Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

III. évfolyam. Nagysomkut, 1906. december 30, 52-ik-■ .........................- ■■ 11 ............................. I- ---- -................. - '• "■ -----------------•„.*?:—*.........................- • -.....— El őfizetési ár: Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Szerkesztőség és kiadó|ivanfaJ^.S»gy*omkut, Telekl-tér 388. u. Egész évre.................................8 K Negyed évre . ... 2 K . . ,, r, - 4 'O.X1*-* *---------- '■'> Fél évre........................................4 „ Egy szám ára . . 20 fillér relelOS szerkesztő: Barna Benő. MEGJELEN\flINDEN VASÁRNAP. 19 07. Irta: Dr. Olsavszky Viktor. 1906. december 29. Még néhányszor végig fut a mutató az óralap felett, azután megszűnt az ó év és Saturnusz uj szakot indít meg a végtelen idő történetében 1907. számmal, mely szám egyszersmind negyedéves határjelző is lesz „Kővárvidék“ című lapunk fennállásának. Az uj év küszöbén egyenes köteles­ségünknek ismerjük olvasóközönségünk­kel szemben, hogy a lap működésének érdemleges vázlatával vezessük be üdvözlő jó kívánságainkat. Eszmékben a község és járás köz- gazdasági, kereskedelmi és egészségügyi fejlesztésére irányuló tervekben és törek­vésekben a lefolyt 1906-ik esztendő eléggé gazdagnak bizonyult, ámbár positiv ered­ményt csakis egy esetben a járvány­kórháznak a meglévő nyilvános jellegű községi kórház mellett való felépítése ügyében mutathattunk fel. Ez eszmét a „Kővárvidék“ hozta szőnyegre és annak megvalósításában oroszlán része van. E látszólag kis jelen­tőségű vívmány által a kórház jövendő fejlődése, illetőleg közkórházzá való ter­jeszkedése egyszer és mindenkorra bizto­sítva van. Sajnos, egyébb javaslataink a járda­ügy, az artézi kutakkal való vízellátás, a vármegyeház épülete és telke értékesíté­sének kérdése, stt>. az indítványozás küszöbén túl alig haladtak, ez azonban nem a helyi sajtó propagálásának lany- haságán múlik, hanem azon fórumok fel­fogásán, melyek a községi autonómia felett hivatvák őrködni. Ä „Kuvárvjüeii szóba hozta e javas­latokat és igyekezett azokat felszínen is tartani, menten minden, bár nem indo­kolatlan keserűségtől a felett, hogy a járás és különösen Nagysomkut inteligens közönsége szaktudásával, tollával, közjóra célzó törekvéseinket szűkösen támogatja. Ily viszonyok között meglevő kévése­inkkel az emelkedés meredekét csak fokonként érhetjük el, de a teljesített kötelesség érzetének azzal a megnyugtató tudatával, melyből uj munkakedv és remény­ség fakad, hogy idővel tiszta, önzetlen, igaz munkánk megnyeri a megérdemelt méltánylást. Hisszük és reméljük ezt. Reméljük továbbá azt is, hogy hír- szolgálatunk idő és pontosság tekintetében tökéletesedni fog akkor, ha a körjegyző urak, mint a kik egyletének lapunk egyben hivatalos közlönye is, ismételt kérelem után, nem fognak elzárkózni a működési területükön felmerült actualitások leköz- lésétől. Nem kérünk, se nem kívánunk Alcide Jolivet vagy Harry Blaunt-féle riporter erényeket, úe egy kis szolgálat szerintünk az egyleti lap iránt az önbe­csülés igen szép jelének tekintetnék és úgy a szerkesztőség mint az olvasóközön­ség részére egyaránt kellő elismerésben részesülne. A még erőtlen rügyek, zsenge hajtások mezejéről áttérünk lapunknak egy változatosságában gazdag s javarészt A „KŐVÁRVIDÉK“ TÁRCÁJA. Üzenet. Azt üzenték valahonnan, Valakinek, Hogy a dalt ott egy kis leány Nem érti meg; Hogy a virág arrafelé Fonnyad, szárad, Dér lepi meg, fagy bántja a Rózsaszálat. Hiába küld dalt, virágot, Ezer álmot, Az a kis lány álmaiban Másra vágy ott; Nem kell néki tilinkózó Pásztorgyerek, Ki örökkön csak sirdogál, Csak pityereg. ______________________ Ne m kell neki rongyos, fakó Troubadourja, Ki még mindig azt az unott Nótát fújja. Nem csüng többé semmiféle Ideálon, Nem zavarja semmi bohó Gyermekálom. ... S valaki csak nem nyugszik meg, Vár valakit, Minden üde, szép virágot Neki szakit, Minden dalban azt keresi Hol a párja, A hajnalpirral, csillagfénynyel Visszavárja. P. B. A váradi véres virradat. Irta: Nagy Béla. Ibrahim basa épen akkor vonult be Nagy­várad falai közé, amikor a Kőrösparton piros pünkösd virágos napját ünnepelték. A főpiacon ütött tábort a váradi fehérnépség, éktelen lármát csapva. Már-már hajbakaptak a kontyos emberek azon, hogy ki legyen a pünkösdi királynő, mikor megharsant a város kapui felől az Ibra­him héthatárt rengető kürtje. Egyszeribe elült a zaj, szétugrott az asszonyi tábor. Tudta min­denki, hogy amikor Ibrahim ellátogat a Kőrös partjára, nem megyen el üres kézzel. Házról- házra járnak a szpáhijai, hogy előkutassák a váradi szép asszonyokat, patyolatos leányokat, akikkel a kegyelmes nagyvezérnek akart ked­veskedni. No, meg a saját háremét is fel kellett frissíteni mindig néhány szép virágszállal, amilyen bőviben termett a váradi sáncok alatt. Ibrahim bősz haraggal verte hétágu osto­rával arabs ménjét, amikor látta, hogy az utcák néptelenek. A lakosság pincékbe, földalatti üre­gekbe bujt. Csupán az öregek ültek a házak előtt a lócákon, nagy alázattal köszöntve a kegyelmes urat, aki most minden élet paran­csolja lett.- Te kutya gyaur, szólt egy gubbasztó ősz magyarhoz a rettenetes Ibrahim. Nem jön elém senki a hitetlenek közül, hogy hódoljon a legszentségesebb szultán katonájának, hogy csókolja a lovam patáinak a porát? — Kegyelmes, nagy Uram! Nincsen ezen a tájékon emberfia. Csak az öregje botorkál I kaphatók kedvező részletfizetésre Vertheimer Lipót-nál JXgJODD VdíTügepeií Szatmár Kazinczy-utca 17. (A zárdával szembe). Arlegyzéliet ingyen és Dérmentve Knlclölt bárKineK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom