Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-18 / 11. szám

4 KOVÁR VIDÉK 1906. március 18. i Ugyanazon munkás a szóban levő jutalom- ban csak egyszer részesülhet. II. 50 koronás kamarai jutalmak. Ezenkívül a kamara saját pénztára terhére hat, egyenként 50 koronás munkásjutalmi díjra hirdet pályázatot, melyekkel a kamara az ipari mnnkában segédmunkási minőségben eltöltött idők érdemeit kívánja elismerni és jutalmazni. Pályázhatnak e jutalmakra mindazok az ipari segédmunkások, a kik tényleges ipari munkában való állandó alkalmazásban megsza­kítás nélkül legalább 15 éve dolgoznak és pedig ez időtartamból legalább 5 éven át a debreceni kereskedelmi és iparkamara területén (Hajdú, Bereg, Jásznagykunszolnok, Máramaros, Sza­bolcs, Szatmár, Ugocsavármegyék) levő iparos­nál vagy ipari vállalatnál. Pályázók tartoznak azt, hogy ez általános feltételeknek megfelelnek, munkakönyvükkel vagy más közhitelű okmánnyal igazolni. * * * A pályázati kérvények és mellékleteik bélyegmentesek. A kétféle jutalmi díjra nem kell külön kérvénynyel pályázni, hanem csak egy kérvény nyújtandó be. A kamara maga választja ki, hogy mely pályázókat ajánlja a 100 koronás állami és melyeket az 50 koronás kamarai jutalomra. A szabályszerűen felszerelt kérvényeket a munkaadók tartoznak a debreczeni Kereskedelmi és Iparkamarához 1906. évi május hó 1-ig be­nyújtani. A pályázatban egyaránt résztvehetnek kisipari és gyári munkások.“ HÍREK. Március 17. Személyi hírek. Frankovits Mór a keres­kedelmi bank vezér-igazgatója és neje Abáziából haza érkezett. Március 15. a nagysomkuti polgári olvasó­körben. Erre a legszebb, legmagasztosabb ma­gyar nemzeti ünnepélyre már hetekkel ezelőtt nagyban folyt a készülődés. Hazafias polgáraink lelkes vezetőikkel együtt nagyon széppé igye­keztek tenni ezt az ünnepélyt, a mi az ünne­pély fényes bizonyítéka szerint sikerült is ne­kik. Nagyban emelte az üdnepély fenségét az a körülmény, hogy a környékbeli magyarság szép számmal jelent meg. Köztük a berkesziek ma­gyar viseletben jelentek meg s a közönség lel­kes éljenzése között állottak sorfalat. Az ün­nepély lefolyásáról a következőkben számolhatunk be: 1. Hymnusz, a mit a nagy számban egybe- gyült közönség állva énekelt. 2. Ünnepi beszéd, Tartotta Simon József. Ez a beszéd, mely a közönség gyakori tetszésnyilvánítása mellett hangzott el, remek szavakkal tárta fel március 15-nek jelentőségét. Közöljük tárczarovatunkban. 3. Keresztesi Rózika ügyesen szavalt egy ha­zafias költeményt. 4. „Ima a hazáért.“ Ének, énekelte Kormos Gyula, harmoniumen kisérte Szűcs Gyula. Ez a fenséges szárnyalásu darab mely hatalmas melódiával belemarkol az ember szivébe, szép összhangban állott a programmal. 5. Kürti Margit minden várakozást felülmúló tűzzel szavalta Petőfinek „A nemzethez“ cimü költeményét. 6. „Viharban,“ énekelte Kormos Gyula vezetése mellett az olvasókör négy szó- lamu énekkara. 7. Szirmai Bella kedves eleven­séggel szavalt. 8. Hazafias dalok, temperamen­tumos játékkal cimbalmon előadta Danovák Etelka. 9. Szűcs Gyula gyönyörűen szavalta Jókainak a „Munkácsi rab“ cimü költeményétj 10. Magyar dalok, miket mindnyájunk meglepe- | tésére, műsoron kívül a berkeszi énnekkar éne­kelt. 11. Március 15. Színjáték, szereplői: öreg honvéd Kormos Gyula, unokái: Ilonka Derecs­kéi Aranka, Sándor Haár Lajos. A darab, mely­nek meséje március 15-ével szép összefüggés­ben van, a mennyiben egy 48-as honvéddel s annak unokáival elmondatja, leíratja a nagy napot, évfordulóján pedig a kegyeletes ünne­pélyben szereplőkké teszi őket, a szereplők sima és lelkes előadásában játszódott le. A Szózat eléneklésével az ünnepély véget ért. Ez­után következett polgáraink bankettje, amely vidám beszélgetés, lelkes tósztozás közben a hajnali órákban ért véget. Kinevezések. Nagy László főispán dr. Schlott Viktor ügyvédjelöltet vm. II. aljegyzővé, dr. Brebán Aurélt, Bikfalvi István János ügyvéd- jelöltet és Nagy-Györy Béla végzett joghallgatót vármegyei közigazgatási gyakornokoknak ne­vezte ki. Nyugalomba vonulás. Dr. Serly Gusztáv vár­megyei tiszti főorvos e héten adta be nyug­díjaztatása iránti kérvényét. Tavaszi közgyűlés. Nagysoinkut nagyközség képviselőtestülete e hó 25-én délelőtt 11 órakor tartja meg rendes tavaszi közgyűlését a község háza tanácstermében. A közgyűlés tárgyai a következők: 1. A község 1905. évi pénztári számadásának megvizsgálása. 2. A kóiházi 1905. évi pénztári számadásnak megvizsgálása. 2. A kórházi 1905. évi pénztári számadás megvizs­gálása, 3. A községi közmunka 1905. évi szá- madásánek megvizsgálása. 4-14-ig. A leány iskolaalap — a községi szegényalap — a köz­ségi iskola alap — a községi faiskolaalap — Gróf Teleki Géza alapítvány — az állami iskola fenntartási alap - a vagyontalan állítás köte­lesek alapja — erdőkezelési költségalap - iparos tanonc iskolaalap — járvány-kórházalap — és tenyész-bikaalap — 1905. évi pénztári számadások megvizsgálása. 15. A közgyűlést megelőzőleg 24 órával még beérkező ügyek és indítványok tárgyalása. A nemesi erdő felosztása. A szatmárnémeti kir. törvényszék azon határozata ellen, mely szerint a nemesi erdő felosztásával Gaál Jenő szatmári okleveles mérnök bízatott meg, Dékány Imre mérnök felebbezést nyújtott be. Mint értesültünk a kir. törvényszék a felebbezést a napokban terjesztette fel a debreceni kir. táblá­hoz, mely körülmény mindenesetre csak kés­lelteti az erdő felosztásának végrehajtását. Birtokvétel. Néhai Sebe Pál örökössé kis­korú Sebe Anna Mária kolcéri birtokát Dr. Nyilván Viktor ügyvéd helybeli lakos vette meg 11.000 koronáért. Elvi jelentőségű min. határozat. Szomszéd telkekre néző ablak befalaztatását a szomszéd csak abban az esetben követelheti, ha erre a tulajdonos jogát korlátozó szolgalmi joga van. Az erre vonatkozó kérelem a bíróság előtt érvényesitendő. Műkedvelői zenekar Nagykárolyban. A szatmári úri zenekar mintájára Nagykárolyban is alakult egy műkedvelői zenekar, Péchy László és Ob- holczer Gyula kezdeményezésére; a zenekarnak eddig már 29 tagja van. A tartalékosok behívása. Az egyes ezredek- hez most hívják be tizenhárom napi fegyver­gyakorlatra a tartalékosokat. Az első csapat husvét harmadik napján vonul be s nyomban követi a harmadik és negyedik csoport. Meghívó. A szatmárnémetii kerületi beteg- segélyző pénztár évi rendes közgyűlését 1906. évi március hó 25-én délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében tartja meg, melyre a közgyűlési kiküldötteket azon kijelentéssel hívjuk meg, hogy ha a most kitűzött közgyűlés hatá­rozatképes nem volna, április hó 1-én újabb közgyűlés fog tartatni, melyre a jelenlevők számára való tekintet nélkül fognak a napirendre kitűzött tárgyak elintéztetni. Elintézendő tárgyak: 1. Igazgatóság és felügyelő bizottság jelentése s felmentvény megadása iránti határozat. 2. Nyolc rendes és három pót igazgatósági tag választása. 