Kővárvidék, 1907 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-21 / 16. szám
IV. évfolyam. Nagysomkut, 1907. április 21. 16-ik szám. Előfizetési ár : T Egész évre.....................8 K Fél évre..........................4 „ Negyed évre Egy szám ára 2 K 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut. Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN T1INDEN VASARNAP. Községünk előrehaladása. Aktuális kérdésezidő szerint községünkben a járási telefon létesítése. Hogy mennyivel vinné ez előbbre Somkutot és mennyire előnyös volna ez a községre nézve, ezt azt, hiszszük,nem kell bővebben fejtegetnünk; jóllehet az ügy nagyon lassan halad előre, sok nehézség és akadály gördül ennek útjába, de végre is minden kezdet nehéz s azt hiszszük, hogy agilis főszolgabiránknak a törekvése mégis sikerrel fog járni, s nemsokára a kérdésről, mint már meglevő dologról fogunk beszélhetni. Telefon nekünk kell, az tény, községünk forgalma nagy, s a forgalom egy részének könyebb lebonyolításához nagyban hozzájárulna a telefon. Természetes, hogy ezzel kapcsolatban feltétlenül szükségessé válik az eddigi postahivatal átalakítása is, mert oly helyiségben, mint amilyen a mostani postahivatal helyisége, igen nehéz lesz a postai forgalmat lebonyolítani. A telefon-ügygyel kapcsolatban nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy községünk más tekintetben is, lassan bár, de biztosan halad a virágzás, a fejlődés utján. Mint lapunk egyik nem régi számában jeleztük, több szép épület készül el ez évben Nagysomkuton, még pedig oly épületek, melyek nemcsak csinossá, széppé, kellemessé teszik Somkut utcáit, de a forgalom és kereskedelem emelésóhez nagyban hozzájárulnak majd, amennyiben több üzlethelység lesz benők, s igy az e téren egy idő óta tapasztalt h ányokat fogják pótolhatni, a kereskedelmi forgalom emelkedése ezáltal természetesen biztosítva lesz. Ha már mostan a régóta húzódó, de még mindig nagyon is a kezdetlegesség stádiumában levő jár ’aügy is mielőbb aktuális kérdéssé válnék és ezen ügy annyira fejlődnék, hogy arról mint biztos tényről lehetne beszélni, úgy bátran mondhatnék, hogy községünk a legutolsó időben többet haladt, mint a legutóbbi 40 év alatt. Csakhogy épen a járda .... a járda .... ez az, mi soká lesz még meg Somkuton. Pedig hogy kellene ez! Igazán csak a véletlenségnek, s az isteni gondviselésnek tulajdonítható, hogy ezideig balesetek nem igen fordultak elő községünkben, jóllehet az utcákon elég nagy a kocsiforgalom és az állatok hajtása. S az embereknek, a gyermekeknek ezekkel egy utón kell menniök. Sajnálatos tény ez, szomorú való, még sincsen senki, aki ezzel törődnék. s Es épen az a legsajnálatosabb, hogy azok az emberek, akik ezt naponta látják, a kik szintén a veszélynek vannak kitéve, akiknek kellemetlen az állatokkal egy utón menni, akiknek minduntalan vigyázniók kell, hogy egy kocsi eine tapossa őket, épen ezek az emberek állnak kérdőjelként, kezeiket összetéve szépen, semmitmondóan és semmit sem csinálva. Tenni kell valamit, dolgozni a saját magunk érdekében! ✓ Epen igy elaludt a lapunk hasábjain már többször szellőztetett artézi kutak ügye. Ez is olyan kérdés, hogy azt egyszerűen elhallgatni nem lehet. Artézi kutak nélkül nem lehetünk, többször hangoztattuk már, hogy miért, s azt hiszszük senki sincs a községben, aki álláspontunk helyességét el ne ismerné. Ezen a téren is mi tettük meg a kezdő lépést, de bizony nincs, aki a felvetett eszmét pártolná, vagy ha van is, A „KŐYÁRYIDEK“ TÁRCÁJA. Lemondás. Ábrándos szívvel, sok derűs reménynyel Indultam el az élet utjain; S a napnak álma folytatódott éjjel, Midőn imát mondtak még ajkaim. Napoknak álmai, hogy eltünétek ! És ti, derűs álmok, mivé levétek! Rosszat jósol szivemnek a sugalma, Hogy elragad az élet forgatagja! Nem igy reméltem, oh nem ennek hittem Az életet, midőn elindulék; Hogy minden jó és szép s miért küzdöttem, Csak álmok álma, oh semmi egyéb. Hogy mig elérjük azt, mit szépnek hittünk, Fáradt és szépre nem fogékony lelkünk. Hogy nincs létünknek egy percznyi nyugalma, Csak kerget, üz az élet forgatagja! Sokszor szinte nem is hiszem magamnak, Hogy még csak húsz év nyomja vállamat; Mások e korban jövőről dalolnak, Mig én nem látok mást csak múltamat. Amelyben annyi ábránd szétfoszlott már, Mit mond a múlt? - Mámorral józanság jár, Mely álmainkat nyomban szétoszlatja, S csak üz tovább az élet forgatja. De most sok-sok csalódáson túlesve, Hiszem, nyugodtabb lesz már életem; Amely — tőle most már mitsem remélve — Újabb csalódást nem hord méhiben. Elűzlek ti derűs, csalóka álmok, Ti álmok, kik valóra sohsem váltok; Máskép jön minden, mint ábrándunk mondja, Mert ur rajtunk az élet forgatagja! Vámos Árpád. Éjszaka. Bent a szobában sötét volt. A fényesre vénült fa-asztalon egy üres pintes-üveg — meg egy régi sótartó szomorkodott az ablakon behulló holdfényen. A Papodról alárohanó jeges szél összeverte az erdő didergő vázait s meg-meg zör- rentette a szivárványos ablakot A konyhában valami ernyőtlen petróleumlámpa állt a tűzhely párkányán és lobogva küzködött a fekete éjszakával. Nyomorúságos világánál két szomorú, elcsigázott ember nézte bágyadtan a falon zakatoló ócska órát. A férfi az ágy szélén ült mozdulatlanul, az asszony az asztal mellett állt és nagyokat sóhajtott. Ez a fáradt, csüggedt emberpár ma ülte az ezüst lakadalmát. Azért voltak még ébren és várták, hogy az óra elüsse a tiz órát. ... A szél sikoltozásán és az óra fáradt zörgésén kivüi nem kelt hang sehol. Sűrű, nehéz csönd ült mindenfelé. Egy vagy két perc hiányzott még a tízből. Akkor az ablakon koppanás hallatszott. Egy, aztán újra egy. A két fáradt ember egymásra nézett. Az asszony fakó arca megrándult, de nem nézett az ablakra, hanem a férjére. Az ember pedig nézett vissza rá mozdulatlanul, merőn. Az üveg újra megzörrent. Arra az ember felkelt, néhány lépést tett az ablak felé és halkan azt mondta :- Valaki van itt kint!
