Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-25 / 47. szám
1906. november 25. 3 viszontszolgálatot sok oktalan ember önmagára nézve lealázónak tekinti és megfeledkezik arról, hogy lealázóbb dolog adósnak maradni, mint a tartozást kifizetni. Van végre arra is eset, hogy ajóltevő nagyon is uzsorás hitelező és oly kamatot, azaz oly hálát kíván, amely épen nincs arányban az 5 jótéteményeivel. Az ily nagyonis számitó és követelő egyének a jobbakban is meggyengitik a hála érzetét. Ha már most tudjuk, miből fejlődik a hálátlanság, tudni fogjuk azt is, hogy mi kívántatik a hála kifejlődéséhez. Mondottuk ugyanis, hogy a hálátlanság értelmi hiba, a belátásnak hiánya; ebből következik tehát, hogy mindenek előtt józan belátásra kell törekednünk. A józan belátáshoz első lépés a figyelem; a jó megfigyelésből származik a jó Ítélet, meggondolás. A jó ítélet azonban annyi, mint igazság. Törekedjünk tehát arra, hogy igazságosak legyünk, s akkor hálásak is leszünk. A háládatlanságnak második oka, amint mondtuk: a feledékenység. Arra kell törekednünk tehát, hogy ne legyünk feledékenyek. Minthogy pedig a feledékenység legtöbbször a szórakozott és felületes gondolkozásból származik, azaz oly gondolkozásból, mely nem szeret egy tárgynál huzamosabb ideig maradni és a következményekből az okokat nem keresi, arra kell törekednünk, hogy ne legyünk felületesek. Ezzel összefüggőleg ajánlatos a megtörtént dolgokra olykor-olykor visszaemlékezni s ezeket igy a feledékenységtől megmenteni. Ezen feledékenység, szórakozottság és felületesség szokta eredményezni a könnyelműséget is, azért leginkább a könnyelmű emberek hálátlanok. A hálátlanság harmadik okául a büszkeséget mondottuk. A büszkeség általában nagy hiba az emberben és különösen, ha jóltevőivel szemben nyilatkozik. Az mindig gyenge észre mutat, aki nem képes belátni, hogy mi, számtalan bajjal és nyomorúsággal küzdő emberek egymás segítségére szorulunk, és hogy senki sincs közöttünk, aki azt mondhatná, hogy ő embertársaira nem szorul. De ha bajban a jótéteményt el tudjuk fogadni és ezt elismerni még sem akarjuk, ez csak arra mutat, hogy hiba van gondolkozásunkban. Az ily büszkeség tehát értelmi gyengeség. A hálátlanság negyedik okának azt monÉs a hogy feltekintettek az égre, oly különös fényben ragyogtak a csillagok, mintha boldogságban úsztak volna ... A leány fátyo- lozottan nézett, s a férfiun is észrevehető volt a megilletődés. Megindultak, ki a mezők felé. Langyos tavaszi este volt. Kéz a kézben. Távolban a kutyák ugattak, itt-ott pislogott egy-egy gázláng és nagyon halkan, tompítva hangzott el hozzájuk a város, a világ zaja; mely őket száműzte s melyen kívül mégis boldogok akartak lenni... ... A város túlsó részén messze attól a külvárostól, másik külváros csendes, kis utcájában, hol csupa földszintes házikó van s a hol nagyon igénytelen emberek laknak, békesze- retőek és szegények; egy utcai szobácskábán, mely módfelett tiszta és szegényes butorzatu; magas, deresedő hajú, az élet viharát kiállta férfi, az asztalra hajolva gyorsan Írogatja a címeket. Az ablaknál egyszerű ruházatú, csinos szőke nő kézimunkázik. Szaporán, fürgén, jár a keze, mert nem sokára már hármukról kell gondoskodniok. — Ne rontsd a szemedet Erzsikém! — szól a férfi s maga is abba hagyja munkáját s oda megy az asszonyhoz és aztán szerelmesen átöleli. Arcukon a boldogság derűje látszik; ki vannak békülve az élettel. Alkonyodik, a búcsúzni készülő napsugarak megelégedetten tekintenek a világból