3. Hat felügyelő bizottsági tag válasz­tása. 4. Választott bíróság megalakítása. 5. A közgyűlést megelőzőleg 48 órával előbb Írásban beadott indítványok tárgyalása Szatmárnémeti­ben, a kerületi betegsegélyző pénztár igazgató­ságának 1906. évi március hó 4-én tartott üléséből. Litteczky Endre, ig. elnök. Dr. Fejes István titkár. Az uj kézbesítési vevények. Az igazságügy­miniszter március 31-étől kezdődőleg levelező­lap alakú kézbesítési vevények használatát rendelte el. A jogkereső közönséget saját érde­kében ezúttal is figyelmeztetjük arra, hogy ezen vevények kitöltésénél pontosan vezesse reá a kézbesítés tárgyát képező határozat átvételének napját (az év, hó és nap kitüntetésével), vala­mint olvashatóan Írja alá a nevét, mert ezek elmulasztásából nagyon sokszor anyagilag is károsodik. A polgári ügyekben fehér, a büntető ügyekben kék, a telekkönyvi ügyekben pedig sárga színűek lesznek ezek a nyomtatványok. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület évi rendes tavaszi közgyűlését f. évi már- czius hó 21-én délelőtt 1 órakor tartja Szatmáron a városháza nagy termében, melyre az Egye­sület összes tagjait meghívom. Szatmár, 1906. március hó 8-án. Domóhidy Sándor elnök. Tárgyak: 1. Elnökmegnyitója. 2. Jegyzőkönyv- hitelesítő 2 tag kinevezése. 3. Az igazgató választmány jelentése az 1905. évi működésről. 4. Az 1905. évi szárszámadások jóváhagyása s a szokásos felmentvény megadása. 5. Az 1906. évi működési tervezet megállapítása. 6. Az 1906. évi költségelőirányzat megállapítása. 7. Gazdasági tudósítói szervet megalakítása. 8. Rázsó Imre magyaróvári m. kir. gazd. akad. tanár előadása a műtrágyázásról. 9. Esetleges indítványok. Országos vásári forgalom. Az e hó 14-én községünkben megtartott országos vásár alkal­mával úgy az állat felhajtás mint az adás vétel oly csekély volt, hogy heti vásárjaink is élén- kebbek szoktak lenni. Ennek okát abban láttuk, hogy előző napon egész nap zuhogott az eső, a vásár napján pedig egész nap óriási szél és havazás volt, úgy hogy alig lett eladva 180 drb. marha. Az alkohol ellen. Nem csoda, hogy dr. Kovács Mór körorvos már többször irt és be­szélt az alkohol élvezete ellen, mert úgy lát­szik, hogy az alkoholnak mások által történt nagyobb mértékbeni élvezése neki már több kellemetlenséget okozott, amint történt a na- napokban is. Ugyanis Krónenfeld nagynyiresi szeszgyáros beküldte kocsiját Dr. Kovács Mór orvos után s a midőn őt a kocsi vissza hozta, útközben tapasztalta, hogy azon idő alatt, mig ő maga a beteget vizsgálta — a kocsis a szesz­gyár termékét vette alapos vizsgálat alá és hogy annak minőségét is megállapíthassa, abból a rendes mértéknél nagyobb mennyiséget él­vezett, ennek következménye az lett, hogy a kocsis letért a kocsival a rendes útról és a kocsit az árokba borította. Szerencsére azon­ban a doktor idejében észre vette, hogy őt könnyen baleset érheti s csakhamar leugrott a kocsiról és igy csak a kocsis borult be a lovak­kal és kocsival az árokba. Az orvos látva, hogy a részeg kocsissal sehogy sem tud boldogulni, £lsö siyriai kölöqép-gyár FOQL J. L. műgépész Magyarországi képviselet és raktár: Budapest, VI., Terézkörut 20. A leghíre­sebb kötőgépek tömlőzárral, házi és ipari célra, részlet- fizetésre is kapható. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Varrógép ős ltoi-óltpívx"jcwltó aaa.-iila.oly ! - Tanítás Ingyen !

Next

/
Oldalképek
Tartalom