron eladó, esetleg több évekre bérbe kiadó. — Értekezni lehet Pap János tulajdonossal Puszíafentősön. 331öfl.ss©t;őel ár: Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. Egész évre .....................8 K Negyed évre .... 2 K T„ i i- i d d - -----------------Fé l évre..........................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér kelelOS szerkesztő: Barna Benő. MEGJELEN niNDEN VASARNAP. Szabad iskola. A nagy politikai események, minők a kiegyezés és az alkotmánybiztositékok aktuálitásai sem voltak képesek háttérbe szorítani azt a közművelődési ügyet, a mely a pécsi kongreszuson szóba került. Nagyszabású és hatásában egyelőre ki sem számítható reform a közoktatás- ügy terén a szabad tanítás : felnőtteknek bevezetése a tudományok magasabb szféráiba, anélkül, hogy az előadások hallgatása előtanulmányhoz lenne kötve. Természetes, hogy ez előadások népszerű hangon fognak tartatni, úgy, hogy a hallgató megérthesse azokat akkor is, ha megfelelő iskolai minősítése nincsen. A közoktatási miniszter ezzel az ujji- tással határozottan érdemeket szerzett. A közművelődés ilyetén terjesztése egyaránt megfelel a tudomány és a nép embereinek. Oly eszköz, mely felvilágositólag hatván a felnőttekre, kik eddig, ha tudásukat bővíteni akarták, csaknem kizárólag öntanitásra, a holt betűre voltak utalva, segíti emelni a haza lakosságának közműveltségét, mindenesetre örömmel üdvözölhető, annál is inkább, mert ez az eszköz mindenkinek rendelkezésére áll, akiben megvan a hajlandóság, ismereteinek gazdagítására. Mert a szabad tanítás nemcsak hogy nincsen az előkészültség korlátáihoz kötve, de még csak anyagi követelményekkel sem lép a hallgató elé, teljesen ingyenes az. Az iskolán kívül való oktatás, amellett, hogy nemzeti szempontokat szolgál, nagy segítséget nyújt a modern élet fokozódó nehézségeinek sikeres leküzdésében. A tudomány rég kilépett már az elmélet szürke kertből és a gyakorlat minden téren és minden alkalommal drákói szigorral utal az annak előtte csak kiváltságosoknak jutott tudományra. A szabadságosoknak, vagyis a felnőtteknek iskolán kívül való oktatása lerontja a bástyákat, melyeket a tudomány kiváltságosai maguk köré vontak s olyan intézmény, mely a szabadság eszméjének tökéletesen megfelel. Akárhányszor láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy a tévhit és a tudatlanság végzetes károkat okoznak, a melyek könnyen elkerülhetők lettek volna, ha a tudomány tapasztalatai szélesebebb körökben lennének elterjedve. A természet nyújtotta kincseket is jobban lehet a tudomány segítségével kiaknázni, az ipar terén pedig oly megbecsülhetetlen előnyöket nyújt, melyek azt fellendíteni képesek. A mai viszonyok félreérthetetlenül megkövetelik, hogy meg kell ragadni minden eszközt, a melylyel könnyithetünk a mind elviselhetlenebbekké való terheken. A tudomány terjesztése tehát fontos gazdasági cél, de csak akkor, ha — mint a jelen esetben — nem a lateinerek számát szaporítjuk, hanem a nép széles rétegeibe vezetjük be a tudományt. Mert nem szobatudósok, bürokraták kellenek a gazdasági emelkedéshez, hanem müveit és képzett gyakorlati emberek. Olyanok, kik a tudomány vívmányait nemcsak hirdetni es dicsőíteni, de értékesíteni, hasznosítani is tudják. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Uj föld, uj szerencse. — Irta: Viktoria. Megvallom az igazat, mindig idegenkedtem ugyan a telegráfhivatalnokságtól és örömestebb lettem volna tanítónő, ha ezt kissé magas álmokkal foglalkozó atyám megengedi, azonban most, hogy éppen pályám utolsó éveiben szólítanak fel szüleim, hogy ha tehát az örökös apró ketyegés nekem szívdobogást okoz — akkor hagyjak abba mindent és jöjjek haza, majd megmondják miért: kimondhatatlan fájdalommal és aggodalmakkal töltötte el szivemet. Kettőre gondoltam; hogy anyám végre is el akar válni apámtól s hogy emiatt akarják gyors hazautazásomat; a másik, a mi talán jobban megijesztett, hogy a pénztárnál nem történt-e valami nagy szerencsétlenség?! Otthonlétemben többször láttam, hogy szüleim közt keserű civódás tört ki, oly pénzek miatt, melyeket vissza kellett volna tenni a pénztárba gyorsan s nem lehetett; hogy ilyenkor egy-egy kisebb birtokunkat adtuk el szegény parasztembereknek gyarló áron s hogy a békesség és egyensúly csak napok után tudott nagynehezen helyreállani egy-egy fényes vacsorával, melyen Péter Tamás tanár ur rendesen jeleu volt. Ki volt ez a tanár ? Isten oltalmazzon meg minden családapát ilyen jóbaráttól. Egy katonapapból lett világi ember, a legnyájasabb, leg- hizelgőbb modorral, okos, tudományos beszéddel, melyért eleinte apám bálványozta, később — szégyenlem mondani — anyám dicsérte túlságos lelkesedéssel. Péter ur elválva élt a feleségétől, s mindenütt úgy állította, hogy a válóper véglegesen befejeztetett s ő bármely órában házasságképes. E körülményeknél fogva, bár épen nem volt már ifjú ember, még fiatal lányok is megtisztelve érezték magukat udvarlása által, sőt — legalább a vidékünk ilyen volt — akárhány csinos leány kapva-kapott a sima hízelgésein. A legnagyobb szivszorongásokkal siettem haza Budapestről, hol már épen csak a vizsgákat kellett volna letennem. Öcsém várt a vasútnál. — Nagy ünnepély lesz, Viki, mondhatom. — Hol? — Meglátod. Apámék veszekesznek. Nini, nézd csak. Látod ? És a tizenöt-tizenhat éves fiú vidám nevetéssel figyelmeztetett egy vastag, piros képű asszonyra, ki a váróteremben Péter Tamás úrral sétálgatott. — Ferdinánd Károlyné, az uj törvény- széki elnöknek a felesége. Péter nr most itt legyeskedik. Egy nagy kő esett le a szivemről, hogy talán megszabadultunk a tanártól. Nem tudtam ellentállani, hogy ne kérdezzem meg: — Hát hozzánk most nem jár? — Hogyne járna? Mindenüvé jár, a hol lehet inni, enni és a kártyán nyerni. Persze, hogy hozzánk is ellátogat. Tegnap este is nálunk vacsoráit. Készül ám a gép. Meglátod, abból valami nagyszerű lesz. Maga Péter ur mondta, hogy apám ezzel rettentő szerencsét csinálhat. Sietve haladtunk a kis félfedelü kocsin és annyira el voltam mélyedve, hogy észre sem vettem, a mikor a temető melletti szép kis emeletes házunk előtt Pista öcsém megállította a lovakat. — Még szebb lovaink lesznek, Viki. Ezeket már apám el is adta. Megyünk innen. Mindezeket csak úgy futva vetette oda öcsém. — Hol a mama? — kérdém húgomtól, ki akkor tizenkétéves lehetett.