kizártakra,^ a világból számüzöttekre . . . És ők pedig csendesen, mondhatni boldogan tűrik a száműzetésüket. N. Sz. B. évben 2260 útlevél adatott ki s azokkal az úti társakat számítva mintegy 3000 személy vándorolt ki a vármegyéből idegen hazába. S ha már ebben az évben ezideig mintegy 3000 munkáskezet veszített el a birtokosság az idén is vármegyeszerte tapasztalható különféle elemi csapások által sújtott népünkből, az ijesztő cél nyomora elől még hányán fogják kezükbe a kivándorlás botját és igyekeznek boldogulásukat a pénzszerzés vágya által is űzetve, a külföldön megkeresni? ! A kivándorlás ebbeli részleteivel azonban ezúttal foglalkozni nem óhajtunk, hanem rátérünk az útlevelekkel űzött kereskedés kérdésére és pedig közvetlen tapasztalatok alapján, Nap-nap után jönnek a feljelentések, hogy egyik-másik kivándorló útlevelét eladja és pedig különös előszeretettel az állitáskötele- zetteknek, mert az útleveleknek mai gyarló hiányos és a személyazonosságot kétségtelenül meg nem állapitó személyleirása ezt igen könnyen előmozdítja. A hosszuaszói járásba tartozó Lunka kisközségből ugyanis az utóbbi időben amiről csak tudomással bírok több mint tizenöt 18 — 25 év közötti legény szökött ki másoktól vásárolt útlevéllel Amerikába a falusi furfangos paraszt észjárás kiaknázása mellett olyképen, hogy ezen útleveleket rendesen más vármegyék lakosaitól szerzik be. Természetes dolog, hogy az idegen vármegyék tisztviselői az útlevél kereskedéssel titokban foglalkozó egyének részére nyugodt lélekkel véleményezik és adják ki az útleveleket s azoknak' birtokában elindulnak az ő vármegyéjük területén házalni s busás pénz avagy egyéb sáp ellenében szöktetik külföldre a katonaköteles korban levő egyéneket. A határszéli kilépő állomásokon pedig az illető hatósági közegeknek alig van módja és ideje ahhoz, hogy az útleveleknek az előmutatók személyére is rendesen találó személyleirása ellenében az azonosságot kétségtelenül megállapíthassák. Csak közelebbről fordult elő egy olyan eset, hogy az útlevelet kért egyénnek jobb kezén a mutatóuja hiányzott s ez a fogyatkozása az útlevélben fel is volt jegyezve; az útlevéllel szökő egyénnek azonban nem volt ilyen fogyatkozása és csak a legalaposabb körültekintéssel sikerült a határrendőrségi tisztviselőnek megállapítani, az illető járási tisztviselővel váltott távirat utján azt, hogy az útlevelet előmutató egyén szökésben van, mindennek okát abban véljük feltalálni; hogy az útlevelek személyleirása nem nyújt biztos és megnyugdottuk, hogy a jótevők sokszor olyan uzsorásokhoz hasonlítanak, akik kamat, illetőleg hála fejében kellőnél többet követelnek. E pontnál is az arany középuton maradunk, azaz leghelyesebben cselekszünk, ha akkor, midőn jót teszünk, hálára nem is számítunk. Tegyük a jót azért, mert jó; segítsünk embertársainkon, mert szükségük van rá, legyünk jók másokkal szemben azért is, hogy mások esetleg mirajtunk annál könnyebben segíthessenek; de sohase legyünk jóltevők csak azért, hogy hála fejében másokat magunknak lekötelezzünk. Hagyjuk ezt a számítást az uzsorás hitelezőknek. Nagyon helyesen mondja azért a közmondás is a jótéteményekre vonatkozólag: „Ne tudja meg a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed“. Annál nevetségesebb azonban, aki kérkedik jótéteményeivel, aki tehát csak azért tesz jót, hogy beszéljenek róla. Mindezekből megismertük tehát, hogy miért hálátlan a világ és hogy mit kell tennünk, hogy hálátlanok ne legyünk. Azt láttuk ugyanis, hogy a hálátlanság az ember értelmi tehetségével és jellemével függ össze; hogy a belátás hiánya, vagyis az értelmetlenség az a talaj, melyben a hálátlanság legbiztosabban megterem. Derék ember nemis volt soha hálátlan. Joggal mondja azért a nagy gondolkodó és világismerő Goethe: „A hálátlanság mindig bizonyos gyöngeség. Én sohasem láttam, hogy derék ember hálátlan lett volna“. ________________KŐVÁRVIDÉK _____ A kivándorlás korlátozása. Magyarország területéről, az utóbbi időkben s különösen amitóta a vármegyék alispánjai állítják ki az útleveleket, oly nagy arányokban vándorolnak ki a munkások jobb hazába, megélhetésüket és boldogulásukat keresni, hogy a belügyi kormány is “ elérkezettnek látta arra az időt, mikép ezen fontos közgazdasági veszteségekkel járó mozgalmat a lehetőségig megállítsa riasztó útjában. Az ország sajtója annyiszor és annyiféle irányban foglalkozott már ezen szitális kérdésekkel, hogy egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, ha a különféle életviszonyokkal és népszokásokkal biró országrészekből a kormányhoz időnként beérkező javaslatok halmazaidban az eligazodásra vezető utat meggátolni alig-alig lehet. Hosszas közigazgatási előtanulmányokkal biró közigazgatási kapacitások részleteiben foglalkoztak már az országunkat fenyegető ezen veszedelemmel s bárha a különféle álláspontokon nyugvó vélemények sok tekintetben el is térnek egymástól: egyben azonban ma már összetalálkoznak s ez az, hogy a kivándorlás amekkora anyagi előnyökkel jár az illetőkre és hozzátartozóikra nézve a pénzszerzés és vagyonosodás tekintetében, annyival nagyobb arányú veszedelemmel fenyegeti az ország közgazdasági állapotát s ebben a birtokosok megélhetését a hovatovább érezhető munkáskéz hiánya miatt. Napilapok hírül hozták már, hogy a belügyi kormány az aggasztóan növekedő kivándorlást a személyes szabadság megsértése nélkül, megnehezíteni és szükebb határok közé szorítani igyekszik. S talán már a közel jövőben egy újabb kormányzati intézkedés fog napvilágot látni, amelyben törvényes alapokon leend korlátozva a kivándorlási készség s ez által legalább némi tekintetben csökkentést is nyer az országszerte tapasztalható napszámbéremelés Maradjunk egyelőre azonban Kisküküllő vármegyében és az itteni kivándorlásnak ijesztő rémével foglalkozva, hiteles adatok nyomán állapíthatjuk meg, hogy augusztus hó végéig ez tató támpontot a személyazonosság kétségtelen megállapításához. Mert hiszen hány teljesen egyforma kinézésű és egymáshoz a megszólalásig hasonló egyén van egy-egy községben akik a hatóságok mulasztása nélkül is nagyon szívesen kihasználják ezen alkalmat arra, hogy az útlevelekkel kereskedjenek. Nézetünk szerint ezt a tiltott keresett forrást legkönyebben meglehet előzni az arcképpel ellátott útlevelek utján. A kivitelre nézve pedig ajánlatba hozhatjuk, hogy minden útlevélért folyamodó egyén köteles legyen egy éven belül készített mell arczképet; az útlevélbe illesztés és felülbélyegzés céljából a vármegye alispánjához benyújtani azzal a megszorítással azonban, hogy miután a kivándorlók condrá- ban avagy harisnyában amúgy sem szállhatnak hajóra kötelesek legyenek abban a ruhában készítetni arcképet, amelyben kivándorolni szándékoznak. Szükséges volna továbbá ezenkívül az is, hogy a vasúti személypénztárnokok a menetjegy megváltásánál a kivándorlótól az arcképpel ellátott útlevél felmutatását követeljék s a vasúti menetjegyet csak abban az esetben szolgáltassák ki, ha az illető azonossága az utle-
